III.

• Küldje az egyik beosztottját Elena Laneért, kérem. - mondta Lucas a hajóparancsnoknak, miközben egymás mellett szedték a lábukat a fedélzeten a magánnyomozó kabinja felé.
• Hogyne, azonnal. - válaszolta John Flemming kapitány, majd intett a tisztnek, aki kísérte őket, mire a férfi sarkon fordult és Elena szobája felé vette az irányt.

Lucas és a kapitány beléptek Gibson kabinjába, ahol a felügyelő egy szemüveges, köpcös alakot talált Gibson ágya mellett.

• Ő itt Otto Schultz, a hajóorvosunk. - mutatta be a parancsnok Lucasnak a férfit, majd miután túlestek a formaságokon, az orvos erőteljes osztrák akcentusával meglepő hírt közölt a másik kettővel.
• Jack Gibson nem halt meg, ahogy azt ön gondolta, Mr. Flemming.
• Tessék???? - kérdezte a felügyelő és Flemming egyszerre.
• Mondom, nem halt meg. Erős ütést kapott a fejére, így sokáig feküdt eszméletlenül, de nem halt meg. Az állapota stabil.
• Hát ez nagyszerű! - válaszolta Lucas széles mosollyal! - Akkor felébred és elmondja nekünk, hogy ki a támadója, én meg őrizetbe veszem.
• Azt bajos, Mr. Lucas! - ingatta a fejét az orvos – Mr. Gibson ugyanos kómába esett az ütéstől. Nem tudom, hogy mikor ébred fel. Szerencsére a hajó orvosi felszerelése egy időre megfelelő ellátást nyújtanak a számára, de a következő kikötőnél le kell vinni a hajóról és kórházba szállítani. Hacsak addig nem ébred fel.

Miközben Dr. Schultz a magánnyomozó állapotát ecsetelte Lucaséknak, Elena is betoppant a tiszt társaságában.

• Gibson meghalt? - kérdezte izgatottan, minden köszönés nélkül.
• Nem, nem halt meg. - válaszolta Lucas.
• Hála istennek. De akkor meg mi van itt?
• Nem hat meg, de kómában van. Erős ütést kapott a fejére. - mondta el újfent a doktor.
• Kómában?Istenem, szegény ember! - Elena a két tenyere közé fogta az arcát, majd Lucasra pillantott. - Nos, van ötlete, hogyan derítsük ki, hogy ki támadta meg szerencsétlent?
• Nos, ami azt illeti, remek ötletem van. - mondta a felügyelő, majd intett a tisztnek, hogy zárja be a kabinajtót. - Elena, Uraim. Mi, így öten vagyunk beavatottak. Remélem mindenkiben megbízhatok. - nézett körbe a társaságon.
• Magamért és az orvosomért és tisztemért kezeskedem, felügyelő úr. Száz százalékig becsületes emberek. - válaszolta a parancsnok. Ekkor Lucas jelentőségteljesen Elenára nézett.
• Jaj, Steven, ne szórakozz már itt velem. - vágott a lány sértődött arcot, mire Lucas elmosolyodott, majd folytatta a mondanivalóját.
• Tehát, most bemegyünk az ebédlőbe és közöljük az emberekkel, hogy Gibson valószínűleg rablási kísérlet áldozata lett és jelenleg altatásban van. De amint felébred azonosítja a támadóját, aki alighanem a legénység tagja, így mindenki megnyugodhat. Azután várunk. Aki először próbálja menekülőre fogni, vagy megkísérli újra eltenni láb alól Gibsont, hogy ne tudjon vallani, az a tettes.
• Istenem, Steven Lucas... - csapta össze a két tenyerét Elena, mire a felügyelő büszke mosollyal az arcán nézett rá. Az a mosoly azonban nyomtalanul eltűnt, amikor Elena folytatta a mondatot. - ...Ez a legidiótább terv, amit valaha hallottam. Látszik, hogy te rendőrésszel gondolkodsz és nem a bűnözők eszével. Szerinted aki fejbe kólintotta a magánkopónkat, az nem fog arra gondolni, hogy Gibsont megállás nélkül őrzi valaki? Gondolod, hogy besétál ide, és újra megpróbálja megölni Gibsont? A másik meg! Menekülőre fogja? Két nap még, mire kikötünk Capri szigetén. Addig hova menekül? Elköti a mentőcsónakot és a nyílt tengeren evez vele két napot, vagy mi? - Elena fújtatott egyet, majd mindenki kérdőn nézett Lucasra.

A felügyelő belátta, hogy kissé elhamarkodottan eszelte ki ezt a tervet, és most a fejét vakargatta.

• Ok, de akkor mégis mi legyen?Gibson kómában fekszik, ki tudja meddig. A hajón pedig elég hosszú a gyanúsítottak listája. Gyakorlatilag bárki lehetett az utasok vagy a személyzet tagjai közül. Már bocsánat. Önöket persze kivételnek tekintem.
• Na jó. - sóhajtott Elena, majd a parancsnokhoz fordult. - Hány utas van összesen a hajón?
• A felső szinten tizenhárom utas Önnel és Mr. Lucassal együtt és 7 fős személyzet. Az alsó szinten jelenleg tizenöt utas, de abból 3 gyerek. És szintén 7 fős személyzet.
• Az 42 ember, a gyerekeket leszámítva 39. Ez túl sok. - húzta el a száját Elena - Doktor úr, meg tudja saccolni, hogy körülbelül mikor vágták fejbe Gibsont?
• A vér alvadásából és a fejsérülés állapotából ítélve azt mondanám, hogy mindenképpen hajnali három óra előtt érte az ütés.
• Értem. Ugye jól tudom, kapitány úr, hogy a felső és az alsó szintet éjszakára elzárják egymástól?
• Igen, Miss Lane. Elzárjuk, hogy a virgonc kisgyerekek ne zavarják a felső szinten pihenni vágyó utasokat. - bólintott Flemming.
• Rendszerint mettől meddig van zárva a felső szint?
• Éjféltől reggel hét óráig. - válaszolta az Elena mellett álló, eddig szótlan tiszt.
• Ez alatt az idő alatt senki sem tud a két szint között közlekedni?
• Nem, Miss Lane. És előző éjszaka sem járt seni a két szint között. Én voltam éjszakai ügyeletben. Magam ellenőriztem mindent. - mosolygott az egyenruhás magabiztosan. Elena is egy mosollyal köszönte meg, hogy a férfi válaszolt a még fel nem tett kérdésére. Lucas karba tett kézzel állt és idegesen nézett rájuk.
• Rendben, Akkor máris leszűkítettük a kört a felső szint utazóira és személyzetére, mivel csak közülük lehetett valaki a támadó. Ha azt vesszük, hogy a jelenlévők, beleértve az áldozatot is, ártatlanok, akkor az összesen 20 főből marad 14 fő. Ez már nem is olyan rossz.- Elena elégedetten mosolygott, mire a jelenlévő férfiak, még Lucas is, elismerően nézett rá.
• Remek. Kihallgatjuk az utasokat, hogy megtaláljuk a lehetséges indítékot. Szükségem lenne a parancsnoki állásra, hogy ott rendezzem be az ideiglenes főhadiszállást. És egyenlőre semmit se mondjunk az utasoknak - fordult Lucas John Flemming felé.
• Természetesen, azonnal a rendelkezésére bocsátom. Máris intézkedünk. - válaszolta a parancsnok, majd intett a tisztjének, és mindketten távoztak a szobából.
• Egyenlőre én is megyek és reggelizek valamit. Ha szükségük lenne rám, az ebédlőben, vagy a kabinomban megtalálnak. - mondta Dr. Schultz, majd ős is elhagyta Gibson szobáját, ahol így Elena és Lucas ketten maradtak a kómában fekvő magánnyomozóval.
• Rendben. Kihallgatom az utasokat és meglesz a tettes.
• Lassan a testtel Steven. Azért ez nem lesz ilyen egyszerű.
• Hogy érted ezt?
• Először is, valamit előbb-utóbb mondanunk kell az utasoknak arról, hogy hova lett Gibson. Másodszor pedig mégiscsak egy magánnyomozót támadtak meg. Tehát valószínűleg az egyik ügyével kapcsolatos a dolog. Ami azt jelenti, hogy egyrészről könnyen meglehet, hogy az indíték Gibson holmijai között keresendő, másrészről nyertem a fogadást, szóval várom a fürdőzésedet! - mosolygott Elena, mire Lucas elhúzta a száját.
• Ezt még megbeszéljük, egyenlőre a nyomozás a fontos. - mormogta a felügyelő az orra alatt és már bánta, hogy ilyen elhamarkodott fogadást kötött. - Szóval, lángelméjű barátném, eszedbe jutott még valami zseniális ötlet?
• Inkább az orromba. - mondta Elena, miközben nagyokat szippantott a levegőbe.
• Tessék?Az orrodba? - csodálozott Lucas.
• Igen, te nem érzed?
• Mit kellene éreznem?
• A bazsalikomot. - válaszolta Elena, miközben körbe sétált a szobában az intenzív fűszerillat forrását keresve.
• Én nem érzek semmit. - szagolt Lucas is a levegőbe.

