A gyémánt bross esete

I.

Lucas elgondolkodva bámulta az elsuhanó tájat. Nem találkozott Elenával azóta, amióta az olasz hajókirándulás végén elköszöntek egymástól Velence kikötőjében. Elena ugyanis nem jött vissza Angliába, hanem még egy kis időt eltöltött az Appenninni-félszigeten, majd egyenesen Argentínába utazott, hogy anyagot gyűjtsön az új szakácskönyvéhez. Lucas azonban hazajött, így azóta csak telefonon tudtak beszélni néhány alkalommal. De most a felügyelő édesanyja a születésnapját ünnepelte, Elena pedig volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy vacsorát rendez Mrs. Lucas tiszteletére. Steven örömmel egyezett bele az ötletbe, mert így az anyukáját ki tudta ragadni kicsit a megszokott unalmas közegéből. A másik ok pedig, hogy ő maga is újra találkozhatott a lánnyal. Így most édesanyjával ketten zötykölődtek a Sevenhillsbe tartó vonaton. Azért nem autóval utaztak, mert az anyukája szerint Lucas túl gyorsan vezet.

• Azt hiszed magadról, hogy ralibajnok vagy. És az a tragacs egyébként is bármikor lerobbanhat. Nem is értem, hogy miért nem adsz már túl rajta. - mondta Mrs. Lucas, mielőtt elindultak.
• Anya, normálisan vezetek, és nem cserélem le az autómat, amíg nem tudok újat venni helyette. Nyugodtan mehetnénk azzal is. Most voltam vele szervízben. - válaszolta akkor még Lucas, de persze a végén a mama győzött, így a felügyelő most a vonatablakból nézte a csupasz fákat, és a szokatlanul hideg és havas februárt.

Gondolatai újra Elenára tévedtek, és arra az estére, amikor bocsánatot akart kérni tőle ott, a hajó fedélzetén, de aztán megjelent az első tiszt és elvitte a lányt vacsorázni. Lucas akkor és most is úgy érezte, talán csak ő látot többet abban, ami közte és Elena között volt, és valójában a lány csak barátként tekint rá. Ezért a hajókirándulás után igyekezett Elenát kiverni a fejéből. De valahogy csak nem akart sikerülni. Azóta már két lánnyal is randizott, de mindkét találka érdektelenségbe fulladt. Nem volt meg az a bizonyos „azonos hullámhossz”. A közös érdeklődés. Elenával viszont megvan. Méghozzá a bűntények. A bűntények, amelyek mindkettejük életében jelen vannak. Ráadásul mindketten ugyanazon az oldalon állnak. Az igazság oldalán...

A vonat lassan begurult Sevenhills állomásra és fékcsikorgatva megállt. Lucason és az édesanyján kívül még néhány nagykabátba bugyolált férfi és nő szállt le a szerelvényről. A felügyelő felhajtotta a gallért a szövetkabátján, amikor lelépve a vonatról, megérezte az arcán a csípős hideget. Már csak ők ketten álltak a peronon, amikor ismerős alak közeledett feléjük mosolyogva és integetve.

• Mr. Lucas, örülök, hogy újra látom. - nyújtotta a kezét Baker őrmester. - És ő a kedves édesanyja? - nézett mosolyogva a Lucas mellett álló rózsaszín kalapos hölgyre.
• Igen, ő itt az édesanyám, Cyntia Lucas.
• Nagyon örvendek asszonyom és Boldog Születésnapot! - Baker őrmester kissé lehajolt és megcsókolta a felé nyújtott kesztyűs kezet, amitől Lucas anyja elpirult, bár ez kevéssé látszott a hidegtől egyébként is vörös arcán.
• Jaj, Stevie kisfiam, nem is említetted, hogy milyen kellemes modorú barátra tettél szert itt Sevenhillsben.
• Anya, ő itt Baker őrmester, a helyi rendőr.
• Nagyon örülök, hogy találkoztunk, őrmester úr. - mondta az asszony mosolyogva.
• És Elena? - nézett Lucas tétován Bakerre, miután lezajlott a bemutatkozás.
• Nagyon sajnálja, de nem tudott kijönni önök elé, mert még akadt egy kis dolga a ház örül. Ezért küldött ki engem.
• Értem. - válaszolta Lucas kicsit csalódottan.
• Na de menjünk hamar, mert már vár minket, és a fejemet venné, ha hagynám, hogy a születésnaposunk megfázzon. - mondta Baker őrmester sürgetőleg és a karját nyújtotta Cyntia felé, amit az asszony el is fogadott.

Lucas mögöttük haladt az őrmester autója felé.

Amikor leparkoltak a kis panzió előttés kiszálltak az autóból, Lucast furcsa érzés kerítette hatalmába. Amikor először idejött a Lucy Campbell-gyilkosság miatt, akkor még nem sejtette, hogy kit sodor az útjába a sors. Most azonban alig várta, hogy az a kékszemű nő újra ajtót nyisson neki, mint akkor és újra mosolyogva fogadja őt. Megálltak a bejáratnál és Baker őrmester megnyomta a csengőt.

• Azonnal megyek! - szólt ki egy ismerős női hang, néhány pillanat múlva pedig Elena jelent meg az ajtóban fekete farmer nadrágban, házi papucsban és egy fehér kötött garbóban, összefonott hajjal és izgatott mosollyal az arcán. - Gyertek be gyorsan, mert megfáztok. - terelte be a vendégeit a házba, majd bezárta az ajtót.
• Nos, Elena, ő itt az édesanyám, Cyntia Lucas. Mama, ő itt Elena Lane. - mutatta be a felügyelő egymásnak a két nőt.
• Nagyon örülök, hogy megismerhetem Mrs. Lucas, és Boldog Születésnapot. - mondta Elena, majd lehajolt az egy fejjel alacsonyabb asszonyhoz és mindkét oldalról megpuszilta.
• Elena Lane. Én még annál is jobban örülök, hogy végre élőben láthatom. - pirult el Mrs. Lucas. - Odavagyok a könyveiért. Köszönöm a legutóbbi dedikált példányt Mexikóról.
• Nagyon szívesen.
• Ó, ha tudná, hogy Stevie mennyit mesélt már önről!
• Valóban? Remélem csak jókat. - pillantott Elena mosolyogva a Cyntia mögött álló felügyelőre.
• Hát hogyne! Azt is mondta, hogy maga milyen szép, és igaza volt, Miss Lane.
• Köszönöm. Zavarba hoz engem. De hívjon csak Elenának és tegezzen nyugodtan.
• Rendben. Akkor te meg hívj csak Cyntiának és te is tegezzél.
• Rendben, köszönöm. Nos Cyntia, Steven. Pakoljatok le és érezzétek otthon magatokat. Baker bevezet titeket a szalonba, ahol már begyújtottuk a kandallót. Ja és még egy vendéget hívtam. Dr. Ward is it van. - mondta mosolyogva Elena. - Steven és Baker majd bemutatják neked Dr. Wardot, Cyntia, és biztosan kedvelni fogjátok egymást. Én addig tálalom a vacsorát. - azzal sarkon fordult és eltűnt az ebédlő ajtó mögött.

Amíg Elena a vacsorával foglalatoskodott, Cyntia összebarátkozott a megfontolt, és sármos ősz hajú Dr. Warddal is, és nagyon jól érezte magát két újdonsült ismerőse társaságában. Lucas egy ideig velük nevetgélt, de aztán kiment az étkezőbe Elenához.

• Szia. - köszönt rá, mire mire a lány mosolyogva nézett rá.
• Szia. Na, anyukád hogy érzi magát?
• Nagyon jól. Az őrmester és Ward szórakoztatják. Éppen a régi idők zenéje a téma. - válaszolta Lucas.
• Gondoltam, hogy összebarátkoznak majd.
• Köszönöm, hogy meghívtál minket. Anya sokszor érzi magát egyedül, mióta apám elment. Régen volt már.
• Igazán nincs mit. Anyukád szimpatikus asszony. - mondta Elena, miközben az utolsó simításokat végezte a terítéken. - Készen vagyok mindennel. Szóljunk nekik. - az ajtóhoz lépett, de Lucas megfogta a karját.
• Elena. Örülök, hogy újra látlak.
• Én is örülök. - válaszolta a lány, majd egy pillanatig a felügyelő szemébe nézett. Aztán elfordult és a szalonba indult, hogy vacsorázni invitálja a vendégeket. Lucas még ott állt egy helyben és nagyot sóhajtott.
• Elcseszted a pillanatot Steven Lucas! - emelte a kéz kezét az ég felé, majd a lány után ment.

A vacsora nagyon jól sikerült. Elena az új tudására alapozva argentin menüt készített finom sült húsokkal és ez mindenkinek a kedvére volt. Vacsora végén a születésnapi torta is előkerült.

• Ez is argentin specialitás, hogy kerete legyen az estének. - mondta Elena mosolyogva. - A neve Torta de dulce de leche. Még egyszer Boldog Születésnapot Cyntia.
• Ó, nagyon köszönöm. Azt egyébként hogy mondják spanyolul?
• Feliz Cumpleanos. - válaszolta Elena.
• Feliz Cumpleanos. Hát ez nagyon dallamosan hangzik. Nos, akkor elfújom a gyetyámat. Köszönöm Elena, hogy csak egy szálat tettél rá – nevetett Cyntia.
• Előtte kívánjon valamit. - szólt közbe Dr. Ward.

Cyntia bólintott és behunyta a szemét, majd amikor kinyitotta, elfújta a gyertyáját. Mindenki tapsolt, azután az asszony felszelte a tortát.

• Javaslom ezt már a szalonban együk meg. Ott van meleg tea is. - mondta Elena. Majd mindenki átvonult a szalonba és leültek a kényelmes kanapékra. Egy ideig még mind az öten beszélgettek, és Elena átadta a születésnapi ajándékát Cyntiának. A legújabb, argentin szakácskönyve egy példányát.
• Ez még csak egy hónap múlva kerül az üzletekbe. - mondta a lány.
• A barátnőim meg fognak pukkadni az irigységtől, ha ezt meglátják. Köszönöm szívem.- válaszolta Cyntia.

Ezután megbeszélték, hogy Lucas és a mamája a panzióban töltik az éjszakát, hiszen már nagyon későre járt, így Elena felment az emeletre, hogy előkészítse a vendégszobákat. Éppen Steven számára ágyazott meg abban a szobában, amielyikben a felügyelő a legutóbb is lakott, amikor a férfi megjelent az ajtóban.

