VIII.

Elena idegesen járkált fel-alá az őrizetes cellában a sevenhillsi rendőrörsön, mialatt a szomszéd szobában Lucas Bettyt hallgatta ki.
- Tehát Miss Malek, azt mondja, hogy pusztán megijedt, és ezért bújt el a rendőrség elől? – kérdezte a felügyelő a megszeppent lánytól.
- Igen, Mr. Lucas. Láttam, hogy Mrs. Pickett ott fekszik holtan az istállóban, és hogy engem keresnek. Megrémültem. Nem tudtam, hogy mit tehetnék. Ezért fordultam Miss Lanehez.
- Miss Lane pedig azt mondta önnek, hogy ne jelentkezzen a rendőrségen, és elrejtette önt a nyaralójában. Így volt?
- Miss Lane csak segíteni akart. Őt ne vádolják semmivel. Mindent megtett, hogy bebizonyítsa az ártatlanságomat. És nem értem őt miért nem kérdezi már meg. Hiszen ő tudja, hogy ki a gyilkos. És már valamilyen bizonyítéka is van!
- Tessék? Azt mondja, hogy Miss Lane már tudja, ki követte el a gyilkosságot? – Lucas szemei tágra nyíltak a kijelentés hallatán.
- Igen, persze. Ezért jött fel hozzám, mielőtt maga letartóztatott minket. Hogy elmondja nekem.
- És elmondta?
- Nem volt rá ideje, mert jött maga. – válaszolta a lány.
Lucas az asztalra csapott, majd intett a szoba sarkában álló rendőrtisztnek, hogy vigye vissza Bettyt a cellájába.
- És kísérje be hozzám Elena Lanet. – tette még hozzá.
Néhány perc múlva a tiszt egyedül tért vissza.
- És az őrizetes? – nézett rá kérdőn Lucas.
- Uram, a kisasszony nem hajlandó idejönni, amíg nem telefonálhat egyet.
Lucas dühösen nyitott be az őrizetes cellába. Elena karba font kezekkel állt meg előtte. A felügyelő odalépett hozzá.
- Elena! Betty azt mondta nekem, hogy tudod, ki a gyilkos.
- Nem mondok semmit, amíg nem telefonáltam egyet. – vágta rá a lány.
- Ügyvédet akarsz hívni?
- Nem mondom el, hogy kit akarok felhívni. Jogom van egy telefonhoz. Tudom, hogy ki a gyilkos, de addig egy szót sem szólok, amíg nem telefonáltam egyet.
Lucas nagyot sóhajtott.
- Gyere, Baker irodájából telefonálhatsz egyet.
Elena kilépett a cellaajtón, mögötte pedig Lucas és a rendőrtiszt haladt.
- Baker hol van? – kérdezte Elena út közben.
- El kellett mennie az egyik tanyára valami csirkelopás ügyében.
Elena bólintott, majd belépett az őrmester irodájába, és rögtön a telefonért nyúlt. Úgy ütötte be a számokat, hogy senki se lássa, kit hív.
- Életbe lép a terv, amit mondtam, rendben? De légy óvatos, kérlek. És köszönöm. – csak ennyit mondott, majd letette a kagylót.
Lucas kérdőn nézett rá.
- Életbe lép a terv? Elena, miért szórakozol így velem? Ez egy gyilkossági ügy. Kivel beszéltél, és milyen terv?
- Menjünk a Pickett-házhoz, út közben mindent elmondok.
- Na, nem, te őrizetben vagy. Egy tapodtat sem mozdulhatsz innen. Elmondod szépen, amit tudnom kell, és nem súlyosbítod tovább a saját ügyedet sem. Majd én intézkedem.
- Vagy veled megyek, vagy nem szólok egy szót sem.
- Elena ez már… - háborodott fel Lucas, de amikor látta, hogy a lány újra keresztbe fonja a karjait maga előtt, legyintett egyet. – Induljunk, de ajánlom, hogy út közben mindent elmondj!
Elena bólintott, majd kimentek az utcára, beültek a járőr kocsiba, és Greenfields felé vették az irányt…




Cyntia kiszállt Ward autójából, és a ház felé vette az irányt. Ward pedig leparkolt egy olyan helyen, ahol nem láthatták az autót, és a ház mögé lopódzott a nappali ablaka alá, hogy mindent jól halljon és közbe tudjon lépni, ha szükséges. Cyntia bekopogott és Miss Montgomery kisvártatva ajtót is nyitott neki.
- Ó, Mirs. Lucas, kérem, fáradjon be. Meglepett a hívása.
- Igen, köszönöm. És elnézést, hogy így önre törtem, de nagyon unatkoztam egyedül a panzióban, amíg a fiam nyomoz, Elena pedig szintén elfoglalt. És gondoltam Önnek is jól esne egy beszélgetés egy hasonló korú asszonnyal, ilyen nehéz időkben.
- Ez igazán nagyon kedves öntől. – válaszolta Miss Montgomery, majd betessékelte Cyntiát a nappaliba. – készítettem egy kis uzsonnát, foglaljon helyet.
- Köszönöm. – válaszolta Mrs Lucas, majd leültek egymással szemben és beszélgetni kezdtek. - Szóval hogy viseli Ed Pickett az édesanyja elvesztését?
- Ő, Mr. Ed nagyon erős jellem. Hasonlít a megboldogult édesapjára, aki szintén nagyon határozott férfi volt.
- Jól ismerte az idősebb Mr. Pickettet? – kérdezte Cyntia.
- Igen, meglehetősen. Tulajdonképpen fiatal korunk óta ismertem őt. Egy időben még udvarolt is nekem. De aztán Ed édesanyját vette feleségül.
- Ó, valóban? – kérdezett vissza Cyntia, majd fészkelődni kezdett a kanapén. – Nos, az az igazság, hogy én ezt másképp tudom, Miss Montgomery.
- Tessék? Ezt meg hogy érti? – nézett rá gyanakodva a szakácsnő.
- Nézze, bevallom egész konkrét oka is van annak, hogy idejöttem. Elena küldött, hogy mutassam meg önnek, ezt. – válaszolta Cyntia, majd egy nyomtatott papírt vett elő a táskájából, és átnyújtotta Miss Montgomerynek. – Ez egy házasságlevél. A két fél pedig, az idősebbik Edward Pickett, és ön.
- Ezt honnan szerezte? – pattant fel idegesen a szakácsnő.
- Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ön fontos dolgot titkolt el a rendőrség elől. Ön, és az idősebb Mr. Pickett házasok voltak egykor, de aztán az ön férje megismerkedett a néhai Mrs. Pickettel, és elhagyta önt. Később megszületett Ed, ön pedig úgy tett, mintha békében váltak volna el egymástól, és mivel Mr. Pickett is ebben a hitben volt, felvette önt szakácsnőnek ehhez a házhoz, amikor ön megszorult anyagilag. Azért, hogy a régi szerelemre, most már állítólagos barátságra való tekintettel megsegítse önt. De Miss Montgomery, önben fortyogott a bosszúvágy, és bántotta, hogy a volt férje, és annak új felesége boldogan nevelik együtt a kisfiúkat. Ezért olyan tervet eszelt ki, ami meglehetősen sok évet vett el az életéből, de annál tökéletesebb lehetett volna. Először megölte a volt férjét, kihasználva azt, hogy Mr. Pickett szívbeteg volt. Túladagolta neki a szívgyógyszert. Mivel Mr. Pickett maga vette be a gyógyszereit, és mindig is kissé feledékeny ember volt, úgy gondolták, elfelejtette, hogy egyszer már bevette az aznapi tablettát, és rövidre zárták az ügyet. Szívroham a gyógyszer túladagolása miatt. Baleset. A terve első része tehát sikerült, már csak Mrs. Pickettet kellett félreállítani az útból, de ehhez még várnia kellett, hogy felnőjön az örökös, akire rákenheti majd a gyilkosságot. Teltek az évek, és most, néhány hónapja úgy gondolta, elérkezett a pillanat, hogy Mrs. Picketten is bosszút álljon, és ráadásul megszerezze azt a gyémánt brosst, amit még sok évvel ezelőtt ön nézett ki egy ékszerboltban, de aztán Mr. Pickett a második feleségének vásárolt meg. Először úgy gondolta, hogy Ed Pickettre keni az édesanyja meggyilkolását, de aztán még jobb bűnbakot talált Bettina Malek, az albérlő személyében.
- Hát ez eddig egy igazán lehengerlő elmélet, Mrs. Lucas, gondolom a fia öntől örökölte a nyomozáshoz szükséges képzelőerőt. Na de hogyan követhettem én el a gyilkosságot?- kérdezte Miss Montgomery.
- Ha megengedi, folytatom. Aznap reggel, amikor Mrs. Pickett meghalt, ön kicsit korábban kelt fel. Odament a széfhez, és mivel ön ismerte a kódot, mert korábban kileste, amikor Mr. Ed kinyitotta széfet, egyszerűen azt használta a kinyitáshoz. Persze itt máris elkövetett egy hibát. Nyomot hagyott, mert amikor visszazárta a széfet, nem állította nullára a számokat, hanem 0822-re, vagyis az ön és Mr. Pickett házasságkötésének dátumára. Augusztus 22. Mondja, ezt miért tette?
- Nos, nem tudom. Nem bírtam megállni. – vonta meg a vállát Miss Montgomery. – Már rájöttem, hogy hiba volt.
- Igen, valóban az volt. Mert most már elmondhatom, hogy Elena gyanúját ez ébresztette fel először. Na de, hogy folytassam. Ön kivette a széfből az ékszert, aztán kiment az udvarra, hogy az egyik használaton kívüli épületben elrejtse, amíg pénzzé nem tudja tenni. Ezután akarta álmában megölni Mrs. Pickettet, de a sors másképpen alakította a történéseket. Mrs. Pickett ugyanis korábban ébredt, lejött az emeletről, és meglátta, hogy a bejárati ajtó nyitva maradt. Kiment az udvarra, és meglátta önt az ékszerrel a kezében. Természetesen magyarázatot akart, de ön e helyett megütötte, amitől az asszony elájult. Ezért volt az az ütésnyom a fején. Ezután hirtelen eszébe jutott valami. Tudta, hogy Betty nincs otthon, mert korábban már kifigyelte, hogy eljár megetetni azokat a macskákat. Fogta és leütötte a lakatot az istállóajtóról, majd bevonszolta oda az asszony eszméletlen testét, és letakarta egy pokróccal. Ezután beszaladt a házba, hogy feltörje a széfet, mintha azt Betty nyitotta volna ki, mert a lány ugyebár nem ismeri a kódot. Majd bement a lány szobájába, és elvette a borítékvágót. Gyorsan zsebe rakta, mert meghallotta, hogy Mr. Pickett megérkezett, majd kétségbeesést színlelve szaladt elé, és elmondta neki, hogy mi történt. Együtt kiszaladtak az istállóba. Mr. Ed meglátta az édesanyját, de hirtelen nem a pokróccal vagy bármi mással foglakozott, hanem azzal, hogy minél előbb hívj a rendőrséget. Nem is volt képes közelebbről megnézni az édesanyját, és természetesen elhitte önnek, hogy az asszony már halott. Beszaladt a házba, hogy a rendőrséget hívja, maga pedig kint maradt. Ekkor ölte meg Mrs. Pickettet a borítékvágóval. A hideg az ön kezére játszott, hiszen a halál időpontját nehezebb volt így megállapítani.
- Bravó. Nos, mit tagadjam, így történt. De vajon azt is tudja, hogy a brosst hogyan próbáltam beadni a zálogházba? Hiszen a kamerák és az eladó vallomása alapján egy magas vöröses hajú férfit keres a rendőrség.
- Nagyon egyszerű. Ön elég magas. Parókát és sapkát húzott. Valamint ellopta Jacob Pears kabátját, ezzel még inkább Bettyre terelve a gyanút, hiszen az ő barátja Ted Dawson is vörösesbarna hajú.
- Bravó. Mit tagadjam, így történt. Csak egy kérdésemre válaszoljon. Elena Lannel együtt eszelték ki a megoldást?
- Nem. Tulajdonképpen Elena jött rá mindenre. Én csak a közvetítő vagyok.
- Értem. – állt fel Miss Montgomery és járkálni kezdett a nappaliban. – Gondoltam, hogy Elenával vigyázni kell. De ő is felelőtlen volt, amikor ideküldte magát egyedül. – mondta, majd hirtelen felkapott egy nehéz könyvtámaszt a polcról és nekitámad Cyntiának, ám ekkor Ward lépett be a nappaliba és lefogta a szakácsnőt. Néhány pillanat múlva Lucas is megérkezett Elena és egy rendőrtiszt társaságában. Elena azonnal odaszaladt Cyntiához.
- Jól vagy, nem esett bajod?
- Nem, Elena, jól vagyok. Jól csináltam? – kérdezte az asszony.
- Igen, Cyntia. Jobban nem is lehetett volna. Köszönöm. – ölelte meg Elena.
Ekkor egy másik rendőrtiszt lépett be a nappaliba egy hosszú kabáttal és egy parókával a kezében.
- Felügyelő úr, ezeket találtam az egyik emeleti szobában. – mutatta fel a tárgyakat, mire Lucas bólintott neki.
- Csomagolja be őket. – mondta, majd a szakácsnőhöz fordult. – Miss Montgomery, letartóztatom önt Mrs. Abigail Pickett meggyilkolása és egy nagy értékű gyémánt bross, valamint egyéb más jegyzőkönyvbe vett értéktárgyak ellopásáért. Minden más majd a rendőrőrsön. Bilincseljék meg.
Miss Montgomery fenyegetőn nézett Elenára, aki viszont határozottan a szemébe nézett.
- „… maradt egy férj, aki csalja a felségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek.” – idézte Elena.
- Igen. Edward már elkezdte a kapcsolatot Abigailel, mikor még az én férjem volt. Ez megbocsáthatatlan…

