IV.

Elena elhatározta, hogy délután felkeresi Wardot, és négyszemközt is beszél vele, hogy még egyszer megkérdezze, pontosan mit látott, amikor megvizsgálta Mrs. Pickett holttestét. A törvényszéki korboncnoktól civilként nem kapott volna információt, a doktor viszont majd elmondja, amire kíváncsi. Délután három órakor, amikor Lucas éppen valamelyik kollégájával beszélt telefonon, Elena szólt Cyntiának, hogy elmegy egy kicsit.
- Felkeresem Wardot, légy szíves ne szólj róla a fiadnak. – mondta, miközben felvette a kabátját az előszobában.
- Jól van Elena, de mit mondjak, ha megkérdezi, hogy hol vagy? Csak azért kérdem, hogy egyeztessünk, és ne hazudjunk kétfélét.
- Mondd, hogy vásárolni mentem és kész. Tulajdonképpen lényegtelen, csak nem akarom, hogy rám szabadítson valami járőrt, aki követi minden lépésemet, nehogy valami bajom essen. – válaszolta csúfolódva Elena.
- Ne haragudj Steviere, csak arról van szó, hogy még mindig szokatlan neki egy kicsit a személyed. És persze fél, hogy egyszer valami nyomozás miatt komolyabb bajod is eshet.
- Világos. – vonta meg a vállát Elena. – Jól van, én akkor megyek is.
- Hová mész? – kérdezte Lucas a hátuk mögött.
- Miért érdekel? – nézett rá Elena.
- Csak megkérdeztem. Kíváncsiságból.
- Ha ennyire érdekel, vásárolni megyek. – válaszolta a lány, majd adott egy puszit Cyntia arcára és kilépett a házból.
- Tényleg vásárolni ment? – fordult Lucas az édesanyjához, miután Elena elment.
- Igen, kisfiam. És ha elfogadsz egy tanácsot az anyádtól, akkor ne akard erőszakkal rövid pórázon tartani ezt a lányt, mert olyan, mint a víz. Minél szorosabban tartod a tenyeredben, annál több folyik ki belőle. – igazította meg Cyntia a fia gallérját, majd bement a konyhába. Lucas elgondolkodva ment be a szalonba, miközben újra megcsörrent a telefonja.

- Ülj csak le, Elena. Kérsz egy teát? – kérdezte Dr. Ward, miközben beléptek a kissé zsúfolt nappaliba. A doktornál mindenhol szépirodalmi és orvosi tárgyú könyvek hevertek a földön és a polcokon. Elena leült a kissé ütött-kopott, bordó színű brokáttal bevont kanapéra.
- Ha nem fáradság, innék egyet. – válaszolta.
- Dehogy az. Cukor nélkül, mint mindig?
- Igen. – mosolygott a lány.
Ward eltűnt a konyha irányába, Elena pedig a kezébe vette az asztalon heverő bőrkötésű könyvet és elolvasta a borítóját. Simone de Beauvoir: A megtört asszony. Ez állt a könyv elején cirádás arany betűkkel. Elena belelapozott és megakadt a szeme néhány mondaton.
„Olyan büszke voltam a házasságunkra: Ideális házaspár. Bebizonyítottuk, hogy a szerelem lehet tartós, anélkül, hogy megkopna. Hányszor védelmeztem a teljes hűség elvé!. Romokban a mintaszerű házaspár! Maradt egy férj, aki csalja a feleségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek.”
- Nemrég bukkantam rá a bolhapiacon. Elég régi kiadás. – szólt Ward, Elena pedig felkapta a fejét a doktor hangjára, aki egy megrakott tálcával állt felette. A férfi ezután letette a tálcát az asztalra és teli teáscsészét tett a lány elé.
- Nem tudtam, hogy érdekelnek az ilyen témájú könyvek, Anthony.
- Annyira nem is érdekel, de megtetszett, hogy ilyen régi. – mosolygott Ward és közelebb tolta a csokoládés kekszet Elenához. – Szóval, mit szeretnél tudni? – helyezkedett el a lánnyal szemben egy fotelban.