• Nemezis árnyéka. Megint. - mondta az ajtófélfának támaszkodva. Elena válaszként csak mosolygott rá.
• Amikor legutóbb itt aludtam, gyilkosság történt. - sétált be Lucas a szobába.
• Nem, legutóbb azért aludtál itt, mert gyilkosság történt. - helyesbített Elena.
• Igaz. - bólintott Lucas, majd hirtelen témát váltott. - És hogy van Michael, a hajós tiszt?
• Gondolom jól. Nem beszéltem vele msotanában.
• Azt hittem, hogy még randiztok.
• Nem, Steven, már nem randizunk. - felelte Elena, miközben kisimította a lepedőt.
• Akkor másvalakivel randizol? - kérdezte Lucas izgatottan.
• Miből gondolod, hogy bárkivel is randizom? - kérdezte a lány, mire a felügyelő csak vállat vont. - Nem Steven, nem randizom senkivel. És te?
• Én sem.
• Értem. - bólintott Elena, majd amikor befejezte az ágyazást, az ajtó felé indult, Lucas azonban az útját állta.
• Elena, valamit el kell mondanom neked, mert már nem bírom magamban tartani. Hónapok óta csak te jársz az eszemben. Olaszország óta még inkább. Próbáltalak kiverni a fejemből, de nem sikerült. Most már nem is akarom megtenni, csak azt szeretném tudni, hogy az érzés kölcsönös-e. - fogta meg a lány kezét.

Elena egy rövid ideig csak szótlanul nézett a szemébe, aztán közelebb lépett, és a felügyelő legnagyobb meglepetésére a lány megcsókolta őt. A meglepettség azonban csak egy pilanatig tartott és jóleső borzongás vette át a helyét. Lucas átkarolta a lány derekát és csókolóztak, de aztán Elena eltolta magától.

• Most jobb lesz, ha visszamegyünk a többiekhez. Én vagyok a házigazda.

Lucas csak bólintott, de még nem engedte el a lányt. Néhány pillanat múlva azonban mégis megtette, és lementek a szalonba, hogy még egy kicsit beszélgessenek együtt Cyntia születésnapján...

Másnap korán reggel Baker őrmester csengetett újra a panzió ajtaján. Elena köntösben szaladt le az emeletről és nyitott neki ajtót.

• Baj van Elena.
• Mi történt John? - kérdezte a lány, miközben az őrmester belépett a házba.
• Tudod, a szomszéd faluból, Greenfieldsből szokott átjárni a tejes kocsival Ed Pickett, a tejgazdaság tulaja. Ismered, ugye?
• Igen, igen. - bólintot Elena.
• Na. Képzeld, tegnap a menyasszonyánál aludt, és mire ma hajnalban hazaért, a szakácsnőjük sírva fogadta. Valaki ugyanis megölte Pickett anyját.
• Micsoda? - képedt el Elena.
• Ahogy mondom. Rögtön hívtak engem meg Wardot. Onnan jövök. A doki ott maradt. És még valami. Az asszonynak egy gyémánt brossa is eltűnt.
• Rablógyilkosság?
• Nagyon úgy tűnik.
• És van már gyanúsított?
• Igen. Az albérlőjük. Az a fiatal kelet-európai lány, akit ide akarsz venni Lucy helyére. Bettina Malek. Ugyanis reggelre ő is eltűnt.
• Az lehetetlen... - rázta a fejét Elena...

VIII.

Miután a négy fős személyzet kihallgatásával is végzett és magára maradt a parancsnoki kabinban, Lucas felállt az íróasztalától és körbe-körbe járkált a helyíségben. Úgy érezte, egy tapodtat sem haladt előre az ügyben és ez rendkívüli módon frusztrálta. Ilyenkor már általában van elképzelése, vagy legalább komoly gyanúsítottja, de most semmi. Lisa Grant, Flora Danner, a Hirsch házaspár, vagy akár Ingrid, az ápolónő is gond nélkül besurranhatott Gibson kabinjába és fejbe vághatta a magánnyomozót. A kulcs Lucy Moore, azaz Lisa Grant. De miért? Ki keresheti a lányt annyira, hogy magánnyomozót bízott meg. Az igazi szülei? Ez a legkézenfekvőbb. És ki akarhatja, hogy ne találják meg? Van ennek köze a lengyel ingatlanhoz? Vagy esetleg más örökségről van szó? Nyilván oka volt annak, hogy Gibson elrejtette a dobozkáját a konyhában. Van valaki a felső szint utasai között, aki rájött, hogy Gibson megtalálta Lucy Moore-t, és ez a valaki nem akarja, hogy a dologra fény derüljön. De ki az?Ki az?Túl sok a kérdés és túl zavaros ez az egész. Nincs egy szemtanú. Mindenki a kabinjában aludt, hiszen késő éjszaka volt. De senki nem tudja tanúval igazolni, hogy a hálóhelyén tartózkodott, hiszen mindenki külön szobában van. Lucas nehezen vallotta be magának, de két okból is hiányzott neki most Elena. Egyrészt hiába a felügyelő az, akinek annyi megoldott ügy van a háta mögött és jól ismeri az embereket, mégis Elena ilyenkor már észrevesz valamit, amit Lucas nem. Egy egész kis apróságot, amit csak akkor vesz észre az ember, ha olyan...ha olyan, mint Elena. Ha nem rendőr ésszel gondolkodik. Másrészt Lucas érezte, hogy a veszekedés, ami közte és a lány között lezajlott, lefoglalja az elméjét és képtelen tisztán gondolkodni és az ügyre koncentrálni. A felügyelő mindkét tenyerével megdörzsölte az arcát és vett egy nagy levegőt. Elhatározta, hogy iszik egy kávét a bárban, aztán lezuhanyzik és felkeresi Elenát, hogy megpróbálja megbeszélni vele a történteket.

Kilépett a kabinból és a bár felé vette az irányt. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem vette észre, a kicsit messszebről utána siető szobalányt.

• Mr. Lucas, kérem várjon! Valamit... - amikor a lány látta, hogy Lucas ügyet sem vet rá, és nem hallotta őt, megállt és idegesen dörzsölte össze a tenyerét. Aztán hirtelen eszébe jutott valami. Megfordult és Elena kabinja felé sietett. Amikor odaért, bekopogott és egy bentről hallatszó „tessék?” után, benyitott a szobába. Elena éppen a haját fonta újra a tükör előtt. Kérdőn fordult az előtte toporgó lány felé.
• De hát mi történt Jolanda?
• Jaj, Miss Lane, valami nagyon fontos dolgot kell mondanom az üggyel kapcsolatban. Vagyis azt hiszem, hogy azzal kapcsolatos, de nem vagyok benne biztos.
• Nem én vagyok a nyomozó Jolanda, keresd fel Lucas felügyelőt.
• Próbáltam Miss Elena, de nem vette észre, hogy szólok utána. Pedig azt hiszem ez nagyon fontos.

Elena magában megjegyezte, hogy mekkora bamba ez a Lucas. Aztán végignézett az ideges szobalányon és ez valamint az, hogy nem hagyta nyugodni az ügy, megtette a hatását és leültette a lányt az ágyára, hogy mesélje el, mi az a fontos dolog.

• Először is nyugodj meg, aztán fejtsd ki bővebben, hogy miről van szó, mert nem egészen értem. Miben nem vagy biztos, és mégis mi történt? És Lucas téged nem hallgatott ki?
• De igen, Miss Elena, kihallgatott, de ez utána történt! Jaj, nem is tudom, hogy hogyan kezdjem. És ugye nekem nem lesz bajom, ha elmondom? Úgy értem mi van, ha engem is fejbe vág valaki? - tördelte a lány a kezét.
• Senki nem fog téged fejbe vágni, Jolanda. Ha ennyire fontos a dolog, akkor megtalálhatjuk a tettest, és akkor már nem lesz módja bántani téged, amikor Lucas nyomozó letartóztatja őt. Szóval nyugodj meg és mondd el, hogy mit tudsz! - fogta meg a lány kezét Elena és biztatóan nézett rá.
• Rendben. Tehát miután kijöttem Lucas felügyelőtől, elindultam az ágyneműs szekrényhez az alagsorba, hogy kikészítsem az esti váltást. A lengyel házaspár kabinja előtt haladtam el, amikor hirtelen kiabálást hallottam onnan. A férfi kiabált a feleségére. Valami olyasmit mondott, hogy „ Értsd meg. Ezt meg kell tennünk. A családért és érte.” Ezt mondta a nőnek. Csak ennyit hallottam, mert utána Luigit láttam közeledni, és nem akartam, hogy azt higgye, direkt hallgatózom.
• Értem. Hát ez nagyon érdekes. Pontosan ezeket a szavaat használta? Pontosan így hallottad? És miért nem lengyelül beszéltek? Olaszul veszekedett a lengyel házaspár? Jolanda biztos vagy ebben? - kérdezte Elena a lány szemébe nézve.
• Igen, Miss Elena, biztos vagyok benne. És nem olaszul veszekedtek.
• De hát te nem tudsz lengyelül! - csodálkozott Elena.
• Nem kisasszony, de angolul igen. És a férfi angolul beszélt. Méghozzá tisztán, nem pedig úgy, ahogy itt eljátszotta nekünk. Tudom, mert dolgoztam brit hajón is.

Elenának leesett az álla, amikor ezt meghallotta. Aztán a homlokára csapott, majd felállt az ágyról és intett Jolandának. Amikor a lány is felállt, megfogta a kezét.

• Jól figyelj rám Jolanda. Te most menj és szólj Michaelnek, az első tisztnek, hogy fél óra múlva bemegyek hozzá Gibson kabinjába, és addig még véletlenül se mozduljon el mellőle. És te is maradj vele, rendben? Bárki hív, ne fogadj szót, mondd azt, hogy neked is a beteg mellett kell lenned, ezt az utasítást kaptad. Michael mondja ugyanezt. Mondja azt, hogy ő adta neked ezt az utasítást. Világos?
• Igen kisasszony, de miért kell ez? Veszélyben vagyok?
• Nem leszel veszélyben, ha azt teszed, amit mondtam. Na rajta, menj. - Elena odalépett a kabinajtóhoz és kinyitotta Jolandának, majd az ajtóban állva megvárta, amíg a szobalány belép Gibson kabinjába.