Másnap reggel Elenát és Bettyt is kiengedték az őrizetből. Mindketten a panzióba siettek. Ed Pickett és Ted Dawson már ott várta őket, Cyntiával együtt. Később Lucas is megérkezett, és együtt ültek le reggelizni.
- Szóval akkor eladod a farmot és Gillianhez költözöl? – kérdezte Elena Pickettől.
- Igen. Képtelen lennék abban a házban lakni ennyi borzalom után.
- Megértem. – bólintott Elena.
- Jacob Pears és Jim Todd maradnak az új tulajnál, Tedet viszont tapasztalatlannak tartja a fickó, így miatta még aggódom. – mondta Ed, majd ránézett a fiatal Dawsonra.
- Nagyon rendes öntől uram, de már van állásom.
- Tényleg? – csodálkozott Ed.
- Igen. – bólintott Betty. – Tudja, Elena még nem talált senkit Lucy Campbell helyére, mióta szegény lány meghalt, így felajánlotta nekem és Tednek, hogy segítsünk neki a panzió körül, és megkaphatjuk Lucy régi szobáját.
- Hát ez remek. Nagyon jó ötlet Elena. – mosolygott Cyntia.
Reggeli után Pickett átvitte Tedet és Bettyt Greenfieldsbe, hogy összepakoljanak, és ő majd segít nekik átköltözni Elenához. Elena pedig Cyntiáéktól búcsúzott, akik visszautaztak Londonba, mivel Lucas hivatalosan még nem zárta le a Pickett aktát. Cyntiától gyorsan elbúcsúzott a lány, és megígérték egymásnak, hogy gyakrabban fognak összejárni. Miután az asszony beszállt a kocsiba, Lucas lépett oda Elenához.
- Köszönöm, hogy nem emeltél vádat ellenem. – mondta Elena.
- Nos, el tudtam simítani a dolgot, mivel közreműködtél az ügy felderítésében.
Néhány pillanatig hallgattak, majd Lucas tette fel a kérdést.
- És mi, Elena?
A lány az állát vakargatta, aztán a felügyelő szemébe nézett.
- Steven, az a baj, hogy nem tudlak hová tenni. Így pedig ennek az egésznek semmi értelme. Nem bízol bennem, és én sem benned. Sajnálom.
A kezét nyújtotta a felügyelőnek, majd bement a házba…

VII.

Lucas elindult Ted Dawson felé.  A személyleírása tökéletesen megegyezett, azzal a férfiéval, aki a gyémántbrosst akarta beadni a zálogházba.
- Uram, elnézést. Válthatnánk néhány szót? – szólította meg Tedet, aki éppen az istállóajtót zárta lakatra.
Dawson megállt és ránézett a felügyelőre.
- Miben segíthetek, uram.
- Én Steven Lucas vagyok a Scotland Yardtól. Feltennék önnek néhány kérdést. Ön ugye itt dolgozik?
- Igen, Mr. Lucas. Az állatokat gondozom.
- Mióta dolgozik itt?
- Csak néhány hónapja. Azt hiszem három vagy négy.
- Minden nap itt van?
- Nem uram, egy szabadnapom van egy héten.
- Tegnap itt volt?
- Igen, tegnap is jöttem, reggel, hogy szoktam. A többiekkel együtt.
- Kik azok a többiek?
- Jacob Pears, és Jim Todd. Hárman jöttünk tegnap. Mindannyian itt lakunk a faluban. Reggel összegyűlünk a helyi kocsmában, egy rumos kávéra, aztán együtt jövünk ide Pears kocsiján.
- Értem. Hol vannak a munkatársai? – kérdezte Lucas.
- Ők már elmentek. Most én voltam a soros, hogy bezárjak mindent.
- Megadná nekem a címüket?
- Persze, jöjjön velem a kisházba. – bólintott Dawson, majd elindultak egymás mellett a munkások pihenőhelye felé.
- Ha már itt dolgozik három-négy hónapja, akkor ismeri Bettina Maleket, az albérlőt, ugye? – kérdezte Lucas, miután zsebre vágta a papír cetlit, amire Ted a másik két munkás címét írta fel.
- Igen, persze. – válaszolt tétován Dawson.
- Beszélgetett is már vele?
- Igen, tudja felügyelő úr, az az igazság, hogy Betty és én együtt vagyunk.
- Ó valóban? – lepődött meg Lucas. – És mióta, ha nem vagyok indiszkrét?
- Hát, tulajdonképpen már azóta, hogy itt dolgozom. Nem sokkal utána kezdtem udvarolni neki.
- Ez nagyon érdekes. Feltennék egy kérdést, Mr. Dawson. El tudja képzelni ön Bettyről, hogy ő lopta el az ékszereket a Pickett család széfjéből, és ő ölte meg Mrs. Pickettet?
- Na de uram, mégis hogy képzeli…
- Tudom, hogy ez furcsa kérdés, de mégis felteszem.
Dawson nagyot sóhajtott, majd lassan és tagoltan válaszolt a felügyelőnek.
- Nem, Lucas felügyelő, ezt teljesen kizártnak tartom.
- Köszönöm, hogy válaszolt. Még egy kérdésem lenne. Hol volt ön tegnap késő délután, hat óra körül?
- Hazafelé mentünk Pears-el. Kérdezze meg őt, igazolhatja.
- Így lesz. Nem is tartom fel tovább. Még egyszer köszönöm, hogy a rendelkezésemre állt.
Kezet fogtak, majd Lucas kilépett a kisházból. Elhatározta, hogy a kérdezősködést a két munkatársnál folytatja, legfőképpen ennél a Jacob Pearsnél, aki igazolhatja Ted Dawson alibijét a tegnap délutánra vonatkozóan. De előbb még gyorsan telefonálnia kell egyet.
- Szia, Peter, itt Lucas. Szeretném, ha ráállítanátok egy járőrt valakire. A neve Ted Dawson. Igen, a most folyó ügyemmel kapcsolatos. Igen, mondom a munkahelye címét és a személyleírását…

Elena fel-alá járkált a nappalijában. Valamit ki kell találnia. Egyelőre semmi nincs a kezében. Az okiratra is várnia kell még, de az önmagában nem sokat ér. Itt bizony kockázatot kell vállalni, ha rá akarja bizonyítani a gyilkosságot a tettesre. Pedig teljesen biztos benne, hogy ő az. Ó, hiszen milyen egyszerű. Az a néhány sor… Az volt az útmutató. Nem ez lenne az első eset. Az az átkozott bosszúvágy, ami megmérgezi az emberek lelkét. Na meg a pénz. Két gyakori indok a gyilkosságra. És itt most mindkettő szerepet játszik.  De mit kellene tenni most? Elena, akárhogy törte a fejét, semmi nem jutott az eszébe. Ráadásul az kell, hogy Lucas is szem és fültanúja legyen mindennek. A tárgyi bizonyítékoknak meg kell lennie valahol. Csak kicsit fel kell zaklatni a gyilkost. Akkor majd előbújik a rejtekéből és megmutatja az igazi arcát…
Elena mögött Cyntia állt meg egy tálcával a kezében.
- Gyere, egyél egy pár falatot. – szólalt meg.
A lány hátrafordult és rámosolygott az asszonyra.
- Köszönöm, de most nem kérek. Egy falat sem megy le a torkomon.
- Talán mégis csak az lenne a legjobb, ha egyszerűen elmondanád Stevienek, hogy mire jöttél rá. – mondta Mrs. Lucas, miközben letette a tálcát az asztalra.
- De hát ő nem tudja, hogy én is nyomozok az ügyben. Akkor fény derülne rá, hogy elrejtettem Bettyt. Ráadásul mivel bizonyítékom nincs, nem hinne nekem, hanem kapásból szegény ártatlan lányt tartóztatná le. Jaj, de nehéz ügy ez. – sóhajtott Elena, és lehuppant a kanapéra.
- És gondolod, hogy valóban nem hinne neked?
- Bizonyíték nélkül? Cyntia, akármilyen kapcsolatban is vagyok a fiaddal, ő egy rendőr. Szabályok kötik, én pedig törvényt szegtem. És szerinte Betty is. Nem, ilyen egyszerűen nem szólhatok neki. Kell egy terv. De egyelőre még türelmesnek kell lennem…




Tegnap délután nem sokon múlt a lebukás. Óvatosabbnak kell lenni. Nem szabad elkapkodni semmit. A rendőrség teljesen másra gyanakszik. A terv már majdnem tökéletesen megvalósult. Akkor aztán itt hagy mindent, és új életet kezd máshol. Azzal, hogy Betty eltűnt, csak még inkább magára terelte a gyanút. Az egyetlen, aki gondot jelenthet, az Elena Lane. Van valami annak a nőnek a szemében. Valami baljós. Úgy nézett rá, mintha tudná…De nem. Az lehetetlen. Mégis mit tudhatna. És ha tud is valamit, nincs rá bizonyítéka. Hiszen mindent gondosan elrejtett. Most már csak a kabátot kell a megfelelő helyre tenni, hogy a gyanút végképp ráterelje Bettyre. Nem lesz semmi gond. Csak türelem…




Miután Lucas végzett Pears és Jim Todd kihallgatásával, visszament Sevenhillsbe a panzióba. Todd nem sok érdemleges információval szolgált. Pears igazolta Dawson alibijét, de mondott még valami érdekeset. Eltűnt a kabátja. Egy hosszú kabát. Könnyen meglehet, hogy ez a kabát azonos azzal, amit a tettes viselt a zálogházban. Márpedig Pears kabátjához nem fér hozzá akárki. Ő maga nem lehetett, mert túl alacsony. Toddra sem illik a személyleírás. Pickett és Dawson azonban könnyedén hozzáférhetett ahhoz a kabáthoz, tehát kettejük között kell keresni a tettest. Mármint azt, aki a gyémántbrosst akarta értékesíteni. Mert Mrs. Pickett gyilkosa ettől még lehetett Bettina Malek is. Dawsonnak a gyilkosság időpontjára van alibije. Az a baj, hogy tegnap délután hatra is. Mindkettőt a munkatársai igazolták neki. Lehet, hogy Pickett játszott össze Bettyvel? Elég vad elképzelés, de nem lehetetlen. Bettyt a föld alól is elő kell keríteni valahogy.

Lucas leparkolt a panzió előtt. A földszinten a szalonban égett a lámpa. Vajon Elena itthon van? Kopogott, mire a lány kabátban nyitott neki ajtót.
- Szia Elena. Most jöttél te is? Nem láttalak.
- Nem, én most indulok. – válaszolta a lány.
- Hová?
- Csak sétálok egyet. Később találkozunk. – azzal kiviharzott az ajtón.
Cyntia jött a fia elé, aki gyanakodva bámult Elena után.
- Hová ment?
- Azt mondta, sétál egyet. – válaszolta az asszony.
- Nem, én nem hiszem. Túlságosan izgatott volt. Mintha készülne valamire. Jobb, ha utánamegyek.
- Ne, kisfiam, ne kövesd. Csak még jobban magadra haragítod. – próbálta elterelni Cyntia a felügyelő figyelmét, de sikertelenül.
- Szerintem meg titkol valamit. Inkább utánamegyek. – mondta Lucas, és már indult is.
Igyekezett kellő távolságból követni Elenát, hogy a lány ne vegye őt észre. Meglepődött, amikor elhagyták a falu határát, és a szőlődombok felé vették az irányt. Itt még óvatosabbnak kellett lennie, hiszen Elena bármikor rájöhetett volna, hogy mögötte halad. Tudta, hogy a lánynak van egy is háza odafent, de ő maga még nem volt ott.  Sejtette, hogy most odamennek, de vajon miért? Úgy határozott, hogy Elbújik egy fa mögött, amíg Elena bemegy a házba, és csak aztán fog közelebb lopózni, hogy meg tudja, mi folyik itt. Amikor meglátta, hogy egy fiatal lány nyit ajtót, azonnal rájött, hogy ki az, és hogy miben sántikál Elena. Leguggolt az ablak alatt, hogy elkapjon néhány hangfoszlányt, majd bekopogott a házba. Mivel nem érkezett válasz, Lucas szóval próbálta meggyőzni a bent lévőket.
- Elena, én vagyok az, Steven. Nyisd ki, tudom, hogy odabent vagy.
Még mindig semmi válasz.
- Elena. Ne nehezítsd meg a dolgomat, nagyon szépen kérlek. Ezzel csak rontasz a helyzeten, ami már egyébként se túl fényes.
Elena kinyitotta az ajtót.
- Bettina Malek is itt van, ugye? – kérdezte a felügyelő, mire Betty is előbukkant az ajtó mögül.  – Hát ez szép! Szóval itt rejtegeted egy gyilkosság gyanúsítottját? Elena, elment az eszed? Van fogalmad róla, hogy mit csináltál?
- Megvédtem egy barátomat attól, hogy börtönbe zárják olyasvalamiért, amit nem ő követett el.
- Nem. Akadályoztad a nyomozást. Ezt pedig a törvény bünteti. Most mégis mit csináljak? Elena, tudod, hogy nem tehetek mást. Mindkettőtöket őrizetbe kell, hogy vegyelek.
A lány ránézett, majd előre nyújtotta a két csuklóját.
- Mehetünk, felügyelő úr…

VI.