Elena egyre csak körbejárt és miután a komód és a kis fa íróasztal környékén nem talált semmit, az ágy és Gibson felé vette az irányt. Hirtelen megfogta a magatehetetlen nyomozó bal kezét és megszagolta az ujjait.

• Ez az! Innen jön! A kezéről! Szagold meg. - nyújtotta oda a kezet Lucasnak, aki fintorogva megszagolta azt, majd kérdőn nézett Elenára.
• Ok, bazsalikom, és?
• Ez annyira intenzív illat, ami csak a levelek hosszas fogdosása után lehet. A szobában sehol nem látok friss bazsalikomot, de még üres cserepet sem. A hajó fedélzetén a legvalószínűbb hely, ahol Gibson bazsalikomhoz érhetett, az a konyha. - Elena elengedte Gibson kezét és megfogta Lucasét, majd maga után rángatta a meglepett nyomozót le, a konyha irányába.

Bemente az alagsori helyiségbe és a konyhai személyzet csodálkozó tekintetétől kísérve Elena az ablakpárkányon sorba rakott fűszernövényekhez lépett, majd óvatosan belepiszkált a bazsalikomos cserépbe. Megtorpant egy pillanatra, majd Lucasra nézett és ismét a cserépre. Ekkor Lucas is a szétúrt virágföld felé irányította a tekintetét. A virágföldben egy kis fadoboz volt elrejtve...

II.

Lucas Elena kabinja előtt várta a lányt, hogy együtt menjenek vacsorázni. Bár ez egy kis hajó, volt, nem hatalmas luxus utasszállító, a felügyelő mégis úgy gondolta, meg kell adni a módját a vacsorának, így fehér inget és fekete öltönynadrágot húzott, hozzá pedig elegáns fekete cipőt. Este nyolc óra volt, már szinte teljesen sötét. Mivel a tengeren voltak, szabad ég alatt, gyönyörűen látszottak a csillagok. Éppen telihold volt, és az égitest körül vörösen izzó gyűrű húzódott. A felügyelő nagyon szépnek találta így a holdat. A hajókorlátnak támaszkodva kémlelte az eget, majd rápillantott az órájára, aztán Elena kabinjának ajtaja felé. Ekkor az ajtó kinyílt és a lány lépett ki rajta. Egy világoskék félpántos hosszú ruhát viselt, a derekán fehér övvel, és lapos talpú fekete balerinacipőt. A haját egyszerű copfban fogta a tarkójára. Rámosolygott a felügyelőre, majd megfordult, hogy bezárja a kabinajtót.

• Jó estét, Steven! - bólintott a felügyelőnek, amikor visszafordult.
• Jó estét, Elena! - köszönt vissza Lucas, majd zavarában kissé megköszörülte a torkát és kevés sikerrel próbált önbizalmat sugározni. - Ön nagyon csinos ma este.
• Köszönöm, Ön is az! - mosolygott Elena – És tudja, arra gondoltam, elhagyhatnánk a magázást. Persze csak ha ez Önnek is megfelel. Kényelmesebb lenne úgy beszélgetni.
• Rendben, persze. Tegeződjünk. Így tényleg könnyebb lenne! - mosolygott Lucas is majd a karját nyújtotta Elenának. - Nos, akkor indulhatunk az ebédlőbe?Én már farkaséhes vagyok!
• Menjünk! Én is éhes vagyok és már kíváncsi az utastársaimra.

Elena belekarolt a felügyelőbe és az ebédlő irányába indultak.

A hajó két szintre oszlott, mindkét szinten tizenhárom utas volt öt-öt fős személyzettel. A szinteknek külön-külön ebédlője volt. Elenáék a hajó felső szintjén utaztak, tulajdonképpen ez volt az első osztály, de a különbség abban merült ki, hogy itt tágasabbak voltak a kabinok és mindegyikhez járt külön fürdőszoba, miközben az alsó szinten két kabinnak volt egy fürdőszobája. A nagyobb családok általában az alsó szintet választották a tágasabb ebédlő miatt.

Elena és Steven beléptek a saját szintjükön lévő étkezőbe. A helyiségben hat asztal volt, öt kétszemélyes és egy háromszemélyes. A falakat barna laminált burkolat fedte, amitől kissé komor hangulatú volt a helyiség, de a tágas ablakok és a két hatalmas csillár kompenzálták a falak sötétségét. Már mindegyik asztal foglalt volt, egyet kivéve, azt, amit Elenának és a felügyelőnek foglaltak. le. Luigi, a kreol bőrű, fiatal, olasz pincérfiú, aki - mint Lucas megállapította - igen hasonlít a fiatal Del Pierora és leplezetlenül udvarol Elenának, széles mosollyal az arcán sietett eléjük.

• Buonasera!Buonasera signorina Elena. - kezet csókolt a lánynak, majd Lucast is köszöntötte. - Jó estét, signor Lucas!
• Buonasera Luigi! Come stai? - kérdezte Elena, miközben Lucas is bólintott.
• Bien! Grazie! Az asztalukhoz vezetem Önöket! - válaszolt Luigi, majd elindult az egyik sarokban lévő asztal felé. Lucasék követték őt.

Ezután Luigi két étlapot helyezett az asztalra, majd felvette az italrendelést. Lucas egy pohár Chiantit kért, míg Elena csak egy szénsavmentes ásványvizet jéggel és citrommal.

• Azonnal hozom az italokat. - mondta Luigi, majd meghajolt, és miután egy huncut mosolyt eresztett meg Elena irányába, amit a lány viszonzott, a pincér sarkon fordult és a bárpult felé vette az irányt.

Lucas még saját magát is meglepte azzal, hogy módfelett zavarja ez a kis játék, ami az olasz és a lány között folyik. Ezt finoman jelezte is Elena felé.

• A pincérfiú élénken érdeklődik irántad. - simított végig a tarkóján, majd a vele szemben ülő lány arcát kezdte fürkészni, mintha egy bizonyos érzelmet szeretne leolvasni róla. A várt tagadás helyett viszont egy vidám nevetést kapott.
• Nos, az nem is rossz dolog. - válaszolta Elena
• Valóban?Értem... - morgott Lucas, majd igyekezett leplezni az ébredő féltékenységét. - Persze ez nyilván csak viccelődés. Amolyan déli temperamentum, gondolom.
• Déli temperamentum? - húzta fel Elena a szemöldökét, majd újra nevetni kezdet. Szerinted milyen az?
• Hát, gondolom, ti könnyebben flörtöltök. Akár viccből is. Ez olyan vicces flörtölés köztetek, igaz?
• Nos, mondhatjuk. - válaszolta Elena. - De azért akkor már el kell, hogy mondjam neked, hogy ebbe a bizonyos „déli temperamentumba” könnyedén belefér, hogy a vicces flörtölésből legyen is valami. - mosolygott Elena sejtelmesen és közben élvezte, ahogy Steven egyre jobban vörösödik.

Luigi visszatért az italokkal, majd mosolyogva megkérdezte, hogy választottak-e már a kedves vendégek az étlapról.

