VI.

Betty kulcsra zárta az ajtót, miután Elena belépett a kis szőlőhegyi lak előszobájába. Levette a kabátját, majd mindketten bementek a szobába, ahol a kandallóban lobogó tűz kellemes meleget árasztott. Betty friss teát készített mindkettőjük számára, majd leültek a kandalló mellé a szőnyegre és a fiatal kelet-európai lány beszélni kezdett.
- Szóval Ted Dawson két hétre rá kezdte nekem csapni a szelet, hogy a Pickett-házba költöztem. Nem vertük nagydobra a dolgot, mert nem tudtuk, hogy Mr. Pickett vagy az édesanyja mit szólna hozzá. Eleinte csak eljártunk moziba, meg sétálni, tudja, hogy megy ez, Miss Lane?
Miss Lane csak bólintott erre, és a kezdeti düh, amit a lány iránt érzett a titkolózás miatt, szépen lassan elolvadt.
- Szóval mostanában – folytatta Betty – kezdett komolyabbra fordulni a kapcsolatunk, és nem akartunk tovább titkolózni, de aztán ez a borzalmas esett, és, hogy engem vádolnak, kicsit közbeszólt.
- Értem. – válaszolta Elena. – És milyen ember ez a Ted Dawson? Ha jól tudom, nemrég dolgozik Ednek.
- Valóban nem. Egy hónappal előttem jött a tejgazdaságba. Azelőtt Brightonban lakott. Iskolába járt és pincérként dolgozott egy tengerparti hotelben. Egyébként villanyszerelőnek tanult és jó eredménnyel végzett, de aztán csak a gazdaságban tudott elhelyezkedni. Amúgy mindenhez ért. Sok dolgot ő csinál meg a ház körül Mr. Pickettnek. Amolyan karbantartó szerepet is betölt.
- És mennyire ismerted meg? Becsületesnek tartod? Tudom, hogy ez furcsa kérdés, hiszen te nyilván szereted őt, de mégis megkérdezem. Ha válaszoltál, elmondom, miért fontos.
- Nos, igen. Ted tudtommal még nem tett semmi törvénybeütközőt. Sosem volt dolga a rendőrséggel, ha ilyesmire céloz, Miss Lane.
- Igen, erre gondoltam. – bólintott Elena.
- Nem, Ted jó ember. Jószívű és udvarias. Ugye őt nem gyanúsítják? – kérdezte a lány és egyre idegesebb lett.
- Egyelőre nem. De az is előfordulhat.
- Miért? Mit tudott meg Miss Lane? Kérem, mondja el nekem. Ha Ted bajban van, arról tudnom kell.
Elena sóhajtott egyet.
- Tegnap valaki megpróbálta beadni szegény Mrs. Pickett gyémántbrossát egy zálogházba. Pechére a rendőrség figyeltette azt a zálogházat, és majdnem fülön csípték, de el tudott menekülni, méghozzá az ékszerrel együtt. De nyilván máshol is fog próbálkozni.
- És ennek mi köze van Tedhez? Azt hiszik, hogy ő volt az?
- Az illetőről van személyleírás, amit az eladó adott. Mondjuk nem túl pontos. A biztonsági kamera felvétele is megvan, Lucas felügyelő most tekinti meg, ha jól gondolom. Oda indult, mielőtt én eljöttem. A lényeg az, hogy a brosst, egy magas, hosszú kabátot és sapkát viselő, bajuszos férfi próbálta meg eladni. És a boltos a sapka alatt látta a hajszínét is. Állítólag vörösesbarna volt.
- Jézusom, Ted is magas és vörösesbarna hajú! – kiáltott fel Betty, majd a szájára tapasztotta a kezét.
- Igen, így van. És ha jól gondolom, alibije sincs a kérdéses időpontra. Tegnap beszéltem vele, és Jacob Pearsel. Miután elmentünk, Pickett őket is hazaengedte.
- Ez nem lehet igaz. Ha kitudódik, hogy Ted és én együtt vagyunk, akkor végképp minket fognak gyanúsítani. Azt fogják hinni, hogy összejátszottunk. Hogy én megöltem Mrs. Pickettet, és Ted megpróbált pénzt csinálni az ellopott brossból. – hadarta Betty, miközben a sírás kerülgette.
- Sajnos ez könnyen meglehet, de még nem tartunk itt. Viszont Lucas nemsoká ki fogja kérdezni Dawsont, ebben biztos vagyok.
- Miss Lane, nagyon kérem, találjon ki valamit. Ted nem tehette, ő becsületes. – kérlelte Betty Elenát.
- Milyen érdekes, Ted tegnap ugyanezt mondta rólad. – válaszolta Elena, majd szokása szerint az állát vakargatva gondolataiba merült.
Néhány perc múlva felállt, és járkálni kezdett körbe a szobában.
