VII.

Sem Katzenberg grófné, sem az ápolónője nem tudott érdemleges információval szolgálni arról, hogy mi történhetett hajnalban. Mindketten korán aludni tértek. Ráadásul Elenáék hiába mutatták meg Lucy Moore gyerekkori képét, semmitmondó arccal bámulták, és állították, hogy nem is hallottak még a lányról. A lengyel ingatlanról szóló papírnál Ingrid, az ápolónő, mintha kicsit fészkelődött volna a helyén, de ebben az ügyben is mindketten állították, hogy semmi közük a dologhoz, ráadásul kikérték maguknak, hiszen ők osztrákok, nem németek, így amennyiben egy német család tulajdonában volt, vagy van az a bizonyos ingatlan, az nem lehet a tisztelt és nagyra becsült Katzenberg nemesi família, és Ingrid családja sem. Így Elena és Steven töprengve tértek vissza a parancsnoki kabinba.

• LM, azaz Lucy Moore. De miért írta ezt Gibson? Lucy Moore a tettes, vagy Lucy Moore miatt támadták meg? - gondolkodott hangosan Lucas, miközben Elena az ingatlanról szóló papírt tartotta a kezében és bőszen tanulmányozta. - Mit súg Nemezis ösztöne, kedves Elenám? - kérdezte a lányhoz fordulva.

Elena meglepődött a szokatlanul közvetlen megszólításon és kicsit elgondolkodott rajta, hogy mit akar ezzel a nyomozó, de aztán átsiklott a dolog felett.

• Nos, szerintem az utóbbi. Véleményem szerint valaki azért támadta meg Gibsont, mert Gibson tudja, hogy Lucy Moore a hajón van, és azt is, hogy ki az. De van még valaki a hajón, aki nem akarja, hogy Mr. Gibson beszéljen Lucy Mooreral, mert valami olyat közölne vele, ami a titokzatos támadónkra nézve kellemetlen lenne.
• Hát igen, ebben van ráció. Van tipped, hogy ki lehet Lucy és ki a támadó?
• Ó, igen. - bólintott Elena, miközben még mindig a kezében lévő papírt nézegette. - Ami azt illeti elég erős tippem van mindkettőre.

A felügyelő kérdőn és várakozón nézett rá.

• Esetleg nincs kedved megosztani velem, tudatlan zsaruval?
• Nem, Steven, amíg nem vagyok benne Biztos. Nem akarlak vakvágányra vezetni és egy bizonyos irányba terelni a gondolataidat. Érted?
• Jó, rendben. Akkor folytassuk a kihallgatást. Te mész Lisa Grantért, vagy én?
• Majd én megyek. - válaszolta Elena, és felállt, hogy megkeresse a másik amerikai lányt.

Néhány perc múlva vissza is tértek együtt, és Lisa Grant kedves mosollyal nyújtott kezet a felügyelőnek.