Ezután Elena keresni kezdte Lucast, és amikor a bárban megmondták neki, hogy visszavonult a szobájába, utána indult. Bekopogott a felügyelő ajtaján, majd benyitott. A szobában senkit nem talált, és már éppen ki akart menni, amikor lépteket hallott maga mögött. Megfordult és ekkor újra hatalmas meglepetés érte. A szájához kapta a kezét, majd a szemét takarta el és azonnal elfordult. Ott állt előtte ugyanis Lucas anyaszült meztelenül. A felügyelő ugyanis éppen a fürdőből lépett ki és ő maga is annyira meglepődött, hogy Elenát a kabinjában találta, hogy elejtette a dereka köré csavart törülközőt. Amíg Lucas első megdöbbenését követően igyekezett visszavenni magára a törülközőt, addig Elena hátat fordítva neki a kilincs után nyúlt.

• Sajnálom, nem tudtam, hogy zuhanyzol. - mondta és már lépett volna ki az ajtón, amikor Lucas utánaszólt.
• Nem, várj, Elena, én sajnálom. Vagyis izé, már akartalak keresni.
• Nem, tapintatlan voltam, hogy csak így rád törtem. Megvárom amíg felöltözöl. Kint leszek a folyosón. - válaszolta a lány, majd elhagyta a szobát.

A fedélzeten állva még kuncogott egy kicsit magában, majd a míg várt Lucasra, a korlátnak támaszkodott és nézte a tengert a lemenő nap fényében. Ma kiderülhet minden, aztán holnapután reggel kikötnek végre Capri szigetén és egy kicsit kifújhatják magukat. „Hogy valaki képes legyen ilyen gonoszságra!” Gondolta magában Elena. Mindig meglepődött a gonoszságon, pedig már nem egyszer találkozott vele. De akármilyen nehéz is, a gonoszságot meg kell büntetni. Nem megérteni kell, mert az lehetetlen. És nem is elfogadni, mert az gyávaság. Legalábbis Elena így gondolta. És így is kellett gondolnia. Eszébe jutottak öreg dadája, az előző Nemezis szavai, aki fontosnak tartotta, hogy Elena megismerje a saját gyökereinek irodalmát és egyszer egy kortárs török írónőtől, Elif Safaktól idézett neki: „A valódi szenny nem kívül, hanem belül, nem a ruhánkon, hanem a szívünkben található. Minden más folt – tűnjék bármennyire makacsnak is – mosással kitisztítható, vízzel lemosható. Az egyetlen szennyeződés, amelyet nem lehet mosással eltávolítani, a szívünkbe végérvényesen beleivódott irigység és gonoszság.”

• Irigység és gonoszság. - mondta ki Elena suttogva, majd nagyot sóhajtott. Neki csak a megtorlás a fontos. Hiszen ő Nemezis.

Ekkor Lucas lépett mellé és megérintette a karját. Elena kicsit összerezzent, majd hátra fordult, hogy megnézze, ki állt meg mellette.

• Nem akartalak megijeszteni. - mondta Lucas.
• Csak egy kicsit elgondolkodtam. - válaszolta a lány.
• Elena, már én is keresni akartalak. Beszélni akartam veledarról, ami délután történt. Én nagyon sajnálom, hogy...
• Steven, most fontosabb dolgunk is van ennél. - szólt közbe Elena, és elindult Gibson kabinja felé. - Gyere utánam.
• De hát hova?
• Megoldani a gyilkossági kísérletet.

Lucas döbbent arccal követte a lányt.

Beléptek a magánnyomozó szobájába. Jolanda és Michael felállt és tettre kész arccal néztek Elenára. Miután Jolanda a felügyelőnek is elmondta, hogy mit hallott, Elena felvázolta a tervét.

• Rendben. Akkor én és Mr. Lucas, most felkeressük Hirschéket. Addig ti itt maradtok és amikor szólok, úgy cselekedtek, ahogy megbeszéltük, rendben? - kérdezte, mire a szobalány és a tiszt is bólogatott.

Ezután Elenáék a lengyel házaspár kabinjába mentek.

• Miben segíthetünk? - nyitott ajtót Robert Hirsch.
• Tudunk mindent az ingatlanról és Lucy Moore-ról, bemehetnénk? - kérdezte Elena határozottan, mire a férfi döbbent arccal nézett rá, majd kitárta az ajtót és bemengedte őket.
• Szóval, mit tudnak? - kérdezte Robert és már a felsége is mellette ült az ágyon, míg Elena és Lucas velük szemben foglaltak helyet két széken.
• Maguk valójában nem lengyelek. - kezdte Elena. - Amerikaiak, ahogy Lisa Grant és Flora Danner is az. Ezért beszél ön olyan kitűnően angolul, Mrs. Hirsch. - mutatott a meglepett asszonyra, aki fészkelődni kezdett ültében.
• És ezt mire alapozza? - kérdezte Robert, és közben az idegességtől az ő akcentusa is eltűnt.
• Maga nem jól fordította le nekem a lengyelül íródott ingatlan öröklésről szóló iratot. Azt mondta, hogy egy német család tulajdonában áll. Pedig ez nem igaz. Annyit még én is ki tudtam belőle szedni, hogy egy amerikai családról van szó benne. Ebből könnyű volt kikövetkeztetni, hogy maguk nem lengyelek, hiszen vagy arról van szó, hogy nem tud jól lengyelül, vagy arról, hogy nagyon is tudta, mi áll a papíron és szándékosan fordított félre. Mindkettőből az következik, hogy nem lengyelek és hogy vaj van a fülük mögött. Én pedig már tudom, hogy mi az.
• Nem mi akartuk megölni a magánnyomozót! - pattant fel hirtelen a férfi a helyéről.
• Tudom, tudom. Csak üljön le szépen, nem kell rögtön megijedni. - csitította Elena, mire a férfi visszaült a felesége mellé, aki ekkor már a kezét tördelte idegességében.
• Akkor folytatom. Maguk pontosan tudták, hogy mi áll azon az iraton és azt is pontosan tudták, hogy ki az a Lucy Moore. Hiszen maguk is a rokonai Lucy Moorenak, azaz Lisa Grantnak, mint ahogy Flora Danner is az! Így van? - kérdezte Elena, mire Robert csak bólintott.
• Nos, akkor halljam az igazi nevüket. Moore, ugye?
• Igen. - Bólintott az asszony, Robert pedig most hagyta, hogy ő beszéljen és a nőből áradtak a szavak...

Mire eljött az este kilenc és már sötét volt, az utasok nagy része pedig az ebédlőben vacsorázott, Jolanda és Michael kilépett Gibson szobájából és a tiszt kulcsra zárta az ajtót maga mögött.

• Gyere, együnk egy szendvicset. - szólt Jolandának, aki bólogatott és követte Michaelt. - Miss Lane mondta, hogy tarthatok egy óra szünetet, ha kulcsra zárom az ajtót. Egész nap őriztem ezt a szegény nyomozót. Rám is fér.

Azzal a lépcső felé indultak, hogy lemenjenek a konyhába harapni valamit. A beszélgetést azonban valaki kihallgatta, és amikor látta, hogy Jolandáék letűnnek a lépcsőfordulóban, körülnézett a fedélzeten. Senkit nem látott, így odaosont Gibson ajtajához és egy tolvajkulccsal ügyesen kinyitotta a zárat. Belépett a sötét szobába és bezárta az ajtót maga mögött. Elővette az elemlámpáját, valamint a konyhából ellopott nehéz húskloffolót, amiről úgy gondolta, megfelel a célnak. Utána úgyis a vízbe hajítja, mint előzőleg a papírnehezéket. Odaosont Gibson ágyához és éppen le akart sújtani, amikor valaki lefogta hátulról, a lámpát pedig felkapcsolták és fény árasztotta el a kabint. Lucas hátul megbilincselte a tettes kezét, aztán maga felé fordította, hogy végre szembe nézhessen vele. Elégedett mosollyal szólította meg.

• A kloffolós gyolkos, Miss Flora Danner...

Elena, Lucas, Lisa Grant, azaz Lucy Moore, A Hirsch, vagyis Moore házaspár, Flemming kapitány és Dr. Schultz Elena kabinjában ültek.

• Nos, Miss Lane, akkor halljuk a beszámolóját. - mondta mosolyogva Flemming kapitány.Ó, hát tulajdonképpen Lucas a rendőr, és ő is el tudja mondani, hogy mi történt. - válaszolta Elena mosolyogva. - Én nem csináltam semmi különöset. Sőt, túl későn kezdtem el gondolkodni.
• Ez nem igaz. Teljesen vakvágányra jutottam, te oldottad meg az ügyet, szóval neked kell elmesélned a történteket. - mondta Lucas.
• Akkor rendben. Szóval amikor Jolanda kihallgatta magukat, akkor lettem biztos benne, hogy kik önök valójában. - mutatott a Moore házaspár felé. - És akkor leesett a tantusz. Rájöttem, hogy az ingatlan és Lucy Moore ügye összefügg. Lucy ugyebár árvaházba került nyolc éves korában, hiszen a a szülei nem törődtek vele. Az apja, az ön testvére volt, igaz, Robert?
• Igen, a bátyám. De nem tudtuk még azt sem, hogy Lucy megszületett. James, a bátyjám és a felesége valahová Montanába költöztek egy isten háta mögötti kis városba az esküvőjük után és azután már csak a halálhírük érkezett hozzánk. Elhunytak egy autóbalesetben. Ekkor Lucy már árvaházban élt, mert nem gondoskodtak róla megfelelően.
• Igen, és azután az a spanyol család örökbefogadta. De a szülei ugyanakkor nevet is változtattak a kisebb lopásaik miatt, ezért került Lucy Moore Lisa Grant néven árvaházba, és azután Spanyolországba. - nézet rá Elena a fiatal lányra, aki mellette ült. - Így már teljesen eltúnt a családja szeme elől. De az ön lánytestvére, Elvira Moore – szólt ismét Elena Roberthez. - Vagyis férjezett nevén Elvira Dane sosem adta fel Lucy keresését, és legutóbb megbízott egy magánnyomozót, Jack Gibsont, aki rá is bukkant a lányra. Így Elvira megkérte őt, hogy váltson ő is jegyet erre a hajóútra, amit a lány a szüleitől kapott ajándékba, és itt találkozzon a lánnyal és beszéljen vele, hogy van néhány rokona, akik meg szeretnék őt ismerni. Közben pedig értesítette önöket is, és önö szintén felszálltak a hajóra. De Gibson megkérte önöket, hogy addig ne lépjenek az ügyben, amíg ő nem beszél a lánnyal.
• Így volt. - bólogatott Mrs. Moore. De aztán Mr. Gibsont megtámadták és mi már nem mertünk szólni Lucynek, nehogy őt is veszélybe sodorjuk. Nem tudtuk, hogy a magánnyomozó támadója ismeri-e Lucy mostani személyazonosságát.
• Világos. - bólintott Elena, majd folytatta a beszámolót. - Aztán Gibson kómába esett és megkezdődött a nyomozás. De csak mostanra jöttem rá, hogy mi is a teljes igazság. Gibson azért kereste Lucyt. Hogy megismerje a családját, és azért is, mert Mrs. Elvira Dane, aki sajnos már özvegyasszony, úgy rendelkezett, hogy azt a bizonyos lengyelországi ingatlant, ami az ő tulajdonában áll, halála után Lucy örökölje. Valamint ezen kívül még vagyonának harminc százalékát is rá akarja hagyni.
• Igen. - bólintott Robert. - Ez pedig még két millió dollárt jelent Lucy számára.

