V.

Anita és Robert Hirsch kissé félve léptek be a parancsnoki kabinba. Lucas felállt az íróasztaltól, hogy üdvözölje őket. Elena bezárta az ajtót, miután bevezette a házaspárt és ő maga is belépett a helyíségbe.

• Jöjjenek, foglaljanak helyet. - mutatott a szemközti két székre Lucas, mire a házaspár leült. - Önök még nem ismernek engem, mert még nem volt alkalmunk szót váltani. A nevem Steven Lucas, a Scotland Yard nyomozója vagyok. Valószínűleg már tudomást szereztek róla, hogy valaki ma hajnalban éjfél és három óra között megtámadta az egyik utastársunkat.
• Igen, az ingatlanost. Gibson, ugye? - kérdezte Mr. Hirsch.
• Valóban Mr. Gibsonról van szó, de ő nem ingatlanügynök, hanem magánnyomozó.
• Magánnyomozó? És nyomozott valami után?Esetleg utánunk? - kérdezte ijedten Anita Hirsch.
• Lenne rá oka? - szúrt közbe egy gyors kérdést Elena és érdeklődve figyelte a pár reakcióját.
• Természetesen nem, kisasszony. Csupán aról van szó, hogy a feleségemet megrázta ez az eset és kicsit ingerültebb a szokásosnál. - válaszolt Robert a felesége helyett, miközben megfogta az asszony kezét, aki erre lehajtotta a fejét.
• Ó, ez természetes. - bólintott Elena a házaspár kezét figyelve, majd hirtelen mosolygós arcra váltott, a szemükbe nézett, és eléjük tolta a lengyel nyelven íródott ingatlanszerződést. - Tulajdonképpen szeretnénk a segítségüket kérni. El tudnák nemkünk mondani, hogy pontosan mi áll ebben az iratban? - kérdezte, majd Lucassal együtt hátradőlt a székében.

Robert Hirsch a kezébe vette a papírt, majd elővette az olvasószemüvegét és böngészni kezdte az írást. Elena észrevette, hogy a szemüveg bal szára kissé lötyög.

• Ez az irat egy varsó melletti kúria örökléséről szól. Azt írja, a II. világháború óta egy német család tulajdonában áll a ház és a föld. A család utolsó ott élő tagja két éve halt meg, azóta keresik az örököst. Ha egy éven belül nem találják meg, akkor az egész a lengyel állam tulajdonába kerül.
• Ez érdekes. - gondolkodott el Elena, majd visszakérte a papírt. - Köszönöm, Mr. Hirsch. A feleségének még feltennék egy kérdést ha megengedi. - mondta és válaszra sem várva Anitához fordult. - Mondja Mrs. Hirsch, nem ismer véletlenül egy Lucy Moore nevű fiatal lányt?
• Nem, még sose hallottam róla. - válaszolta Anita, és most először volt határozott.
• Értem.
• Akkor most elmehetünk? - kérdezte a férfi.
• Nem, Mr. Hirsch, még két rutinkérdést szeretnék feltenni önnek és a kedves feleségének. - válaszolta Lucas. - Az egyik kérdésem, találkoztak-e már a hajóút előtt bármikor Jack Gibsonnal?
• Nem, Lucas felügyelő. - válaszolta Robert és a felesége is alig észrevehetően megrázta a fejét.
• Rendben. A második kérdésem, csak a rend kedvéért. - Hol tartózkodtak ma hajnalban éjfél és három óra között?
• Természetesen a kabinunkban. Vacsora után azonnal visszavonultunk oda. Körülbelül tíz órakor. Utána már nem hagytuk el a kabinunkat.
• Értem. Nos, egyenlőre ennyi. - állt fel az asztaltól Lucas és kezet fogott a házaspár mindkét tagjával. - Ha még lesz kérdésünk, fel keressük önöket a kabinukban. - mosolygott, majd intett Elenának, hogy kísérje ki őket.

Elena így is tett és mialatt látta a fedélzeten távolodni Hirschéket, észrevette, hogy Katzenberg grófné ápolónője, Ingrid, feltűnően bámulja őket. Ezután Lane visszament Lucashoz és leült mellé az íróasztalhoz.

• Szerinted? - kérdezte a felügyelő.
• Hát, valami biztos, hogy nem stimmel... - simogatta az állát Elena, miközben újra az ingatlanos papírt tartotta a kezében. - De még nem vagyok biztos benne...