• Egy jól átsült marhaszeletet kérek grillezett zöldségekkel. - válaszolta Lucas, majd összehajtva átnyújtotta az étlapot a pincérnek, aki ezután a még gondolkodó Elenára nézett.
• Vorrei Penne al Arrabbiatta, per favore. - mondta Elena, majd megkérdezte, magánál tarthatná-e az étlapot, ha még kérnének valamit.
• Sí, maradjon csak az étlap.
• Tante grazie amore. - mosolygott Elena, és tudta, hogy bár Lucas nem beszél olaszul, azért értette ezt a választ. A felügyelő az ablak felé fordult zavarában.
• Volentieri bella signorina. - Luigi is látta, mi történik és tudta, mit kell válaszolnia Elenának Mosolyogva újra meghajolt, majd a konyha felé vette az irányt.
• Nos Steven, kíváncsi rá, kikkel utazunk egy szinten? - fordult Elena a felügyelő felé.
• Tájékozódtál?
• Igen, persze. Na figyelj, tőlünk jobbra, a háromszemélyes asztalnál ül egy grófné, bizonyos María von Katzenberg, az unokájával Zitával és az ápolónővel, Ingriddel. - Mutatott Elena a sarokban lévő asztalra. - A grófné legalább 85 éves, de lehet, hogy több. Az unoka szürke kis teremtés, még nem kelt el, és ahogy olvastam a bulvárlapokban, nem is lesz szerelmi házassága. Valami ötven körüli báróval akarják összeboronálni szegényt. Az ápolónő meg ránézésre olyan, mint akit anno még a KGB képezett ki. - mondta Elena nevetve, majd sorban kezdte mesélni balra haladva, hogy ki kicsoda a különböző asztaloknál. - A grófnőék melletti asztal Mr. És Mrs. Jenkinsé, egy középkorú kanadai házaspár, valahonnan Toronto környékéről. Mellettük egy újabb házaspár, Mr. És Mrs. Hirsch, ők lengyelek és a nászútjukat töltik a hajón. Mellettük két fiatal lány, a szőke hajúról tudom, hogy amerikai, a neve Flora Danner. A barna hajú lány pedig szintén amerikai, de anyanyelvi szinten beszél spanyolul. Beszéltem vele pár szót, Sevillában nőtt fel. A neve Lisa Grant.
• Értem. És itt közvetlenül mellettünk, az utolsó asztalnál kik ülnek? - suttogta Lucas, miközben a tőlük balra eső kétszemélyes asztal felé mutatott, ahol egy negyvenes kopaszodó férfi és egy jóval idősebb, úgy hetven év körüli elegáns, ősz hajú, világos lenvászon zakót viselő úriember ült egymással szemben.
• Ők? Lássuk csak! Az idősebbik egy olasz férfi. Bizonyos Don Manfredo Greco. Szerintem olyan elegáns, mint egy vámpír! - nevetett Elena, Lucas pedig csodálkozva nézett rá. Ez a nő csak halmozza a meglepetéseket. - Szóval, a fiatalabbik, a kopaszodó pedig Jack Gibson magánnyomozó Floridából! Egy magánnyomozó! Érdekes nem? Vajon vakáción van, vagy nyomoz valaki után?
• Ki tudja! Lehet, hogy éppen úgy tölti a vakációját, ahogy én. - válaszolta Lucas. - Egyébként is! Ki után nyomozna. Senkiről sem gondolom, hogy vaj van a füle mögött. Kivéve ezt a pincért... - morgott a felügyelő ismét, amikor Luigi közeledett feléjük a vacsorával. Az olasz fiú letette a tányérokat, majd mosolyogva jó étvágyat kívánt, rákacsintott Elenára, aki ezt széles mosollyal és egy újabb „Grazie amore”-val honorálta.

Miután Luigi átment a grófnéék asztalához, Lucas újra szóvá tette Elenának a dolgot.

• Nem kéne a pincérfiúnak kicsit távolságtartóbban és udvariasabban viselkednie a vendégekkel?
• Csak ha a vendég nem akarja másképpen, felügyelő úr! - kacsintott Elena, majd mivel látta, hogy Lucas már forr a dühtől, jobb kezével megfogta a felügyelő csuklóját és rámosolygott. Ettől a férfi kissé megenyhült és végre enni kezdtek.

Vacsora után még sétáltak egyet a hajó fedélzetén. Elenát nem hagyta nyugodni a magánnyomozó jelenléte.

• Akkor is kíváncsi lennék rá, hogy miért van itt! Valahogy ki kéne szedni belőle! Úgy ült le az asztalnál, hogy az összes többi asztalra rálásson! Nem vetted észre, Steven?
• Nem, nem vettem észre, és szerintem többet látsz ennek a Gibsonnak a jelenlétében, mint ami valójában. A fickó csak kivett egy kis szabadságot, mint én! Higgy nekem! Ez zsaruszimat!
• Szerintem meg nem a pihenését tölti a hajón! Higgy nekem, a zsaruszimat ezúttal becsap és a női megérzés az igazi!
• Jól van, Elena, tudod mit? Kössünk fogadást! Ha nekem van igazam, akkor abbahagyod a flörtöt a pincérrel!
• Abbahagyom a flörtöt? Csak nem zavar? A felügyelő úr féltékeny? - nevetett Elena.
• Nem erről van szó...- köszörült meg a torkát Lucas – csak nem bízom benne! És mivel a barátom vagy, nem akarom, hogy bajod essen!
• Ó, értem! Bár nem hiszem, hogy bármi bajom lehetne egy kis flörtölésből, de legyen! Ha Gibson csak nyaral, akkor többé rá se nézek Luigira! Csakis pincér-vendég viszony lesz közöttünk! De ha nem? Én mit kapok cserébe?
• Rendben! Ha a magánnyomozó tényleg akcióban van, akkor esküszöm neked, hogy a legközelebbi kikötőnél, Capri szigetén, meztelenül megmártózom a tengerben!

Elena újra felnevetett erre a javaslatra, de aztán rábólintott a dologra!

• Ezt látnom kell, szóval áll az alku! - kezet fogtak, majd Elena még mindig nem bírta abbahagyni a röhögést! - Hmmm...a szent é sérthetetlen Scotland Yard egyik tiszteletbeli nyomozója fogadásból meztelem fürdőzésre vállalkozik Capri szigeténél! A visszafogott emberekre tényleg furcsa hatással van a mediterrán levegő!
• Na jó, hagyd abba a nevetést, kérlek! - válaszolta Lucas, miközben a lány kabinjához érkeztek.
• Hát akkor, Buonanotte Steven!
• Buonanotte Elena!

Elena közelebb hajolt a felügyelőhöz, majd egy puszit nyomott az arcára, aztán belépett a kabinjába. Lucas megvárta, amíg az ajtón kattan a zár, majd a saját kabinja felé sétált, hogy aludni térjen.

Másnap reggel valaki diszkréten kopogott Lucas ajtaján. A felügyelő kipattant az ágyból és kinyitotta a kabinajtótt. A hajó parancsnoka állt vele szemben halálsápadt arccal. Amit mondott, az hirtelen tökéletesen kizavarta a kissé bágyadt Lucas szeméből az álmot.

• Mr. Lucas, kérem! Velem kell jönnie. Azt hiszem Mr. Gibson...ő meghalt...

(Olasz kifejezések:

• Buonasera!-Jó estét!
• Come Stai?-Hogy vagy?
• Bien!Grazie!-Jól!Köszönöm!
• Vorrei Penne al Arrabbiatta-Kérek egy csilis-paradicsomos penne tésztát.
• Tante grazie amore.-Nagyon köszönöm szerelmem.
• Volentieri bella signorina.-Szívesen szép kisasszony-
• Buonanotte!-Jó éjszakát!)

Mediterrán hajóút

I.