- Kinek nincs alibije tegnap késő délutánra, akire illik a személyleírás, és érdekében állt a bűncselekmény. Az egyik valóban Ted Dawson, ha ti ketten összejátszottatok. – töprengett Elena, mire Betty heves tiltakozásba akart kezdeni, de a panziós lány ügyet sem vetett rá, hanem folytatta a gondolatmenetet. – a másik Ed Pickett, akinek szintén vörösesbarna haja van, és tegnap azt mondta, hogy még van egy kis elintéznivalója, aztán eltűnt. Igen, Lucas majd kideríti, hol járt délután. Talán Gilliannél, a menyasszonyánál. De az is lehet, hogy… - hirtelen megállt és az arcára egyszerre ült ki a rémület és a megvilágosodás. . Betty, nekem most el kell mennem. Nagyon kérlek, ne mozdulj innen, és bárki jön rajtam, vagy Wardon kívül, ne nyiss neki ajtót. Értetted? Senkinek!
- Igen, értettem. – bólintott a lány.
Elena felkapta a kabátját és máris az ajtón kívül volt. Visszaigyekezett a faluba, hogy újabb fuvart kérjen Wardtól…

Amikor leparkoltak a Pickett ház előtt, Miss Montgomery jött eléjük.
- Miss Lane, Mr. Ward. Újra Mr. Pickettet keresik? Jelenleg nincs itthon.
- Értem, és mikor jön vissza Ed?
- Tulajdonképpen hamarosan. Talán félóra. Szeretnék megvárni?
- Igen, Miss Montgomery, az jó lenne. Persze csak ha nem zavarunk. – bólintott Ward.
- Egyáltalán nem zavarnak. Jöjjenek csak.
Mindannyian bementek a házba. A szakácsnő odabent elvette a kabátjukat és hellyel kínálta őket.
- Hozhatok önöknek valamit? – kérdezte, mire Elena és Ward egyöntetűen rázták a fejüket.
- Köszönjük, most nem.  – válaszolta Elena.
Miss Montgomery leült velük szemben és érdeklődő arccal kérdezte.
- A rendőrség jutott már valamire az ügyben?
- Nos, haladnak a nyomozással. De még túl sok az elvarratlan szál, legalábbis azt hiszem. Lucas nyomozó természetesen nem sokat mondhat az ügyről. – válaszolt Elena mosolyogva.
- Szegény, jó Mrs. Pickett. – sóhajtott a szakácsnő. – Már olyan hosszú ideje szolgálok itt, hogy elmondhatom, jó barátságban voltam vele.
- Valóban? – kérdezte Elena. – Mennyi ideje van a Pickett családnál?
- Ó, van annak már húsz éve is. Igen, mert Mr. Ed serdülő korban volt, amikor munkába álltam itt. Én akkoriban töltöttem a harmincötöt.
- Értem. Akkor gondolom sok mindent megélt a családdal. – bólogatott Elena.
- Igen, sok jót és rosszat. Mr. Ed érettségijén nagy ünnepség volt.  Aztán nem sokkal később az idősebb Mr. Pickett halála. Az nagy csapás volt a családnak és a gazdaságnak is. Csoda, hogy túlélték.
- Hogyan halt meg Ed édesapja?
- Szívrohamban. – válaszolta Mis Montgomery. – Sajnos mindig is voltak szívproblémái.
- Mindig is? – kérdezte Elena csodálkozva.
- Igen. Gyógyszert is szedett rá.
- Értem.
Beszélgetés közben hallották, ahogy kinyílt a bejárati ajtó, majd kisvártatva Ed Pickett kukkantott be a nappali ajtaján.
- Nahát, Elena, Tony. Engem kerestek? – mosolyogott.
- Igen. Még valami eszembe jutott, ha nem baj. – bólintott Elena.
- Nem, dehogyis. Örülök, hogy látlak titeket. – mosolygott Pickett, majd a szakácsnőjéhez fordult. – Miss Montgomery, készítene nekem egy sonkás tojást? Mindjárt éhen halok.
- Igen, Mr. Ed. – bólintott az asszony, majd eltűnt a konyhaajtó mögött.
- Szóval, miben tudok segíteni, Elena? – helyezkedett el Ed a kanapén, mire a lány és a doktor is visszaültek.
- Ed, fontos, hogy őszintén válaszolj. Hol voltál tegnap, miután itt hagytál minket Dawsonékkal?
- Átmentem Gillianhez. Miért?
- Azt nem mondhatom el egyelőre.
- Csak nem rám gyanakszol, Elena? Vagy a rendőrség hiszi, hogy én tettem? – vágott dühös arcot a férfi.
- Egyelőre senki sem gyanakszik rád, de még ez is előfordulhat. Meg kell értened, hogy sajnos ilyen esetben az örökös mindig gyanúsított.
- Na de anyámat nem tegnap délután ölték meg? Akkor miért fontos, hogy hol voltam?
- Azt nekem nincs jogom elmondani. De fontos, hogy tudjam Ed. Az igazság érdekében. Ugye az igazság téged is érdekel?