• Miss Lane mondta, hogy a Mr. Gibsonnal történtek miatt mindenkit kihallgatnak. Szívesen segítek, ha tudok. Nagyon sajnálom, ami azzal az emberrel történt.
• Köszönjük, hogy ilyen készséges. Kérem foglaljon helyet, Miss Grant. - válaszolta Lucas. - Nos, Elenától úgy tudom, hogy ön Spanyolországban nőtt fel.
• Igen, valóban. Egy spanyol házspár fogadott örökbe, amikor nyolc éves voltam. Előtte gyermekotthonban éltem.
• Értem. És az igazi szüleit nem is ismeri?
• Nem, Mr. Lucas. Amennyire tudom, apám elhagyta anyámat, mielőtt megszülettem volna. Anyám pedig képtelen volt eltartani engem, mert ő is árván nőt fel. Jobbnak látta, ha örökbe ad, hogy legyen esélyem egy normális életre. Legalábbis így mesélték, akik ismerték őt.
• És nem is próbálta megkeresni később az édesanyját? - kérdezte Elena.
• De, csakhogy nem sikerült megtalálnom. Nyilván férjhez ment valahol, vagy ilyesmi. Nem tudom.
• Haragszik rá? - Elenát nagyon érdekelte a lány története.
• Nem. Csak néha egy kicsit. Rosszul esik, hogy lemondott rólam, de megértem az okát. Szeretem a szüleimet, akik felneveltek és szép gyerekkorom volt.
• Ezt öröm hallani. - válaszolta Lucas. - Nos, Miss Grant, térjünk rá Mr. Gibsonra. Beszélgetett vele az eddigi utunk során?
• Csak néhány szót. Megkérdezte honnan jöttem, meg ilyesmi. Általános dolgokról. Jártam-e már korábban külföldön, meg hasonlók.
• És járt már?
• Nem, ez az első külföldi utam. A szüleimtől kaptam ajándékba a sikeres egyetemi vizsgáim miatt. - felelte Lisa mosolyogva.
• Esetleg Mr. Gibson említett önnek egy bizonyos Lucy Moore-t, vagy hallotta már korábban ezt a nevet? - tért rá Lucas az egyik lényeges kérdésre.
• Lucy Moore?Nem, még sosem hallottam róla. Ki az?
• A nyomozás ezen szakaszában erre még nem válaszolhatok Miss Grant... - mondta hivatalos hangnemben Lucas, de Elena a szavába vágott.
• Feltételezzük, hogy Lucy Moore ezen a hajón tartózkodik, és Jack Gibsont azért támadták meg, mert vele akart valami nagyon fontosat közölni. Miss Grant, felismeri ezt a kislányt a képen? - kérdezte Elena és a Gibsonnál talált fotót Lisa orra elé dugta.

A lány a kezébe vette a képet, ránézett, majd elsápadt és remegni kezdett. Egyik kezével a fotót tartotta, a másik kezét a szájára tette. Legalább fél percbe telt, mire meg tudott szólalni, akkor is azért, mert Lucas hangja visszahozta őt a jelenbe.

• Miss Grant, jól érzi magát?
• Igen. Vagyis nem. Nem tudom. Ez a kislány a képen. Honnan van ez?
• Mr. Gibsonnál találtuk. Felismeri a fotón lévő kislányt, Miss Grant? - kérdezte a felügyelő.
• Igen, Mr. Lucas. Ez a kislány én vagyok...

Lucas elképedten nézett Lisára, majd tekintetét Elenára emelte, aki elégedett mosollyal bólogatott mellette.

• Miss Grant, tudom, hogy ez önnek most nagy megrázkódtatást okozott, de még egy utlsó formális kérdést fel kell tennem önnek, mielőtt Miss Lane a kabinjába kíséri önt. - mondta Lucas, Elena pedig mérgesen nézett rá ezért.
• Igen, felügyelő úr, természetesen. - válaszolta Lisa.
• Miss Grant, hol tartózkodott ma hajnalban éjfél és három óra között?
• Éjfél körül sétáltam egyet a fedélzeten, mert szép csilagos volt az éjszaka. Azután körülbelül fél egykor visszavonultam aludni.
• És nem látott még valakit a fedélzeten, amikor sétált? Esetleg valakit kijönni vagy bemenni Mr. Gibson szobájába? - erőltette tovább a dolgot Lucas.
• Azt hiszem valaki éjfél után tíz perccel befordult a fedélzet túlsó oldalán. Elég sietős léptekkel. De túl hamar eltűnt és nem láttam, hogy ki lehetett az. Sajnálom. Én most...lehetne, hogy... - a lány szédülést érzett és a fejét fogta.
• De Miss Grant, biztos benne. Hogy... - Lucas hirtelen csak a nyomozásra tudott koncentrálni, de Elena erélyesen leállította a tekintetével, majd átkarolta Lisa vállát.
• Hogyne lehetne, Lisa. Azonnal visszakísérem a kabinjába. Mr. Lucas kérdései egyenlőre ráérnek. - mondta, majd karon fogta Lisát és Lucas hebegésére ügyet sem vetve az ajtó felé kísérte.

Lisa a szobájába érve leült az ágya szélére és még mindig értetlenül nézett maga elé.

• Nem hiszem el, hogy ez történik. Mi van, ha nem csak a nevem hazugság, hanem az egész életem. Lehet, hogy az igazi szüleimről is csak beadtak nekem egy mesét és valójában még annyi fogalmam sincs, hogy kik lehettek ők, mint eddig! - mondta és a kezébe temette az arcát.