Lucy a szájához kapta a kezét meglepetésében, mire a Moore házaspár mosolyogva bólogatott neki. Mindenki Lucyre mosolygott, aztán Elena folytatta tovább.

• És elérkeztünk az indítékhoz. Elvira Danenek ugyanis van egy lány. Flora Dane, aki tudomást szerzett édesanyja szándékairól és meg akarta akadályozni, hogy a magánnyomozó beszélhessen Lucyvel. Ennek érdekében Flora Danner álnéven ő is jegyet váltott az útra, és egy adandó alkalommal lecsapott Gibsonra. A többit pedig már tudjuk. Persze előbb-utóbb Lucyvel is végezni akart. A saját unokatestvérével. A pénz miatt. - sóhajtott Elena, mikor befejezte a beszámolót.

Miután még egy negyed órát beszélgettek Elena kabinjában, a csoport nagy része úgy határozott, hogy az ebédlőbe volnul és megvacsorázik. Elena és Lucas pedig kiment a fedélzetre és megálltak a korlátnál. Szép, csillagos ékszaka volt és már enyhült a nappali hőség, így kellemes volt a hőmérséklet.

• Nos, Nemezis újra igazságot szolgáltatott. - mondta mosolyogva Lucas, majd Elena szemébe nézett. - Köszönöm, hogy segítettél.
• Nincs mit megköszönnöd. Csak egy egész kicsi részem volt a dologban.
• Aha, persze. Az inkább nekem volt. - emelte maga elé a két kezét Lucas nevetve.
• Holnapután reggel kikötünk Caprin. - mondta lány.
• Igen, és mivel te nyerted a fogadásunkat, mehetek meztelen fürdőzésre... - duzzogott Lucas.
• Tudod mit! Mivel volt részem a meztelenségedből, elengedem a fogadást. - mondta Elena és kitört belőle a röhögés, mire a felügyelő finoman oldalba lökte.
• Ne nevess! Még most is zavarban vagyok, ha arra a jelenetre gondolok. - válaszolta, majd szembe fordult a lánnyal és finoman megérintette a karját. - Elena, szeretném megbeszélni veled, ami délután történt. A veszekedésünkről van szó. Én nagyon bunkó voltam és... - kezdte volna a felügyelő a bocsánatkérést, de ekkor valaki megjelent a lány háta mögött.
• Indulhatunk, Elena?Luigi már megterített nekünk a parancsnoki kabin erkélyén. - mondta mosolyogva Michael, mire Elena bólintott.
• Az erkélyen vacsorázunk? - kérdezte mosolyogva a tisztet.
• Igen, mert onnan a legszebb a kilátás a csillagokra. - válaszolta Michael.

Lucas csak állt döbbenten és még mindig Elena karját fogta, mire a lány óvatosan megfogta a kezét és lefejtette magáról.

• Nem haragszom semmiért Steven. Holnap reggel beszélünk. - mondta neki mosolyogva, majd adott Lucas arcára egy puszit. - Jó éjt felügyelő úr!

Azzal megfordult, belekarolt Michaelbe és elsétáltak a parancsnoki kabin irányába. Lucas zavartan nézett utánuk, és úgy érezte magát, mintha víz lenne, amit kiöntenek a vödörből és csattan a kőpadlón...

VII.

Sem Katzenberg grófné, sem az ápolónője nem tudott érdemleges információval szolgálni arról, hogy mi történhetett hajnalban. Mindketten korán aludni tértek. Ráadásul Elenáék hiába mutatták meg Lucy Moore gyerekkori képét, semmitmondó arccal bámulták, és állították, hogy nem is hallottak még a lányról. A lengyel ingatlanról szóló papírnál Ingrid, az ápolónő, mintha kicsit fészkelődött volna a helyén, de ebben az ügyben is mindketten állították, hogy semmi közük a dologhoz, ráadásul kikérték maguknak, hiszen ők osztrákok, nem németek, így amennyiben egy német család tulajdonában volt, vagy van az a bizonyos ingatlan, az nem lehet a tisztelt és nagyra becsült Katzenberg nemesi família, és Ingrid családja sem. Így Elena és Steven töprengve tértek vissza a parancsnoki kabinba.

• LM, azaz Lucy Moore. De miért írta ezt Gibson? Lucy Moore a tettes, vagy Lucy Moore miatt támadták meg? - gondolkodott hangosan Lucas, miközben Elena az ingatlanról szóló papírt tartotta a kezében és bőszen tanulmányozta. - Mit súg Nemezis ösztöne, kedves Elenám? - kérdezte a lányhoz fordulva.

Elena meglepődött a szokatlanul közvetlen megszólításon és kicsit elgondolkodott rajta, hogy mit akar ezzel a nyomozó, de aztán átsiklott a dolog felett.

• Nos, szerintem az utóbbi. Véleményem szerint valaki azért támadta meg Gibsont, mert Gibson tudja, hogy Lucy Moore a hajón van, és azt is, hogy ki az. De van még valaki a hajón, aki nem akarja, hogy Mr. Gibson beszéljen Lucy Mooreral, mert valami olyat közölne vele, ami a titokzatos támadónkra nézve kellemetlen lenne.
• Hát igen, ebben van ráció. Van tipped, hogy ki lehet Lucy és ki a támadó?
• Ó, igen. - bólintott Elena, miközben még mindig a kezében lévő papírt nézegette. - Ami azt illeti elég erős tippem van mindkettőre.

A felügyelő kérdőn és várakozón nézett rá.

• Esetleg nincs kedved megosztani velem, tudatlan zsaruval?
• Nem, Steven, amíg nem vagyok benne Biztos. Nem akarlak vakvágányra vezetni és egy bizonyos irányba terelni a gondolataidat. Érted?
• Jó, rendben. Akkor folytassuk a kihallgatást. Te mész Lisa Grantért, vagy én?
• Majd én megyek. - válaszolta Elena, és felállt, hogy megkeresse a másik amerikai lányt.

Néhány perc múlva vissza is tértek együtt, és Lisa Grant kedves mosollyal nyújtott kezet a felügyelőnek.

• Miss Lane mondta, hogy a Mr. Gibsonnal történtek miatt mindenkit kihallgatnak. Szívesen segítek, ha tudok. Nagyon sajnálom, ami azzal az emberrel történt.
• Köszönjük, hogy ilyen készséges. Kérem foglaljon helyet, Miss Grant. - válaszolta Lucas. - Nos, Elenától úgy tudom, hogy ön Spanyolországban nőtt fel.
• Igen, valóban. Egy spanyol házspár fogadott örökbe, amikor nyolc éves voltam. Előtte gyermekotthonban éltem.
• Értem. És az igazi szüleit nem is ismeri?
• Nem, Mr. Lucas. Amennyire tudom, apám elhagyta anyámat, mielőtt megszülettem volna. Anyám pedig képtelen volt eltartani engem, mert ő is árván nőt fel. Jobbnak látta, ha örökbe ad, hogy legyen esélyem egy normális életre. Legalábbis így mesélték, akik ismerték őt.
• És nem is próbálta megkeresni később az édesanyját? - kérdezte Elena.
• De, csakhogy nem sikerült megtalálnom. Nyilván férjhez ment valahol, vagy ilyesmi. Nem tudom.
• Haragszik rá? - Elenát nagyon érdekelte a lány története.
• Nem. Csak néha egy kicsit. Rosszul esik, hogy lemondott rólam, de megértem az okát. Szeretem a szüleimet, akik felneveltek és szép gyerekkorom volt.
• Ezt öröm hallani. - válaszolta Lucas. - Nos, Miss Grant, térjünk rá Mr. Gibsonra. Beszélgetett vele az eddigi utunk során?
• Csak néhány szót. Megkérdezte honnan jöttem, meg ilyesmi. Általános dolgokról. Jártam-e már korábban külföldön, meg hasonlók.
• És járt már?
• Nem, ez az első külföldi utam. A szüleimtől kaptam ajándékba a sikeres egyetemi vizsgáim miatt. - felelte Lisa mosolyogva.
• Esetleg Mr. Gibson említett önnek egy bizonyos Lucy Moore-t, vagy hallotta már korábban ezt a nevet? - tért rá Lucas az egyik lényeges kérdésre.
• Lucy Moore?Nem, még sosem hallottam róla. Ki az?
• A nyomozás ezen szakaszában erre még nem válaszolhatok Miss Grant... - mondta hivatalos hangnemben Lucas, de Elena a szavába vágott.
• Feltételezzük, hogy Lucy Moore ezen a hajón tartózkodik, és Jack Gibsont azért támadták meg, mert vele akart valami nagyon fontosat közölni. Miss Grant, felismeri ezt a kislányt a képen? - kérdezte Elena és a Gibsonnál talált fotót Lisa orra elé dugta.

