Az első ítélet

I.

Lucy Campbell az ágya szélén ült és gondolkodott. Mit kellene most tennie? A pénz jól jönne. Nagyon jól jönne. Johnnyval szeretnének megesküdni, de még nincs elég pénzük. Johnny rengeteget dolgozik és gyűjtöget, de nincs neki elég. Lucy szereti Johnnyt, de ebben a világban a pénz sajnos nélkülözhetetlen.Az lesz a legjobb, ha elmegy hozzá és beszél vele. Lucy felpattant az ágyról, levette a fogasról a kis kék kardigánját és belebújt. Azután copfba fogta vállig érő aranyszőke haját, és kilépett a szobából. Végigment a foyosón, majd a bejárati ajtón át ki az utcára. Már sötét volt. Este fél tíz felé járt az idő. Lucy úgy gondolta, jobb ha ilyenkor keresi fel őt, mert így diszkrétebb. Végigsétált a főutcán, majd jobbra fordult. Kis idő múlva megérkezett a házhoz. Végigment a bejárati ajtóhoz vezető kövezett kis úton, majd bekopogott az ajtón. Néhány másodperc múlva bebocsátást nyert.

Steven Lucas nyomozó a Scotland Yard felügyelője. Körülbelül 185 centi magas, 80 kg súlyú, sportos testalkatú férfi. Rövid barna haját kissé régimódian, oldalt elválasztva hordja. Emiatt a barátai gyakran ugratják, de ő nem törődik vele. Azt mondják róla az ismerősök, hogy nagyon hasonlít édesanyjára. Vékony, kissé hosszúkás orra és keskeny álla van. Barátságos barna szemeivel pedig már gyerekkorában is szeretett mindent és mindenkit jól megfigyelni. Ezért lett nyomozó. 29 éves kora ellenére már több mint egy tucat gyilkossági ügyet derített fel és nagyra becsülték a Yardnál. Most is egy haláleset miatt rendelték ebbe a néhány száz lakosú dél-angliai faluba, Sevenhillsbe. Leparkolta az autóját a kis vegyesbolt előtt, és kiszállt, hogy némi reggelit szerezzen be magának mielőtt a helyszínre megy. Mint munka közben mindig, most is fekete öltönyt, hófehér inget és nyakkendőt viselt. Belépett a vegyesboltba és körülnézett. Takaros kis üzlet volt. Az élelmiszertől a háztartási kellékeken át a friss napilapokig mindent meg lehetett találni a faltól falig érő fémpolcokon. A pult mögött egy mosolygós, alacsony, molett hölgy állt. Barna, hosszú ujjú blúza kissé feszült rajta, festett vörös dauerolt haját pedig egy csattal a tarkójára rögzítette. Lucas nyomozó első gondolata a hölgyről az volt, hogy ez a hölgy mindenkiről mindent tud a faluban, és valószínűleg szeret is pletykálkodni.

• Jó reggelt! - köszönt Lucas.
• Jó reggelt kívánok! Mivel szolgálhatok?
• Két sajtos kiflit kérek.
• Máris csomagolom. - válaszolta a hölgy és egy papírzacskót vett a kezébe. - Még sosem láttam errefelé. - vetette oda közben. - Ingatlanügynök?
• Nem hölgyem. - válaszolta Lucas. - Rendőr vagyok. Lucy Campbell halála ügyében kell nyomoznom. Most érkeztem a faluba.
• Ó, igen! Borzasztó história. Ha engem kérdez, az udvarlója tette. - mondta a nő, majd átnyújtotta a két kiflit a zacskóban.
• Miből gondolja ezt, Miss... - a felügyelő átvette a zacskót és kérdőn nézett a hölgyre.
• Foreman. Mrs. Joana Foreman. Vagyis most már özvegy vagyok. A férjemet három hete veszítettem el. Ó, az én Edvinem. - válaszolta Mrs. Foreman, miközben egy zsebkendőt vett elő, és a könnyeket törölgette a szeméből. - Szívrohamban hunyt el, tudja?
• Értem asszonyom. Fogadja őszinte részvétemet.
• Köszönöm felügyelő úr. Szóval miből gondolom, hogy a barátja volt? Johnny Morena elég heves vérmérsékletű fiatalember. Az apja ugyanis latin vagy spanyol. Nem tudom pontosan. De biztos volt valami féltékenységi ügy azzal a másikkal. De...Jaj istenem...Túl sokat fecsegek. - Mrs. Foreman hirtelen elhallgatott és zavartan igazgatta a haját.
• Hálás vagyok minden információért, ami segíthet a nyomozásban. - próbálta Lucas megnyugtatni az asszonyt, de ő onnantól kezdve nem szólalt meg az ügyről, csak átvette a kiflik árát és betette a pénztárgépbe. Ezután elköszöntek egymástól és a felügyelő újra kilépett az utcára. Rápillantott a bőrszíjas karórájára. Reggel hét óra. Olyan szomorú, hogy az a lány már nem érhette meg a napfelkeltét.

