V.

Ward és Elena leparkoltak a Pickett ház előtt, ahol már csak két járőr tartotta a frontot, arra az esetre, ha Bettina Malek, az első számú gyanúsított újra felbukkanna. A munkásokat hazaküldték, csak ketten maradtak, hogy elvégezzék a legszükségesebb tennivalókat az állatok körül. A többiek szabadnapot kaptak. Elenáék bekopogtak a bejárati ajtón, mire Miss Montgomery jelent meg és beengedte őket.
- Miss Lane, doktor úr, fáradjanak be. Azonnal szólok Mr. Pickettnek. – vezette be őket a nappaliba.
- Már itt is vagyok Miss Montgomery, kérem, hozzon nekünk kávét, Elenának teát. – szólalt meg Ed Pickett a hátuk mögött, a szakácsnő pedig elsietett a konyha felé. – Nos, Elena, Tony, minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdezte a férfi, majd hellyel kínálta a vendégeit.
- Először is szeretném még egyszer részvétemet nyilvánítani édesanyád miatt Ed. Nagyon kedveltem őt. – válaszolta Elena, miután mindannyian leültek.
- Köszönöm. Ő is nagyon szeretett téged. Amikor a szomszéd faluba költöztél, azt akarta, hogy udvaroljak neked, tudtál róla? – nevetett Ed.
- Igen, valamit sejtettem. – bólogatott Elena mosolyogva. – Nem tudta, hogy te akkor kezdtél Gilliannel.
- Igen. Sajnálom, hogy nem lehet ott az esküvőnkön. Már nincs is rokonom, akit meghívjak. – mondta a férfi, majd néhány másodperc csend állt be. – Na de gondolom, más oka is van a látogatásodnak, főleg, hogy Tony is veled van. Miben segíthetek?
- Anthony csak áthozott engem Sevenhillsből kocsival. Én viszont valóban szeretnék beszélni veled, de először is kérnék valamit. Lucas felügyelő, a szövetkabátos rendőr, aki itt járt Bakerrel, ma reggel, ne tudjon róla, hogy beszéltünk.
Pickett csodálkozó arccal nézett a lányra, majd a doktorra, aki csak bólintott egyet, mintha meg akarná erősíteni Elena kérését.
- Jól van Elena, ha gondolod, nem mondom el, de nem lesz ebből baj?
- Nem, ha senki nem tud róla. Ha mégis, akkor én elviszem a balhét helyetted is. De fontos, hogy ne mondd el neki, rendben? – kérdezte Elena, majd hirtelen elhallgatott, mert Miss Montgomery jött be a nappaliba tálcával a kezében. Miután felszolgálta a teát és a kávét, Pickett felé fordult.
- Óhajt még valamit, uram?
- Nem köszönöm. És kap egy óra kimenőt, Miss Montgomery.
- Köszönöm, uram. – bólintott az asszony, majd a vendégek felé is biccentett, aztán elhagyta a helyiséget.
- Most már beszélhetsz Elena. Miben tudok segíteni? Anyámmal kapcsolatos? – kérdezte Pickett.
- Igen, Ed. Van néhány dolog, ami aggaszt a körülményeket illetően. Anthony azt mondta, hogy leütötték a lakatot, ami az istállóajtón volt. Te nyilván megnézted a lakatot. Szerinted mivel tehették?
- Igen, megnéztem. Valaki valóban leütötte. Talán azzal a jókora méretű fogóval, amit a kerti csap elfordításához szoktunk használni. Az elég nehéz hozzá. Hacsak a tettes nem hozott magával valamit, de ha Betty volt az, akkor ennek nyilván nincs értelme. Különben a fogót el is vitték a rendőrök, hogy megvizsgálják.
- Értem. Nagyszerű. – bólintott a lány elgondolkodva. Pickett és Ward kortyoltak egyet a kávéjukból. – Amit még kérdezni akartam… - folytatta Elena. – Te, vagy Miss Montgomery letakartátok édesanyádat egy pokróccal?
- Én nem. De gondolom Miss Montgomery igen, mert amikor szólt nekem arról, hogy mi történt, és én kirohantam vele az istállóba, akkor már le volt takarva. Nyilván kegyeletből tette.
- Igen, nyilván. – bólintott Elena. – Még egy kérdésem lenne Ed. Egészen biztos vagy benne, hogy a széfeden a számsort nullára állítottad, amikor legutóbb bezártad.
- A kedvedért gondolkodtam ezen, Elena, és igen. A legutóbb sem feledkeztem meg erről, és határozottan emlékszem, hogy nullára állítottam a számokat. De ez miért olyan fontos?
- Az majd kiderül. Még én sem tudom pontosan, csak sejtem. Válthatnék pár szót a két munkásoddal?
- Persze, Elena. Ha gondolod. Kint vannak a nyári konyhában. Ilyenkor uzsonnaszünetük van. – válaszolta Pickett, majd kivezette Elenát és Wardot a munkásokhoz. - Én most magatokra hagylak titeket. Van egy kis elintéznivalóm. – mondta, majd a munkásaihoz fordult. – Válaszoljatok Miss Lane és a doktor úr kérdéseire, de senkinek ne szóljatok a dologról. Utána pedig zárjatok be mindent, és haza mehettek.
A két férfi bólintott, majd Ed Pickett elköszönt mindannyiuktól, és kilépett az udvarra. Közben elővette a mobiltelefonját és tárcsázott.
- Gillian átmennék hozzád. Most…