Lucas kérdőn nézett a lányra, mire az felpattant a székéből és határozottan az ajtó felé indult.

• Jöhetnek Jenkinsék!Mit szólsz? - kérdezte, mire a felügyelő bólintott, Elena pedig elindult megkeresni a torontói házaspárt.

Amíg Elena távol volt, Lucas próbálta összerakni a fejében az eddigieket, de nem tudott sok okos dolgot kisütni magában. Persze Grecoék esete érdekes. Eredetileg nem akarták, hogy napvilágra kerüljön Zita titkos házassága. Valamilyen módon tudomást szereztek róla, hogy Gibson valójában magánnyomozó és, hogy tud a dologról. Bármelyikőjük bemehetett valamilyen ürüggyel az amerikaihoz és amíg az nem figyelt oda, fejbe vágta, ezzel megakadályozva, hogy a párocska története a grófné fülébe jusson. Az illető nem tudhata, hogy Gibson túléli az ütést. Persze így is szerencséje van, hogy kómába eset és ki tudja mikor tér magához, mert addig sem tud beszélni. Amíg nincs meg az eszköz, amivel fejbe kólintották az ipsét, addig senkit sem lehet kizárni a fizikai erejéből kifolyólag. De a fegyver valószínűleg nem is lesz meg, hiszen, ha a tettesnek volt esze, behajította a vízbe. A másik a Hirsch házaspár. De nekik mi okuk lehetett? Esetleg közük van az ingatlanhoz? Annak semmi értelme, hiszen, ha Gibson valóban az örököst keresi, akkor annak csak örülni lehet. Miért akarnák megölni azt, aki tulajdonképpen egy vagyont ad a kezükbe? Ráadásul Robert Hirsch azt mondta, hogy a kúria egy német család tulajdonában áll, ők viszont lengyelek. Szóval őket valószínűleg ki lehet zárni. Lucas egy nagy sóhaj kíséretében lehajolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét, és mérgelődöt egy sort, amiért félóránként meg kell tennie ezt, mivel a fűző állandóan kioldódik.

Mire a gondolatai végére ért, Elena is megjött Jenkinsékkel. Mindhárman beléptek a kabinba és a bemutatkozási procedúra után a pár is helyet foglalt Lucassal és Elenával szemben.

• Tehát Mr. Fred Jenkins és felesége, Tina. - mosolygott Lucas. Önök Torontóból jöttek, igaz?
• Igen, felügyelő úr. A házassági évfordulónkat ünnepeljük itt a hajón. - válaszolta Mr. Jenkins és átkarolta a felesége vállát.
• Hát ez remek, hány éve házasok, ha szabad megkérdeznem? - nézett rájuk Elena.
• Már 24 éve. - válaszolta az asszony mosolyogva.
• Csodálatos, ennyi évet együtt eltölteni. Gyerekük van? - kérdezte Lane és kiváncsiu arccal várta a választ.
• Nem, sajnos nincs. - húzta még közelebb magához Jenkins a feleségét, és mindkettejük arca elkomorult. - Tinának nem lehetett gyereke egy autóbaleset miatt.
• Súlyos belső sérüléseket szenvedtem. El kellett távolítani a méhemet. - vette át a szót az asszony.
• Értem. Nagyon sajnálom. Sosem próbálkoztak örökbefogadással? - kérdezett ismét Elena, és Lucas hagyta, mert érezte, hogy most jobb, ha ezeket az embereket a lány faggatja.
• Hosszú ideig próbálkoztunk, de a szigorú törvények miatt nem sikerült. Most pedig már túl késő is lenne.
• Nagyon sajnálom. De meg kell mondjam, nagyra értékelem, hogy ennek ellenére kitartottak egymás mellett ilyen sok éven át. - nézett rájuk Elena, majd nagyot sóhajtott, felállt és a kezét nyújtotta feléjük. - Nos, köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltak, és ha esetleg felmerülne még valami, vagy bármi az eszükbe jut, bátran forduljanak hozzám, vagy a felügyelőhöz.

Lane az ajtóhoz vezette őket, majd miután a házaspár távozott, elkezdett fel-alá járkálni a szobában.