- Pontosan mit láttál, amikor beléptél az istállóba ma reggel. Kérlek próbáld meg részletesen elmondani. Tudom, hogy sok apró részletet vagy képes felidézni.
- Rendben Elena, megpróbálom. Tehát, Bakerrel együtt mentünk ki a helyszínre, miután megkaptuk a telefont. Én léptem be először az istállóba, mögöttem John. A néhai Mrs. Pickett le volt takarva egy pokróccal. Nyilván kegyeletből takarta le Miss Montgomery, vagy Ed. Bár én nem szeretem az ilyesmit, hiszen így máris hozzányúltak a testhez, pedig ilyenkor még egy fűszálat sem szabad elmozdítani, amíg meg nem jönnek az arra illetékesek. De ezt te tudod.
- Igen, persze. – bólogatott Elena hevesen. – Tehát azt mondod, hogy Mrs. Pickettet valaki letakarta egy pokróccal. Ezek szerint le volt takarva az arca?
- Igen, úgy volt.
- Hát ez fura…
- Miért? – kérdezte kíváncsian Ward.
- Azért mert sem Ed, sem Miss Montgomery nem említették, hogy letakarták.
- Akkor meg kell tudni, hogy melyikük volt. A megrázkódtatás miatt nyilván elfelejtették megemlíteni, vagy nem tartották fontosnak.
- Igen, nyilván. – bólogatott Elena elgondolkodva. – Folytasd, kérlek.
- Szóval óvatosan levettem a pokrócot a testről. Alatta tiszta vér volt az áldozat. Azonnal megláttam a kés által okozott sebet, aztán Baker közben szólt, hogy megtalálta a borítékvágót. A seb elég keskeny volt ahhoz, hogy szabad szemmel is megállapítsam, hogy az volt a gyilkos fegyver. Amikor tovább vizsgáltam a testet, találtam egy kis dudort Mrs. Pickett homlokán. Ez benne van a jelentésemben is. Valami tompa tárgy okozhatta. Mintha beütötte volna a homlokát egy ajtóba, vagy ilyesmi.
- Friss volt az a dudor? – kérdezte Elena.
- Maximum fél napos. – bólintott Ward.
- Értem. Mit tudsz még mondani, Anthony?
- Nos, azt már nyilván te is tudod, hogy az áldozatot valószínűleg hajnali három és negyed hat között ölték meg.
- Nem, erről még nem tudtam. – rázta a fejét Elena.
- Hogyhogy nem? Azt hittem Lucas már mondta neked.
- Lucas nem közöl velem semmit, mert nem vagyok nyomozó.
- Ezt nem értem Elena, mi történt?
- Semmi különös, csak Lucas úgy gondolja, hogy mivel kedvelem Bettyt, én most érzelmileg érintett vagyok az ügyben, és inkább bízzam ezt most a profi nyomozókra. – csúfolódott újra a lány, mire Ward nevetni kezdett.
- Ez a Lucas felügyelő megásta a saját sírját. Látszik, hogy még nem ismer téged. Baker úgy látszik nem okította ki rendesen.
- Ne röhögj Ward, inkább mondd tovább, hogy mit láttál még. Körülnéztél az istállóban? Feltörték a zárat, vagy kinyitották kulccsal?
- A zár fel volt törve. Leverték a lakatot valamivel.
- Azt a hatalmas lakatot?
- Megfelelő eszközzel és erővel lehetséges.
- Valószínűleg. Mást láttál még?
- Semmi említésre méltó.
- Értem. – vakargatta Elena az állát.
- Szóval szerinted nem Betty volt? - nézett rá kérdőn a doktor.
- Nem ő volt. – vágta rá Elena.
- És gyanakszol valakire?
- Ami azt illeti, igen. Bár még sok mindennek a helyére kell kerülnie.
- Szerinted ki tette? – kíváncsiskodott tovább Ward, de Elena megrázta a fejét.