Betty kulcsra zárta az ajtót, miután Elena belépett a kis szőlőhegyi lak előszobájába. Levette a kabátját, majd mindketten bementek a szobába, ahol a kandallóban lobogó tűz kellemes meleget árasztott. Betty friss teát készített mindkettőjük számára, majd leültek a kandalló mellé a szőnyegre és a fiatal kelet-európai lány beszélni kezdett.
- Szóval Ted Dawson két hétre rá kezdte nekem csapni a szelet, hogy a Pickett-házba költöztem. Nem vertük nagydobra a dolgot, mert nem tudtuk, hogy Mr. Pickett vagy az édesanyja mit szólna hozzá. Eleinte csak eljártunk moziba, meg sétálni, tudja, hogy megy ez, Miss Lane?
Miss Lane csak bólintott erre, és a kezdeti düh, amit a lány iránt érzett a titkolózás miatt, szépen lassan elolvadt.
- Szóval mostanában – folytatta Betty – kezdett komolyabbra fordulni a kapcsolatunk, és nem akartunk tovább titkolózni, de aztán ez a borzalmas esett, és, hogy engem vádolnak, kicsit közbeszólt.
- Értem. – válaszolta Elena. – És milyen ember ez a Ted Dawson? Ha jól tudom, nemrég dolgozik Ednek.
- Valóban nem. Egy hónappal előttem jött a tejgazdaságba. Azelőtt Brightonban lakott. Iskolába járt és pincérként dolgozott egy tengerparti hotelben. Egyébként villanyszerelőnek tanult és jó eredménnyel végzett, de aztán csak a gazdaságban tudott elhelyezkedni. Amúgy mindenhez ért. Sok dolgot ő csinál meg a ház körül Mr. Pickettnek. Amolyan karbantartó szerepet is betölt.
- És mennyire ismerted meg? Becsületesnek tartod? Tudom, hogy ez furcsa kérdés, hiszen te nyilván szereted őt, de mégis megkérdezem. Ha válaszoltál, elmondom, miért fontos.
- Nos, igen. Ted tudtommal még nem tett semmi törvénybeütközőt. Sosem volt dolga a rendőrséggel, ha ilyesmire céloz, Miss Lane.
- Igen, erre gondoltam. – bólintott Elena.
- Nem, Ted jó ember. Jószívű és udvarias. Ugye őt nem gyanúsítják? – kérdezte a lány és egyre idegesebb lett.
- Egyelőre nem. De az is előfordulhat.
- Miért? Mit tudott meg Miss Lane? Kérem, mondja el nekem. Ha Ted bajban van, arról tudnom kell.
Elena sóhajtott egyet.
- Tegnap valaki megpróbálta beadni szegény Mrs. Pickett gyémántbrossát egy zálogházba. Pechére a rendőrség figyeltette azt a zálogházat, és majdnem fülön csípték, de el tudott menekülni, méghozzá az ékszerrel együtt. De nyilván máshol is fog próbálkozni.
- És ennek mi köze van Tedhez? Azt hiszik, hogy ő volt az?
- Az illetőről van személyleírás, amit az eladó adott. Mondjuk nem túl pontos. A biztonsági kamera felvétele is megvan, Lucas felügyelő most tekinti meg, ha jól gondolom. Oda indult, mielőtt én eljöttem. A lényeg az, hogy a brosst, egy magas, hosszú kabátot és sapkát viselő, bajuszos férfi próbálta meg eladni. És a boltos a sapka alatt látta a hajszínét is. Állítólag vörösesbarna volt.
- Jézusom, Ted is magas és vörösesbarna hajú! – kiáltott fel Betty, majd a szájára tapasztotta a kezét.
- Igen, így van. És ha jól gondolom, alibije sincs a kérdéses időpontra. Tegnap beszéltem vele, és Jacob Pearsel. Miután elmentünk, Pickett őket is hazaengedte.
- Ez nem lehet igaz. Ha kitudódik, hogy Ted és én együtt vagyunk, akkor végképp minket fognak gyanúsítani. Azt fogják hinni, hogy összejátszottunk. Hogy én megöltem Mrs. Pickettet, és Ted megpróbált pénzt csinálni az ellopott brossból. – hadarta Betty, miközben a sírás kerülgette.
- Sajnos ez könnyen meglehet, de még nem tartunk itt. Viszont Lucas nemsoká ki fogja kérdezni Dawsont, ebben biztos vagyok.
- Miss Lane, nagyon kérem, találjon ki valamit. Ted nem tehette, ő becsületes. – kérlelte Betty Elenát.
- Milyen érdekes, Ted tegnap ugyanezt mondta rólad. – válaszolta Elena, majd szokása szerint az állát vakargatva gondolataiba merült.
Néhány perc múlva felállt, és járkálni kezdett körbe a szobában.
- Kinek nincs alibije tegnap késő délutánra, akire illik a személyleírás, és érdekében állt a bűncselekmény. Az egyik valóban Ted Dawson, ha ti ketten összejátszottatok. – töprengett Elena, mire Betty heves tiltakozásba akart kezdeni, de a panziós lány ügyet sem vetett rá, hanem folytatta a gondolatmenetet. – a másik Ed Pickett, akinek szintén vörösesbarna haja van, és tegnap azt mondta, hogy még van egy kis elintéznivalója, aztán eltűnt. Igen, Lucas majd kideríti, hol járt délután. Talán Gilliannél, a menyasszonyánál. De az is lehet, hogy… - hirtelen megállt és az arcára egyszerre ült ki a rémület és a megvilágosodás. . Betty, nekem most el kell mennem. Nagyon kérlek, ne mozdulj innen, és bárki jön rajtam, vagy Wardon kívül, ne nyiss neki ajtót. Értetted? Senkinek!
- Igen, értettem. – bólintott a lány.
Elena felkapta a kabátját és máris az ajtón kívül volt. Visszaigyekezett a faluba, hogy újabb fuvart kérjen Wardtól…

Amikor leparkoltak a Pickett ház előtt, Miss Montgomery jött eléjük.
- Miss Lane, Mr. Ward. Újra Mr. Pickettet keresik? Jelenleg nincs itthon.
- Értem, és mikor jön vissza Ed?
- Tulajdonképpen hamarosan. Talán félóra. Szeretnék megvárni?
- Igen, Miss Montgomery, az jó lenne. Persze csak ha nem zavarunk. – bólintott Ward.
- Egyáltalán nem zavarnak. Jöjjenek csak.
Mindannyian bementek a házba. A szakácsnő odabent elvette a kabátjukat és hellyel kínálta őket.
- Hozhatok önöknek valamit? – kérdezte, mire Elena és Ward egyöntetűen rázták a fejüket.
- Köszönjük, most nem.  – válaszolta Elena.
Miss Montgomery leült velük szemben és érdeklődő arccal kérdezte.
- A rendőrség jutott már valamire az ügyben?
- Nos, haladnak a nyomozással. De még túl sok az elvarratlan szál, legalábbis azt hiszem. Lucas nyomozó természetesen nem sokat mondhat az ügyről. – válaszolt Elena mosolyogva.
- Szegény, jó Mrs. Pickett. – sóhajtott a szakácsnő. – Már olyan hosszú ideje szolgálok itt, hogy elmondhatom, jó barátságban voltam vele.
- Valóban? – kérdezte Elena. – Mennyi ideje van a Pickett családnál?
- Ó, van annak már húsz éve is. Igen, mert Mr. Ed serdülő korban volt, amikor munkába álltam itt. Én akkoriban töltöttem a harmincötöt.
- Értem. Akkor gondolom sok mindent megélt a családdal. – bólogatott Elena.
- Igen, sok jót és rosszat. Mr. Ed érettségijén nagy ünnepség volt.  Aztán nem sokkal később az idősebb Mr. Pickett halála. Az nagy csapás volt a családnak és a gazdaságnak is. Csoda, hogy túlélték.
- Hogyan halt meg Ed édesapja?
- Szívrohamban. – válaszolta Mis Montgomery. – Sajnos mindig is voltak szívproblémái.
- Mindig is? – kérdezte Elena csodálkozva.
- Igen. Gyógyszert is szedett rá.
- Értem.
Beszélgetés közben hallották, ahogy kinyílt a bejárati ajtó, majd kisvártatva Ed Pickett kukkantott be a nappali ajtaján.
- Nahát, Elena, Tony. Engem kerestek? – mosolyogott.
- Igen. Még valami eszembe jutott, ha nem baj. – bólintott Elena.
- Nem, dehogyis. Örülök, hogy látlak titeket. – mosolygott Pickett, majd a szakácsnőjéhez fordult. – Miss Montgomery, készítene nekem egy sonkás tojást? Mindjárt éhen halok.
- Igen, Mr. Ed. – bólintott az asszony, majd eltűnt a konyhaajtó mögött.
- Szóval, miben tudok segíteni, Elena? – helyezkedett el Ed a kanapén, mire a lány és a doktor is visszaültek.
- Ed, fontos, hogy őszintén válaszolj. Hol voltál tegnap, miután itt hagytál minket Dawsonékkal?
- Átmentem Gillianhez. Miért?
- Azt nem mondhatom el egyelőre.
- Csak nem rám gyanakszol, Elena? Vagy a rendőrség hiszi, hogy én tettem? – vágott dühös arcot a férfi.
- Egyelőre senki sem gyanakszik rád, de még ez is előfordulhat. Meg kell értened, hogy sajnos ilyen esetben az örökös mindig gyanúsított.
- Na de anyámat nem tegnap délután ölték meg? Akkor miért fontos, hogy hol voltam?
- Azt nekem nincs jogom elmondani. De fontos, hogy tudjam Ed. Az igazság érdekében. Ugye az igazság téged is érdekel?
- Persze, hogy érdekel. – válaszolta Pickett immár nyugodtabb hangon. – Szóval átmentem Gillianhez. Szükségem volt rá, hogy beszéljek vele. Ott is aludtam, onnan jövök most. Csak Gillian tudja tanúsítani.
- Értem. Köszönöm, hogy őszintén válaszoltál. Most megyünk. – bólintott Elena, majd Ed az ajtóhoz kísérte őt és Wardot. Az ajtóban még megfogta Elena karját, mire a lány kérdőn nézett rá.
- Elena. Nem én öltem meg anyámat…

Lucas ötödszörre nézte meg a kissé szemcsés videó felvételt, amit a biztonsági kamera készített a lehetséges tettesről, de nem volt sokkal közelebb a megoldáshoz. Mindenesetre kérte a technikust, hogy nyomtasson ki egy fotót az illetőről, és sokszorosítsa, majd osszák szét a rendőrök között, és a különböző zálogházakban és ékszerboltokban is.
- Nem árt, ha az utcán is szétosztanak belőle, és ki is plakátolják. Hátha valaki meglátja. A lakossági bejelentése is segíthetnek. – mondta, mire a mellette álló járőr bólintott.
A felügyelő ezután autóba ült, és Greenfieldsbe ment, hogy kikérdezze a munkásokat, valamint újra beszéljen Ed Pickettel.