Elena lassan leereszkedett mellé az ágyra és átkarolta a vállát.

• Szívem. Engedd meg, hogy mondjak neked valamit. Hogy téged Lisa Grantnak, vagy Lucy Moorenak hívnak, az szinte teljesen lényegtelen. Hogy kik voltak az igazi szüleid, azt valóban nem tudhatod biztosan. Talán egyszer ez is kiderül. Lehet, hogy nem is olyan sokára. Talán sorsfordító események következnek az életedben. Mindenkin életében eljön a nagy események időszaka. Nagyon értelmes lány vagy, így bátran fogod viselni a következő idők nehézségeid. De az egyetlen igazi kérdés most az, hogy mit jelent az a fogalom: „igazi szülők”. Számodra kik azok? - kérdezte Elena, majd válaszra nem várva csak megsimogatta Lisa hátát, felállt és egy mosoly után kiment a kabinból.

Lisa csak ült az ágyán továbbra is, és egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőle...

Elena dühösen lépett be újra a „főhadiszállásuk” ajtaján. Lucas már háttal az asztalnak támaszkodva várt rá.

• Miért nem engedted, hogy tovább kérdezzem, mikor nyomon vagyunk? Elena, egyenlőre még én vagyok a Scotland Yard felügyelője és nem te. Én mondom meg, hogy mikor van vége egy kihallgatásnak.
• Na most már elég legyen. Velem szemben ne emeld meg a hangodat. - rivallt rá Elena és úgy érezzte, hogy mindjárt felrobban a haragtól. - Nagyon tapintatlan voltál a lánnyal. Hiszen most tudta meg, hogy nem is az, akinek eddig hitte saját magát.
• Igen?És te ezt honnan tudod? Mi van, ha pontosan tudja, hogy ki ő valójában, csak valamiért nem akarja, hogy ez másnak is a tudomására jusson, így fogta magát és fejbe kólintotta Gibsont, csak nem ütött elég erősen, így a magánkopónk életben maradt?
• Úristen Lucas!Néha olyan jól látod, hogy ki milyen ember, de sajnos gyakran előjön belőled a vakbuzgó nyomozó, aki nem látja a fától az erdőt. De tudod mit, én nem veszekszek veled. Ha te vagy a nyomozó, hát akkor nyomozz, rajta. Én nem szólok bele, inkább megyek és megpróbálom a történtek ellenére is élvezni a szabadságomat – válaszolta Elena, majd gúnyos mosollyal még odaszólt Lucasnak. - Ha kérdése lenne felügyelő úr, a napozóágyaknál megtalál.

Ezzel az ajtó felé fordult és már a kilincsen volt a keze, amikor Lucas odalépett hozzá és megfogta a csuklóját, majd maga felé fordította a lányt, hogy már csak 20 centi válaszotta el a mellkasukat.

• Ennyire dühös vagy rám a Miss Dannerrel történtek miatt? - kérdezte halkan. - Elena nem is engedted, hogy megmagyarázzam. Az a lány egyszerűen letámadott mielőtt tiltakozhattam volna. Mégsem üthettem le.
• Ugyan már, ennek semmi köze az egészhez. A tapintatlanságod miatt vagyok dühös, amit az előbb Lisával szemben mutattál.Egyébként meg ne szállj el magadtól Steven Lucas, mert megmondtam, hogy azt csinálsz amit akarsz. Nem érdekel a magánéleted. - válaszolta Elena és igyekezett kiszabadítani a kazét a felügyelő kezéből, de ez nem sikerült.
• Elena kérlek ne csináld ezt. Mit csináljak, hogy végre észrevedd, hogy teljesen elvonod a figyelmemet? - a felügyelő most már lágyan tartotta a két keze között Elena csuklóját.
• Ezzel a stílussal semmiképpen sem jársz jó úton. Engedd el a kezemet és hagyj egy kicsit egyedül.

Lucas lassan elengedte Elena kezét, a lány pedig elhagyta a kabint. A felügyelő tehetetlenül nézett utána és idiótának érezte magát...