Jack Gibson magánnyomozó türelmesen várt a nappaliban. Igényesen berendezett helyiség volt, tele drága egyedileg készített bútorokkal. Akár egy bécsi udvarház szalonja is lehetett volna. Illik az előkelő hölgyhöz, aki e ház tulajdonosa. Milyen szerencsés is lesz az, aki mindezt megörökli egyszer. Bár az az elkényeztetett kis fruska nem érdemli meg. De ez nem Gibsonra tartozik. Ő csak elvégzi a munkát, amit rábíztak. Talán a másik szimpatikusabb lesz. Majd kiderül. Meg az is, hogy egyáltalán ő e a keresett személy, vagy tovább kell folytatnia nyomozást. Gibson elvett egy szem szivárványos cukorkát az asztalra készített üvegtálkából. Ekkor belépett a helyiségbe a ház asszonya. Alacsony termetű ötven körüli hölgy. Egykor ébenfekete haja lehetett, amiben mostanra már megsokasodtak az ősz hajszálak, de nem volt hajlandó befesteni. Úgy gondolta, hogy az öregedés természetes dolog és nem szabad semmiféle mesterséges eszközzel gátat vetni neki. A floridai melegre való tekintettel egy hosszú, kényelmes, barna lenvászon anyagú ruhát viselt. Méltóságteljesen de mosolyogva lépett oda Gibsonhoz, aki felállt, hogy köszöntse az új munkaadóját.

• Mrs. Dane. Hogy van?
• Köszönöm, remekül. És ön?Készen áll az utazásra?
• Igen, asszonyom. Remélem, hogy sikerrel járok.
• Én is remélem. Minél hamarabb szeretnék végre találkozni vele. Bár nem tudom, hogy mit fog szólni hozzám. Remélem hajlandó lesz eljönni ide. - tűnődött el Elvira Dane.
• Ó, Mrs. Dane, emiatt ne aggódjon. A kíváncsiság majd idehozza.
• Akkor jó. Nos, itt van a repülőjegye Velencéig. Onnan indul a hajó. Ez pedig fedezi a kiadásait. - nyújtott át az asszony Gibsonnak két fehér borítékot.
• Köszönöm. És állandó kapcsolatban leszünk telefonon. Igyekszem minden állomáshelyről felhívni önt.
• Rendben. Nos, vigyázzon magára, és járjon sikerrel. - Mrs. Dane újra kezet fogott a magánnyomozóval, majd csengetett a szobalánynak, aki azonnal ott termett a nappaliban, hogy kikísérje Gibsont.

A nyomozó kilépve a házból leintett egy taxit. A taxisofőr segített neki berakni a gurulós bőröndjét a csomagtartóba, majd mindketten beültek az autóba és a Miami Nemzetközi Reptér felé vették az irányt...

Steven Lucas nyomozó végre kivehette jól megérdemelt kéthetes szabadságát. Általában igyekezett novemberben megtenni ezt, és egyből valami meleg éghajlatú ország felé venni az irányt, hogy ennyivel kevesebbet kelljen kibírnia az esős és ködös angol késő őszből. Ez alkalommal is sikerült elérnie a parancsnoknál, hogy november első két hetében senki ne zavarja. Így most Lucas kényelmesen nyújtózott végig egy napágyon szalmakalappal a fején, kezében egy koktéllal a Mediterranean Silhouette elnevezésű sétahajó fedélzetén. Nos, ami azt illeti tényleg akad itt néhány szép alakú olasz pincérnő, a hajókirándulás Itália körül pedig igen pihentetőnek ígérkezett. A felügyelőre rá is fért a nyaralás egy ilyen év után. Főleg az a márciusi kettős gyilkosság Sevenhillsben. A két vénasszonyt hálaistennek életfogytiglanira ítélték. Hála a bizonyítékoknak és Elena Lane kimerítő beszámolójának, amit a bíróságon tett. Azóta beszéltek még párszor Elenával, de mindkettőjüket leköti a munkája. A lány most nyilván megint külföldön van valahol és anyagot gyűjt az újabb szakácskönyvéhez. Mindenesetre érdekes nő. Ez a Nemezis dolog még mindig felfoghatatlan. Lucas nem gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet a XXI. században. De mindegy. Nagy segítséget nyújtott az ügyben, szóval Lucas kizárólag hálával tartozik neki.

A szépséges olasz pincérnő újabb frissítő koktélt hozott az elmélkedő felügyelőnek, amikor Lucas fél füllel egy beszélgetésfoszlányra lett figyelmes, ami néhány méterrel arrébb zajlott.

• Parancsoljon, Miss Lane. Ez a hely megfelel Önnek a napozáshoz?
• Igen, Luigi, Grazie! És megtenné, hogy hoz nekem egy üveg szénsavmentes ásványvizet és némi jeget?
• Hogyne, signorina!Azonnal.
• Grazie mille.

Erre a beszélgetésre Lucas felügyelő kilesett a szalmakalap alól és legnagyobb meglepetésére három napozóággyal arrébb megpillantotta Elena Lane bikinis alakját, ahogy éppen leterít egy törülközőt az ágyra és kényelmesen elhelyezkedik rajta egy újsággal a kezében. Lucas gondolt egyet, felállt és odasétált a lányhoz, majd megérintette a vállát.

• Steven? - ült fel Elena és félretéve az újságot, kezet nyújtott a felügyelőnek. - Hát maga mit keres itt? Gyilkosság történt?
• Nem Elena. Nyaralok. - válaszolta a felügyelő miközben viszonozta a kézfogást. - Kéthetes szabadságomat töltöm.
• Ó, értem. Azt hittem maga nem az a nyaralós típus. De legalábbis nem utazik el a jó öreg Nagy-Britanniából.- nevetett Elena, miközben hellyel kínálta a felügyelőt a napozóágyon. Lucas leült mellé.
• Nos, ebben tévedett. Rendszerint valami kellemes klímájú országba utazom. És ön? Csak nem olasz szakácskönyv készül?
• Ó, nem. Egy hajótúrán nem lehet anyagot gyűjteni. Túl kevés időt töltünk egy-egy városban. Most én is nyaralok. A mexikói szakácskönyvem most jelent meg, szóval ráérek decemberben elkezdeni a munkát. Egyébként Argentína lesz a következő célpont.
• Argentína?Ez nagyon érdekes. Anyám odalesz azért is. Mindhárom szakácskönyvét megvette már, csak még a legújabbat nem. Imád főzni belőlük.
• Ó valóban?Hát ennek nagyon örülök. - válaszolta Elena mosolyogva.
• Igen. Amikor megtudta, hogy találkoztam magával, odáig volt a gyönyörtől és egyfolytában kérdezgetett. Hiába mondtam neki, hogy gyilkossági nyomozás folyt.
• Meg tudom érteni, hogy az édesanyját nem a két szipirtyó mesterkedése érdekelte. Nos, ha esetleg szeretné meglepni az édesanyját az új könyvemmel, szívesen küldök neki egy dedikált példányt.
• Megtenné? Anyám el lenne ájulva tőle! - lelkendezett Lucas Elena ötletét hallva.
• Nagyon szívesen. Majd szerzek egy példányt és átadom önnek. - válaszolta Elena, miközben a pincér megérkezett az ásványvízzel. Elena mosolyogva bólintott neki és egy öteuróst nyomott a kezébe borravaló gyanánt. Luigi pincér mosolyogva meghajolt és elsietett.
• Nos Elena, nem is zavarom tovább. De vacsoránál ugye találkozunk?- kérdezte Lucas, miközben felállt a helyéről.
• Persze, vacsorázhatnánk együtt. És tanulmányozhatnánk a hajó utasait. Mit szól hozzá?- javasolta Elena, miközben naptejet vett elő a táskájából.
• Rendben, ez érdekesen hangzik. - válaszolta Lucas.
• Akkor szólok Luiginak, hogy egy asztalhoz ültessen minket. Lucas, kérhetnék még valamit mielőtt elmegy?
• Tessék, mit szeretne? - kérdezte Lucas mosolyogva.
• Lenne olyan jó, és bekenné a hátamat? - nyújtotta felé a lány a naptejes flakont.
• Hogyne. - válaszolta Lucas, majd lassan elvette a flakont. Elena felállt, hátat fordított a felügyelőnek, majd hosszú copfját feltekerte a feje búbjára, szabaddá téve ezzel a hátát.

Lucas kissé zavarba jött az izmos vékony alak láttán, de végül bekente Elena hátát a naptejjel, majd mikor végzett visszaadta a flakont.