Amikor a Pickett-házhoz házhoz ért, ismerős autót látott elhajtani onnan. Kicsit gondolkodott rajta, majd vállat vont, és kiszállt a kocsiból.
Ed Pickett még kint volt a bejárati ajtónál.
- Mr. Pickett, beszélhetnék Önnel négyszemközt? – lépett oda hozzá Lucas.
- Hogyne felügyelő úr. Fáradjon beljebb. Nem baj, ha közben eszek?
- Nem, csak nyugodtan. Talán én jöttem rosszkor?
- Nem, jöjjön csak. Ön nem éhes? Miss Montgomery isteni omlettet készít. – invitálta be Pickett a házba a felügyelőt.
A konyhába vezette, majd mindketten helyet foglaltak az ebédlő asztalnál, és Ed hozzálátott a sonkás tojáshoz.
- Csak egyetlen kérdésem lenne, Mr. Pickett. Hol volt ön tegnap délután úgy hat óra körül?
- A menyasszonyomnál voltam. Gillian Smithnél. Innen úgy tizenöt kilométerre lakik egy tanyán a főút mentén. Csak ma reggel jöttem el tőle.
- Tudja ezt igazolni valaki?
- Hát Gillianen kívül senki.
- Autóval ment a menyasszonyához?
- Igen, felügyelő úr.
- Esetleg nem kapták gyorshajtáson, mert akkor lenne róla fotó.
- Nem tudom, nem figyeltem, de nem hiszem, hogy gyorsabban mentem volna a kelleténél.
- Nos, ezt ellenőrizni fogjuk. Tájékoztatnom kell Önt, Mr. Pickett, hogy tegnap valaki megpróbálta beadni az édesanyja brossát egy közeli zálogházba. A helyzet az, hogy az illető férfi volt, és Önre illik a személyleírás.
- Értem. – bólintott Pickett. – Nos, felügyelő úr. Én elmondtam, hol voltam tegnap délután.Az ön feladata kideríteni, hogy igazat mondtam-e…

Lucas kilépett a házból, és beleszippantott a hideg levegőbe. Körülnézett az udvaron, és ekkor észrevett egy férfit, aki az istállóajtó körül tevékenykedett. Egy magas vörösesbarna hajú férfit…

V.

Ward és Elena leparkoltak a Pickett ház előtt, ahol már csak két járőr tartotta a frontot, arra az esetre, ha Bettina Malek, az első számú gyanúsított újra felbukkanna. A munkásokat hazaküldték, csak ketten maradtak, hogy elvégezzék a legszükségesebb tennivalókat az állatok körül. A többiek szabadnapot kaptak. Elenáék bekopogtak a bejárati ajtón, mire Miss Montgomery jelent meg és beengedte őket.
- Miss Lane, doktor úr, fáradjanak be. Azonnal szólok Mr. Pickettnek. – vezette be őket a nappaliba.
- Már itt is vagyok Miss Montgomery, kérem, hozzon nekünk kávét, Elenának teát. – szólalt meg Ed Pickett a hátuk mögött, a szakácsnő pedig elsietett a konyha felé. – Nos, Elena, Tony, minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdezte a férfi, majd hellyel kínálta a vendégeit.
- Először is szeretném még egyszer részvétemet nyilvánítani édesanyád miatt Ed. Nagyon kedveltem őt. – válaszolta Elena, miután mindannyian leültek.
- Köszönöm. Ő is nagyon szeretett téged. Amikor a szomszéd faluba költöztél, azt akarta, hogy udvaroljak neked, tudtál róla? – nevetett Ed.
- Igen, valamit sejtettem. – bólogatott Elena mosolyogva. – Nem tudta, hogy te akkor kezdtél Gilliannel.
- Igen. Sajnálom, hogy nem lehet ott az esküvőnkön. Már nincs is rokonom, akit meghívjak. – mondta a férfi, majd néhány másodperc csend állt be. – Na de gondolom, más oka is van a látogatásodnak, főleg, hogy Tony is veled van. Miben segíthetek?
- Anthony csak áthozott engem Sevenhillsből kocsival. Én viszont valóban szeretnék beszélni veled, de először is kérnék valamit. Lucas felügyelő, a szövetkabátos rendőr, aki itt járt Bakerrel, ma reggel, ne tudjon róla, hogy beszéltünk.
Pickett csodálkozó arccal nézett a lányra, majd a doktorra, aki csak bólintott egyet, mintha meg akarná erősíteni Elena kérését.
- Jól van Elena, ha gondolod, nem mondom el, de nem lesz ebből baj?
- Nem, ha senki nem tud róla. Ha mégis, akkor én elviszem a balhét helyetted is. De fontos, hogy ne mondd el neki, rendben? – kérdezte Elena, majd hirtelen elhallgatott, mert Miss Montgomery jött be a nappaliba tálcával a kezében. Miután felszolgálta a teát és a kávét, Pickett felé fordult.
- Óhajt még valamit, uram?
- Nem köszönöm. És kap egy óra kimenőt, Miss Montgomery.
- Köszönöm, uram. – bólintott az asszony, majd a vendégek felé is biccentett, aztán elhagyta a helyiséget.
- Most már beszélhetsz Elena. Miben tudok segíteni? Anyámmal kapcsolatos? – kérdezte Pickett.
- Igen, Ed. Van néhány dolog, ami aggaszt a körülményeket illetően. Anthony azt mondta, hogy leütötték a lakatot, ami az istállóajtón volt. Te nyilván megnézted a lakatot. Szerinted mivel tehették?
- Igen, megnéztem. Valaki valóban leütötte. Talán azzal a jókora méretű fogóval, amit a kerti csap elfordításához szoktunk használni. Az elég nehéz hozzá. Hacsak a tettes nem hozott magával valamit, de ha Betty volt az, akkor ennek nyilván nincs értelme. Különben a fogót el is vitték a rendőrök, hogy megvizsgálják.
- Értem. Nagyszerű. – bólintott a lány elgondolkodva. Pickett és Ward kortyoltak egyet a kávéjukból. – Amit még kérdezni akartam… - folytatta Elena. – Te, vagy Miss Montgomery letakartátok édesanyádat egy pokróccal?
- Én nem. De gondolom Miss Montgomery igen, mert amikor szólt nekem arról, hogy mi történt, és én kirohantam vele az istállóba, akkor már le volt takarva. Nyilván kegyeletből tette.
- Igen, nyilván. – bólintott Elena. – Még egy kérdésem lenne Ed. Egészen biztos vagy benne, hogy a széfeden a számsort nullára állítottad, amikor legutóbb bezártad.
- A kedvedért gondolkodtam ezen, Elena, és igen. A legutóbb sem feledkeztem meg erről, és határozottan emlékszem, hogy nullára állítottam a számokat. De ez miért olyan fontos?
- Az majd kiderül. Még én sem tudom pontosan, csak sejtem. Válthatnék pár szót a két munkásoddal?
- Persze, Elena. Ha gondolod. Kint vannak a nyári konyhában. Ilyenkor uzsonnaszünetük van. – válaszolta Pickett, majd kivezette Elenát és Wardot a munkásokhoz. - Én most magatokra hagylak titeket. Van egy kis elintéznivalóm. – mondta, majd a munkásaihoz fordult. – Válaszoljatok Miss Lane és a doktor úr kérdéseire, de senkinek ne szóljatok a dologról. Utána pedig zárjatok be mindent, és haza mehettek.
A két férfi bólintott, majd Ed Pickett elköszönt mindannyiuktól, és kilépett az udvarra. Közben elővette a mobiltelefonját és tárcsázott.
- Gillian átmennék hozzád. Most…

A két munkás mosolyogva nézett Elenára. Jacob Pears alacsony, köpcös férfi, jókora sörhassal. Fekete haja helyenként már őszbe hajlott. Ted Dawson éppen az ellentéte. Magas, vörösesbarna hajú, fiatalember, a harmincas évei elején. Mindketten zöld, kantáros munkásnadrágot és gumicsizmát viseltek. Jacob hellyel kínálta a vendégeket, és Ted elő is vett egy széket, hogy Elena leülhessen. Ward csak megállt a lány mögött, a két munkás pedig velük szemben foglalt helyet.
- Tessék kisasszony, kérdezzen csak. – mosolygott Pears.
- A ma reggelről akar kérdezni? – nézett rá Ted. – Mert akkor mi nem voltunk itt. Mi csak később jöttünk. De azért segítünk, ha tudunk. Szegény Mrs. Pickett. Jó gazdasszony volt.
- Isten nyugosztalja. – bólogatott Jacob.
- Igen, én is sajnálom őt. – sóhajtott Elena. – Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy önök mit láttak. Nyilván nagy volt itt a jövés-menés, de azért önök tudják, minek hol van itt a helye, és jó megfigyelőnek tűnnek.
- Olyasmire gondol Miss, hogy valamit máshová raktak? – kérdezte Pears.
- Igen, pontosan. – mosolygott Elena. – Látom értik, mire akarok kilyukadni.
Mindkét férfi zavartan mosolygott vissza, majd a fejüket kezdték vakargatni.
- Hát az a fogó nem volt a helyén. – szólalt meg lassan Dawson.
- Milyen fogó?
- Az, amelyikkel a kerti csapot szoktuk eltekerni. Le volt dobva az istállóajtó mellé, pedig annak itt van a helye a nyári konyhában. De valaki azzal verte le a lakatot, nem?
- Ezt majd a rendőrség kideríti. – válaszolta Elena. – Mást nem vettek észre?
- Hiányzott egy pléd, amit az istállóban tartunk. Azzal takarták le szegény Mrs. Pickettet. – mondta Jacob.
- Igen, erről is tudok. Esetleg még valami?
- Eltűnt a kabátom. Egy hosszú esőkabát. Bár nem tudom, ennek van –e köze az ügyhöz. – mondta Ted.
- A kabátja? Hogy nézett ki az a kabát? – kérdezte izgatottan Elena.
- Bokáig érő esőkabát. Barna színű, kapucnival.
- Nagyon érdekes… - vakargatta Elena az állát és elmélyült a gondolataiban.
- Miss Lane. Ön kedveli Bettyt, ugye? – kérdezte Dawson a kezét tördelve.
- Igen, rendes lány. Miért?
- Ugye ön nem hiszi, hogy Betty csinálta?
- Miért kérdezi ezt, Mr. Dawson?
- Mert én tudom, hogy nem ő tette. Ő nem lehetett. Ő olyan becsületes. Higgyen nekem, nem ő tette. – fogta könyörgőre a férfi, amin Ward és Elena is eléggé meglepődött.
- Rendben, de miért ilyen biztos benne?
- Mert Betty és én… Szóval én udvarolok Bettynek. És biztos vagyok benne, hogy nem ő volt. Maga ismeri azt a londoni nyomozót, Miss Lane. Kérem, mondja meg neki, hogy nem Betty volt, és, hogy rossz helyen keresgéli a tettest.
- Önöknek van elképzelése, hogy ki tehette? – kérdezte Ward.
- Hát csak valami huligán lehetett, nem? – kérdezte Jacob bizonytalanul.
- Vagy talán Mr. Pickett… Ő az örökös… De ezek ronda dolgok ám. – mondta Ted.
- Nem illik belefolyni ebbe Dawson. – vágta rá Pears.
- Köszönöm uraim. És kérem, maradjon így négyünk között ez a beszélgetés. – mondta Elena, majd felállt.
Ted Dawson elkísérte őket a kapuig, és mielőtt elköszöntek volna, még egyszer Elenához fordult.
- Kérem, Miss. Segítsen Bettynek.
Elena bólintott, majd Warddal együtt autóba ültek és visszafordultak Sevenhills felé.


Éppen elhaladtak amellett a régi, romos ház mellett, ahol Betty titokban a macskákat etette, amikor Elena mozgásra lett figyelmes a ház körül.
- Állj meg, Anthony, gyorsan. – intett a doktornak, aki leparkolt az út szélén.
- Mi történt, Elena?
- Csak egy perc. Mindjárt jövök. – válaszolta a lány, majd kiszállt a kocsiból és a ház felé vette az irányt.
Amikor belépett az ajtón, nem akart hinni a szemének…
- Betty te mit csinálsz itt? Mondtam, hogy ne gyere le a hegyről!
- Jaj, tudom, de senki nem adott enni estére a cicáknak. – válaszolta a lány rémült arcot vágva.
- Megoldottam volna én. Téged köröz a rendőrség.
- Ne haragudjon, Miss Lane.
- Most már mindegy. Warddal vagyok. Előtte így már nem tudjuk eltitkolni, hogy fedezlek, de legalább visszavisz a kisházba. Gyere. – mondta Elena, majd az ajtó felé indultak, de ekkor megjelent a doktor is.
- Mi van már Elena? Hát ez meg… - nézett csodálkozva. – Hadd találjam ki. Elbújtattad. Na de pont itt?
- Nem itt Anthony, hanem a telkemen. Csak idejött, hogy megetesse a macskáit. Jaj, kérlek, ne szólj erről senkinek. Valahogy meg kell akadályoznom, hogy Bettyt letartóztassák, amíg rá nem jövök, ki ölte meg Mrs. Pickettet.
- Elena, ezért börtönbe zárhatnak. – vakargatta a fejét a doktor.
- De nem zárnak, ha nem mondjuk el senkinek. Ha meg lecsukják a tettest, akkor már úgyis mindegy.
- Jaj, lányok, nagy szarban vagytok, az biztos. – sóhajtott Ward.
- Anthony kérlek. Csak tégy úgy, mintha nem tudnál semmiről. – nézett rá kérlelőn Elena, mire a doktor legyintett egyet.
- Ezt csak azért teszem Elena, mert ismerlek, és bízom az eszedben. Behunyom a szemem, de többet nem tehetek.
- Az bőven elég. – mosolygott Elena. – Akkor vigyél minket vissza a kisházba a szőlőhegyre.
Ward bólintott, majd mindannyian kiléptek a házból és beszálltak az autóba…


- Értem. Szükségem van azokra a felvételekre. – hadarta Lucas a telefonba. – Csak holnap reggel? Hamarabb nem megy? Tudom, hogy már este nyolc óra van, de ez egy gyilkossági ügy. Jó, jó, rendben. Akkor holnap korán reggel ott leszek. Köszönöm. – a felügyelő kissé csalódottan bontotta a vonalat, majd végre levette a kabátját a panzió előszobájában. – Elena visszajött már?
- Igen, kisfiam. A konyhában terít a vacsorához. – válaszolta Cyntia.
- Beszélek vele. – mondta Lucas, majd a konyha felé indult.
Elena éppen lapos tányérokat vett elő a szekrényből és elrendezte őket az asztalon.
- Szia. – köszönt neki a felügyelő.
- Szia. – köszönt a lány is, de nem nézett fel a terítésből.
- Akarod tudni, hogy milyen fejlemény van az ügyben? – óvatoskodott Lucas.
- Ha akarod, úgyis elmondod.
- Elena, ne duzzogj már.
- Én nem duzzogok. Csak nem akarok belekontárkodni a munkádba.
- Nem kontárkodsz bele. Tudod, hogy nagyra tartalak, mint nyomozót. És egyébként meglehet, hogy igazad volt, bár ez még nem biztos, Több variáció is lehetséges.
- Valóban? – kérdezte Elena érdektelenséget színlelve.
- Igen. Az imént kaptam egy telefont az egyik zálogháztól, amit figyeltetünk. Valaki be akarta adni a brosst. Egy férfi. Egy magas bajuszos férfi, aki sapkát és hosszú kabátot viselt. A sapka alól pedig kissé kilógott a haja, szóval az eladó látta színét. Vörösesbarna volt…


Másnap reggel Elena korán kelt és biciklire pattant, hogy felmenjen a szőlőhegyre. Amikor Betty ajtót nyitott neki, rögtön egy kérdéssel kezdte.
- Betty, most azonnal mesélj nekem Ted Dawsonról…

IV.