A lány a kezébe vette a képet, ránézett, majd elsápadt és remegni kezdett. Egyik kezével a fotót tartotta, a másik kezét a szájára tette. Legalább fél percbe telt, mire meg tudott szólalni, akkor is azért, mert Lucas hangja visszahozta őt a jelenbe.

• Miss Grant, jól érzi magát?
• Igen. Vagyis nem. Nem tudom. Ez a kislány a képen. Honnan van ez?
• Mr. Gibsonnál találtuk. Felismeri a fotón lévő kislányt, Miss Grant? - kérdezte a felügyelő.
• Igen, Mr. Lucas. Ez a kislány én vagyok...

Lucas elképedten nézett Lisára, majd tekintetét Elenára emelte, aki elégedett mosollyal bólogatott mellette.

• Miss Grant, tudom, hogy ez önnek most nagy megrázkódtatást okozott, de még egy utlsó formális kérdést fel kell tennem önnek, mielőtt Miss Lane a kabinjába kíséri önt. - mondta Lucas, Elena pedig mérgesen nézett rá ezért.
• Igen, felügyelő úr, természetesen. - válaszolta Lisa.
• Miss Grant, hol tartózkodott ma hajnalban éjfél és három óra között?
• Éjfél körül sétáltam egyet a fedélzeten, mert szép csilagos volt az éjszaka. Azután körülbelül fél egykor visszavonultam aludni.
• És nem látott még valakit a fedélzeten, amikor sétált? Esetleg valakit kijönni vagy bemenni Mr. Gibson szobájába? - erőltette tovább a dolgot Lucas.
• Azt hiszem valaki éjfél után tíz perccel befordult a fedélzet túlsó oldalán. Elég sietős léptekkel. De túl hamar eltűnt és nem láttam, hogy ki lehetett az. Sajnálom. Én most...lehetne, hogy... - a lány szédülést érzett és a fejét fogta.
• De Miss Grant, biztos benne. Hogy... - Lucas hirtelen csak a nyomozásra tudott koncentrálni, de Elena erélyesen leállította a tekintetével, majd átkarolta Lisa vállát.
• Hogyne lehetne, Lisa. Azonnal visszakísérem a kabinjába. Mr. Lucas kérdései egyenlőre ráérnek. - mondta, majd karon fogta Lisát és Lucas hebegésére ügyet sem vetve az ajtó felé kísérte.

Lisa a szobájába érve leült az ágya szélére és még mindig értetlenül nézett maga elé.

• Nem hiszem el, hogy ez történik. Mi van, ha nem csak a nevem hazugság, hanem az egész életem. Lehet, hogy az igazi szüleimről is csak beadtak nekem egy mesét és valójában még annyi fogalmam sincs, hogy kik lehettek ők, mint eddig! - mondta és a kezébe temette az arcát.

Elena lassan leereszkedett mellé az ágyra és átkarolta a vállát.

• Szívem. Engedd meg, hogy mondjak neked valamit. Hogy téged Lisa Grantnak, vagy Lucy Moorenak hívnak, az szinte teljesen lényegtelen. Hogy kik voltak az igazi szüleid, azt valóban nem tudhatod biztosan. Talán egyszer ez is kiderül. Lehet, hogy nem is olyan sokára. Talán sorsfordító események következnek az életedben. Mindenkin életében eljön a nagy események időszaka. Nagyon értelmes lány vagy, így bátran fogod viselni a következő idők nehézségeid. De az egyetlen igazi kérdés most az, hogy mit jelent az a fogalom: „igazi szülők”. Számodra kik azok? - kérdezte Elena, majd válaszra nem várva csak megsimogatta Lisa hátát, felállt és egy mosoly után kiment a kabinból.

Lisa csak ült az ágyán továbbra is, és egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőle...

Elena dühösen lépett be újra a „főhadiszállásuk” ajtaján. Lucas már háttal az asztalnak támaszkodva várt rá.

• Miért nem engedted, hogy tovább kérdezzem, mikor nyomon vagyunk? Elena, egyenlőre még én vagyok a Scotland Yard felügyelője és nem te. Én mondom meg, hogy mikor van vége egy kihallgatásnak.
• Na most már elég legyen. Velem szemben ne emeld meg a hangodat. - rivallt rá Elena és úgy érezzte, hogy mindjárt felrobban a haragtól. - Nagyon tapintatlan voltál a lánnyal. Hiszen most tudta meg, hogy nem is az, akinek eddig hitte saját magát.
• Igen?És te ezt honnan tudod? Mi van, ha pontosan tudja, hogy ki ő valójában, csak valamiért nem akarja, hogy ez másnak is a tudomására jusson, így fogta magát és fejbe kólintotta Gibsont, csak nem ütött elég erősen, így a magánkopónk életben maradt?
• Úristen Lucas!Néha olyan jól látod, hogy ki milyen ember, de sajnos gyakran előjön belőled a vakbuzgó nyomozó, aki nem látja a fától az erdőt. De tudod mit, én nem veszekszek veled. Ha te vagy a nyomozó, hát akkor nyomozz, rajta. Én nem szólok bele, inkább megyek és megpróbálom a történtek ellenére is élvezni a szabadságomat – válaszolta Elena, majd gúnyos mosollyal még odaszólt Lucasnak. - Ha kérdése lenne felügyelő úr, a napozóágyaknál megtalál.

Ezzel az ajtó felé fordult és már a kilincsen volt a keze, amikor Lucas odalépett hozzá és megfogta a csuklóját, majd maga felé fordította a lányt, hogy már csak 20 centi válaszotta el a mellkasukat.

• Ennyire dühös vagy rám a Miss Dannerrel történtek miatt? - kérdezte halkan. - Elena nem is engedted, hogy megmagyarázzam. Az a lány egyszerűen letámadott mielőtt tiltakozhattam volna. Mégsem üthettem le.
• Ugyan már, ennek semmi köze az egészhez. A tapintatlanságod miatt vagyok dühös, amit az előbb Lisával szemben mutattál.Egyébként meg ne szállj el magadtól Steven Lucas, mert megmondtam, hogy azt csinálsz amit akarsz. Nem érdekel a magánéleted. - válaszolta Elena és igyekezett kiszabadítani a kazét a felügyelő kezéből, de ez nem sikerült.
• Elena kérlek ne csináld ezt. Mit csináljak, hogy végre észrevedd, hogy teljesen elvonod a figyelmemet? - a felügyelő most már lágyan tartotta a két keze között Elena csuklóját.
• Ezzel a stílussal semmiképpen sem jársz jó úton. Engedd el a kezemet és hagyj egy kicsit egyedül.

Lucas lassan elengedte Elena kezét, a lány pedig elhagyta a kabint. A felügyelő tehetetlenül nézett utána és idiótának érezte magát...

VI.

Délután egy órakor a festett szőke hajú, magas, kissé testes Flora Danner önelégült vigyorral az arcán lépett be a parancsnoki fülkébe, miután Elena kitárta előtte az ajtót. Elenának első pillanattól fogva meg volt a véleménye a fiatal lányról. Rendkívül önző, és szebbnek, csinosabbnak hiszi magát, mint amilyen valójában.

Lucas az íróasztal mellett állt, és Flora rögtön végigmérte a felügyelőt. Milyen magas és jóképű angol, gondolta magában. Amerikai lány és úgy gondolta, ez éppen elég ahhoz, hogy levegye a lábáról az angol férfiakat.

• Steven én elmegyek és hozok egy kis teát. Sietek vissza. Neked is jó lesz a tea? Vagy inkább kávét kérsz? - kérdezte Elena az ajtóban állva, miközben kiszúrta, hogy Flora Danner milyen pillantásokat vet a nyomozóra. Nem baj, gondolta. Lucas okosabb annál, mint hogy bedőljön egy ilyen kis csitri átlátszó húzásainak.
• Nem, Elena, köszönöm. Nekem is jó lesz a tea. - mosolygott Lucas, majd miután Elena bezárta az ajtót maga mögött, hellyel kínálta az amerikai lányt.

Flora Danner igyekezett elővenni a legkecsesebb lépéseit, amíg megtette azt a két métert az ajtó és a szék között. Majd leült, és amikor Lucasa is helyet foglalt vele szemben, rámosolygott a férfira. Lucas azonban nem vette észre ezt, mivel éppen a kihalgatási jegyzőkönyvek között próbált kicsit rendet tenni. Azután viszont a lányra emelte a tekintetét.

• Tehát, Ön Miss Flora Danner a Florida állambeli Orlandoból, igaz?
• Igen, felügyelő úr, és nyugodtan szólítson Florának. - mosolygott még mindig a lány. - És, önt, hogy szólíthatom? Az asszisztensétől úgy hallottam, hogy a keresztneve Steven.
• Maradjunk a Lucas felügyelőnél, ha kérhetem, és Miss Elena Lane, aki az imént itt volt, nem az asszisztensem, hanem a társam a nyomozásban.
• Elena Lane?A szakácskönyves Elena Lane? - kérdezte Flora meglepett arccal.
• Igen, miért?Talán ismeri?
• Hallottam már róla. Ő ugye félvér?Valami görög, vagy mi.
• Miss Lane valóban félig ciprusi, de most engedje meg, hogy áttérjek arra az ügyre, amiért ide kérettük önt, Miss Danner.
• Flora, Lucas felügyelő. Kérem, szólítson Florának.
• Rendben, tehát akkor Flora. Bizonyára a többi utastól már tudomást szerzett a ma hajnalban történtekről.
• Igen, a magánnyomozó. Szerencsétlen flótás. Dehát az ilyenek mindenbe beleütik az orrukat. - húzta el a száját a lány.
• Szereném megkérdezni, hol volt ön, ma hajnalban éjfél és három óra között. - mondta Lucas, és elengedte a füle mellett az iménti megjegyzést.
• Természetesen a kabinomban.
• Egyedül?
• Sajnos, igen. - válaszolta a lány, és kihívóan nézett a felügyelőre.
• Flora, mondd önnek valamit a Lucy Moore név?
• Lucy Moore? - a lány kissé zavarba jött, de igyekezett visszafogni magában az érzést, nehogy a felügyelő észrevegye. - Nem, még sosem hallottam róla.
• Értem. És van önnek vagy a családjának bármilyen kapcsolata Lengyelországgal? - kérdezte Lucas és ez a kérdés meglepte a lányt.
• Nem, még sosem jártam ott, és tudtommal anyám sem.
• Ön az édesanyjával él, Flora?
• Igen, vagyis most már nem, mert nemrég külön lakásba költöztem. De édesanyám nevelt fel. Édesapám elhunyt munkabalesetben, amikor nyolc éves voltam. Magasépítő mérnök volt, és lezuhant egy épület tetejéről.
• Nagyon sajnálom. - mondta Lucas együttérzően. - Nyilván nagy csapás lehetett. - Én is elvesztettem az édesapámat. Szolgálattevés közben halt meg. Járőr volt. - mondta, majd egy pillanatig visszagondolt édesapjára.