A két munkás mosolyogva nézett Elenára. Jacob Pears alacsony, köpcös férfi, jókora sörhassal. Fekete haja helyenként már őszbe hajlott. Ted Dawson éppen az ellentéte. Magas, vörösesbarna hajú, fiatalember, a harmincas évei elején. Mindketten zöld, kantáros munkásnadrágot és gumicsizmát viseltek. Jacob hellyel kínálta a vendégeket, és Ted elő is vett egy széket, hogy Elena leülhessen. Ward csak megállt a lány mögött, a két munkás pedig velük szemben foglalt helyet.
- Tessék kisasszony, kérdezzen csak. – mosolygott Pears.
- A ma reggelről akar kérdezni? – nézett rá Ted. – Mert akkor mi nem voltunk itt. Mi csak később jöttünk. De azért segítünk, ha tudunk. Szegény Mrs. Pickett. Jó gazdasszony volt.
- Isten nyugosztalja. – bólogatott Jacob.
- Igen, én is sajnálom őt. – sóhajtott Elena. – Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy önök mit láttak. Nyilván nagy volt itt a jövés-menés, de azért önök tudják, minek hol van itt a helye, és jó megfigyelőnek tűnnek.
- Olyasmire gondol Miss, hogy valamit máshová raktak? – kérdezte Pears.
- Igen, pontosan. – mosolygott Elena. – Látom értik, mire akarok kilyukadni.
Mindkét férfi zavartan mosolygott vissza, majd a fejüket kezdték vakargatni.
- Hát az a fogó nem volt a helyén. – szólalt meg lassan Dawson.
- Milyen fogó?
- Az, amelyikkel a kerti csapot szoktuk eltekerni. Le volt dobva az istállóajtó mellé, pedig annak itt van a helye a nyári konyhában. De valaki azzal verte le a lakatot, nem?
- Ezt majd a rendőrség kideríti. – válaszolta Elena. – Mást nem vettek észre?
- Hiányzott egy pléd, amit az istállóban tartunk. Azzal takarták le szegény Mrs. Pickettet. – mondta Jacob.
- Igen, erről is tudok. Esetleg még valami?
- Eltűnt a kabátom. Egy hosszú esőkabát. Bár nem tudom, ennek van –e köze az ügyhöz. – mondta Ted.
- A kabátja? Hogy nézett ki az a kabát? – kérdezte izgatottan Elena.
- Bokáig érő esőkabát. Barna színű, kapucnival.
- Nagyon érdekes… - vakargatta Elena az állát és elmélyült a gondolataiban.
- Miss Lane. Ön kedveli Bettyt, ugye? – kérdezte Dawson a kezét tördelve.
- Igen, rendes lány. Miért?
- Ugye ön nem hiszi, hogy Betty csinálta?
- Miért kérdezi ezt, Mr. Dawson?
- Mert én tudom, hogy nem ő tette. Ő nem lehetett. Ő olyan becsületes. Higgyen nekem, nem ő tette. – fogta könyörgőre a férfi, amin Ward és Elena is eléggé meglepődött.
- Rendben, de miért ilyen biztos benne?
- Mert Betty és én… Szóval én udvarolok Bettynek. És biztos vagyok benne, hogy nem ő volt. Maga ismeri azt a londoni nyomozót, Miss Lane. Kérem, mondja meg neki, hogy nem Betty volt, és, hogy rossz helyen keresgéli a tettest.
- Önöknek van elképzelése, hogy ki tehette? – kérdezte Ward.
- Hát csak valami huligán lehetett, nem? – kérdezte Jacob bizonytalanul.
- Vagy talán Mr. Pickett… Ő az örökös… De ezek ronda dolgok ám. – mondta Ted.
- Nem illik belefolyni ebbe Dawson. – vágta rá Pears.
- Köszönöm uraim. És kérem, maradjon így négyünk között ez a beszélgetés. – mondta Elena, majd felállt.
Ted Dawson elkísérte őket a kapuig, és mielőtt elköszöntek volna, még egyszer Elenához fordult.
- Kérem, Miss. Segítsen Bettynek.
Elena bólintott, majd Warddal együtt autóba ültek és visszafordultak Sevenhills felé.