Elena elhatározta, hogy délután felkeresi Wardot, és négyszemközt is beszél vele, hogy még egyszer megkérdezze, pontosan mit látott, amikor megvizsgálta Mrs. Pickett holttestét. A törvényszéki korboncnoktól civilként nem kapott volna információt, a doktor viszont majd elmondja, amire kíváncsi. Délután három órakor, amikor Lucas éppen valamelyik kollégájával beszélt telefonon, Elena szólt Cyntiának, hogy elmegy egy kicsit.
- Felkeresem Wardot, légy szíves ne szólj róla a fiadnak. – mondta, miközben felvette a kabátját az előszobában.
- Jól van Elena, de mit mondjak, ha megkérdezi, hogy hol vagy? Csak azért kérdem, hogy egyeztessünk, és ne hazudjunk kétfélét.
- Mondd, hogy vásárolni mentem és kész. Tulajdonképpen lényegtelen, csak nem akarom, hogy rám szabadítson valami járőrt, aki követi minden lépésemet, nehogy valami bajom essen. – válaszolta csúfolódva Elena.
- Ne haragudj Steviere, csak arról van szó, hogy még mindig szokatlan neki egy kicsit a személyed. És persze fél, hogy egyszer valami nyomozás miatt komolyabb bajod is eshet.
- Világos. – vonta meg a vállát Elena. – Jól van, én akkor megyek is.
- Hová mész? – kérdezte Lucas a hátuk mögött.
- Miért érdekel? – nézett rá Elena.
- Csak megkérdeztem. Kíváncsiságból.
- Ha ennyire érdekel, vásárolni megyek. – válaszolta a lány, majd adott egy puszit Cyntia arcára és kilépett a házból.
- Tényleg vásárolni ment? – fordult Lucas az édesanyjához, miután Elena elment.
- Igen, kisfiam. És ha elfogadsz egy tanácsot az anyádtól, akkor ne akard erőszakkal rövid pórázon tartani ezt a lányt, mert olyan, mint a víz. Minél szorosabban tartod a tenyeredben, annál több folyik ki belőle. – igazította meg Cyntia a fia gallérját, majd bement a konyhába. Lucas elgondolkodva ment be a szalonba, miközben újra megcsörrent a telefonja.

- Ülj csak le, Elena. Kérsz egy teát? – kérdezte Dr. Ward, miközben beléptek a kissé zsúfolt nappaliba. A doktornál mindenhol szépirodalmi és orvosi tárgyú könyvek hevertek a földön és a polcokon. Elena leült a kissé ütött-kopott, bordó színű brokáttal bevont kanapéra.
- Ha nem fáradság, innék egyet. – válaszolta.
- Dehogy az. Cukor nélkül, mint mindig?
- Igen. – mosolygott a lány.
Ward eltűnt a konyha irányába, Elena pedig a kezébe vette az asztalon heverő bőrkötésű könyvet és elolvasta a borítóját. Simone de Beauvoir: A megtört asszony. Ez állt a könyv elején cirádás arany betűkkel. Elena belelapozott és megakadt a szeme néhány mondaton.
„Olyan büszke voltam a házasságunkra: Ideális házaspár. Bebizonyítottuk, hogy a szerelem lehet tartós, anélkül, hogy megkopna. Hányszor védelmeztem a teljes hűség elvé!. Romokban a mintaszerű házaspár! Maradt egy férj, aki csalja a feleségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek.”
- Nemrég bukkantam rá a bolhapiacon. Elég régi kiadás. – szólt Ward, Elena pedig felkapta a fejét a doktor hangjára, aki egy megrakott tálcával állt felette. A férfi ezután letette a tálcát az asztalra és teli teáscsészét tett a lány elé.
- Nem tudtam, hogy érdekelnek az ilyen témájú könyvek, Anthony.
- Annyira nem is érdekel, de megtetszett, hogy ilyen régi. – mosolygott Ward és közelebb tolta a csokoládés kekszet Elenához. – Szóval, mit szeretnél tudni? – helyezkedett el a lánnyal szemben egy fotelban.
- Pontosan mit láttál, amikor beléptél az istállóba ma reggel. Kérlek próbáld meg részletesen elmondani. Tudom, hogy sok apró részletet vagy képes felidézni.
- Rendben Elena, megpróbálom. Tehát, Bakerrel együtt mentünk ki a helyszínre, miután megkaptuk a telefont. Én léptem be először az istállóba, mögöttem John. A néhai Mrs. Pickett le volt takarva egy pokróccal. Nyilván kegyeletből takarta le Miss Montgomery, vagy Ed. Bár én nem szeretem az ilyesmit, hiszen így máris hozzányúltak a testhez, pedig ilyenkor még egy fűszálat sem szabad elmozdítani, amíg meg nem jönnek az arra illetékesek. De ezt te tudod.
- Igen, persze. – bólogatott Elena hevesen. – Tehát azt mondod, hogy Mrs. Pickettet valaki letakarta egy pokróccal. Ezek szerint le volt takarva az arca?
- Igen, úgy volt.
- Hát ez fura…
- Miért? – kérdezte kíváncsian Ward.
- Azért mert sem Ed, sem Miss Montgomery nem említették, hogy letakarták.
- Akkor meg kell tudni, hogy melyikük volt. A megrázkódtatás miatt nyilván elfelejtették megemlíteni, vagy nem tartották fontosnak.
- Igen, nyilván. – bólogatott Elena elgondolkodva. – Folytasd, kérlek.
- Szóval óvatosan levettem a pokrócot a testről. Alatta tiszta vér volt az áldozat. Azonnal megláttam a kés által okozott sebet, aztán Baker közben szólt, hogy megtalálta a borítékvágót. A seb elég keskeny volt ahhoz, hogy szabad szemmel is megállapítsam, hogy az volt a gyilkos fegyver. Amikor tovább vizsgáltam a testet, találtam egy kis dudort Mrs. Pickett homlokán. Ez benne van a jelentésemben is. Valami tompa tárgy okozhatta. Mintha beütötte volna a homlokát egy ajtóba, vagy ilyesmi.
- Friss volt az a dudor? – kérdezte Elena.
- Maximum fél napos. – bólintott Ward.
- Értem. Mit tudsz még mondani, Anthony?
- Nos, azt már nyilván te is tudod, hogy az áldozatot valószínűleg hajnali három és negyed hat között ölték meg.
- Nem, erről még nem tudtam. – rázta a fejét Elena.
- Hogyhogy nem? Azt hittem Lucas már mondta neked.
- Lucas nem közöl velem semmit, mert nem vagyok nyomozó.
- Ezt nem értem Elena, mi történt?
- Semmi különös, csak Lucas úgy gondolja, hogy mivel kedvelem Bettyt, én most érzelmileg érintett vagyok az ügyben, és inkább bízzam ezt most a profi nyomozókra. – csúfolódott újra a lány, mire Ward nevetni kezdett.
- Ez a Lucas felügyelő megásta a saját sírját. Látszik, hogy még nem ismer téged. Baker úgy látszik nem okította ki rendesen.
- Ne röhögj Ward, inkább mondd tovább, hogy mit láttál még. Körülnéztél az istállóban? Feltörték a zárat, vagy kinyitották kulccsal?
- A zár fel volt törve. Leverték a lakatot valamivel.
- Azt a hatalmas lakatot?
- Megfelelő eszközzel és erővel lehetséges.
- Valószínűleg. Mást láttál még?
- Semmi említésre méltó.
- Értem. – vakargatta Elena az állát.
- Szóval szerinted nem Betty volt? - nézett rá kérdőn a doktor.
- Nem ő volt. – vágta rá Elena.
- És gyanakszol valakire?
- Ami azt illeti, igen. Bár még sok mindennek a helyére kell kerülnie.
- Szerinted ki tette? – kíváncsiskodott tovább Ward, de Elena megrázta a fejét.
- Még nem mondhatok semmit Anthony. Még neked sem. De el fogom mondani. És valószínűleg szükségem lesz a Baker és a te segítségedre is. Lehet róla szó?
- Mint mindig, Elena. Merne neked nemet mondani az ember. – nevetett újra a doktor, a lány pedig sértődött arccal nézett rá. – Ne vágj ilyen képet, kislány. Aki eddig szembeszállt veled, az börtönben végezte. Jogos a félelmünk. Csak Lucast sajnálom. Teljesen elnyomod.
- Én nem nyomom el. Ő a Scotland Yard felügyelője. Eddig sem szóltam bele erőszakkal a munkájába. Ha tudni akarod, a múltkor Olaszországban is nyaralni akartam, és ő kérte, hogy segítsek. Most pedig elküldött. Hát legyen. Én hagyom nyomozni. Elvégre ez a munkája, és nyilván azelőtt is jól végezte a dolgát, hogy engem megismert. De ez nem azt jelenti, hogy én abbahagyom a dolgot.
- Hát ezt valahogy sejtettem. – kuncogott Ward.
- Ugyan már! Amit csinálok, az csak amatőr vizsgálódás. Én csak egy kíváncsiskodó panziós vagyok, nem több. Hiszen tudod.
- Ajaj, de még mennyire, hogy tudom.
- A széf izgat a leginkább. És most a lakat. Na meg a pokróc, amivel letakarták a néhai Mrs. Pickettet.
- A széf?
- Igen. A széf számkódja. Nem volt nullára állítva, pedig Ed Pickett azt mondta, hogy amikor legutóbb bezárta, nullára állította.
- De hát feltörték nem? – kérdezte Ward.
- De igen. És éppen ez az! Minek törték fel?
- Tehát azt mondod, ha valaki ismerte a kódot, és simán kivette a széfből az értékeket, akkor minek törte fel utána?
- Igen. Pontosan. A tettes olyasvalakire akarta terelni a gyanút, aki nem tudta a kódot. Legalábbis minden erre utal. De még így sem világos az egész.
- Valóban nem, mert ha úgyis feltörte a széfet, akkor meg minek használta a kódot?
- Hát ez az, amit én sem értek. Kód és feszítővas együtt. Meg kell próbálnom négyszemközt beszélni Ed Pickettel… - gondolkodott el Elena.
- És mi van a lakattal, meg a pokróccal?
- Azt mondod, a lakatot leverték. Szerintem Betty ehhez gyenge. Te hogy ítéled meg?
- Nem is tudom, lehet. Bár eszköztől függ. Meg kell tudni, mivel verték le a lakatot.
- A pokróc meg a másik dolog… Milyen színű volt?
- Ez miért fontos, Elena?
- A vér miatt. Láttad a vért, amikor még nem vetted le a pokrócot az áldozatról?
- Most, hogy így kérdezed, nem, mert egy sötét színű pokróc volt. Talán barna. Sötétbarna.
- Igen, mindjárt gondoltam. – bólintott Elena. – Köszönöm a teát, Anthony. – állt fel a lány a helyéről, és letette a kiürült csészét az asztalra.
- Máris mész? – tápászkodott fel Ward is a fotelből.
- Igen, beszélek Eddel.
- Szívesen átviszlek Greenfieldsbe.
- Rendben, az jó lenne. De úgy, hogy Lucas ne tudjon róla. Először hazaszólok telefonon, és megkérdem Cyntiát, hogy hol van Lucas. Nehogy összefussunk vele.
- Rendben. – bólintott a doktor, és miközben a slusszkulcsát kereste, Elena elintézte a telefont. Mint kiderült, a felügyelő csak két óra múlva megy vissza Greenfieldsbe, mert még meg kell várnia néhány információt, amit telefonon kért Londonból. Miután Elena elköszönt Lucas anyjától és bontotta a vonalat, Warddal autóba ültek, és a szomszédos falu felé vették az irányt…

III.