De azonnal kirángatta a gondolataiból, hogy észrevette, Flora Danner felállt a székéről és jobb combjával az íróasztal tetejére ült, majd teljesen felcsusszant rá. Aztán keresztbe tette lábait és a felügyelő arcára tette a kezét.

• Úgy tűnik, van bennünk valami közös, Lucas felügyelő. És tudja, én ma is egyedül leszek a kabinomban. Nincs kedve ezen változtatni? - kérdezte hízelgő hangon, majd mielőtt Lucas tiltakozhatott volna, lehajolt hozzá, átölelte a nyakát és megcsókolta.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Elena fordult be a teás tálcával a kezében. A látványtól egy pillanatra elakadt a szava, de aztán visszanyerte az önuralmát és a lehető legnyugodtabb hangon szólalt meg.

• Talán megzavartam valamit?

Lucas ellökte magától Flora Dannert, aki a nagy lendület miatt kénytelen volt megtámaszkodni a háta mögött az íróasztalban, hogy le ne essen. A felügyelő felpattant, és először csak hebegni tudott, de aztán valamennyire összeszedte magát.

• Nem, Elena, dehogy is. Éppen végeztem Miss Danner kihallgatásával. - válaszolta, de érezte, hogy ez nem a megfelelő mondat volt a helyzet megmagyarázására. - Miss Danner, köszönöm, egyenlőre ennyi. Keresni fogjuk, ha van még kérdésünk. - fordult a szőke lány felé, és érezte, hogy egyre súlyosabb a helyzet.
• Remélem, hogy keresni fog. - mondta Flora Danner, majd lecsuszant az íróasztalról, mutatóujjával megsimította Lucas állát, majd az ajtónál biccentett egyet Elena felé és kisétált.

Elena mély levegőt vett és letette a tálcát az asztalra. Nem nézett Lucasra, csak felfordította a csészéket és az alátétekre helyezte őket.

• Elena, ez nem az volt, aminek látszott. Ez a lány hirtelen letámadt, és... - kezdte Lucas zavartan a magyarázkodást, de Elena a szavába vágot.
• Hány cukorral kéred a teádat? - kérdezte nyugodt hangon, de még mindig nem nézett a férfira.
• Elena, most szarok a teára, kérlek hallgass meg. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy én kikezdtem ezzel a lánnyal, mert nem így van! Én csak...
• Én nem hiszek semmit, Lucas. - mondta Elena, miközben kockacukrot rakott mindkét csészébe. - Semmi közöm hozzá, hogy kivel csókolózol.
• Értem. És miért nem nézel a szemembe, amikor ezt mondod? - kérdezte hirtelen Lucas, és Elena keze megtorpant. A felügyelő felemelte a lány állát, és megismételte, amit az imént mondott. - Nézz a szemembe és úgy mondd.

Elena mélyen belenézett a felügyelő szemébe, nyugalmat erőltetett magára, ami máskor egész eddigi életében ezerszer könnyebben ment. De végül most is sikerült neki.

• Nem érdekel, hogy kivel csókolózol. - válaszolta, de Lucas látta abban a kék szempárban a csalódottságot...

Michael, a parancsnokhelyettes egy kényelmes fotelban ült Jack Gibson betegágya mellett. Szegény ember...Gondolta magában. Itt kell feküdnie tehetetlenül, miközben Lucas és Miss Lane éppen a bántalmazója után nyomoznak. Pedig Gibson valószínűleg tudja, hogy ki vágta fejbe. Ha nincs komoly agyi károsodása, és magához térne a kómából, egyszerűen elmondhatná, és mindent tisztáznának. De így!Vajon meglesz-e a tettes, amíg holnapután reggel kikötnek Capri szigetén? És ha nem? Akkor valaki, aki gyilkosságot kísérelt meg, egyszerűen leszáll erről a hajóról! És aztán akár újra meg is keresheti Gibsont. Mondjuk a kórházban, ahol ápolni fogják. És lehet, hogy akkor a magánnyomozónak már nem lesz ekkora szerencséje...Belegondolni is szörnyű, hogy valószínűleg az egyik utas a felső szintről, gyilkos hajlamú!De ki? Valamelyik fiatal nő? Vagy az öreg Don Greco? Esetleg a grófné, vagy annak ápolónője? Talán még az az ápolónő néz ki a legveszélyesebb fajtának. Olyan, mint valami kiképzőtiszt az akadémiáról, ahova ő is járt, csak nőben. Esetleg a személyzet tagjai közül valaki? Nem, az lehetetlen!Több éve ismeri őket. Egyik sem az a fajta. Bár senki sem annak születik. De nem! Biztos, hogy az utasok közül valaki. Bárcsak Gibson elmondaná, és akkor elmúlna a veszély.

Így tanakodott magában Michael, majd ránézett Gibsonra, és alig hitt a szemének. A magánnyomozó megmozdította a jobb mutatóujját. Újra és újra. Mintha valamit írni akart volna a lepedőre. Michael nem tudta kivenni. Gibson másra nem volt képes, de a mutatóujja továbbra is mozgott. Michaelnek hirtelen eszébe jutott valami és körülnézett a szobában. A kis éjjeliszekrény fiókjában papírt és ceruzát talált. A ceruzát Gibson ujjai közé dugta, majd alátette a papírt. Gibson nagyon nehezen irányította az ujját, de végül felírt valamit a papírra. Aztán azonban újra elernyedt a keze. Michael felpattant a székéből és feltépte a kabinajtót. Szerencséjére Elena és Lucas éppen akkor akarták felkeresni Katzenberg grófnét a szobájában, így a fedélzeten voltak és felé sétáltak.

• Miss Lane, felügyelő úr, jöjjenek gyorsan. - intett nekik izgatottan, mire mindketten odaohantak.
• Mi történt? - kérdezte Elena.
• Ezt nézzék. - nyújtotta át a tiszt a kis papírt. - Gibson csinálta.

Elena átvette a papírt és megnézte, majd átnyújtotta Lucasnak.

• Szóljon gyorsan Dr. Schultznak, Michael! - mondta Elena, mire a tiszt elszaladt az orvosért, ő maga pedig belépett Gibson kabinjába. Lucas követte.

A férfi olyan mozdulatlan volt, mint mikor legutóbb látták. Dr. Schultz odalépett az ágyhoz, és az izgatott Michael követte őt.

• Hmmm...Olyan, mintha semmi sem történt volna. - mondta a doktor.
• De történt, esküszöm!Hiszen ott van a papír is! - válaszolta Michael.

Mindannyian a kis fecnit bámulták, amire remegő ujjakkal kéát betű volt vésve: LM...

V.

Anita és Robert Hirsch kissé félve léptek be a parancsnoki kabinba. Lucas felállt az íróasztaltól, hogy üdvözölje őket. Elena bezárta az ajtót, miután bevezette a házaspárt és ő maga is belépett a helyíségbe.

• Jöjjenek, foglaljanak helyet. - mutatott a szemközti két székre Lucas, mire a házaspár leült. - Önök még nem ismernek engem, mert még nem volt alkalmunk szót váltani. A nevem Steven Lucas, a Scotland Yard nyomozója vagyok. Valószínűleg már tudomást szereztek róla, hogy valaki ma hajnalban éjfél és három óra között megtámadta az egyik utastársunkat.
• Igen, az ingatlanost. Gibson, ugye? - kérdezte Mr. Hirsch.
• Valóban Mr. Gibsonról van szó, de ő nem ingatlanügynök, hanem magánnyomozó.
• Magánnyomozó? És nyomozott valami után?Esetleg utánunk? - kérdezte ijedten Anita Hirsch.
• Lenne rá oka? - szúrt közbe egy gyors kérdést Elena és érdeklődve figyelte a pár reakcióját.
• Természetesen nem, kisasszony. Csupán aról van szó, hogy a feleségemet megrázta ez az eset és kicsit ingerültebb a szokásosnál. - válaszolt Robert a felesége helyett, miközben megfogta az asszony kezét, aki erre lehajtotta a fejét.
• Ó, ez természetes. - bólintott Elena a házaspár kezét figyelve, majd hirtelen mosolygós arcra váltott, a szemükbe nézett, és eléjük tolta a lengyel nyelven íródott ingatlanszerződést. - Tulajdonképpen szeretnénk a segítségüket kérni. El tudnák nemkünk mondani, hogy pontosan mi áll ebben az iratban? - kérdezte, majd Lucassal együtt hátradőlt a székében.

Robert Hirsch a kezébe vette a papírt, majd elővette az olvasószemüvegét és böngészni kezdte az írást. Elena észrevette, hogy a szemüveg bal szára kissé lötyög.

• Ez az irat egy varsó melletti kúria örökléséről szól. Azt írja, a II. világháború óta egy német család tulajdonában áll a ház és a föld. A család utolsó ott élő tagja két éve halt meg, azóta keresik az örököst. Ha egy éven belül nem találják meg, akkor az egész a lengyel állam tulajdonába kerül.
• Ez érdekes. - gondolkodott el Elena, majd visszakérte a papírt. - Köszönöm, Mr. Hirsch. A feleségének még feltennék egy kérdést ha megengedi. - mondta és válaszra sem várva Anitához fordult. - Mondja Mrs. Hirsch, nem ismer véletlenül egy Lucy Moore nevű fiatal lányt?
• Nem, még sose hallottam róla. - válaszolta Anita, és most először volt határozott.
• Értem.
• Akkor most elmehetünk? - kérdezte a férfi.
• Nem, Mr. Hirsch, még két rutinkérdést szeretnék feltenni önnek és a kedves feleségének. - válaszolta Lucas. - Az egyik kérdésem, találkoztak-e már a hajóút előtt bármikor Jack Gibsonnal?
• Nem, Lucas felügyelő. - válaszolta Robert és a felesége is alig észrevehetően megrázta a fejét.
• Rendben. A második kérdésem, csak a rend kedvéért. - Hol tartózkodtak ma hajnalban éjfél és három óra között?
• Természetesen a kabinunkban. Vacsora után azonnal visszavonultunk oda. Körülbelül tíz órakor. Utána már nem hagytuk el a kabinunkat.
• Értem. Nos, egyenlőre ennyi. - állt fel az asztaltól Lucas és kezet fogott a házaspár mindkét tagjával. - Ha még lesz kérdésünk, fel keressük önöket a kabinukban. - mosolygott, majd intett Elenának, hogy kísérje ki őket.