Beült az autójába és a megadott cím felé vette az irányt. Körülbelül tíz perc múlva meg is érkezett a falu panziója elé. Kiszállt a kocsiból és szemrevételezte az épületet. Tulajdonképpen egy nagyobb családi ház volt. A külső falait fehérre festették, az ablakkereteket pedig sötétbarnára és minden ablakban piros muskátlik virítottak hosszú balkonládákban. Az előkertbe fehér nárciszokat és kardvirágokat ültettek és látszott, hogy rendszeresen gondozzák őket. Lucas autóján kívül mindössze egyetlen másik jármű parkolt a ház előtt, a helyi rendőrőrsé. A felügyelő a keskeny kövezett úton az ajtóhoz sétált és becsengetett. Kisvártatva egy fiatal nő nyitott ajtót.

• Steven Lucas felügyelő? - kérdezte, miután gyors pillantással végigmérte a nyomozót.
• Igen, én vagyok. - mutatta fel Lucas a jelvényét.
• Fáradjon be kérem. - tárta ki a nő az ajtót, majd amikor Lucas belépett az előtérbe, be is zárta mögötte. - Jöjjön utánam. Odavezetem. A helyi rendőrök már itt vannak.
• Köszönöm. - válaszolta a felügyelő, majd követte a lányt, aki egy folyosón vezette át, aminek a végén egy nehéz tölgyfaajtó volt. Ide nyitottak be.
• Parancsoljon felügyelő úr. Ha szüksége lenne rám, a szalonban leszek. - biccentett a nő, aztán sarkon fordult és a felügyelő figyelte, ahogy visszaindul arra, ahonnan jöttek. Ezután Lucas belépett a szobába. Az első, amit megpillantott, a lány holtteste volt. Szőke hajú, törékeny és nagyon fiatal. Az ágy mellett feküdt a szőnyegen. Tornacipő, farmernadrág, egy fehér felső és kék kötött kardigán volt rajta. Egy férfi éppen fölé hajolt.

Miután szemügyre vette a holttestet, Lucas balra fordult. A fából készült barna íróasztal mellett egy pocakos, alacsony, ősz hajú, borotvát arcú férfi állt rendőr egyenruhában. A felügyelőnek első pillantásra szimpatikusnak és becsületesnek tűnt a szomorú arcot vágó figura. Odalépett hozzá és kezet nyújtott, miközben a jelvényét is újra felmutatta.

