VI.

Délután egy órakor a festett szőke hajú, magas, kissé testes Flora Danner önelégült vigyorral az arcán lépett be a parancsnoki fülkébe, miután Elena kitárta előtte az ajtót. Elenának első pillanattól fogva meg volt a véleménye a fiatal lányról. Rendkívül önző, és szebbnek, csinosabbnak hiszi magát, mint amilyen valójában.

Lucas az íróasztal mellett állt, és Flora rögtön végigmérte a felügyelőt. Milyen magas és jóképű angol, gondolta magában. Amerikai lány és úgy gondolta, ez éppen elég ahhoz, hogy levegye a lábáról az angol férfiakat.

• Steven én elmegyek és hozok egy kis teát. Sietek vissza. Neked is jó lesz a tea? Vagy inkább kávét kérsz? - kérdezte Elena az ajtóban állva, miközben kiszúrta, hogy Flora Danner milyen pillantásokat vet a nyomozóra. Nem baj, gondolta. Lucas okosabb annál, mint hogy bedőljön egy ilyen kis csitri átlátszó húzásainak.
• Nem, Elena, köszönöm. Nekem is jó lesz a tea. - mosolygott Lucas, majd miután Elena bezárta az ajtót maga mögött, hellyel kínálta az amerikai lányt.

Flora Danner igyekezett elővenni a legkecsesebb lépéseit, amíg megtette azt a két métert az ajtó és a szék között. Majd leült, és amikor Lucasa is helyet foglalt vele szemben, rámosolygott a férfira. Lucas azonban nem vette észre ezt, mivel éppen a kihalgatási jegyzőkönyvek között próbált kicsit rendet tenni. Azután viszont a lányra emelte a tekintetét.

• Tehát, Ön Miss Flora Danner a Florida állambeli Orlandoból, igaz?
• Igen, felügyelő úr, és nyugodtan szólítson Florának. - mosolygott még mindig a lány. - És, önt, hogy szólíthatom? Az asszisztensétől úgy hallottam, hogy a keresztneve Steven.
• Maradjunk a Lucas felügyelőnél, ha kérhetem, és Miss Elena Lane, aki az imént itt volt, nem az asszisztensem, hanem a társam a nyomozásban.
• Elena Lane?A szakácskönyves Elena Lane? - kérdezte Flora meglepett arccal.
• Igen, miért?Talán ismeri?
• Hallottam már róla. Ő ugye félvér?Valami görög, vagy mi.
• Miss Lane valóban félig ciprusi, de most engedje meg, hogy áttérjek arra az ügyre, amiért ide kérettük önt, Miss Danner.
• Flora, Lucas felügyelő. Kérem, szólítson Florának.
• Rendben, tehát akkor Flora. Bizonyára a többi utastól már tudomást szerzett a ma hajnalban történtekről.
• Igen, a magánnyomozó. Szerencsétlen flótás. Dehát az ilyenek mindenbe beleütik az orrukat. - húzta el a száját a lány.
• Szereném megkérdezni, hol volt ön, ma hajnalban éjfél és három óra között. - mondta Lucas, és elengedte a füle mellett az iménti megjegyzést.
• Természetesen a kabinomban.
• Egyedül?
• Sajnos, igen. - válaszolta a lány, és kihívóan nézett a felügyelőre.
• Flora, mondd önnek valamit a Lucy Moore név?
• Lucy Moore? - a lány kissé zavarba jött, de igyekezett visszafogni magában az érzést, nehogy a felügyelő észrevegye. - Nem, még sosem hallottam róla.
• Értem. És van önnek vagy a családjának bármilyen kapcsolata Lengyelországgal? - kérdezte Lucas és ez a kérdés meglepte a lányt.
• Nem, még sosem jártam ott, és tudtommal anyám sem.
• Ön az édesanyjával él, Flora?
• Igen, vagyis most már nem, mert nemrég külön lakásba költöztem. De édesanyám nevelt fel. Édesapám elhunyt munkabalesetben, amikor nyolc éves voltam. Magasépítő mérnök volt, és lezuhant egy épület tetejéről.
• Nagyon sajnálom. - mondta Lucas együttérzően. - Nyilván nagy csapás lehetett. - Én is elvesztettem az édesapámat. Szolgálattevés közben halt meg. Járőr volt. - mondta, majd egy pillanatig visszagondolt édesapjára.

De azonnal kirángatta a gondolataiból, hogy észrevette, Flora Danner felállt a székéről és jobb combjával az íróasztal tetejére ült, majd teljesen felcsusszant rá. Aztán keresztbe tette lábait és a felügyelő arcára tette a kezét.

• Úgy tűnik, van bennünk valami közös, Lucas felügyelő. És tudja, én ma is egyedül leszek a kabinomban. Nincs kedve ezen változtatni? - kérdezte hízelgő hangon, majd mielőtt Lucas tiltakozhatott volna, lehajolt hozzá, átölelte a nyakát és megcsókolta.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Elena fordult be a teás tálcával a kezében. A látványtól egy pillanatra elakadt a szava, de aztán visszanyerte az önuralmát és a lehető legnyugodtabb hangon szólalt meg.

• Talán megzavartam valamit?

Lucas ellökte magától Flora Dannert, aki a nagy lendület miatt kénytelen volt megtámaszkodni a háta mögött az íróasztalban, hogy le ne essen. A felügyelő felpattant, és először csak hebegni tudott, de aztán valamennyire összeszedte magát.