- Persze, hogy érdekel. – válaszolta Pickett immár nyugodtabb hangon. – Szóval átmentem Gillianhez. Szükségem volt rá, hogy beszéljek vele. Ott is aludtam, onnan jövök most. Csak Gillian tudja tanúsítani.
- Értem. Köszönöm, hogy őszintén válaszoltál. Most megyünk. – bólintott Elena, majd Ed az ajtóhoz kísérte őt és Wardot. Az ajtóban még megfogta Elena karját, mire a lány kérdőn nézett rá.
- Elena. Nem én öltem meg anyámat…

Lucas ötödszörre nézte meg a kissé szemcsés videó felvételt, amit a biztonsági kamera készített a lehetséges tettesről, de nem volt sokkal közelebb a megoldáshoz. Mindenesetre kérte a technikust, hogy nyomtasson ki egy fotót az illetőről, és sokszorosítsa, majd osszák szét a rendőrök között, és a különböző zálogházakban és ékszerboltokban is.
- Nem árt, ha az utcán is szétosztanak belőle, és ki is plakátolják. Hátha valaki meglátja. A lakossági bejelentése is segíthetnek. – mondta, mire a mellette álló járőr bólintott.
A felügyelő ezután autóba ült, és Greenfieldsbe ment, hogy kikérdezze a munkásokat, valamint újra beszéljen Ed Pickettel.

Amikor a Pickett-házhoz házhoz ért, ismerős autót látott elhajtani onnan. Kicsit gondolkodott rajta, majd vállat vont, és kiszállt a kocsiból.
Ed Pickett még kint volt a bejárati ajtónál.
- Mr. Pickett, beszélhetnék Önnel négyszemközt? – lépett oda hozzá Lucas.
- Hogyne felügyelő úr. Fáradjon beljebb. Nem baj, ha közben eszek?
- Nem, csak nyugodtan. Talán én jöttem rosszkor?
- Nem, jöjjön csak. Ön nem éhes? Miss Montgomery isteni omlettet készít. – invitálta be Pickett a házba a felügyelőt.
A konyhába vezette, majd mindketten helyet foglaltak az ebédlő asztalnál, és Ed hozzálátott a sonkás tojáshoz.
- Csak egyetlen kérdésem lenne, Mr. Pickett. Hol volt ön tegnap délután úgy hat óra körül?
- A menyasszonyomnál voltam. Gillian Smithnél. Innen úgy tizenöt kilométerre lakik egy tanyán a főút mentén. Csak ma reggel jöttem el tőle.
- Tudja ezt igazolni valaki?
- Hát Gillianen kívül senki.
- Autóval ment a menyasszonyához?
- Igen, felügyelő úr.
- Esetleg nem kapták gyorshajtáson, mert akkor lenne róla fotó.
- Nem tudom, nem figyeltem, de nem hiszem, hogy gyorsabban mentem volna a kelleténél.
- Nos, ezt ellenőrizni fogjuk. Tájékoztatnom kell Önt, Mr. Pickett, hogy tegnap valaki megpróbálta beadni az édesanyja brossát egy közeli zálogházba. A helyzet az, hogy az illető férfi volt, és Önre illik a személyleírás.
- Értem. – bólintott Pickett. – Nos, felügyelő úr. Én elmondtam, hol voltam tegnap délután.Az ön feladata kideríteni, hogy igazat mondtam-e…

Lucas kilépett a házból, és beleszippantott a hideg levegőbe. Körülnézett az udvaron, és ekkor észrevett egy férfit, aki az istállóajtó körül tevékenykedett. Egy magas vörösesbarna hajú férfit…

V.

Ward és Elena leparkoltak a Pickett ház előtt, ahol már csak két járőr tartotta a frontot, arra az esetre, ha Bettina Malek, az első számú gyanúsított újra felbukkanna. A munkásokat hazaküldték, csak ketten maradtak, hogy elvégezzék a legszükségesebb tennivalókat az állatok körül. A többiek szabadnapot kaptak. Elenáék bekopogtak a bejárati ajtón, mire Miss Montgomery jelent meg és beengedte őket.
- Miss Lane, doktor úr, fáradjanak be. Azonnal szólok Mr. Pickettnek. – vezette be őket a nappaliba.
- Már itt is vagyok Miss Montgomery, kérem, hozzon nekünk kávét, Elenának teát. – szólalt meg Ed Pickett a hátuk mögött, a szakácsnő pedig elsietett a konyha felé. – Nos, Elena, Tony, minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdezte a férfi, majd hellyel kínálta a vendégeit.
- Először is szeretném még egyszer részvétemet nyilvánítani édesanyád miatt Ed. Nagyon kedveltem őt. – válaszolta Elena, miután mindannyian leültek.
- Köszönöm. Ő is nagyon szeretett téged. Amikor a szomszéd faluba költöztél, azt akarta, hogy udvaroljak neked, tudtál róla? – nevetett Ed.