• Én azért még meg akartam kérdezni, hogy van-e alibijük ma hajnalra. - mondta Lucas.
• Teljesen felesleges let volna, hidd el nekem, semmi közük a dologhoz. - válaszolta Elena majd odasétált az íróasztalhoz és újra leült Lucas mellé.
• Mitől vagy ebben ilyen biztos? - kérdezte a felügyelő.
• A házasságlevél titkát már megfejtettük. Az ingatlanos papírhoz semmi közük, már csak a származásuk miatt sem. Nem lengyelek, nem németek és hát láttad az útlevelüket. Sosem jártak Lengyelországban, vagy Németországban. Sőt eddig még Európában sem. Abban pedig igazat mondtak, hogy nem lehet gyerekük, ebben biztos vagyok. Lucy Moore tehát nem lehet az eltitkolt lányuk, és nem is olyan emberek, akik ne gondoskodnának a saját vagy örökbefogadott gyerekükről. Ha mégis tévedek, megkövetlek, de úgy gondolom, hogy ők ártatlanok. - darálta Elena, a felügyelő pedig ezután nem tehetett mást, mint belegyezően bólintott. Tulajdonképpen ő sem hitte, hogy Jenkinséknek bármi köze lenne Gibsonhoz.
• Na jó, ki van még hátra? - kérdezte a felügyelő, miközben nyújtózott egy nagyot a székében.
• A grófné, az ápolónője, Flora Danner és Lisa Grant. Na és a felső szint személyzete.
• Az még nyolc ember, mivel 4 főt kell kihallgatnunk a személyzet tagjai közül. A te Luigidat, a fiatal pincérlányt, a bárpultost és a szobalányt, aki a felső szintet takarítja.
• Pontosan. - bólintott Elena.
• Az még túl sok!Hány óra is van?
• Háromnegyed tizenkettő. Lassan ebédidő.
• Akkor mi lenne, ha csak ebéd után folytatnánk a munkát? Én már farkaséhes vagyok, és a személyzetet úgysem tudjuk kihallgatni munka közben. Ezenkívül az utasokat is hagynunk kell enni.
• Jó, akkor ebédeljünk. - válaszolta Elena, majd felállt és az ajtóhoz indult. Lucas is így tett, de ekkor Elena egy nagy puffanást hallott a háta mögül.

Megfordult és az eké táruló látványtól alig bírta viszafojtani a nevetést. Lucas ugyanis a hasán feküdt, miközben a jobb lába a széke alatt volt, a bal lába pedig térdtől lefelé az égnek meredt. Elena gyorsan odalépett hozzá és arrébb tolta az asztalt, ami szintén akadályozta a felügyelőt abban, hogy felálljon. Aztán levette a nyomozóról a széket is és letérdelt mellé, hogy megnézze, nem-e esett valami komolyabb baja a földön terülő Lucasnak.

• Most nézd meg, már megint ez az átkozott fűző. - mondta Lucas mérgelődve, miközben Elena segített neki felülni. - Megint kioldódott.
• Nyilván ahogy billegtél a széken, beszorult a fűző a szék lába alá, te pedig nem vetted észre. Aztán amikor fel akartál állni, visszarántott a földre. Tudod mozgatni a bokádat? Nem csavartad ki?
• Nem, kutya bajom. Csak a tenyereimet horzsoltam fel. Hé, ne kuncogj, nem vicces! - mérgelődött Lucas, amikor látta, hogy Elena már nem bírja cérnával. Aztán a lány végül is komoly arckifejezést erőltetett magára.
• Na hadd nézzem a tenyeredet felügyelő úr!A Scotland Yard csillaga! - mosolygott még mindig, miközben a kezébe vette Lucas jobb tenyerét. Ahogy előtte térdelt, a lány arca közelebb került Lucaséhoz, aki hirtelen egy erős késztetéstől vezérelve még közelebb húzódott és adott egy puszit a lány szájának sarkára. Elena ránézett és először viszonozni akarta a csókot, de aztán meggondolta magát. - A tenyeredet fertőtlenítsük le, aztán menjünk ebédelni. - szólalt meg, majd elengedte a nyomozó kezét és felpattant. Felsegítette Lucast, aki zavarban érezte magát az előbbi miatt, majd mindketten kiléptek a kabinból. Lucas kulcsra zárta az ajtót és elindultak az étterem irányába...