- Még nem mondhatok semmit Anthony. Még neked sem. De el fogom mondani. És valószínűleg szükségem lesz a Baker és a te segítségedre is. Lehet róla szó?
- Mint mindig, Elena. Merne neked nemet mondani az ember. – nevetett újra a doktor, a lány pedig sértődött arccal nézett rá. – Ne vágj ilyen képet, kislány. Aki eddig szembeszállt veled, az börtönben végezte. Jogos a félelmünk. Csak Lucast sajnálom. Teljesen elnyomod.
- Én nem nyomom el. Ő a Scotland Yard felügyelője. Eddig sem szóltam bele erőszakkal a munkájába. Ha tudni akarod, a múltkor Olaszországban is nyaralni akartam, és ő kérte, hogy segítsek. Most pedig elküldött. Hát legyen. Én hagyom nyomozni. Elvégre ez a munkája, és nyilván azelőtt is jól végezte a dolgát, hogy engem megismert. De ez nem azt jelenti, hogy én abbahagyom a dolgot.
- Hát ezt valahogy sejtettem. – kuncogott Ward.
- Ugyan már! Amit csinálok, az csak amatőr vizsgálódás. Én csak egy kíváncsiskodó panziós vagyok, nem több. Hiszen tudod.
- Ajaj, de még mennyire, hogy tudom.
- A széf izgat a leginkább. És most a lakat. Na meg a pokróc, amivel letakarták a néhai Mrs. Pickettet.
- A széf?
- Igen. A széf számkódja. Nem volt nullára állítva, pedig Ed Pickett azt mondta, hogy amikor legutóbb bezárta, nullára állította.
- De hát feltörték nem? – kérdezte Ward.
- De igen. És éppen ez az! Minek törték fel?
- Tehát azt mondod, ha valaki ismerte a kódot, és simán kivette a széfből az értékeket, akkor minek törte fel utána?
- Igen. Pontosan. A tettes olyasvalakire akarta terelni a gyanút, aki nem tudta a kódot. Legalábbis minden erre utal. De még így sem világos az egész.
- Valóban nem, mert ha úgyis feltörte a széfet, akkor meg minek használta a kódot?
- Hát ez az, amit én sem értek. Kód és feszítővas együtt. Meg kell próbálnom négyszemközt beszélni Ed Pickettel… - gondolkodott el Elena.
- És mi van a lakattal, meg a pokróccal?
- Azt mondod, a lakatot leverték. Szerintem Betty ehhez gyenge. Te hogy ítéled meg?
- Nem is tudom, lehet. Bár eszköztől függ. Meg kell tudni, mivel verték le a lakatot.
- A pokróc meg a másik dolog… Milyen színű volt?
- Ez miért fontos, Elena?
- A vér miatt. Láttad a vért, amikor még nem vetted le a pokrócot az áldozatról?
- Most, hogy így kérdezed, nem, mert egy sötét színű pokróc volt. Talán barna. Sötétbarna.
- Igen, mindjárt gondoltam. – bólintott Elena. – Köszönöm a teát, Anthony. – állt fel a lány a helyéről, és letette a kiürült csészét az asztalra.
- Máris mész? – tápászkodott fel Ward is a fotelből.
- Igen, beszélek Eddel.
- Szívesen átviszlek Greenfieldsbe.
- Rendben, az jó lenne. De úgy, hogy Lucas ne tudjon róla. Először hazaszólok telefonon, és megkérdem Cyntiát, hogy hol van Lucas. Nehogy összefussunk vele.
- Rendben. – bólintott a doktor, és miközben a slusszkulcsát kereste, Elena elintézte a telefont. Mint kiderült, a felügyelő csak két óra múlva megy vissza Greenfieldsbe, mert még meg kell várnia néhány információt, amit telefonon kért Londonból. Miután Elena elköszönt Lucas anyjától és bontotta a vonalat, Warddal autóba ültek, és a szomszédos falu felé vették az irányt…