Elena így is tett és mialatt látta a fedélzeten távolodni Hirschéket, észrevette, hogy Katzenberg grófné ápolónője, Ingrid, feltűnően bámulja őket. Ezután Lane visszament Lucashoz és leült mellé az íróasztalhoz.

• Szerinted? - kérdezte a felügyelő.
• Hát, valami biztos, hogy nem stimmel... - simogatta az állát Elena, miközben újra az ingatlanos papírt tartotta a kezében. - De még nem vagyok biztos benne...

Lucas kérdőn nézett a lányra, mire az felpattant a székéből és határozottan az ajtó felé indult.

• Jöhetnek Jenkinsék!Mit szólsz? - kérdezte, mire a felügyelő bólintott, Elena pedig elindult megkeresni a torontói házaspárt.

Amíg Elena távol volt, Lucas próbálta összerakni a fejében az eddigieket, de nem tudott sok okos dolgot kisütni magában. Persze Grecoék esete érdekes. Eredetileg nem akarták, hogy napvilágra kerüljön Zita titkos házassága. Valamilyen módon tudomást szereztek róla, hogy Gibson valójában magánnyomozó és, hogy tud a dologról. Bármelyikőjük bemehetett valamilyen ürüggyel az amerikaihoz és amíg az nem figyelt oda, fejbe vágta, ezzel megakadályozva, hogy a párocska története a grófné fülébe jusson. Az illető nem tudhata, hogy Gibson túléli az ütést. Persze így is szerencséje van, hogy kómába eset és ki tudja mikor tér magához, mert addig sem tud beszélni. Amíg nincs meg az eszköz, amivel fejbe kólintották az ipsét, addig senkit sem lehet kizárni a fizikai erejéből kifolyólag. De a fegyver valószínűleg nem is lesz meg, hiszen, ha a tettesnek volt esze, behajította a vízbe. A másik a Hirsch házaspár. De nekik mi okuk lehetett? Esetleg közük van az ingatlanhoz? Annak semmi értelme, hiszen, ha Gibson valóban az örököst keresi, akkor annak csak örülni lehet. Miért akarnák megölni azt, aki tulajdonképpen egy vagyont ad a kezükbe? Ráadásul Robert Hirsch azt mondta, hogy a kúria egy német család tulajdonában áll, ők viszont lengyelek. Szóval őket valószínűleg ki lehet zárni. Lucas egy nagy sóhaj kíséretében lehajolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét, és mérgelődöt egy sort, amiért félóránként meg kell tennie ezt, mivel a fűző állandóan kioldódik.

Mire a gondolatai végére ért, Elena is megjött Jenkinsékkel. Mindhárman beléptek a kabinba és a bemutatkozási procedúra után a pár is helyet foglalt Lucassal és Elenával szemben.

• Tehát Mr. Fred Jenkins és felesége, Tina. - mosolygott Lucas. Önök Torontóból jöttek, igaz?
• Igen, felügyelő úr. A házassági évfordulónkat ünnepeljük itt a hajón. - válaszolta Mr. Jenkins és átkarolta a felesége vállát.
• Hát ez remek, hány éve házasok, ha szabad megkérdeznem? - nézett rájuk Elena.
• Már 24 éve. - válaszolta az asszony mosolyogva.
• Csodálatos, ennyi évet együtt eltölteni. Gyerekük van? - kérdezte Lane és kiváncsiu arccal várta a választ.
• Nem, sajnos nincs. - húzta még közelebb magához Jenkins a feleségét, és mindkettejük arca elkomorult. - Tinának nem lehetett gyereke egy autóbaleset miatt.
• Súlyos belső sérüléseket szenvedtem. El kellett távolítani a méhemet. - vette át a szót az asszony.
• Értem. Nagyon sajnálom. Sosem próbálkoztak örökbefogadással? - kérdezett ismét Elena, és Lucas hagyta, mert érezte, hogy most jobb, ha ezeket az embereket a lány faggatja.
• Hosszú ideig próbálkoztunk, de a szigorú törvények miatt nem sikerült. Most pedig már túl késő is lenne.
• Nagyon sajnálom. De meg kell mondjam, nagyra értékelem, hogy ennek ellenére kitartottak egymás mellett ilyen sok éven át. - nézett rájuk Elena, majd nagyot sóhajtott, felállt és a kezét nyújtotta feléjük. - Nos, köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltak, és ha esetleg felmerülne még valami, vagy bármi az eszükbe jut, bátran forduljanak hozzám, vagy a felügyelőhöz.

Lane az ajtóhoz vezette őket, majd miután a házaspár távozott, elkezdett fel-alá járkálni a szobában.

• Én azért még meg akartam kérdezni, hogy van-e alibijük ma hajnalra. - mondta Lucas.
• Teljesen felesleges let volna, hidd el nekem, semmi közük a dologhoz. - válaszolta Elena majd odasétált az íróasztalhoz és újra leült Lucas mellé.
• Mitől vagy ebben ilyen biztos? - kérdezte a felügyelő.
• A házasságlevél titkát már megfejtettük. Az ingatlanos papírhoz semmi közük, már csak a származásuk miatt sem. Nem lengyelek, nem németek és hát láttad az útlevelüket. Sosem jártak Lengyelországban, vagy Németországban. Sőt eddig még Európában sem. Abban pedig igazat mondtak, hogy nem lehet gyerekük, ebben biztos vagyok. Lucy Moore tehát nem lehet az eltitkolt lányuk, és nem is olyan emberek, akik ne gondoskodnának a saját vagy örökbefogadott gyerekükről. Ha mégis tévedek, megkövetlek, de úgy gondolom, hogy ők ártatlanok. - darálta Elena, a felügyelő pedig ezután nem tehetett mást, mint belegyezően bólintott. Tulajdonképpen ő sem hitte, hogy Jenkinséknek bármi köze lenne Gibsonhoz.
• Na jó, ki van még hátra? - kérdezte a felügyelő, miközben nyújtózott egy nagyot a székében.
• A grófné, az ápolónője, Flora Danner és Lisa Grant. Na és a felső szint személyzete.
• Az még nyolc ember, mivel 4 főt kell kihallgatnunk a személyzet tagjai közül. A te Luigidat, a fiatal pincérlányt, a bárpultost és a szobalányt, aki a felső szintet takarítja.
• Pontosan. - bólintott Elena.
• Az még túl sok!Hány óra is van?
• Háromnegyed tizenkettő. Lassan ebédidő.
• Akkor mi lenne, ha csak ebéd után folytatnánk a munkát? Én már farkaséhes vagyok, és a személyzetet úgysem tudjuk kihallgatni munka közben. Ezenkívül az utasokat is hagynunk kell enni.
• Jó, akkor ebédeljünk. - válaszolta Elena, majd felállt és az ajtóhoz indult. Lucas is így tett, de ekkor Elena egy nagy puffanást hallott a háta mögül.

Megfordult és az eké táruló látványtól alig bírta viszafojtani a nevetést. Lucas ugyanis a hasán feküdt, miközben a jobb lába a széke alatt volt, a bal lába pedig térdtől lefelé az égnek meredt. Elena gyorsan odalépett hozzá és arrébb tolta az asztalt, ami szintén akadályozta a felügyelőt abban, hogy felálljon. Aztán levette a nyomozóról a széket is és letérdelt mellé, hogy megnézze, nem-e esett valami komolyabb baja a földön terülő Lucasnak.

• Most nézd meg, már megint ez az átkozott fűző. - mondta Lucas mérgelődve, miközben Elena segített neki felülni. - Megint kioldódott.
• Nyilván ahogy billegtél a széken, beszorult a fűző a szék lába alá, te pedig nem vetted észre. Aztán amikor fel akartál állni, visszarántott a földre. Tudod mozgatni a bokádat? Nem csavartad ki?
• Nem, kutya bajom. Csak a tenyereimet horzsoltam fel. Hé, ne kuncogj, nem vicces! - mérgelődött Lucas, amikor látta, hogy Elena már nem bírja cérnával. Aztán a lány végül is komoly arckifejezést erőltetett magára.
• Na hadd nézzem a tenyeredet felügyelő úr!A Scotland Yard csillaga! - mosolygott még mindig, miközben a kezébe vette Lucas jobb tenyerét. Ahogy előtte térdelt, a lány arca közelebb került Lucaséhoz, aki hirtelen egy erős késztetéstől vezérelve még közelebb húzódott és adott egy puszit a lány szájának sarkára. Elena ránézett és először viszonozni akarta a csókot, de aztán meggondolta magát. - A tenyeredet fertőtlenítsük le, aztán menjünk ebédelni. - szólalt meg, majd elengedte a nyomozó kezét és felpattant. Felsegítette Lucast, aki zavarban érezte magát az előbbi miatt, majd mindketten kiléptek a kabinból. Lucas kulcsra zárta az ajtót és elindultak az étterem irányába...

IV.

Lucas és Elena a lány kabinjában ültek az ágyon és a fadoboz tartalmát vizsgálták.

• Egy születési anyakönyvi kivonat Lucy Moore néven, egy 9 év körüli kislány fényképe, egy ingatlan szerződés valami idegen nyelven íródva és egy házasságlevél szerintem olasz nyelven. - sorolta Lucas, hogy miket talált, miközben egyenként átadta őket Elenának.
• Lucy Moore, 1989. szeptember 9. Dallas, Texas.- olvasta Elena a születési anyakönyvi kivonaton álló adatokat, majd megnézte a képet. - Ez akár Lucy Moore gyerekkori fotója is lehet.
• Igen, az könnyen meglehet. - bólintott a felügyelő.
• Az ingatlanszerződés lengyelül íródott. Valami örökléssel kapcsolatos dologról szól, de csak néhány szót tudok kivenni belőle. Nézzük csak a házasságlevelet. - a lány a kezébe fogta az iratot, majd felkiáltott a meglepetéstől. - Ezt nem hiszem el, jól látok?
• Mi az? - kérdezte Lucas izgatottan.
• Nézd kiknek a neve áll ezen. - dugta Elena a felügyelő orra alá a papírt.
• Na ezt nevezem. Milyen kicsi a világ! - képedt el Lucas is.