Elena és Cyntia bekísérték a nappaliba a rémült Bettyt és leültették. Cyntia készített egy teát mindannyiuknak, és mikor Betty megitta az első korty meleg italt, kicsit kezdett megnyugodni.

• Jól van, Betty, akkor most mondd el szépen, hogy mi történt. - kérte Elena.

A lány nagy levegőt vett és erőltetett nyugalommal a hangjában kezdett beszélni.

• Tudja rólam, Miss Lane, hogy nagyon szeretem a macskákat. A környéken amikor leellik egy macska, sok embernek nincs szíve megfojtani a kölyköket, de megtartani sem akarják őket, így kilökik és rábízzák a természetre. Nos, a falu határában van egy elhagyatott viskó. Én sajnálom a cicákat, így általában összegyűjtöm azokat, akiket kidobtak és elviszem abba a romos házba. De mivel nem akarom, hogy erről bárki tudjon, mert tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy kié vagy kié volt az a ház, így hajnalban járok etetni őket. Ma is így történt. Négy órakor elmentem otthonról és csak úgy hat óra előtt öt perccel értem haza. Legalábbis a házhoz, mert megláttam a rohangálást a lóistállónál. Mr. Pickett és Miss Montgomery nagyon idegesnek látszott és valami felett álltak. Aztán megláttam, hogy ott fekszik Mrs. Pickett a földön. Miss Montgomery pedig kétségbeesetten kiabálta, hogy a széfet is feltörték, és hogy biztosan én voltam, mert nem talál sehol. Nagyon megijedtem, mert tudtam, hogy ha előjövök a szénakazal mögül, ahová elbújtam, akkor azonnal rendőrkézre adnak. Így elfutottam és idejöttem.
• Nos, nem tudom eldönteni, hogy mi a rosszabb, ha maradsz, vagy hogy idejöttél, de most már mindegy. Nem kertelek, Betty. Az a helyzet, hogy Mrs. Pickettet valaki leszúrta a te borítékvágó késeddel és most keres a rendőrség. Ráadásul a széfjüket is kirámolták, szóval rablógyilkosságra gyanakszanak.
• Jézusom, Miss Lane, de én nem csináltam semmit. El kell hinnie nekem, hiszen ismer. Képtelen lennék bárkinek is ártani.
• Tudom, de néhány bizonyíték ellened szól és úgy tűnik elfogadható alibid sincs, mert a macskaetetésre gondolom nincsenek tanúid.
• Nem, Miss Lane, hiszen mondtam, hogy titkolom. Most mit csináljak? - esett kétségbe a lány és a sírás kerülgette.
• Nyugodj meg Betty. - válaszolta Elena. - Valamit kitalálok.
• Szóljunk a fiamnak. Ő biztosan segít. - mondta Cyntia, de Elena csak legyintett.
• Sajnálom, Cyntia, de a fia is Bettyt akarja kézre keríteni. Most küldött el helyszínről, hogy jöjjek inkább haza és bízzam ezt most a profi nyomozókra.
• Istenem, Steven Lucas, olyan csökönyös elefánt vagy, mint az apád volt. - nézett az ég felé Cyntia. - De akkor most mit csináljunk?

Elena néhány percig gondolkodott, aztán csettintett az ujjával és Cyntiára mosolygott.

• Segítesz nekünk?
• Persze, Elena, mit szeretnél? - kérdezte Mrs. Lucas.
• Fent a szőlőhegyen van egy kis telkem és házikóm. Odavisszük Bettyt és elbújtatjuk. Nem adom rendőrkézre, mert rögtön lezárnák az ügyet és addig vallatnák, amíg be nem ismer mindent.
• El akarod bújtatni a lányt? De hát ez törvénybe ütköző!
• Tudom. De azt is, hogy Betty ártatlan. És nem hagyom, nem hagyhatom, hogy egy ártatlan embert zárjanak börtönbe. Cyntia, segítened kell nekem. Szükségem van rád, hogy kiderítsem az igazságot. Hiszen meglehet, hogy a szomszéd faluban egy gyilkos mászkál szabadon. - Elena mélyen Cyntia szemébe nézett, mire az asszony néhány másodperc múlva bólintott.
• Igazad van. És hogyan segíthetek?
• Semmi mást nem kérek, csak hogy fedezz, amíg felviszem Bettyt a hegyre. És aztán se szólj senkinek. Rendben?
• Nos, bár hazudnom kell a fiamnak, mégis azt mondom, oké. Hiszen a cél nemes.
• Köszönöm Cyntia. - fogta meg az asszony kezét Elena, aztán felállt és Bettyhez fordult. - Jól van. Nem tudom meddig fog tartani a dolog, de ott jó helyen leszel. Télen senki sem jár arra, és csak az a lényeg, hogy ne lépj ki a házból. Bőven van fent konzerv, amit melegíthetsz, fűteni tudsz kandallóval és még néhány ruhám is ott van. Valami biztos jó lesz rád közülük. De most siessünk. Gyalog megyünk a kiserdőn át, hogy senki ne lásson meg.

Betty bólintott és már indultak is, de előtte még Elena és Cyntia megbeszélték, hogy az asszony mit mondjon Lucasnak Elena hollétéről. Azután Elena és Betty kiléptek az ajtón és a ház oldalánál osonva az erdő felé vették az irányt...

• Értem. Köszönöm. - fejezte be a telefonbeszélgetést Lucas, majd a mellette álló Bakerhez fordult, akivel még mindig a Pickett ház nappalijában voltak.
• Nos, mi a helyzet? - érdeklődött az őrmester.
• Mrs. Pickettet mindenképpen hajnali három óra után ölték meg. De a vizsgálatot nehezíti, hogy kint volt a hidegben és így gyorsabban csökken a testhőmérséklet. Ahogy Ward is mondta.
• Értem. Akkor ha Miss Montgomery vallomására hagyatkozunk, a másik határ alighanem negyed hat. Hiszen a szakácsnő fél hat körül találta meg az áldozatot, viszont a gyilkosát már nem látta, vagyis az illető addigra eltűnt.
• Igen. Tehát ahogy én látom, három óra és negyed hat között valaki feltörte a széfet, kirámolta, aztán valószínűleg az istállóban számolgatta a zsákmányát. Mrs. Pickett esetleg zajt hallott, látta, hogy a széf üres, kilépett az udvarra, és meglátta a tettest az istállóban, aki a lelepleződéstől kétségbeesve leszúrta az asszonyt. A gyilkos fegyver alapján pedig úgy néz ki, hogy az első számú gyanúsított az albérlő, Miss Malek, akinek az ékszerekkel és a pénzzel együtt nyoma veszett. Sőt, tulajdonképpen ő az egyetlen gyanúsított. - summázta Lucas, majd az állát kezdte vakargatni.
• Eddig valóban így állunk. - válaszolta Baker, aztán érdeklődve nézett körül. - És Elena?
• Nos őt azt hiszem megsértettem. Mindenáron azt hajtogatja, hogy ő biztos benne, hogy nem a kelet-európai lány volt. De én azt hiszem, hogy csak túlságosan kedveli a lányt, így kértem, hogy ezt az ügyet most bízza ránk. Erre elrohant.
• Hát, barátom. Ez a legrosszabb, amit Elenának csak mondhatott. - húzta el a száját Baker. - Na de valóban azt hajtogatta, hogy nem Betty volt?
• Igen. Pedig látja ön is, hogy eddig minden a lány ellen szól. - tárta szét Lucas a kezét.
• Igen, valóban. - bólintott Baker. - Ez érdekes... - mormogta még magában, de ezt már Lucas nem hallotta, mert közben az egyik rendőr lépett be a helyiségbe.
• Mr. Lucas, megjött a laboreredmény a késről. Csak az áldozat vére van rajta.
• Értem. Köszönöm. - válaszolta. - A gyémántról kinagyították már a fényképet?
• Igen, uram. Már folyamatban van a szétosztás. Az összes zálogházat és kereskedőt figyeltetni fogjuk, nem-e viszik el valahová.
• Remek. Majd értesítsen a fejleményekről. - mondta Lucas, majd amikor a rendőr távozott, ismét Bakerhez fordult. - Nos, egyenlőre mást nem tehetünk, csak kérdezősködünk a környéken, hogy nem látta-e valaki Betty Maleket. - csapta össze a két tenyerét a felügyelő. - Először azonban visszamegyek a panzióba és megnézem, hogy anyámmal és Elenával minden rendben van-e. És megpróbálok beszélni Elelnával. Hátha már elszállt a haragja.
• Nos, Lucas, ez az, amit erősen kétlek. - válaszolta Baker...

Fél óra múlva már újra Sevenhillsben voltak. Az őrmester kitette Lucast a panziónál, majd visszament az őrsre. A felügyelő pedig kopogott a panzió ajtaján. Az édesanyja nyitott neki ajtót.

• Jaj, Stevie, csakhogy visszaértél. Már aggódtam. Mi újság? - kérdezte Cyntia, miközben felakasztotta Lucas kabátját a fogasra.
• Folyik a nyomozás anya. Csak gondoltam megnézlek titeket. Elena merre van? A konyhában? - kérdezte a felügyelő és már indult volna a konyha felé, de az anyja megállította.
• Elena nincs itthon fiam.
• De hát mégis hová ment?
• Sétál egyet. Kiszellőzteti a fejét. Haragszik rád.
• Csak úgy sétál egyet? Mikor egy gyilkos mászkál szabadon alig húsz kilométerre innen?
• Igen, Stevie. De biztosan itt lesz nemsoká. - válaszolta Cyntia, és ekkor valóban újra nyílt a bejárati ajtó.
• Elena! Hol voltál? Anya mondta, hogy elmentél. Mi jutott eszedbe, mikor nincs meg a gyilkos? - lépett oda hozzá Lucas.
• És akkor mi van? Rablógyilkosság volt nem? Vagy most már pszichopata sorozatgyilkost kerestek? - válaszolt Elena, majd miután levette a kabátját és a helyére tette, kikerülve a felügyelőt a konyha felé indult.

Lucas követte őt, Cyntia pedig jobbnak látta, ha most kettesben hagyja őket, így felment az emeletre.

• Elena várj. Kérlek ne legyél ilyen cinikus. Ha ez a lány a tettes, ki tudja nem keres-e fel téged, hogy segíts neki. Megfenyeget és aztán történhet bármi.
• Ó, igen, már látom is, amint Betty, a gátlástalan bűnöző kést szorít a torkomhoz és megfenyeget. - vágta rá gúnyosan Elena, miközben tojást vett elő a hűtőből, hogy omlettet készítsen.
• Elena én csak aggódom érted. Tudod ilyen az, ha az ember szeret valakit. - válaszolta Lucas, mire a lány dühösen megfordult és odalépett a felügyelő elé. Lucas megfogta a lány vállát, de Elena eltolta a kezét és érezni lehetett a feszültséget, amikor egymás szemébe néztek.
• De ha az ember szeret valakit Steven, akkor nem nézi hülyének, nem degradálja le. - mondta Elena halkan. - Te ma reggel ezt tetted velem. Nem hiszel nekem és elküldesz. Azt hittem ennél többre becsülsz, de kiderült, hogy ugyanolyan vagy, mint a többi férfi. Ettől a pillanattól fogva nem érdekel, hogy mit csinálsz. Engem csak egyetlen dolog érdekel, mint mindig. Az igazság. Ebben az ügyben az igazságot az fogja kideríteni, aki jobban ért ehhez. A szobád továbbra is ott van. Cyntia pedig nem megy sehová, mert még maradni szeretne. Most pedig egy dolgot kérek. Hagyj békén engem és menj ki a konyhámból. - fejezte be Elena, majd hátat fordított Lucasnak és folytatta az omlett készítését.
• Elena kérlek... - próbálkozott a felügyelő, de a lány csak intett egyet.

Lucas még áll néhány pillanatig, aztán lehajtott fejjel hagyta el a konyhát...

II.

Elena kettesével szedte a lépcsőfokokat az emeletig, hogy felöltözzön, amíg Baker a szalonban várt rá. Mikor elkészült, bekopogott Lucas szobájába is, majd amikor nem szólt ki senki, egyszerűen benyitott. A felügyelő még aludt. A lány odasétált az ágy széléhez és megérintette a vállát.

• Steven ébredj. Steven. Gyilkosság történt, ébredj.

Semmi válasz.

• Steven ébredj, A szomszéd faluba kell mennünk. Baker vár minket odalent. Steven. - Ekkor Lucas hirtelen megfogta a gyanútlanul fölé hajoló Elena csuklóját és berántotta maga mellé az ágyba, majd összepuszilta az arcát.
• Steven, ne csináld, hallod? - próbált szabadulni Elena az ölelésből, de a felügyelő nem hagyta, és tovább folytatta a lány puszilgatását. - Steven, nem hallottad amit az előbb mondtam? Gyilkosság történt, nincs most idő ilyen hülyeségekre.