- Igen, valamit sejtettem. – bólogatott Elena mosolyogva. – Nem tudta, hogy te akkor kezdtél Gilliannel.
- Igen. Sajnálom, hogy nem lehet ott az esküvőnkön. Már nincs is rokonom, akit meghívjak. – mondta a férfi, majd néhány másodperc csend állt be. – Na de gondolom, más oka is van a látogatásodnak, főleg, hogy Tony is veled van. Miben segíthetek?
- Anthony csak áthozott engem Sevenhillsből kocsival. Én viszont valóban szeretnék beszélni veled, de először is kérnék valamit. Lucas felügyelő, a szövetkabátos rendőr, aki itt járt Bakerrel, ma reggel, ne tudjon róla, hogy beszéltünk.
Pickett csodálkozó arccal nézett a lányra, majd a doktorra, aki csak bólintott egyet, mintha meg akarná erősíteni Elena kérését.
- Jól van Elena, ha gondolod, nem mondom el, de nem lesz ebből baj?
- Nem, ha senki nem tud róla. Ha mégis, akkor én elviszem a balhét helyetted is. De fontos, hogy ne mondd el neki, rendben? – kérdezte Elena, majd hirtelen elhallgatott, mert Miss Montgomery jött be a nappaliba tálcával a kezében. Miután felszolgálta a teát és a kávét, Pickett felé fordult.
- Óhajt még valamit, uram?
- Nem köszönöm. És kap egy óra kimenőt, Miss Montgomery.
- Köszönöm, uram. – bólintott az asszony, majd a vendégek felé is biccentett, aztán elhagyta a helyiséget.
- Most már beszélhetsz Elena. Miben tudok segíteni? Anyámmal kapcsolatos? – kérdezte Pickett.
- Igen, Ed. Van néhány dolog, ami aggaszt a körülményeket illetően. Anthony azt mondta, hogy leütötték a lakatot, ami az istállóajtón volt. Te nyilván megnézted a lakatot. Szerinted mivel tehették?
- Igen, megnéztem. Valaki valóban leütötte. Talán azzal a jókora méretű fogóval, amit a kerti csap elfordításához szoktunk használni. Az elég nehéz hozzá. Hacsak a tettes nem hozott magával valamit, de ha Betty volt az, akkor ennek nyilván nincs értelme. Különben a fogót el is vitték a rendőrök, hogy megvizsgálják.
- Értem. Nagyszerű. – bólintott a lány elgondolkodva. Pickett és Ward kortyoltak egyet a kávéjukból. – Amit még kérdezni akartam… - folytatta Elena. – Te, vagy Miss Montgomery letakartátok édesanyádat egy pokróccal?
- Én nem. De gondolom Miss Montgomery igen, mert amikor szólt nekem arról, hogy mi történt, és én kirohantam vele az istállóba, akkor már le volt takarva. Nyilván kegyeletből tette.
- Igen, nyilván. – bólintott Elena. – Még egy kérdésem lenne Ed. Egészen biztos vagy benne, hogy a széfeden a számsort nullára állítottad, amikor legutóbb bezártad.
- A kedvedért gondolkodtam ezen, Elena, és igen. A legutóbb sem feledkeztem meg erről, és határozottan emlékszem, hogy nullára állítottam a számokat. De ez miért olyan fontos?
- Az majd kiderül. Még én sem tudom pontosan, csak sejtem. Válthatnék pár szót a két munkásoddal?
- Persze, Elena. Ha gondolod. Kint vannak a nyári konyhában. Ilyenkor uzsonnaszünetük van. – válaszolta Pickett, majd kivezette Elenát és Wardot a munkásokhoz. - Én most magatokra hagylak titeket. Van egy kis elintéznivalóm. – mondta, majd a munkásaihoz fordult. – Válaszoljatok Miss Lane és a doktor úr kérdéseire, de senkinek ne szóljatok a dologról. Utána pedig zárjatok be mindent, és haza mehettek.
A két férfi bólintott, majd Ed Pickett elköszönt mindannyiuktól, és kilépett az udvarra. Közben elővette a mobiltelefonját és tárcsázott.
- Gillian átmennék hozzád. Most…

A két munkás mosolyogva nézett Elenára. Jacob Pears alacsony, köpcös férfi, jókora sörhassal. Fekete haja helyenként már őszbe hajlott. Ted Dawson éppen az ellentéte. Magas, vörösesbarna hajú, fiatalember, a harmincas évei elején. Mindketten zöld, kantáros munkásnadrágot és gumicsizmát viseltek. Jacob hellyel kínálta a vendégeket, és Ted elő is vett egy széket, hogy Elena leülhessen. Ward csak megállt a lány mögött, a két munkás pedig velük szemben foglalt helyet.
- Tessék kisasszony, kérdezzen csak. – mosolygott Pears.