• Köszönöm, Steven. - vette át a lány mosolyogva a naptejet. - Akkor este találkozunk. Addig is próbálja ki a szivárvány fagylaltot. Nagyon finom.

Lucas bólintott, majd elköszöntek és a felügyelő a kabinja felé vette az irányt. Most nem akart tovább napozni, inkább el akarta terelni a figyelmét erről a nőről...

Merhaba!:)

Ez csak így két agymenésem között publikálom. Életemben először kaptam egy díjat Dettitől (http://novelasdetangolita.blogspot.hu/ ), amit hálásan köszönök!:)

Szóval most 4 dolgot kell tennem.

1. Írnom kell magamról 11 dolgot.
2. Válaszolnom kell Detti minden egyes kérdésére.
3. Nekem is fel kell tennem 11 kérdést azoknak, akiket én jelölök a díjra.
4. A díjat tovább kell adnom 3 embernek és linkelni a blogjukat.

Na lássuk.

11 dolog rólam:

1. Szeptember 20-án leszek 25 éves
2. Szeretek utazni és nagyokat túrázni. Bárhová!
3. Szeretem a grillételeket.
4. Szeretem belefúrni az ujjaimat egy magokkal teli zsákba.
5. Szeretek főzni.
6. Szeretem az európai futballt és a Forma 1-et.
7. Utálom az igazságtalanságot.
8. Ace Ventura vagyok nőben!:)
9. Sokszor szeretek egy nagy bögre erős teával a kezemben leülni a kedvenc fotelomba és olvasni, akár hajnalig is.
10. A környezetemben lévő emberek sokszor teszik fel nekem ezt a kérdést: Miért?
11. Ha létezik túlvilág, szeretnék ott találkozni Leonardo da Vinci-vel és kajálni vele egy jót!:)

Most jönnek a válaszok Detti kérdéseire:)

1. Kedvenc idézeted?Több is van, egy nagy kedvencet bemásolok:
„Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel. „/Albert Einstein/

2. Adria vagy  Balaton? :)
Csendes-óceán:)

3. 3 dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre
Éles bicska, szemüveglencse, Gonzalo Higuaín:)

4. Milyen sportágban képviselnéd Magyarországot az Olimpián?
Szerintem gyaloglás. Abban jó vagyok, mert általában nem költök olyan luxuscikkekre, mint a havi bérlet!:)

5. Melyik film volt a legnagyobb hatással rád?
Ilyen is van pár. Az első, ami most eszembe jut: Az elszánt diplomata

6. Kedvenc könyved?
Marquez: Száz év magány; Dan Brown: Da Vinci-kód; Mikszáth regények

7. Napfelkelte vagy napnyugta?
Napfelkelte csípős öszi reggelen:)

8. Legnagyobb álmod?
Minél több helyre eljutni a világon.

9. Kedvenc színed?
Fekete, kék.

10. Mit tennél ha egy éjjelre bezárnának a Bernabeuba? :D
Micsoda kérdés?Felfedezném!:)

11. Ki vagy mi inspirál az írásban?
    Nincs igazán megnevezhető személy vagy dolog. Csak olyan sok minden zizeg a fejemben.:)

Akkor most jönnek az én kérdéseim. Detti az egyetlen Google felhasználó, akiről tudom, hogy olvassa a blogomat, de bárki válaszára kíváncsi vagyok!:)

1. Könyv vagy film?
2. Tejcsoki vagy étcsoki?
3. Sportolsz valamit?
4. Kedvenc ételed?
5. Legnagyobb félelmed?
6. Kedvenc zenei előadód?
7. Nagyváros vagy eldugott kis sziget?
8. Mi az első tulajdonság, ami eszedbe jut magadról?
9. Mi az első tulajdonság, ami eszedbe jut a legjobb barátodról?
10. Legelső emlékképed?
11. Legelső kép, ami beugrik, ha a jövődre gondolsz?

Végül pedig 3 embernek kellene továbbadnom a díjat. Annak a három embernek a blogját másolom be ide, akiktől a leggyakrabban olvasok. Ha valaki erre téved, nézzen bele ezekbe is, mert nagyon jók.:)

http://rexfanfic.blogspot.com/ (Detti!:)

http://lisaycesc.blogspot.com/ (Klausz!:)

http://raicingcircusforma1.blogspot.com/ (Deveczke!:)

Még egyszer köszi, Detti!:)

VIII.

• Mit beszél? - Lucas előre dőlt, a térdére könyökölt, az arcát pedig a tenyerei közé fogta és olyan csodálkozó arccal nézett Elenára, mint egy gyerek, aki most tudja meg, hogy a Mikulás nem létezik. Hiába vetette már fel Elena Lane ezt a megoldást is, a felügyelőt most mégis sokkolta a dolog. Ráadásul ketten együtt? Mrs. Foreman és Mrs. Higgins? - Ezt kifejtené nekem, hogy mégis hogyan... - kérdezte kissé zavartan a felügyelő és igyekezett összeszedni a gondolatait, amikor látta, hogy Elena mosolyogva néz rá. A lány nyilván észrevette a megdöbbenést az arcán.
• Hogyan jöttem rá?
• Igen, ezt akartam kérdezni. - bólintott Lucas.
• Akkor elmondom. De nézze meg újra a két fotót az újságokban. Régi képek, de ha jól megnézi őket, nem tűnnek ismerősnek? - kérdezte Elena, mire Steven jól megvizsgálta a két fotót. A lánynak igaza volt. Lucas a februári újságban látható fényképen felismerni vélte Joana Foremant. Már akkor is kissé kövérkés volt és egyenes frizurát viselt a mostani dauerolt helyett. Lucas a képaláírást is megnézte. „ Mrs. Margaret Blake” Ez a név állt a fotó alatt.
• De hát Mrs. Foreman keresztneve Joana, nem? - csodálkozott a felügyelő.
• Hát éppen erről van szó! - csapta össze a tenyerét Elena. - nézze Steven. Mindent elmondok részletesen, de addig kérem telefonáljon az embereinek, hogy menjenek Mrs. Higgins házához, mert neki van pincéje és valószínűleg ott rejtegetik Johhnyt, mielőtt őt is elintéznék. Bakernek és Wardnak kell az erősítés. És kérem, közben mi is menjünk oda. Remélem még nem lesz késő!

Lucas bólintott, majd telefonált a kollégáinak és kiadta a szükséges utasításokat. Néhány perc múlva pedig már ők maguk is a felügyelő autójában ültek és Mrs. Higgins háza felé tartottak.