• Steven Lucas vagyo a Scotland Yardtól. - a férfi felébredve a gondolataiból rápillantott a nyomozóra, majd fogadta a köszönést.
• Nagyon örvendek uram. Baker őrmester vagyok, a helyi megbízott rendőr. Ő pedig Dr. Ward, a házi orvosunk. Sajnos nekünk nincs rendőrorvosunk, de Dr. Ward igen tapasztalt. - mutatott a lány fölé hajoló, szintén ősz hajú, kockás tweed öltönyt viselő férfira. A doktor ebben a pillanatban felállt és ő is kezet fogott Lucassal.
• Mit tud mondani, doktor úr? - kérdezte Lucas.
• Nem sokat. Külsérelmi nyomok nincsenek. Ahogy azt már a Scotland Yardra megüzentem a főnökeinek, én mérgezésre tippelek. A nyelv duzzadt és elszíneződött. A halál időpontjának pontos megállapításához meg kell mérni a máj hőmérsékletét, amit csak a törvényszéki orvos tud megtenni. De én úgy hajnali egy és két óra közé tenném.
• Értem. - válaszolta Lucas, majd Baker őrmester felé fordult. - A panzió tulajdonosa itt van?
• Igen, Mr. Lucas. Ő volt az aki bekísérte Önt ide.
• Az a fiatal nő? - lepődött meg kissé a felügyelő.
• Igen. Elena Lane. Övé a panzió. - bólogatott Baker.
• Beszélt már vele?
• Igen. De nem tud sokat. Korán aludni ment. Hajnali öt órakor felkelt, mert fájt a feje és lejött a földszintre, hogy megkérje Lucyt, főzzön neki egy teát. Bekopogott, de senki nem válaszolt így benyitott. Akkor fedezte fel a lányt. Azonnal hívta a rendőrséget.
• Rendben. Köszönöm a segítségüket. - fogott kezet Lucas mindkét férfival, aztán hallották, ahogy újabb autó parkol le a ház előt. Megérkezett a halottaskocsi. Miután elszállították a testet, Baker őrmester és Dr. Ward is távozott. Lucas a szalon felé indult.

Hamar megtalálta, mert a helyiséget csak egy boltív választotta el az előtértől. Belépett és körülnézett. A szalonba három hatalmas ablakon keresztül áradt be a fény. A helyiség közepén két nagy méretű, bordó brokáttal bevont kanapé volt, közöttük egy lapos, láb nélküli asztalféleség leterítve egy keleti mintás szőnyeggel. A laminált padlót és a fehér falakat is több helyen borította kisebb-nagyobb keleti szőttes. Az egyik falat pedig egy könyvespolc takarta padlótól plafonig, tele régi kötésű könyvekkel. A panzió tulajdonosa, Elena Lane az egyik kanapén ült kényelmesen elhelyezkedve, keresztbe tett lábbal. Úgy 168 centi magas, vékony nő, 25 év körüli. Derékig érő sötétbarna haja hosszú fonatban végződött. Kék farmernadrágot, fehér horgolt pulóvert és térdig érő fekete lovaglócsizmát viselt. Lucas közelebb lépett.

• Foglaljon helyet felügyelő úr. - kínálta hellyel Elena. - Készítsek egy kávét?
• Elfogadom.

Elena Lane felállt, és a szalonból nyíló konyhába ment. Lucas helyet foglalt a kanapén. Tíz perc múlva Elena egy tálcával tért vissza, amelyet a lapos asztalra rakott, majd kávét töltött a felügyelőnek, és elé tolta a cukrot és a tejet. Ezután visszaült a helyére, szemben a felügyelővel. Lucas ekkor a lány arcát is megnézte. Szép, kreol bőr, kissé hosszúkás arc, vékony száj és hosszúkás orr. Sötétkék szeme felett íves, barnára festett szemöldök. A két szemöldöke között, pontosan középen pedig egy kis barna anyajegy, amitől még inkább egzotikusnak tűnt az arca. A felügyelő úgy sejtette, hogy Elena Lane nem, vagy nem teljesen angol származású.