- A ma reggelről akar kérdezni? – nézett rá Ted. – Mert akkor mi nem voltunk itt. Mi csak később jöttünk. De azért segítünk, ha tudunk. Szegény Mrs. Pickett. Jó gazdasszony volt.
- Isten nyugosztalja. – bólogatott Jacob.
- Igen, én is sajnálom őt. – sóhajtott Elena. – Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy önök mit láttak. Nyilván nagy volt itt a jövés-menés, de azért önök tudják, minek hol van itt a helye, és jó megfigyelőnek tűnnek.
- Olyasmire gondol Miss, hogy valamit máshová raktak? – kérdezte Pears.
- Igen, pontosan. – mosolygott Elena. – Látom értik, mire akarok kilyukadni.
Mindkét férfi zavartan mosolygott vissza, majd a fejüket kezdték vakargatni.
- Hát az a fogó nem volt a helyén. – szólalt meg lassan Dawson.
- Milyen fogó?
- Az, amelyikkel a kerti csapot szoktuk eltekerni. Le volt dobva az istállóajtó mellé, pedig annak itt van a helye a nyári konyhában. De valaki azzal verte le a lakatot, nem?
- Ezt majd a rendőrség kideríti. – válaszolta Elena. – Mást nem vettek észre?
- Hiányzott egy pléd, amit az istállóban tartunk. Azzal takarták le szegény Mrs. Pickettet. – mondta Jacob.
- Igen, erről is tudok. Esetleg még valami?
- Eltűnt a kabátom. Egy hosszú esőkabát. Bár nem tudom, ennek van –e köze az ügyhöz. – mondta Ted.
- A kabátja? Hogy nézett ki az a kabát? – kérdezte izgatottan Elena.
- Bokáig érő esőkabát. Barna színű, kapucnival.
- Nagyon érdekes… - vakargatta Elena az állát és elmélyült a gondolataiban.
- Miss Lane. Ön kedveli Bettyt, ugye? – kérdezte Dawson a kezét tördelve.
- Igen, rendes lány. Miért?
- Ugye ön nem hiszi, hogy Betty csinálta?
- Miért kérdezi ezt, Mr. Dawson?
- Mert én tudom, hogy nem ő tette. Ő nem lehetett. Ő olyan becsületes. Higgyen nekem, nem ő tette. – fogta könyörgőre a férfi, amin Ward és Elena is eléggé meglepődött.
- Rendben, de miért ilyen biztos benne?
- Mert Betty és én… Szóval én udvarolok Bettynek. És biztos vagyok benne, hogy nem ő volt. Maga ismeri azt a londoni nyomozót, Miss Lane. Kérem, mondja meg neki, hogy nem Betty volt, és, hogy rossz helyen keresgéli a tettest.
- Önöknek van elképzelése, hogy ki tehette? – kérdezte Ward.
- Hát csak valami huligán lehetett, nem? – kérdezte Jacob bizonytalanul.
- Vagy talán Mr. Pickett… Ő az örökös… De ezek ronda dolgok ám. – mondta Ted.
- Nem illik belefolyni ebbe Dawson. – vágta rá Pears.
- Köszönöm uraim. És kérem, maradjon így négyünk között ez a beszélgetés. – mondta Elena, majd felállt.
Ted Dawson elkísérte őket a kapuig, és mielőtt elköszöntek volna, még egyszer Elenához fordult.
- Kérem, Miss. Segítsen Bettynek.
Elena bólintott, majd Warddal együtt autóba ültek és visszafordultak Sevenhills felé.


Éppen elhaladtak amellett a régi, romos ház mellett, ahol Betty titokban a macskákat etette, amikor Elena mozgásra lett figyelmes a ház körül.
- Állj meg, Anthony, gyorsan. – intett a doktornak, aki leparkolt az út szélén.
- Mi történt, Elena?
- Csak egy perc. Mindjárt jövök. – válaszolta a lány, majd kiszállt a kocsiból és a ház felé vette az irányt.
Amikor belépett az ajtón, nem akart hinni a szemének…
- Betty te mit csinálsz itt? Mondtam, hogy ne gyere le a hegyről!
- Jaj, tudom, de senki nem adott enni estére a cicáknak. – válaszolta a lány rémült arcot vágva.
- Megoldottam volna én. Téged köröz a rendőrség.
- Ne haragudjon, Miss Lane.
- Most már mindegy. Warddal vagyok. Előtte így már nem tudjuk eltitkolni, hogy fedezlek, de legalább visszavisz a kisházba. Gyere. – mondta Elena, majd az ajtó felé indultak, de ekkor megjelent a doktor is.
- Mi van már Elena? Hát ez meg… - nézett csodálkozva. – Hadd találjam ki. Elbújtattad. Na de pont itt?
- Nem itt Anthony, hanem a telkemen. Csak idejött, hogy megetesse a macskáit. Jaj, kérlek, ne szólj erről senkinek. Valahogy meg kell akadályoznom, hogy Bettyt letartóztassák, amíg rá nem jövök, ki ölte meg Mrs. Pickettet.