A felügyelő megállt egy pillanatra és kérdőn nézett a lány szemébe, aki komoly arccal bólogatott.

• Tényleg történt egy gyilkosság? Én azt hittem csak hülyéskedsz. Hogy azért mondod, hogy felkeljek. De hát mi történt pontosan?
• Majd a kocsiban elmondjuk. Baker már lent vár ránk. - kászálódott ki az ágyból Elena és megigazította kissé összekócolódott copfját. - Öltözz fel. Igyekezz. - mondta, majd egyedül hagyta a felügyelőt a szobában.

Tíz perc múlva Lucas is a földszinten volt és addigra már az édesanyja is felébredt.

• Jaj, kisfiam, gyilkosság? Hát ez borzasztó.
• Igen anya, és most sietnünk kell. Légyszíves ne mozdulj ki a házból. - mondta a felügyelő és adott egy puszit Cyntia arcára, miközben az asszony a kabátját igazgatta.
• Jól van fiam, ne aggódj. Csak vigyázz Elenára, nehogy baja essen. - szólt még utánuk Cyntia, mikor mindhárman kiléptek a csípős reggelbe.

Bakerék autója elhajtott, Cyntia pedig úgy döntött, ha már egyedül maradt, felfedezi magának ezt a szép házat...

• A halál oka egyetlen szúrás, amely áthatolt a májon. - mondta Ward, miközben Lucas, Baker, Elena és ő maga körbeállták a holttestet az istállóban.
• Mikor történhetett? - kérdezte Lucas.
• Én azt mondanám hajnali kettő és három óra között. De a halottkém majd pontosan megállapítja. Elég hideg van idekint. A test belső hőmérséklete emiatt hamarabb esik le az átlagosnál. Szóval pontosabb vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy biztosat tudjunk mondani. - fejezte be Ward.
• Köszönöm doktor úr. - bólintott Lucas, aztán Bakerhez fordult. - Megvan a gyilkos fegyver?
• Igen, egy borítékvágó kés, vérnyomokkal. Mrs. Pickett holtteste mellett találtuk eldobva. - nyújtotta át Baker a zacskóba csomagolt tárgyat. Közben megérkeztek az istállóhoz a helyszínelők is.
• Istenem! - Elena tekintete a késre meredt. - Ezt Bettina kapta tőlem.
• Bettina? Az albérlő, aki eltűnt? - kérdezte Lucas, mire Elena csak bólintott. - Értem. Vigyék a kést a laborba és vizsgálják meg. Keressenek ujjlenyomatot és a vérnyomokat is elemezzék ki. Hátha a tettes magát is megvágta. - nyújtotta oda Lucas az egyik helyszínelőnek a zacskót, majd újra Bakerhez fordult. - Elsőként a szakácsnővel akarok beszélni, aki megtalálta az áldozatot.

Baker bólintott, majd sarkon fordult, hogy megkeresse a szakácsnőt.

• Steven, nem ő tette... - szólalt meg Elena.
• Nem kicsoda?
• Nem Betty volt. Nem ő csinálta.
• De akkor miért tűnt el?
• Nem tudom, de nem ő volt. Ez biztos.
• Elena, ha kedveled a lányt, az egy dolog, de a gyilkos fegyver az övé, ráadásul több mint gyanús, hogy Bettina Maleknak azzal a brossal együtt nyoma veszett. - magyarázta Lucas. - Gyere, kérdezzük meg a szakácsnőt, hogy mit látott. Ha Miss Malek ártatlan, az ki fog derülni.

A Pickett-ház elé értek, amikor a ház ajtaján kilépett a szakácsnő, mögötte pedig Baker.

• Lucas, ő itt Miss Montgomery. A Pickett család alkalmazottja. - mutatta be az őrmester a magas, robosztus testalkatú, jó ötvenes, őszes hajú hölgyet.
• Javaslom, menjünk be a házba. - mondta Miss Montgomery.

Mindannyian bementek a nappaliba. A szakácsnő Baker őrmesterrel és Lucassal szemben ült le, míg Elena járkált a szobában.

• Nos, Miss Montgomery, szeretném, ha a lehető legpontosabban elmondaná, hogy mi történt ma hajnalban. - mondta Lucas.
• Ahogy óhajtja. - kezdte a szakácsnő. - Reggel öt órakor ébredtem, mint minden nap. Felöltöztem és kimentem a konyhába, hogy kávét főzzek, mire Mr. Pickett hazajön a menyasszonyától. Amíg a kávé főtt, kimentem a tyúkokhoz, hogy behozzam a friss tojást a reggelihez. Ekkor láttam meg, hogy a tehénistálló ajtaja nyitva van.
• Ez hány órakor volt? - vágott közbe Lucas.
• Néhány perccel fél hat után. A munkások csak hat órára jönnek, így természetesen furcsálltam, hogy az istálló ajtaja nyitva van. Bementem, hogy megnézzem, minden rendben van-e, és ekkor láttam meg az asszonyomat... - Miss Montgomery a szája elé kapta a kezét. - A ruhája véres volt...

Elena mereven bámulta az asszonyt, aki a sírását igyekezett visszafojtani. Azután tovább járkált a szobában és megakadt a szeme egy fényképen, ami a néhai Mrs. Pickettet ábrázolta és az egyik könyvespolcon helyezkedett el. A fotón Mrs. Pickett a gyémánt brosst is viselte.

• Miss Montgomery, tudom, hogy nehéz, de kérem, próbálja meg elmondani, hogy mi történt, miután felfedezte Mrs. Pickett holttestét. - mondta Baker.
• Igen, persze. - sóhajtott a szakácsnő. - Természetesen nagyon megijedtem és beszaladtam a házba, hogy felébresszem Bettyt, az albérlőnket, de nem volt a szobájában és sehol a házban. Aztán hívni akartam az őrmester urat, de addigra éppen betoppant Mr. Pickett és onnantól kezdve már ő intézkedett.
• Ez az a bross, ami eltűnt? - kérdezte Elena, és Miss Montgomery orra alá dugta a képet.
• Igen, ez az. - bólogatott az asszony, Elena pdig odaadta a fotót Lucasnak. - Tudják ez egy nagyon értékes darab. Családi örökség. Mrs. Pickett még a megboldogult férjétől kapta. - magyarázta Miss Montgomery. - El se hiszem, hogy Betty megtette. De hát pénzért sajnos sok mindenre képes az ember.
• Bizony... - mondta Elena és elgondolkodott.
• Ki vette észre, hogy a bross eltűnt? - kérdezte Lucas.
• Mr. Pickett. - Ugyanis miután felhívta Baker őrmestert, ellenőrizte, hogy nem-e tűnt el valami.
• Tehát ellenőrizte. - ismételte meg Lucas.
• Igen, mert magam sem tudtam másra gondolni, mint rablógyilkosságra. Hiszen anyámat mindenki szerette. - Ed Pickett lépett be a nappaliba. Magas, vörösesbarna hajú, a harmincas évei közepén járó férfi.
• Ön, Mr. Pickett? - kérdezte Lucas, miközben felállt.
• Igen, én vagyok.
• Steven Lucas felügyelő vagyok a Scotland Yardtól. - kezet fogtak egymással és Pickett leült Miss Montgomery mellé.
• Uram, elmondaná nekünk ön is, hogy mi történt ma reggel? - kérte Lucas.
• Hogyne felügyelő úr. Körülbelül háromnegyed hatra értem haza a menyasszonyomtól, nála töltöttem az éjszakát. Mikor ideértem, a ház bejárati ajtaja nyitva volt. Alighogy beléptem az előszobába, Miss Montgomery zokogva állt elém, és elhadarta, hogy mi történt. Együtt kimentünk az istállóba, és akkor láttam meg szegény édesanyámat a földön fekve. - Pickettnek elcsuklott a hangja, de erőt vett magán és folytatta. - Azután Miss Montgomery kint maradt, én pedig bementem a házba és felhívtam telefonon Baker őrmestert. Ezt követően kimentem újra az istállóhoz. Aztán amikor az őrmester és Dr. Ward megérkeztek ellenőriztem az értékeinket, amelyeket abban a széfben tárolunk a festmény mögött. - Pickett egy a falon lógó nagyméretű csendéletre mutatott. Lucas felállt és szemügyre vette a széfet. Közben Elena is odalépett mellé. A széfet egyértelműen felfeszítették.
• Eltűnt valami a gyémántbrosson kívül? - kérdezte a felügyelő.
• Igen, ezer font készpénz és anyám két aranylánca. A többi ékszere jelenleg egy aranyművesnél van mert kissé elhasználódtak. De mind közül a bross a legértékesebb.
• Értem. - bólintott Lucas, majd az őrmesterhez fordult. - Baker, lenne szíves Mr. Pickett segítségével jegyzőkönyvbe venni, hogy mit vittek el?
• Persze Lucas, megcsináljuk.
• Köszönöm. Nos, Mr. Pickett, egyenlőre ennyi. Ha lenne még kérdésem, engedelmével felkeresem Önt és Miss Montgomeryt is. Őszinte részvétem az édesanyja miatt. - mondta Lucas, de eszébe jutott még valami. - Ó, és majdnem elfelejtettem. Az albérlőjük, Miss Malek, mióta lakik itt?
• Körülbelül három hónapja vette ki a szuterént. Munkát keresett a környéken és el is járt babysitterkedni több házhoz itt Greenfildsben.
• A lány tudta, hogy az értékeiket ebben a széfben tartják?
• Igen, ezt mindenki tudta, aki a házban lakik. - bólintott Pickett.
• Mondja Ed. - vágott közbe Elena. - Amikor bezárja a széfet, nullára állítja a számokat, vagy csak eltekeri a helyes számsorról?
• Rendszerint nullára állítom.
• Amikor legutóbb bezárta, akkor is nullára állította?
• Igen. Így volt. - mondta Pickett kis gondolkodás után.
• Értem. Ez érdekes. Köszönöm. - bólintott Elena.

Ezután Pickett és Miss Montgomery Baker őrmesterrel tartottak, hogy hivatalosan is felvegye a vallomásukat és megírja a kért jegyzőkönyvet. Elena és Lucas egymással szemben álltak a nappaliban. A lány eltöprengett.

• Olyan furcsa ez az egész. Főleg a széffel. És miért pont most?
• Mi furcsa? - kérdezte Lucas.
• Hát a számok. Nincsenek nullára állítva. - válaszolta Elena, a felügyelő pedig megnézte a számsort, ami 0822-t mutatott.
• Hát, Pickett a legutóbb mégsem állította nullára. - vonta meg a vállát Lucas, de Elena csak a fejét rázta.
• Nem, itt valami nem stimmel.
• Nézd Elena. A széfet feltörték. Aki tudja a kódot, miért tett volna ilyet?
• Hát éppen erről van szó! - csapta össze a két tenyerét a lány. - Minek törték fel?
• Ha Bettina Malek a tettes, akkor azért, mert ő nem tudja a kódot.
• De nem Betty volt. - vágta rá Elena határozottan.
• Akkor szerinted ki volt?
• Még nem tudom Steven, de hinned kell nekem. Nem Betty volt.
• Jól van Elena. - fogta meg a lány vállát Lucas. - Azt hiszem te ebben az ügyben most túlságosan is érintett vagy érzelmileg, mert kedveled Bettinát. Talán jobb lenne, ha most hazamennél anyámhoz és a profi nyomozókra hagynád a dolgot. - rámosolygott a lányra és közelebb hajolt, hogy megcsókolja, de Elena eltolta magától.
• Profi nyomozókra? - kérdezte csalódottan. - Értem... - azzal sarkon fordult és kifelé indult a házból.
• Elena várj, most mi a baj? - nyúlt utána Lucas, de a lány csak dühösen hátrafordult, aztán otthagyta a felügyelőt...

Amikor Pickették egyik munkása autóval hazavitte Sevenhillsbe a panzióba, ott nagy meglepetés fogadta. Belépve a házba Cyntia állt előtte a kezeit tördelve.

• Elena mutatnom kell neked valamit.
• Mi történt Cyntia? - kérdezte a lány, mire Lucas anyja a konyhába vezette, majd kinyitotta az éléskamra ajtaját és egy halálra rémült fiatal lány lépett ki onnan. Bettina Malek volt az...

A gyémánt bross esete

I.

Lucas elgondolkodva bámulta az elsuhanó tájat. Nem találkozott Elenával azóta, amióta az olasz hajókirándulás végén elköszöntek egymástól Velence kikötőjében. Elena ugyanis nem jött vissza Angliába, hanem még egy kis időt eltöltött az Appenninni-félszigeten, majd egyenesen Argentínába utazott, hogy anyagot gyűjtsön az új szakácskönyvéhez. Lucas azonban hazajött, így azóta csak telefonon tudtak beszélni néhány alkalommal. De most a felügyelő édesanyja a születésnapját ünnepelte, Elena pedig volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy vacsorát rendez Mrs. Lucas tiszteletére. Steven örömmel egyezett bele az ötletbe, mert így az anyukáját ki tudta ragadni kicsit a megszokott unalmas közegéből. A másik ok pedig, hogy ő maga is újra találkozhatott a lánnyal. Így most édesanyjával ketten zötykölődtek a Sevenhillsbe tartó vonaton. Azért nem autóval utaztak, mert az anyukája szerint Lucas túl gyorsan vezet.