• Hallgatom ismét. - szólalt meg Lucas, miközben folyamatosan az utat nézte.
• Rendben. - mosolygott Elena. - Tehát, amikor megtaláltam az újságcikkeket, máris gyanakodni kezdtem. Hiszen mindkét nő férje nemrég hunyt el, ráadásul egy hét különbséggel és mindketten szívrohamban. Edvin Foreman és Roger Higgins mindketten szívbetegek voltak és digitalist írt elő nekik az orvos. A haláluk valóban bekövetkezhetett betegség miatt, így senkinek sem jutott eszébe, hogy boncolást kérjen bármelyikőjük esetében. Sajnos nekem sem és Wardnak sem. De Lucy halála és a két cikk megváltoztatta a véleményemet. Addigra azonban már mindenhez túl késő volt. Maga megérkezett és feltette mindenkinek a szokásos kérdéseket. De amíg ön nyomozott én is kutakodtam egy kicsit a két nő után. A valódi nevük Margaret és Matilde Graves. Nővérek.
• Tessék? Ezt meg honnan tudja?
• Természetesen az anyakönyvi hivatalból. Tudja van ott egy ismerősöm, aki utána tud nézni bizonyos dolgoknak, mint például a házasságlevelek. De ez most nem is lényeges. - mondta Elena, mikor látta, hogy Lucas az ismerős és a hivatalos okmányokban való turkálás említésére elhúzta a száját. - Szóval 1986. szeptember 5-én George Blake feleségül vette Margaret Gravest, október 16-án pedig Ryan Johnson házasságot kötött Matilde Gravessel. 6 évre rá mindkét férfi elhunyt. Ezek a halálesetek vannak az újságcikkekben.
• Tehát akkor Elena. Ezek szerint a márciusi újságban lévő kép Matilde Gravest ábrázolja. Vagyis a mostani Mrs. Higginst. Ezt akarja mondani?
• Igen, pontosan. A két nővér tehát fiatalon férjhez ment két jómódú férfihez. Persze titkolták, hogy ők testvérek. A férjek ezek után elhunytak, a két nő megörökölte a vagyont és elköltözött más városba. Itt azonban már más keresztnéven éltek. Julia és Loren. 1994-ben újra férjhez mentek. Ezt mind persze megint az anyakönyvi hivatalból tudom. Nyolc évvel később azonban megint megözvegyültek és újra pénzt örököltek a férjeiktől. Hangsúlyozom, mindvégig titkolták, hogy testvérek. Ekkor úgy gondolták, hogy leállnak. Ezért költöztek Sevenhillsbe, ebbe az eldugott kis faluba. Azonban a sors az útjukba sodort két jómódú helyi gazdát. Két jóbarátot, akik agglegények voltak.
• Mr. Foreman és Mr. Higgins. - szólt közbe Lucas.
• Pontosan. - bólintott Elena. - Újabb esküvők következtek. De a két nővér itt már Joana és Elizabeth néven éltek. Prsze most is titkolták, hogy nővérek és nem is egyszerre költöztek anno a faluba. Az esküvőt követően mindketten szépen eléldegéltek a férjükkel egészen egy hónappal ezelőttig. Mr. Foreman és Mr. Higgins is magas összegű biztosítást kötöttek a feleségük nevére, arra az esetre, ha velük történne valami. A Graves nővérek egy hónappal ezelőtt elérkezettnek látták az időt, hogy felvegyék a biztosítási összegeket. Megvárták a megfelelő alkalmat, hogy nagyobb adagban adhassák be a digitalist. - sóhajtott Elena, mikor befejezte a mesélést.
• Hát ez hihetetlen. Tehát a két nővér sorozatban tette el láb alól a férjeiket az örökségek miatt. Ez alkalommal azonban lebuktak Lucy Campbell előtt, aki megzsarolta őket. A lányt el kellett hallgattatni. Ezután jött Elliott Barnes, akit ugyanezen okból kellett eltenni láb alól. Johnny Morena pedig a féltékeny vőlegény, aki bűntudatot érez, mert megölte a menyasszonyát és annak állítólagos szeretőjét, és emiatt öngyilkosságot követ el. Esküszöm sok mindennel találkoztam már pályafutásom során, de ilyen szövevényes esettel még nem volt dolgom. - tört ki Lucas. - De mondja meg Elena, miért nem szólt nekem?
• Mert én voltam az első számú gyanúsítottja. Úgysem hitt volna nekem, amíg nincs bizonyítékom. Hiszen még drogdílernek is titulált, Steven! Ennek ellenére egyébként próbáltam sugallni önnek a megoldást.
• Amikor először felvetette a Foreman és a Higgins nevet? Amikor futni mentünk? - kérdezte Lucas.
• Nem csak akkor. Egy ízben nem kevés kozkázatot vállaltam, hogy rávezessem önt a megoldásra. Joana Foreman rájöhetett volna, hogy tudok mindent és engem is megölhetett volna. Emlékszik amikor kihallgatta őt, én pedig nála voltam?
• Igen, valami locsolót kért el.
• Úgyvan. Emlékszik rá, hogy szólítottam akkor Mrs. Foremant? A keresztnevén.
• Őszintén szólva hirtelen nem tudom felidézni. - válaszolta a felügyelő.
• Azt mondtam neki: „Margaret, akkor kölcsönveszem a speciális locsolódat.” Erre ő: „Persze, vidd csak el” Érti már? Az igazi keresztnevén szólítottam. És ő nem javított ki. Arra számítottam, hogy ön ezt észreveszi, de nem így történt. Aztán az úton is ezt akartam mondani. De maga Steven olyan, mint az összes többi rendőr. Csökönyös és csak a saját feje után megy. - mutatott Elena két kézzel az ég felé, Lucas pedig csak a fejét vakarta. Eközben megérkeztek a Higgins házhoz, ahol a rendőrök már körbevették az épületet és csak Lucas utasítására vártak. Elena Dr. Ward mellé állt, Lucas pedig kiadta a parancsot, hogy hatoljanak be a házba. Mrs. Foremant és Mrs. Higginst tetten érték a pincében a megkötözött és halálra rémült Johnny Morenával. A fiút kiszabadították, a két asszonyt pedig rögtön őrizetbe vették. Amikor Joana Foreman, azaz Margaret Graves éppen Elena előtt haladt el bilincsben, egy pillanatra megállt és ránézett a lányra.
• Te voltál az, ugye Elena? Te vagy az, ha nem tévedek. Tudtam! Láttam a szemedben. Hallottam már rólad. Éreztem, hogy msot is sikerülni fog neked. Hogy most is ítélkezni fogsz.
• Akkor miért vállaltad a kockázatot Margaret?
• Mert nm bírtam ellenállni. - válaszolta Mrs. Foreman, majd beszállították a rendőrautóba.

Néhány perc múlva már csak Elena, Steven, Baker őrmester, Dr. Ward és Jim Malek, Lucas munkatársa maradt a ház előtt. Az őrmester és az orvos elköszöntek és elindultak a rendőrörs irányába. Jim Malek Elenához lépett.

• Nemezis? - nézett rá mosolyogva.
• Igen. - válaszolta Elena.
• Ó, nagyon örvendek. Hallottam magáról korábban és amikor Stevie lenyomoztatta, tudtam, hogy ön az. - rázott kezet a fiú Elenával.
• Kitől hallott rólam?
• Tudja, csapom a szelet egy görög rendőrségi titkárnőnek. - vonta meg a vállát mosolyogva Malek.
• Na álljunk meg egy szóra. Beavatnátok engem is? - kérdezte Lucas az állát simogatva.
• Persze Stevie. Már korábban is el akartam mondani. A görög rendőrségnek korábban sokszor akadt segítsége egy nő személyében. Ez így megy már legalább 80 éve. Valaki segít felderíteni nekik egy-egy bűntényt. A szóbeszéd szerint amikor ez a személy már túl idős, vagy más okból nem csinálja tovább a dolgot, akkor egy fiatal lány veszi át a helyét. Szóval ez a segítő Nemezis, az igazságosztó görög istennő után. - mesélte el Jim a történetet az egyik ámulatból a másikba eső Lucas felügyelőnek. Elena csak mosolyogva hallgatott.
• És most ön ez a bizonyos Nemezis? - fordult a felügyelő a lány felé.
• Igen. - válaszolt helyette Malek. - Stevie. Ez a hölgy itt középiskolai évei alatt felderített két bankrablást Athénban. Egy évvel ezelőtt pedig egy kettős gyilkosságot Liverpoolban. Nem semmi!
• Hát ez a hab a tortán a mai napon! - kiáltott fel Lucas. - És erről miért nem tudtam?
• Mert ezt sem hitte volna el. - válaszolta Elena. - Gondoljon bele. Ha előállok egy ilyen mitikus történettel, minimum bolondnak néz. Vagy azt hitte volna, hogy a börtönt akarom megúszni.

Nevettek, majd Jim Malek elköszönt tőlük és elhajtott egy rendőrautóval.