• Nem, Elena, dehogy is. Éppen végeztem Miss Danner kihallgatásával. - válaszolta, de érezte, hogy ez nem a megfelelő mondat volt a helyzet megmagyarázására. - Miss Danner, köszönöm, egyenlőre ennyi. Keresni fogjuk, ha van még kérdésünk. - fordult a szőke lány felé, és érezte, hogy egyre súlyosabb a helyzet.
• Remélem, hogy keresni fog. - mondta Flora Danner, majd lecsuszant az íróasztalról, mutatóujjával megsimította Lucas állát, majd az ajtónál biccentett egyet Elena felé és kisétált.

Elena mély levegőt vett és letette a tálcát az asztalra. Nem nézett Lucasra, csak felfordította a csészéket és az alátétekre helyezte őket.

• Elena, ez nem az volt, aminek látszott. Ez a lány hirtelen letámadt, és... - kezdte Lucas zavartan a magyarázkodást, de Elena a szavába vágot.
• Hány cukorral kéred a teádat? - kérdezte nyugodt hangon, de még mindig nem nézett a férfira.
• Elena, most szarok a teára, kérlek hallgass meg. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy én kikezdtem ezzel a lánnyal, mert nem így van! Én csak...
• Én nem hiszek semmit, Lucas. - mondta Elena, miközben kockacukrot rakott mindkét csészébe. - Semmi közöm hozzá, hogy kivel csókolózol.
• Értem. És miért nem nézel a szemembe, amikor ezt mondod? - kérdezte hirtelen Lucas, és Elena keze megtorpant. A felügyelő felemelte a lány állát, és megismételte, amit az imént mondott. - Nézz a szemembe és úgy mondd.

Elena mélyen belenézett a felügyelő szemébe, nyugalmat erőltetett magára, ami máskor egész eddigi életében ezerszer könnyebben ment. De végül most is sikerült neki.

• Nem érdekel, hogy kivel csókolózol. - válaszolta, de Lucas látta abban a kék szempárban a csalódottságot...

Michael, a parancsnokhelyettes egy kényelmes fotelban ült Jack Gibson betegágya mellett. Szegény ember...Gondolta magában. Itt kell feküdnie tehetetlenül, miközben Lucas és Miss Lane éppen a bántalmazója után nyomoznak. Pedig Gibson valószínűleg tudja, hogy ki vágta fejbe. Ha nincs komoly agyi károsodása, és magához térne a kómából, egyszerűen elmondhatná, és mindent tisztáznának. De így!Vajon meglesz-e a tettes, amíg holnapután reggel kikötnek Capri szigetén? És ha nem? Akkor valaki, aki gyilkosságot kísérelt meg, egyszerűen leszáll erről a hajóról! És aztán akár újra meg is keresheti Gibsont. Mondjuk a kórházban, ahol ápolni fogják. És lehet, hogy akkor a magánnyomozónak már nem lesz ekkora szerencséje...Belegondolni is szörnyű, hogy valószínűleg az egyik utas a felső szintről, gyilkos hajlamú!De ki? Valamelyik fiatal nő? Vagy az öreg Don Greco? Esetleg a grófné, vagy annak ápolónője? Talán még az az ápolónő néz ki a legveszélyesebb fajtának. Olyan, mint valami kiképzőtiszt az akadémiáról, ahova ő is járt, csak nőben. Esetleg a személyzet tagjai közül valaki? Nem, az lehetetlen!Több éve ismeri őket. Egyik sem az a fajta. Bár senki sem annak születik. De nem! Biztos, hogy az utasok közül valaki. Bárcsak Gibson elmondaná, és akkor elmúlna a veszély.

Így tanakodott magában Michael, majd ránézett Gibsonra, és alig hitt a szemének. A magánnyomozó megmozdította a jobb mutatóujját. Újra és újra. Mintha valamit írni akart volna a lepedőre. Michael nem tudta kivenni. Gibson másra nem volt képes, de a mutatóujja továbbra is mozgott. Michaelnek hirtelen eszébe jutott valami és körülnézett a szobában. A kis éjjeliszekrény fiókjában papírt és ceruzát talált. A ceruzát Gibson ujjai közé dugta, majd alátette a papírt. Gibson nagyon nehezen irányította az ujját, de végül felírt valamit a papírra. Aztán azonban újra elernyedt a keze. Michael felpattant a székéből és feltépte a kabinajtót. Szerencséjére Elena és Lucas éppen akkor akarták felkeresni Katzenberg grófnét a szobájában, így a fedélzeten voltak és felé sétáltak.

• Miss Lane, felügyelő úr, jöjjenek gyorsan. - intett nekik izgatottan, mire mindketten odaohantak.
• Mi történt? - kérdezte Elena.
• Ezt nézzék. - nyújtotta át a tiszt a kis papírt. - Gibson csinálta.

Elena átvette a papírt és megnézte, majd átnyújtotta Lucasnak.

• Szóljon gyorsan Dr. Schultznak, Michael! - mondta Elena, mire a tiszt elszaladt az orvosért, ő maga pedig belépett Gibson kabinjába. Lucas követte.

A férfi olyan mozdulatlan volt, mint mikor legutóbb látták. Dr. Schultz odalépett az ágyhoz, és az izgatott Michael követte őt.

• Hmmm...Olyan, mintha semmi sem történt volna. - mondta a doktor.
• De történt, esküszöm!Hiszen ott van a papír is! - válaszolta Michael.

Mindannyian a kis fecnit bámulták, amire remegő ujjakkal kéát betű volt vésve: LM...