• Azt hiszed magadról, hogy ralibajnok vagy. És az a tragacs egyébként is bármikor lerobbanhat. Nem is értem, hogy miért nem adsz már túl rajta. - mondta Mrs. Lucas, mielőtt elindultak.
• Anya, normálisan vezetek, és nem cserélem le az autómat, amíg nem tudok újat venni helyette. Nyugodtan mehetnénk azzal is. Most voltam vele szervízben. - válaszolta akkor még Lucas, de persze a végén a mama győzött, így a felügyelő most a vonatablakból nézte a csupasz fákat, és a szokatlanul hideg és havas februárt.

Gondolatai újra Elenára tévedtek, és arra az estére, amikor bocsánatot akart kérni tőle ott, a hajó fedélzetén, de aztán megjelent az első tiszt és elvitte a lányt vacsorázni. Lucas akkor és most is úgy érezte, talán csak ő látot többet abban, ami közte és Elena között volt, és valójában a lány csak barátként tekint rá. Ezért a hajókirándulás után igyekezett Elenát kiverni a fejéből. De valahogy csak nem akart sikerülni. Azóta már két lánnyal is randizott, de mindkét találka érdektelenségbe fulladt. Nem volt meg az a bizonyos „azonos hullámhossz”. A közös érdeklődés. Elenával viszont megvan. Méghozzá a bűntények. A bűntények, amelyek mindkettejük életében jelen vannak. Ráadásul mindketten ugyanazon az oldalon állnak. Az igazság oldalán...

A vonat lassan begurult Sevenhills állomásra és fékcsikorgatva megállt. Lucason és az édesanyján kívül még néhány nagykabátba bugyolált férfi és nő szállt le a szerelvényről. A felügyelő felhajtotta a gallért a szövetkabátján, amikor lelépve a vonatról, megérezte az arcán a csípős hideget. Már csak ők ketten álltak a peronon, amikor ismerős alak közeledett feléjük mosolyogva és integetve.

• Mr. Lucas, örülök, hogy újra látom. - nyújtotta a kezét Baker őrmester. - És ő a kedves édesanyja? - nézett mosolyogva a Lucas mellett álló rózsaszín kalapos hölgyre.
• Igen, ő itt az édesanyám, Cyntia Lucas.
• Nagyon örvendek asszonyom és Boldog Születésnapot! - Baker őrmester kissé lehajolt és megcsókolta a felé nyújtott kesztyűs kezet, amitől Lucas anyja elpirult, bár ez kevéssé látszott a hidegtől egyébként is vörös arcán.
• Jaj, Stevie kisfiam, nem is említetted, hogy milyen kellemes modorú barátra tettél szert itt Sevenhillsben.
• Anya, ő itt Baker őrmester, a helyi rendőr.
• Nagyon örülök, hogy találkoztunk, őrmester úr. - mondta az asszony mosolyogva.
• És Elena? - nézett Lucas tétován Bakerre, miután lezajlott a bemutatkozás.
• Nagyon sajnálja, de nem tudott kijönni önök elé, mert még akadt egy kis dolga a ház örül. Ezért küldött ki engem.
• Értem. - válaszolta Lucas kicsit csalódottan.
• Na de menjünk hamar, mert már vár minket, és a fejemet venné, ha hagynám, hogy a születésnaposunk megfázzon. - mondta Baker őrmester sürgetőleg és a karját nyújtotta Cyntia felé, amit az asszony el is fogadott.

Lucas mögöttük haladt az őrmester autója felé.

Amikor leparkoltak a kis panzió előttés kiszálltak az autóból, Lucast furcsa érzés kerítette hatalmába. Amikor először idejött a Lucy Campbell-gyilkosság miatt, akkor még nem sejtette, hogy kit sodor az útjába a sors. Most azonban alig várta, hogy az a kékszemű nő újra ajtót nyisson neki, mint akkor és újra mosolyogva fogadja őt. Megálltak a bejáratnál és Baker őrmester megnyomta a csengőt.

• Azonnal megyek! - szólt ki egy ismerős női hang, néhány pillanat múlva pedig Elena jelent meg az ajtóban fekete farmer nadrágban, házi papucsban és egy fehér kötött garbóban, összefonott hajjal és izgatott mosollyal az arcán. - Gyertek be gyorsan, mert megfáztok. - terelte be a vendégeit a házba, majd bezárta az ajtót.
• Nos, Elena, ő itt az édesanyám, Cyntia Lucas. Mama, ő itt Elena Lane. - mutatta be a felügyelő egymásnak a két nőt.
• Nagyon örülök, hogy megismerhetem Mrs. Lucas, és Boldog Születésnapot. - mondta Elena, majd lehajolt az egy fejjel alacsonyabb asszonyhoz és mindkét oldalról megpuszilta.
• Elena Lane. Én még annál is jobban örülök, hogy végre élőben láthatom. - pirult el Mrs. Lucas. - Odavagyok a könyveiért. Köszönöm a legutóbbi dedikált példányt Mexikóról.
• Nagyon szívesen.
• Ó, ha tudná, hogy Stevie mennyit mesélt már önről!
• Valóban? Remélem csak jókat. - pillantott Elena mosolyogva a Cyntia mögött álló felügyelőre.
• Hát hogyne! Azt is mondta, hogy maga milyen szép, és igaza volt, Miss Lane.
• Köszönöm. Zavarba hoz engem. De hívjon csak Elenának és tegezzen nyugodtan.
• Rendben. Akkor te meg hívj csak Cyntiának és te is tegezzél.
• Rendben, köszönöm. Nos Cyntia, Steven. Pakoljatok le és érezzétek otthon magatokat. Baker bevezet titeket a szalonba, ahol már begyújtottuk a kandallót. Ja és még egy vendéget hívtam. Dr. Ward is it van. - mondta mosolyogva Elena. - Steven és Baker majd bemutatják neked Dr. Wardot, Cyntia, és biztosan kedvelni fogjátok egymást. Én addig tálalom a vacsorát. - azzal sarkon fordult és eltűnt az ebédlő ajtó mögött.

Amíg Elena a vacsorával foglalatoskodott, Cyntia összebarátkozott a megfontolt, és sármos ősz hajú Dr. Warddal is, és nagyon jól érezte magát két újdonsült ismerőse társaságában. Lucas egy ideig velük nevetgélt, de aztán kiment az étkezőbe Elenához.

• Szia. - köszönt rá, mire mire a lány mosolyogva nézett rá.
• Szia. Na, anyukád hogy érzi magát?
• Nagyon jól. Az őrmester és Ward szórakoztatják. Éppen a régi idők zenéje a téma. - válaszolta Lucas.
• Gondoltam, hogy összebarátkoznak majd.
• Köszönöm, hogy meghívtál minket. Anya sokszor érzi magát egyedül, mióta apám elment. Régen volt már.
• Igazán nincs mit. Anyukád szimpatikus asszony. - mondta Elena, miközben az utolsó simításokat végezte a terítéken. - Készen vagyok mindennel. Szóljunk nekik. - az ajtóhoz lépett, de Lucas megfogta a karját.
• Elena. Örülök, hogy újra látlak.
• Én is örülök. - válaszolta a lány, majd egy pillanatig a felügyelő szemébe nézett. Aztán elfordult és a szalonba indult, hogy vacsorázni invitálja a vendégeket. Lucas még ott állt egy helyben és nagyot sóhajtott.
• Elcseszted a pillanatot Steven Lucas! - emelte a kéz kezét az ég felé, majd a lány után ment.

A vacsora nagyon jól sikerült. Elena az új tudására alapozva argentin menüt készített finom sült húsokkal és ez mindenkinek a kedvére volt. Vacsora végén a születésnapi torta is előkerült.

• Ez is argentin specialitás, hogy kerete legyen az estének. - mondta Elena mosolyogva. - A neve Torta de dulce de leche. Még egyszer Boldog Születésnapot Cyntia.
• Ó, nagyon köszönöm. Azt egyébként hogy mondják spanyolul?
• Feliz Cumpleanos. - válaszolta Elena.
• Feliz Cumpleanos. Hát ez nagyon dallamosan hangzik. Nos, akkor elfújom a gyetyámat. Köszönöm Elena, hogy csak egy szálat tettél rá – nevetett Cyntia.
• Előtte kívánjon valamit. - szólt közbe Dr. Ward.

Cyntia bólintott és behunyta a szemét, majd amikor kinyitotta, elfújta a gyertyáját. Mindenki tapsolt, azután az asszony felszelte a tortát.

• Javaslom ezt már a szalonban együk meg. Ott van meleg tea is. - mondta Elena. Majd mindenki átvonult a szalonba és leültek a kényelmes kanapékra. Egy ideig még mind az öten beszélgettek, és Elena átadta a születésnapi ajándékát Cyntiának. A legújabb, argentin szakácskönyve egy példányát.
• Ez még csak egy hónap múlva kerül az üzletekbe. - mondta a lány.
• A barátnőim meg fognak pukkadni az irigységtől, ha ezt meglátják. Köszönöm szívem.- válaszolta Cyntia.

Ezután megbeszélték, hogy Lucas és a mamája a panzióban töltik az éjszakát, hiszen már nagyon későre járt, így Elena felment az emeletre, hogy előkészítse a vendégszobákat. Éppen Steven számára ágyazott meg abban a szobában, amielyikben a felügyelő a legutóbb is lakott, amikor a férfi megjelent az ajtóban.

• Nemezis árnyéka. Megint. - mondta az ajtófélfának támaszkodva. Elena válaszként csak mosolygott rá.
• Amikor legutóbb itt aludtam, gyilkosság történt. - sétált be Lucas a szobába.
• Nem, legutóbb azért aludtál itt, mert gyilkosság történt. - helyesbített Elena.
• Igaz. - bólintott Lucas, majd hirtelen témát váltott. - És hogy van Michael, a hajós tiszt?
• Gondolom jól. Nem beszéltem vele msotanában.
• Azt hittem, hogy még randiztok.
• Nem, Steven, már nem randizunk. - felelte Elena, miközben kisimította a lepedőt.
• Akkor másvalakivel randizol? - kérdezte Lucas izgatottan.
• Miből gondolod, hogy bárkivel is randizom? - kérdezte a lány, mire a felügyelő csak vállat vont. - Nem Steven, nem randizom senkivel. És te?
• Én sem.
• Értem. - bólintott Elena, majd amikor befejezte az ágyazást, az ajtó felé indult, Lucas azonban az útját állta.
• Elena, valamit el kell mondanom neked, mert már nem bírom magamban tartani. Hónapok óta csak te jársz az eszemben. Olaszország óta még inkább. Próbáltalak kiverni a fejemből, de nem sikerült. Most már nem is akarom megtenni, csak azt szeretném tudni, hogy az érzés kölcsönös-e. - fogta meg a lány kezét.

Elena egy rövid ideig csak szótlanul nézett a szemébe, aztán közelebb lépett, és a felügyelő legnagyobb meglepetésére a lány megcsókolta őt. A meglepettség azonban csak egy pilanatig tartott és jóleső borzongás vette át a helyét. Lucas átkarolta a lány derekát és csókolóztak, de aztán Elena eltolta magától.

• Most jobb lesz, ha visszamegyünk a többiekhez. Én vagyok a házigazda.

Lucas csak bólintott, de még nem engedte el a lányt. Néhány pillanat múlva azonban mégis megtette, és lementek a szalonba, hogy még egy kicsit beszélgessenek együtt Cyntia születésnapján...

Másnap korán reggel Baker őrmester csengetett újra a panzió ajtaján. Elena köntösben szaladt le az emeletről és nyitott neki ajtót.

• Baj van Elena.
• Mi történt John? - kérdezte a lány, miközben az őrmester belépett a házba.
• Tudod, a szomszéd faluból, Greenfieldsből szokott átjárni a tejes kocsival Ed Pickett, a tejgazdaság tulaja. Ismered, ugye?
• Igen, igen. - bólintot Elena.
• Na. Képzeld, tegnap a menyasszonyánál aludt, és mire ma hajnalban hazaért, a szakácsnőjük sírva fogadta. Valaki ugyanis megölte Pickett anyját.
• Micsoda? - képedt el Elena.
• Ahogy mondom. Rögtön hívtak engem meg Wardot. Onnan jövök. A doki ott maradt. És még valami. Az asszonynak egy gyémánt brossa is eltűnt.
• Rablógyilkosság?
• Nagyon úgy tűnik.
• És van már gyanúsított?
• Igen. Az albérlőjük. Az a fiatal kelet-európai lány, akit ide akarsz venni Lucy helyére. Bettina Malek. Ugyanis reggelre ő is eltűnt.
• Az lehetetlen... - rázta a fejét Elena...