• És magából hogyan lett Nemezis? - kérdezte Lucas. - Most már igazán érdekel.
• Nos, emlékszik a képre a falon? A Nemezis árnyékára.
• Igen.
• Mondtam önnek, hogy azt egy idős asszonytól kaptam. Attól, aki a gondomat viselte már kislány korom óta. A szüleim halála után pedig még inkább.
• Igen, tudom.
• Hát előttem ő volt Nemezis. Még kislány koromban megmondta nekem, hogy én fogom átvenni a helyét, mert a szememben ott van a végzetem. Megtanított rá, hogy Nemezis utoléri a bűnösöket és rájuk vetíti árnyékát, hogy aztán leleplezze őket.
• Hihetetlen. Na jó! Azt hiszem, nekem ezt fel kell dolgoznom. - sóhajtott Lucas. - Mindenesetre köszönöm, hogy segített. Morena magának köszönheti az életét.
• Ugyan, én csak egy kicsit besegítettem Önnek. Sajnos Lucyt és Elliottot nem tudtuk megmenteni. - válaszolt Elena, miközben Lucas válla felett a távolba nézett.
• Mindenkit nem menthetünk meg. - válaszolta a felügyelő és a lány vállára tette a kezét, aki ettől visszatért a gondolataiból a jelenbe és Lucas szemébe nézett.
• Ebben igaza van. És végül is igazságot szolgáltattunk. Bosszút álltunk. - mondta.
• Na jó! Tudom, hogy már késő van, de én nagyon éhes vagyok! - nevetett Lucas. - Mit szólna hozzá, ha most itt hagynánk az autómat, visszasétálnánk a panzióba, és ez alkalommal én főznék valamit?
• Maga tud főzni, Steven Lucas? - kérdezte csodálkozva Elena.
• Hát persze. Spagettit minden formában! Bolognai, milánói, spenótos, sajtos-tejfölös.
• Ez aztán a válszték! Ok, benne vagyok! - válaszolta Elena mosolyogva, majd belekarolt Lucasba és elindultak a panzió felé vezető kövezett úton.

FIN

VII.

• Na álljunk meg egy pillanatra! - mondta Lucas, miközben leült Elenával szemben a kanapéra. - Johnny Morena eltűnt?
• Igen. Baker és Ward sehol sem találják őt. Mondtam nekik, hogy keressék meg, de eddig még nem bukkantak a nyomára. Most éppen a házát kutatják át, hátha valami nyomra bukkannak, ami segíthet abban, hogy Johnny előkerüljön. - magyarázta Elena.
• De miért ilyen fontos, hogy megtalálják? És egyáltalán Bakerék honnan vették, hogy keresni kell a srácot?
• Én sugalltam nekik.
• Ok, akkor mindent hallani akarok szépen az elejétől. - sóhajtott a felügyelő, és Elena épp belekezdett volna a mondókájába, amikor Baker és Dr. Ward beléptek a szalonba.
• Elena, felügyelő úr. - bólintott az őrmester mindkettejük felé, majd a doktor is köszönt.
• Megtalálták a fiút? - pattant fel Elena idegesen.
• Nem, de minden úgy van, ahogy Nemezis mondta. Ezeket találtuk. - válaszolta Baker és két zacskót emelt fel. Az egyikben egy konyhai bárd volt, amelynek vér látszott a pengéjén és némi földmaradvány. A másik egy zacskó, tele zöld színű bogyóval.

Elena intett a felügyelőnek, aki a két férfi mellé lépett és mindkét zacskót megvizsgálta.

• Atyaég! Ezeket hol találták?- kérdezte.
• Morena kertjében elásva. - válaszolta a felügyelőnek Ward.
• Értem. Tehát akkor mégis félrevezetett és ő mérgezte meg Lucyt féltékenységből. Majd ugyanezen oknál fogva fejbe vágta Elliott Barnest a húsvágó bárddal és a holttestét elásta a kertben. - gondolkodott hangosan a felügyelő.
• Megtalálták Elliott Barnes holttestét? - kérdezte Baker.
• Igen, az embereim alig egy fél órája bukkantak rá az erdő mélyén. Fejbe vágták. Ezek szerint megvan a gyilkos fegyver. Azonnal bevitetem ezeket a laborba és elfogató parancsot kérek Johnny Morena ellen. - válaszolta Lucas, majd elvette Bakertől a két zacskót és már indult volna, amikor Elena visszafogta a karját.
• Kérem várjon. Az egészet félreérti. Hadd magyarázzam meg. - nézett a lány kérlelőn a felügyelőre, aki ekkor megállt. Elena ezután az őrmesterre és a doktorra pillantott.
• Nos, mit mond Nemezis? - kérdezte Baker.
• Nemezis azt üzeni, hogy folytassák tovább Johnny keresését, mert valószínűleg életveszélyben van. Érdemes lenne elmenni mindkettőjükhöz. Átkutatni a házukat. - válaszolta Elena, majd miután a két férfi kilépett a házból kézen fogta Lucast és visszaültette az előbbi helyére, a kanapéra, majd maga is leült vele szemben.

A felügyelő kérdőn nézett rá. Nem tudta eldönteni, hogy bízhat-e ebben a nőben, vagy ez megint valami trükk. De maradt, mert nagyon kíváncsi volt Elena mondanivalójára és arra, hogy vajon mit ért félre egy ilyen nyilvánvaló szituáción. Morena eltűnt, a bizonyítékokat a két gyilkosságra pedig megtalálták elásva a kertjében. Lucy nála járt a halála estéjén fél tizenegykor, amikor a mérget is beadhatták neki. Ráadásul egy szemtanú egy órával később látta a lányt Elliottal veszekedni. Johnny nyilván már korábban rájött, hogy Lucy és a Barnes fiú között mégis van valami. Begurult és elhívta magához Lucyt. Beadta neki a taxint. A lány szervezetében pedig akkor hatott a méreg, amikor hazaért. Fél egykor. Ez lehetséges, ha Elliottal hosszabban beszélgetett, majd lassan hazasétált. Elena Lane utcai ruhában talált rá hajnalban, tehát átöltözni már nem volt ideje. Összeesett az ágya mellett és meghalt. Később Morena valahol az erdő szélén találkozót beszélt meg Elliottal, leütötte, majd elásta az erdőben. Valószínűleg ő volt az, akit a kocogás alkalmával Elena és ő hallottak osonni a fák között. Most pedig szökésben van. Az ügy szinte teljesen kitisztult. Már csak az ujjlenyomatok kellenek és egy beismerő vallomás az elkövetőtől. Lucas ezt villámgyorsan végiggondolta, mégis úgy érezte, hogy valami nem stimmel. A legfőbb dolog, ami furcsa volt, ami nem illett a képbe, hogy miért a saját kertjében ásta el a bogyókat és a bárdot Morena. Miért nem Elliottéknál? Azzal akár az öreg Barnesra is terelhette volna a gyanút. Vagy bárhol máshol eláshatta volna. Akár az erdőben, távolabb a holttesttől. Ez az egy dolog nem hagyta nyugodni Lucast, amikor Elena hangja visszahozta a valóságba.