- Elena, ezért börtönbe zárhatnak. – vakargatta a fejét a doktor.
- De nem zárnak, ha nem mondjuk el senkinek. Ha meg lecsukják a tettest, akkor már úgyis mindegy.
- Jaj, lányok, nagy szarban vagytok, az biztos. – sóhajtott Ward.
- Anthony kérlek. Csak tégy úgy, mintha nem tudnál semmiről. – nézett rá kérlelőn Elena, mire a doktor legyintett egyet.
- Ezt csak azért teszem Elena, mert ismerlek, és bízom az eszedben. Behunyom a szemem, de többet nem tehetek.
- Az bőven elég. – mosolygott Elena. – Akkor vigyél minket vissza a kisházba a szőlőhegyre.
Ward bólintott, majd mindannyian kiléptek a házból és beszálltak az autóba…


- Értem. Szükségem van azokra a felvételekre. – hadarta Lucas a telefonba. – Csak holnap reggel? Hamarabb nem megy? Tudom, hogy már este nyolc óra van, de ez egy gyilkossági ügy. Jó, jó, rendben. Akkor holnap korán reggel ott leszek. Köszönöm. – a felügyelő kissé csalódottan bontotta a vonalat, majd végre levette a kabátját a panzió előszobájában. – Elena visszajött már?
- Igen, kisfiam. A konyhában terít a vacsorához. – válaszolta Cyntia.
- Beszélek vele. – mondta Lucas, majd a konyha felé indult.
Elena éppen lapos tányérokat vett elő a szekrényből és elrendezte őket az asztalon.
- Szia. – köszönt neki a felügyelő.
- Szia. – köszönt a lány is, de nem nézett fel a terítésből.
- Akarod tudni, hogy milyen fejlemény van az ügyben? – óvatoskodott Lucas.
- Ha akarod, úgyis elmondod.
- Elena, ne duzzogj már.
- Én nem duzzogok. Csak nem akarok belekontárkodni a munkádba.
- Nem kontárkodsz bele. Tudod, hogy nagyra tartalak, mint nyomozót. És egyébként meglehet, hogy igazad volt, bár ez még nem biztos, Több variáció is lehetséges.
- Valóban? – kérdezte Elena érdektelenséget színlelve.
- Igen. Az imént kaptam egy telefont az egyik zálogháztól, amit figyeltetünk. Valaki be akarta adni a brosst. Egy férfi. Egy magas bajuszos férfi, aki sapkát és hosszú kabátot viselt. A sapka alól pedig kissé kilógott a haja, szóval az eladó látta színét. Vörösesbarna volt…


Másnap reggel Elena korán kelt és biciklire pattant, hogy felmenjen a szőlőhegyre. Amikor Betty ajtót nyitott neki, rögtön egy kérdéssel kezdte.
- Betty, most azonnal mesélj nekem Ted Dawsonról…

IV.

Elena elhatározta, hogy délután felkeresi Wardot, és négyszemközt is beszél vele, hogy még egyszer megkérdezze, pontosan mit látott, amikor megvizsgálta Mrs. Pickett holttestét. A törvényszéki korboncnoktól civilként nem kapott volna információt, a doktor viszont majd elmondja, amire kíváncsi. Délután három órakor, amikor Lucas éppen valamelyik kollégájával beszélt telefonon, Elena szólt Cyntiának, hogy elmegy egy kicsit.
- Felkeresem Wardot, légy szíves ne szólj róla a fiadnak. – mondta, miközben felvette a kabátját az előszobában.
- Jól van Elena, de mit mondjak, ha megkérdezi, hogy hol vagy? Csak azért kérdem, hogy egyeztessünk, és ne hazudjunk kétfélét.
- Mondd, hogy vásárolni mentem és kész. Tulajdonképpen lényegtelen, csak nem akarom, hogy rám szabadítson valami járőrt, aki követi minden lépésemet, nehogy valami bajom essen. – válaszolta csúfolódva Elena.
- Ne haragudj Steviere, csak arról van szó, hogy még mindig szokatlan neki egy kicsit a személyed. És persze fél, hogy egyszer valami nyomozás miatt komolyabb bajod is eshet.
- Világos. – vonta meg a vállát Elena. – Jól van, én akkor megyek is.
- Hová mész? – kérdezte Lucas a hátuk mögött.
- Miért érdekel? – nézett rá Elena.
- Csak megkérdeztem. Kíváncsiságból.
- Ha ennyire érdekel, vásárolni megyek. – válaszolta a lány, majd adott egy puszit Cyntia arcára és kilépett a házból.
- Tényleg vásárolni ment? – fordult Lucas az édesanyjához, miután Elena elment.