• Nem akarom sokáig feltartani. Csak néhány kérdést szeretnék feltenni. - kezdte Lucas, miközben két cukrot és némi tejet tett a kávéjába, a csészealjra pedig a tálcára készített csokis kekszből is egyet.
• Természetesen. - bólintott Elena.
• Ön találta meg a holttestet, ugye?
• Igen. Lejöttem a földszintre, úgy 5 óra körül hajnalban, hogy Lucy készítsen nekem egy teát, mert nagyon fájt a fejem. Tudja én sosem iszom kávét. Bekopogtam de nem nyitott ajtót, így bementem. Akkor láttam, hogy ott fekszik. Ellenőriztem a pulzusát, de már nem élt. Nem nyúltam semmihez és hívtam Baker őrmestert.
• Baker őrmestertől úgy értesültem, Ön korán aludni tért. Hány órakor?
• Lássuk csak...Úgy fél kilenc körül. Tudja még küzdök az időeltolódással.
• Az időeltolódással?
• Igen. - mosolygott Elena. - Ugyanis tegnapelőtt jöttem haza Mexikóból.
• Mi járatban volt Mexikóban? - kortyolt Lucas a kávéjába.
• Recepteket gyűjtöttem az új szakácskönyvemhez. Ön gondolom nem jártas a szakácskönyvek világában, ezért nem ismeri a nevem.
• Ó, már rémlik! Elnézést, hogy először nem jöttem rá. Hiszen maga az az Elena Lane, aki különböző népek konyháját tanulmányozza. - csapott a homlokára a felügyelő.
• Igen, Mr. Lucas. Én vagyok az. Tudja áprilistól októberig ezt a panziót vezetem. Az év többi részében pedig külföldön tartózkodom és anyagot gyűjtök.
• Ez nagyszerű, Mis Lane. A panziót mióta vezeti?
• Már három éve. Tulajdonképpen ezt az életvitelt is azóta folytatom. A panziót az örökségemből vettem, ami a szüleim után maradt.
• Tehát a szülei már nem élnek?
• Sajnos nem. Tíz éve veszítettem el őket egy autóbalesetben, Görögországban.
• Ott élte?
• Igen, Mr. Lucas. Tudja a szüleim régészek voltak. Még az egyetemen ismerkedtek meg Cipruson. Anyám ugyanis ciprusi volt. Ráadásul félig görög, félig török, ami nem túl gyakori. Apám viszont angol volt. Összeházasodtak és együtt kutatták az antik világ rejtélyeit Görögországban, én pedig velük mentem mindenhová. De aztán jött ez a sajnálatos baleset. Így hamar a saját lábamra kellett állnom. Leérettségiztem, aztán megvettem ezt a házat és megnyitottam a panziót. A szakácskodás csak úgy jött.
• Sajnálom a szüleit. - mondta Lucas felügyelő.
• Semmi baj. Már régen történt. És a vétkes sofőr megkapta a büntetését. - válaszolta Elena és a felügyelő hirtelen dühöt látott megvillanni a lány szemében. De csak egy pillanatig tartott, aztán újra visszatért a nyugalom az arcára.
• Térjünk vissza Lucy Campbellhez. - javasolta Lucas. - Mióta lakott Önnél Miss Lane?
• Szólítson nyugodtan Elenának.
• Köszönöm. Én Steven vagyok.
• Rendben, tehát Steven. - mosolygott Elena. - Lucy körülbelül egy éve lakott nálam. Ugyanis akkor szüntették meg a közeli árvaházat, ahol nevelkedett. Még csak 17 éves volt, nem voltak rokonai, így befogadtam. Adtam neki egy szobát és fizetést azért, hogy takarítson a panzióban. Rendesen ellátta a munkáját. Ezenkívül a faluba is kijárt, és több háznál is gondozta a kertet.
• Önnek van elképzelése arról, hogy ki gyilkolhatta meg?
• Egyenlőre nincs, Steven.
• Idefelé jövet betértem egy kis vegyesboltba.
• Mrs. Foremanhez? - húzta el a száját Elena.
• Igen, miért?
• Semmi, csak ő a helyi pletykafészek. Az információs pult. Gondolom, ő máris elmondta, kit gyanúsít. - nevetett a lány.
• Ami azt illeti, valóban kaptam egy tippet. Mrs. Foreman szerint a lány barátja tette. Bizonyos Johnny Morena.
• Johnny? Nos, meglehet, bár én nem hiszem. Johnny rendes srác. Félig kolumbiai. Igen dolgos és imádta Lucyt. Bár egy gyilkosságnak sokféle indoka lehet. - gondolkodott el Elena, és Lucas úgy érezte, mintha a lány éppen visszaemlékezne valamire.
• Tapasztalataim szerint általában pénzért gyilkolnak. Vagy szerelemféltésből. - mondta a felügyelő. Erre Elena újra ráemelte a tekintetét és Lucason ekkor végigfutott a hideg.
• Ezek valóban gyakori indokok. De előfordult már gyilkosság félelemből is. És ami még érdekesebb, Steven. Bosszúból.