Éppen elhaladtak amellett a régi, romos ház mellett, ahol Betty titokban a macskákat etette, amikor Elena mozgásra lett figyelmes a ház körül.
- Állj meg, Anthony, gyorsan. – intett a doktornak, aki leparkolt az út szélén.
- Mi történt, Elena?
- Csak egy perc. Mindjárt jövök. – válaszolta a lány, majd kiszállt a kocsiból és a ház felé vette az irányt.
Amikor belépett az ajtón, nem akart hinni a szemének…
- Betty te mit csinálsz itt? Mondtam, hogy ne gyere le a hegyről!
- Jaj, tudom, de senki nem adott enni estére a cicáknak. – válaszolta a lány rémült arcot vágva.
- Megoldottam volna én. Téged köröz a rendőrség.
- Ne haragudjon, Miss Lane.
- Most már mindegy. Warddal vagyok. Előtte így már nem tudjuk eltitkolni, hogy fedezlek, de legalább visszavisz a kisházba. Gyere. – mondta Elena, majd az ajtó felé indultak, de ekkor megjelent a doktor is.
- Mi van már Elena? Hát ez meg… - nézett csodálkozva. – Hadd találjam ki. Elbújtattad. Na de pont itt?
- Nem itt Anthony, hanem a telkemen. Csak idejött, hogy megetesse a macskáit. Jaj, kérlek, ne szólj erről senkinek. Valahogy meg kell akadályoznom, hogy Bettyt letartóztassák, amíg rá nem jövök, ki ölte meg Mrs. Pickettet.
- Elena, ezért börtönbe zárhatnak. – vakargatta a fejét a doktor.
- De nem zárnak, ha nem mondjuk el senkinek. Ha meg lecsukják a tettest, akkor már úgyis mindegy.
- Jaj, lányok, nagy szarban vagytok, az biztos. – sóhajtott Ward.
- Anthony kérlek. Csak tégy úgy, mintha nem tudnál semmiről. – nézett rá kérlelőn Elena, mire a doktor legyintett egyet.
- Ezt csak azért teszem Elena, mert ismerlek, és bízom az eszedben. Behunyom a szemem, de többet nem tehetek.
- Az bőven elég. – mosolygott Elena. – Akkor vigyél minket vissza a kisházba a szőlőhegyre.
Ward bólintott, majd mindannyian kiléptek a házból és beszálltak az autóba…


- Értem. Szükségem van azokra a felvételekre. – hadarta Lucas a telefonba. – Csak holnap reggel? Hamarabb nem megy? Tudom, hogy már este nyolc óra van, de ez egy gyilkossági ügy. Jó, jó, rendben. Akkor holnap korán reggel ott leszek. Köszönöm. – a felügyelő kissé csalódottan bontotta a vonalat, majd végre levette a kabátját a panzió előszobájában. – Elena visszajött már?
- Igen, kisfiam. A konyhában terít a vacsorához. – válaszolta Cyntia.
- Beszélek vele. – mondta Lucas, majd a konyha felé indult.
Elena éppen lapos tányérokat vett elő a szekrényből és elrendezte őket az asztalon.
- Szia. – köszönt neki a felügyelő.
- Szia. – köszönt a lány is, de nem nézett fel a terítésből.
- Akarod tudni, hogy milyen fejlemény van az ügyben? – óvatoskodott Lucas.
- Ha akarod, úgyis elmondod.
- Elena, ne duzzogj már.
- Én nem duzzogok. Csak nem akarok belekontárkodni a munkádba.
- Nem kontárkodsz bele. Tudod, hogy nagyra tartalak, mint nyomozót. És egyébként meglehet, hogy igazad volt, bár ez még nem biztos, Több variáció is lehetséges.
- Valóban? – kérdezte Elena érdektelenséget színlelve.
- Igen. Az imént kaptam egy telefont az egyik zálogháztól, amit figyeltetünk. Valaki be akarta adni a brosst. Egy férfi. Egy magas bajuszos férfi, aki sapkát és hosszú kabátot viselt. A sapka alól pedig kissé kilógott a haja, szóval az eladó látta színét. Vörösesbarna volt…


Másnap reggel Elena korán kelt és biciklire pattant, hogy felmenjen a szőlőhegyre. Amikor Betty ajtót nyitott neki, rögtön egy kérdéssel kezdte.
- Betty, most azonnal mesélj nekem Ted Dawsonról…