- Igen, kisfiam. És ha elfogadsz egy tanácsot az anyádtól, akkor ne akard erőszakkal rövid pórázon tartani ezt a lányt, mert olyan, mint a víz. Minél szorosabban tartod a tenyeredben, annál több folyik ki belőle. – igazította meg Cyntia a fia gallérját, majd bement a konyhába. Lucas elgondolkodva ment be a szalonba, miközben újra megcsörrent a telefonja.

- Ülj csak le, Elena. Kérsz egy teát? – kérdezte Dr. Ward, miközben beléptek a kissé zsúfolt nappaliba. A doktornál mindenhol szépirodalmi és orvosi tárgyú könyvek hevertek a földön és a polcokon. Elena leült a kissé ütött-kopott, bordó színű brokáttal bevont kanapéra.
- Ha nem fáradság, innék egyet. – válaszolta.
- Dehogy az. Cukor nélkül, mint mindig?
- Igen. – mosolygott a lány.
Ward eltűnt a konyha irányába, Elena pedig a kezébe vette az asztalon heverő bőrkötésű könyvet és elolvasta a borítóját. Simone de Beauvoir: A megtört asszony. Ez állt a könyv elején cirádás arany betűkkel. Elena belelapozott és megakadt a szeme néhány mondaton.
„Olyan büszke voltam a házasságunkra: Ideális házaspár. Bebizonyítottuk, hogy a szerelem lehet tartós, anélkül, hogy megkopna. Hányszor védelmeztem a teljes hűség elvé!. Romokban a mintaszerű házaspár! Maradt egy férj, aki csalja a feleségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek.”
- Nemrég bukkantam rá a bolhapiacon. Elég régi kiadás. – szólt Ward, Elena pedig felkapta a fejét a doktor hangjára, aki egy megrakott tálcával állt felette. A férfi ezután letette a tálcát az asztalra és teli teáscsészét tett a lány elé.
- Nem tudtam, hogy érdekelnek az ilyen témájú könyvek, Anthony.
- Annyira nem is érdekel, de megtetszett, hogy ilyen régi. – mosolygott Ward és közelebb tolta a csokoládés kekszet Elenához. – Szóval, mit szeretnél tudni? – helyezkedett el a lánnyal szemben egy fotelban.
- Pontosan mit láttál, amikor beléptél az istállóba ma reggel. Kérlek próbáld meg részletesen elmondani. Tudom, hogy sok apró részletet vagy képes felidézni.
- Rendben Elena, megpróbálom. Tehát, Bakerrel együtt mentünk ki a helyszínre, miután megkaptuk a telefont. Én léptem be először az istállóba, mögöttem John. A néhai Mrs. Pickett le volt takarva egy pokróccal. Nyilván kegyeletből takarta le Miss Montgomery, vagy Ed. Bár én nem szeretem az ilyesmit, hiszen így máris hozzányúltak a testhez, pedig ilyenkor még egy fűszálat sem szabad elmozdítani, amíg meg nem jönnek az arra illetékesek. De ezt te tudod.
- Igen, persze. – bólogatott Elena hevesen. – Tehát azt mondod, hogy Mrs. Pickettet valaki letakarta egy pokróccal. Ezek szerint le volt takarva az arca?
- Igen, úgy volt.
- Hát ez fura…
- Miért? – kérdezte kíváncsian Ward.
- Azért mert sem Ed, sem Miss Montgomery nem említették, hogy letakarták.
- Akkor meg kell tudni, hogy melyikük volt. A megrázkódtatás miatt nyilván elfelejtették megemlíteni, vagy nem tartották fontosnak.
- Igen, nyilván. – bólogatott Elena elgondolkodva. – Folytasd, kérlek.
- Szóval óvatosan levettem a pokrócot a testről. Alatta tiszta vér volt az áldozat. Azonnal megláttam a kés által okozott sebet, aztán Baker közben szólt, hogy megtalálta a borítékvágót. A seb elég keskeny volt ahhoz, hogy szabad szemmel is megállapítsam, hogy az volt a gyilkos fegyver. Amikor tovább vizsgáltam a testet, találtam egy kis dudort Mrs. Pickett homlokán. Ez benne van a jelentésemben is. Valami tompa tárgy okozhatta. Mintha beütötte volna a homlokát egy ajtóba, vagy ilyesmi.
- Friss volt az a dudor? – kérdezte Elena.
- Maximum fél napos. – bólintott Ward.
- Értem. Mit tudsz még mondani, Anthony?
- Nos, azt már nyilván te is tudod, hogy az áldozatot valószínűleg hajnali három és negyed hat között ölték meg.
- Nem, erről még nem tudtam. – rázta a fejét Elena.
- Hogyhogy nem? Azt hittem Lucas már mondta neked.
- Lucas nem közöl velem semmit, mert nem vagyok nyomozó.
- Ezt nem értem Elena, mi történt?
- Semmi különös, csak Lucas úgy gondolja, hogy mivel kedvelem Bettyt, én most érzelmileg érintett vagyok az ügyben, és inkább bízzam ezt most a profi nyomozókra. – csúfolódott újra a lány, mire Ward nevetni kezdett.