Elena felállt az ágyról és elkezdett járkálni a szobában.

• Ok, vegyük sorra. Nyilván ezek azok az ügyek, amiken Gibson éppen dolgozott. A kislányt, aki most már nagylány, valószínűleg kereste valakinek a megbízásából. Az ingatlan valami örökösödéssel kapcsolatos, de még le kell fordíttatni valahogy. Lehet, hogy ebben az esetben is az örököst kereste. A harmadik ez a házasságlevél, ami ugyebár a legkonkrétabb nyommal szolgál nekünk, de a másik kettőről sem szabad megfeledkezni. Sosem lehet tudni!
• Az ingatlanos papírt az a lengyel házaspár, Hirschék lefordíthatnák nekünk! - mondta Lucas.
• És ha közük van a dologhoz?
• Akkor legfeljebb kiugrasztjuk a nyulat a bokorból.
• Rendben. A másik téma ez a Lucy Moore. Több fiatal lány is utazik a felső szinten, aki akár Lucy is lehet. Ott van Flora Danner, Lisa Grant, de akár még Mrs. Hirsch is!Mindhárman tökéletesen beszélnek angolul.
• Elkérjük az útlevelüket, hátha valaki 1989. szeptember 9-én született hármójuk közül. És persze kicsit kifaggatjuk őket. De először menjünk rá a forró nyomra. - válaszolta Lucas.
• Ok, hogyne. Gibsont megfelelően őrzik?
• A tiszt, aki téged is értesített reggel a történtekről, folyamatosan mellette van.
• Az remek, megbízhatónak látszott. - bólintott Elena.
• Tényleg? A múltkor mintha te mondtad volna, hogy senki sem állhat gyanún felül. - húzta el Lucas a száját, mire Elena nevetni kezdett.
• Ó, istenem, milyen lehet a barátnődnek lenni, ha már egy munkatárs félére is állandóan féltékenykedsz!
• Én nem féltékenykedem. Nekem semmi közöm hozzá, hogy a nyaralásod alatt kivel flörtölsz. Pincérrel, hajótiszttel vagy akárki mással. Elvégre te valóban csak a nyomozásban segítesz nekem. Egy jó ismerős vagy, mondhatni barát, de semmi több. - kulcsolta össze a felügyelő a karját maga előtt.
• Remek, örülök, hogy így gondolod. - mosolygott Elena, miközben élvezte, hogy kicsit cukkolhatja Lucast. - Akkor mehetünk a parancsnoki állásra?
• Igen, hogyne. Haladjunk a munkával. - állt fel Lucas az ágyról, majd kinyitotta az ajtót és előre engedte a lányt.
• Ja, és Michael nem egyszerű tiszt. Ő Mr. Flemming közvetlen helyettese. - fordult még hátra Elena, hogy kicsit odaszúrjon a felügyelőnek, aki erre paprikavörös lett, és miután Elena kilépet az ajtón, a háta mögött csúfolódni kezdett.
• Michael nem egyszerű tiszt...Bla-Bla-Bla!

A hajó parancsnoki fülkéjében már várta őket Flemming kapitány.

• Még egyszer köszönöm, hogy a rendelkezésünkre bocsájtotta a fülkét, Mr. Flemming. - mondta Lucas, miközben átvette a listát, amin a felső szint utasai szerepeltek.
• Nincs mit, felügyelő úr. Hálával tartozom Önnek, hogy a szabadidejét arra szánja, hogy foglalkozik az üggyel.
• Erre esküdtem fel, uram. - válaszolta Lucas. A kapitány ezután távozott, Elenáék pedig megbeszélték, hogy milyen sorrendben fogják kihallgatni az utasokat.
• Akkor jöjjön először a forró nyom. Egyszerre jöjjenek, vagy inkább külön-külön? - kérdezte a lány.
• Először az egyik, aztán behívjuk mellé a másikat is, mit szólsz?
• Rendben, megyek és megkeresem őket.

Elena kiment, majd körülbelül 10 perc elteltével megérkezett a grófnő kissé megszeppent unokája, Zita társaságában.

• Kérem foglaljon helyet, kisasszony. - mutatott Lucas az asztal túloldalán lévő párnázott székre, amire Zita lassan leereszkedett. Elena leült Lucas mellé.
• Nos, nem kertelek kisasszony. - mondta a felügyelő, majd a lány orra alá dugta a házasságlevelet. - Erről tudna nekünk mondani valamit?

A lány elkerekedett szemekkel bámult az iratra, Lucasra, majd Elenára.

• Ezt honnan vették?
• Kérem, először a kérdésre feleljen kisaszony. - válaszolta Lucas.
• Mit tudnék mondani. Már úgysem tudom titkolni. Igen valóban az én házasságomról szól ez a papír. Mindenki Zita von Katzenberg néven ismer a nagymamám miatt, de valójában Zita Lehmann vagyok. A nagymamám nem szereti ezt a vezetéknevet, mert szerinte az apám egy aljas disznó, aki tönkretette anyámat és elhagyott minket. Ezért ragaszkodott hozzá, hogy mindenhol a von Katzenberg vezetéknevet használjam.
• És most már nem Lehmann a hivatalos neve és nem is von Katzenberg, hanem signora Zita Greco. - szólt közbe Elena
• Így van. Egy korábbi olaszországi utunk során ismerkedtem meg Don Manfredo fiával, Alessandroval. Egymásba szerettünk és titokban összeházasodtunk Nápolyban. Aztán én hazautaztam, de azóta is tartjuk a kapcsolatot. Beíratkoztam egy nápolyi egyetemre művészettörténetet tanulni. Ez imponált a nagyanyámnak, és nem is tud róla, hogy minden alkalommal, amikor Olaszországba utazom, hogy részt vegyek egy előadáson, akkor Alessandroval is találkozom. Megegyeztünk, hogy amíg be nem töltöm a 21-et és meg nem öröklöm a vagyon rám eső részét, addig így lesz, aztán Nápolyba költözöm. - miközben Zita mesélt, Elena felállt és elhagyta a szobát. Néhány pillanat múlva azonban újra visszatért, méghozzá Don Manfredo Greco társaságában.

Amikor Zita meglátta a férfit azonnal felállt és kétségbeesetten megölelte.

• Don Manfredo, náluk van a házasságlevél másolata, így muszáj voltam elmondani az igazat. Mi lesz, ha a nagymamám tudomást szerez róla?Mindent meg fog tenni, hogy elválasszon engem Alessandrotól.
• Ne aggódj lányom. Az Úr akarta, hogy így történjen. Talán itt az ideje, hogy véget vessünk ennek a titkolózásnak. De én majd mindent elrendezek. A hajóút végén máris jössz velem Nápolyba.
• Azért egy percre még foglaljon helyet itt nálunk, Mr. Greco. - mondta Lucas, mire Elena megbökte az oldalát.
• Don Greco, nem Mister. - súgta oda neki.
• Igen, hogyne, Don Greco.
• Semmi baj, ön nem olasz, így nem tudhatja, hogy hogyan szokás nevezni az olyan embereket, mint én. - mosolygott Greco megértően.
• Köszönöm. Tehát akkor ön tudott a házaságról.
• Igen, felügyelő úr és nagyon örültem neki, hogy a fiam egy ilyen rendes lányt talált magának.
• Értem. Nos, ön tegnap este egy asztalnál vacsorázott Mr. Jack Gibsonnal, igaz?
• Igen, az ingatlanügynökkel. - bólintott Don Greco.
• Ingatlanügynök? - kérdezte Elena csodálkozva.
• Igen, legalábbis nekem ezt mondta.
• Nekem is. - szólt közbe Zita. - Mindenkinek ezt mondta. Miért nem az?
• Nem, Jack Gibson nem ingatlanügynök, hanem magánnyomozó, aki éppen több folyó ügyön is dolgozott. Nála volt a házasságlevél fénymásolata is. Mr. Gibson pedig most kómában fekszik egy a fejére mért erős ütés miatt. - mondta Elena.
• Így van. Tehát, mivel, még ha ezek szerint tudtukon kívül is, de közük van Gibsonhoz, szeretném mindkettőjüket megkérdezni, hogy hol voltak ma hajnalban éjfél és három óra között? - nézett Lucas a meglepett apósra és menyére.
• Én természetesen aludtam. - válaszolta Don Greco. - Ha hajón utazom, mindig veszek be két csepp Valeriánát, mert megnyugtat.
• Hány órakor ment el aludni, Don Greco? - kérdezte Elena.
• Vacsora után visszavonultam a kabinomba. Kilenc óra után 5 perccel.
• És ön, kisasszony? - fordult Lucas Zita felé.
• Én még beszélgettem egy kicsit a fedélzeten Flora Dannerrel. Körülbelül tíz órakkor vonultam vissza és utána már nem hagytam el a kabinomat.
• Értem. - bólintott Lucas. - Nos, egyenlőre ennyi, köszönjük szépen.Ha valami még eszünkbe jut, akkor felkeressük önöket a kabinukban. Az ügyüket pedig egyenlőre bizalmasan kezeljük. - állt fel a felügyelő és Elena már éppen kikísérte volna Don Grecot és Zitát, mire mindketten megálltak és egyszerre megszólaltak.
• Azért érdekelne minket, hogy szegény Mr. Gibson túléli-e. Szegény ember!
• Nos, erről nem tudunk tájékoztatást adni, de mivel kómában fekszik, nyilván profi kórházi segítségre lesz szüksége. - válaszolta Elena.

Miután após és menye elhagyták a parancsnoki fülkét Elena és Lucas megálltak egymással szemben.

• Gondolod, hogy... - kezdte Lucas.
• Én nem hiszem, de...
• Igen, persze...
• Mindenesetre...
• Igazad van!
• Akkor jöjjön a következő... - fejezte be Elena, majd újra kilépett a kabinból, Lucas pedig visszaült a helyére az asztal mögé.