• Akkor meghallgat, Steven? - kérdezte a lány.
• Természetesen. Kíváncsian várom a mondanivalóját.
• Köszönöm, de arra kérem ne szakítson félbe.
• Megígérem. - bólintott Lucas.
• Remek. Tehát az egész valamikor 1 hónappal ezelőtt kezdődött. Én Mexikóban voltam, amint tudja, de természetesen ekkor is tartom a kapcsolatot az itthoniakkal. Lucyval, hogy minden rendben van-e a ház körül. Meg természetesen Bakerrel és Warddal. Egyik nap, amikor felhívtam Lucyt telefonon, olyan idegesnek tűnt. Mintha félne valamitől. Kérdeztem a dologról, de tagadta, hogy bármi baj lenne, szóval azután már nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Gondoltam biztos Johnnyval hajba kaptak. Megesik az ilyesmi a szerelmesek között. Mindegy. Másnap Bakerrel is beszéltem, kíváncsi voltam, kivel mi újság. Elmondta, hogy kivel mi történt. Hogy az egyik helyi gazdának kis bernáthegyi kutyái születtek és kérdezte, hogy rakjon-e el nekem egyet, mire hazajövök. Meg, hogy sajnos Mrs. Higgins férje meghalt. Természetesen kértem az őrmestert, hogy adja át részvétnyilvánításomat Mrs. Higginsnek. Szóval a szokásos dolgok. Amikor egy hétre rá ismét telefonáltam, sajnos Mrs. Foreman férjének haláláról is értesülnöm kellett. Neki is megüzentem, hogy mennyire sajnálom. Ritkán történik két ilyen tragédia egymás után egy ilyen kis faluban. Amikor hazaérkeztem meg is látogattam mindkettejüket, és kicsit elbeszélgettünk. Próbáltam nekik vigaszt nyújtani. Lucyval is beszélgettünk a halála előtti este erről. Mondta, hogy ő nem is tudja, mihez kezdene, ha Johnnynak valami baja esne. Majd annyit mondott még, hogy persze csak az érezhet így, aki igaziból szerelmes. Az igaziból szót olyan furcsán kihangsúlyozta. Feltűnt a dolog, de nem akartam faggatózni, mert látszott, hogy nem akar beszélni a dologról. És még mindig azt éreztem, hogy valamitől fél. Gondoltam, ha nagyon tolakodó vagyok, esetleg még inkább bezárkózik, tehát csak annyit mondtam neki, hogy ha bármi problémája van, rám számíthat. Lucyról tudni kell, hogy bár butácska kislánynak tűnt mások szemében, én észrevettem rajta, hogy nagyon érdeklődő és gyűjtötte a régi újságokat. A beszélgetésünk utáni reggel bementem a szobájába, hogy átadjam neki a bevásárlólistát. Mikor bekopogtam és beléptem, éppen eldugott valamit és kissé rémülten nézett rám. Nem szóltam semmit, ő pedig elvette a listát és már indult is a boltba. Akkor még nem tudtam, mit tüntetett el előlem ilyen sietősen, de most már tudom. - mondta Elena, majd a könyvespolchoz lépett és két régi újságot vett le róla. Átnyújtotta a felügyelőnek, majd visszaült e helyére. Lucas elvette az újságokat és továbbra is kérdőn nézett Elenára. - Lapozzon a harmadik oldalra Steven. - mondta a lány az egyik újságra mutatva, és amikor a felügyelő megkereste az említett oldalt egy féloldalas cikkel találta szemben magát. A cikkhez egy nő fotója is volt mellékelve. Lucas megnézte a dátumot a lap tetején: 1992. február 21.
• Ez egy régi haláleset. Valamikor olvastam róla. Egy férfi meghalt és a feleségét gyanúsították a gyilkossággal De később kiderült, hogy tévesen. A nőt felmentették.
• Igen – bólintott Elena, majd a másik újságra mutatott. - Most ebben keresse meg a negyedik oldalt. Lucas fellapozta a másik újságot is. Ebben szintén egy hasonló ügyről volt leírás. A gyanús özvegyet ebben az esetben is felmentették. Ekkor Lucas kissé meglepődött. A két újságcikkhez tartozó két fotón lévő nő, ugyanis hasonlított egymásra. Lucas most már kissé idegesen nézett Elenára, akinek most szoborszerű nyugalom ült az arcán.
• Nézze meg itt is a dátumot, Steven. - mondta a lány. Az újság tetején ez állt: 1992. március 14.
• Tehát mindkettő egy 20 évvel ezelőtti gyanús halálesetről szól. És valóban a két nő hasonlít egymásra. De nem egészen értem Elena, hogy függ ez össze a mi ügyünkkel, vagyis Lucy Campbell és Elliott Barnes meggyilkolásával?
• Akkor folytatom, Steven. Tehát Lucy ezeket az újságokat dugta el előlem. És biztosra veszem, hogy ezek miatt a cikkek miatt tartogatta őket. Nézze, Steven. Miért akarta bárki is megölni azt a szegény lányt? Nem gondolja, hogy valamit meghallott, vagy valakit felismert ezeken a képeken? Na jó! Elmondom, hogy szerintem mi történt Lucy halálának estéjén és előtte. Délután elment Mrs. Foremanhez, ezt tudjuk Elvégezte a tennivalóit a kertben, majd hazajött. Este, miután elaludtam, megint elment itthonról. Talán olyan fél tíz körül, mert a konyhában még elpakolt. Másnap ugyanis mindent rendben találtam és a vacsora utáni mosogatást is megcsinálta. Szóval elment itthonról, méghozzá ahhoz a személyhez, de legjobb ha itt többesszámban beszélek, akiket felismert ezen a képen. Lucy összerakta a puzzlet. A múlt hasonlóságait a jelennel. És mivel Johnnyval meg akartak esküdni, pénzre volt szüksége. Sajnos még egy ilyen törékeny kislány sem teljesen makulátlan. Úgy gondolta, meglátogatja ezt a valakit, és elmondja neki, hogy mit tud róla, és pénzt kér tőle a hallgatásáért. Azonban az illető, vagy illetők ennél ravaszabbak. Azt mondták neki, hogy menjen vissza még aznap éjfélre. Akkor megkapja a pénzt. Lucy erre átment Johnnyhoz fél tizenegyre. Nem sokáig volt nála, talán háromnegyed órát. Badcock, aki megállította magát az utcán, nekem is elmondta, hogy Lucyt látta veszekedni Elliottal fél tizenkettőkor. Tehát olyan negyed tizenkettőig beszélgetett Johnnyval, majd amikor visszaindult ehhez a bizonyos személyhez, a Barnes ház előtt ment el, és összefutott Elliottal. A fiú valószínűleg látta Lucyt, amikor Johnnyhoz ment és kileste, hogy mikor jön vissza. Nyilván kérdezte tőle, miért nem hazafelé megy ilyen későn és nem akarta elengedni, amíg Lucy el nem mondta neki, hogy mire készül. Valószínűleg emiatt veszekedtek, amit Badcock látott. Elliott azonban nem tudta megállítani Lucyt, aki valamivel éjfél előtt megérkezett a gyilkos, vagy gyilkosok házához. Ő vagy ők behívták egy kávéra vagy teára és úgy tettek, mintha valóban megadnák, amit Lucy kér. De ekkor belecsempészték a mérget az italába, a gyanútlan és óvatlan Lucy pedig megitta. A halál akkor érte, mikor már itthon volt. Borzasztó eset. - sóhajtott Elena, majd egy pillanatra mindkét tenyerével eltakarta az arcát.

A felügyelő elképedve hallgatta a teóriát és el kellett ismernie, hogy ez az egész nem lehetetlen. Az időpontok alapján könnyedén megtörténhetett.

• Rendben Elena. Amit most elmondott az lehetséges. De akkor ki ölte meg Elliottot? És miért Johnnynál voltak elásva a bizonyítékok?
• Ja, igen!Nos, Elliott meggyilkolása nem meglepő. Lucy ugyebár elmondta neki, amit tudott, és miután a lány meghalt, a Barnes fiú elment a gyilkosokhoz, hogy számon kérje őket. Ekkor az egyikőjük leütötte a bárddal, majd közösen kivitték az erdőbe és elásták. Hogy miért Johnny kertjében voltak a bizonyítékok?Mert Elliott meggyilkolásával ő lett a tökéletes bűnbak. A gyilkosok arra apelláltak, hogy ön a féltékenységre fog gyanakodni, ami meg is történt, hiszen le akarja tartóztatni Morenát. De Morenát inkább megmenteni kell és így is félek, hogy már késő lesz. - mondta Elena.
• Tehát ön azt gondolja, hogy őt is meg akarják ölni, majd úgy állítják be a dolgot, mintha eltűnt volna, hogy megússza a gyilkosságokat?
• Nos, az kézenfekvőbb, ha megölik és öngyilkosságnak álcázzák. Kockázatosabb de kézenfekvőbb, hiszen Johnny bűntudatára lehet fogni. - válaszolta Elena.

Lucas elképedve nézte a vele szemben ülő fiatal nőt. Az egész feltevés, amit most Elena tálalt neki, annyira hihetetlen és mégis lehetséges. Tehát valaki, vagy valakik megölték Lucy Campbellt, mert a lány megzsarolta őket. Hirtelen minden összeállt a felügyelő fejében.

• Ezek szerint akkor az itt szereplő húsz évvel ezelőtti esetek valóban gyilkosságok voltak? Erre jöhetett rá Lucy? Talán hallott valamit?
• Igen, hát még mindig nem egyértelmű? - kérdezte csodálkozva Elena.
• Na jó!Elena, most már árulja el kérem. Ki vagy kik ölték meg Lucy Campbellt és Elliott Barnest?
• Hogyhogy? Még mindig nem jött rá? Hát ki más tehette volna? Mrs. Foreman és Mrs. Higgins!