- Ez a Lucas felügyelő megásta a saját sírját. Látszik, hogy még nem ismer téged. Baker úgy látszik nem okította ki rendesen.
- Ne röhögj Ward, inkább mondd tovább, hogy mit láttál még. Körülnéztél az istállóban? Feltörték a zárat, vagy kinyitották kulccsal?
- A zár fel volt törve. Leverték a lakatot valamivel.
- Azt a hatalmas lakatot?
- Megfelelő eszközzel és erővel lehetséges.
- Valószínűleg. Mást láttál még?
- Semmi említésre méltó.
- Értem. – vakargatta Elena az állát.
- Szóval szerinted nem Betty volt? - nézett rá kérdőn a doktor.
- Nem ő volt. – vágta rá Elena.
- És gyanakszol valakire?
- Ami azt illeti, igen. Bár még sok mindennek a helyére kell kerülnie.
- Szerinted ki tette? – kíváncsiskodott tovább Ward, de Elena megrázta a fejét.
- Még nem mondhatok semmit Anthony. Még neked sem. De el fogom mondani. És valószínűleg szükségem lesz a Baker és a te segítségedre is. Lehet róla szó?
- Mint mindig, Elena. Merne neked nemet mondani az ember. – nevetett újra a doktor, a lány pedig sértődött arccal nézett rá. – Ne vágj ilyen képet, kislány. Aki eddig szembeszállt veled, az börtönben végezte. Jogos a félelmünk. Csak Lucast sajnálom. Teljesen elnyomod.
- Én nem nyomom el. Ő a Scotland Yard felügyelője. Eddig sem szóltam bele erőszakkal a munkájába. Ha tudni akarod, a múltkor Olaszországban is nyaralni akartam, és ő kérte, hogy segítsek. Most pedig elküldött. Hát legyen. Én hagyom nyomozni. Elvégre ez a munkája, és nyilván azelőtt is jól végezte a dolgát, hogy engem megismert. De ez nem azt jelenti, hogy én abbahagyom a dolgot.
- Hát ezt valahogy sejtettem. – kuncogott Ward.
- Ugyan már! Amit csinálok, az csak amatőr vizsgálódás. Én csak egy kíváncsiskodó panziós vagyok, nem több. Hiszen tudod.
- Ajaj, de még mennyire, hogy tudom.
- A széf izgat a leginkább. És most a lakat. Na meg a pokróc, amivel letakarták a néhai Mrs. Pickettet.
- A széf?
- Igen. A széf számkódja. Nem volt nullára állítva, pedig Ed Pickett azt mondta, hogy amikor legutóbb bezárta, nullára állította.
- De hát feltörték nem? – kérdezte Ward.
- De igen. És éppen ez az! Minek törték fel?
- Tehát azt mondod, ha valaki ismerte a kódot, és simán kivette a széfből az értékeket, akkor minek törte fel utána?
- Igen. Pontosan. A tettes olyasvalakire akarta terelni a gyanút, aki nem tudta a kódot. Legalábbis minden erre utal. De még így sem világos az egész.
- Valóban nem, mert ha úgyis feltörte a széfet, akkor meg minek használta a kódot?
- Hát ez az, amit én sem értek. Kód és feszítővas együtt. Meg kell próbálnom négyszemközt beszélni Ed Pickettel… - gondolkodott el Elena.
- És mi van a lakattal, meg a pokróccal?
- Azt mondod, a lakatot leverték. Szerintem Betty ehhez gyenge. Te hogy ítéled meg?
- Nem is tudom, lehet. Bár eszköztől függ. Meg kell tudni, mivel verték le a lakatot.
- A pokróc meg a másik dolog… Milyen színű volt?
- Ez miért fontos, Elena?
- A vér miatt. Láttad a vért, amikor még nem vetted le a pokrócot az áldozatról?
- Most, hogy így kérdezed, nem, mert egy sötét színű pokróc volt. Talán barna. Sötétbarna.
- Igen, mindjárt gondoltam. – bólintott Elena. – Köszönöm a teát, Anthony. – állt fel a lány a helyéről, és letette a kiürült csészét az asztalra.
- Máris mész? – tápászkodott fel Ward is a fotelből.
- Igen, beszélek Eddel.
- Szívesen átviszlek Greenfieldsbe.
- Rendben, az jó lenne. De úgy, hogy Lucas ne tudjon róla. Először hazaszólok telefonon, és megkérdem Cyntiát, hogy hol van Lucas. Nehogy összefussunk vele.
- Rendben. – bólintott a doktor, és miközben a slusszkulcsát kereste, Elena elintézte a telefont. Mint kiderült, a felügyelő csak két óra múlva megy vissza Greenfieldsbe, mert még meg kell várnia néhány információt, amit telefonon kért Londonból. Miután Elena elköszönt Lucas anyjától és bontotta a vonalat, Warddal autóba ültek, és a szomszédos falu felé vették az irányt…