IV.

• Hallgatom. Mit tudott meg a szüleim balesetéről? - kérdezte Elena, majd hátradőlt a székén.
• A szülei Rodoszon haltak meg, amikor frontálisan ütközött az autójuk egy másik kocsival. A vétkes sofőr túlélte a balesetet. Rá egy hétre, azonban, gyanús körülmények között ő is meghalt. A férfit John Campbellnek hívták. Lucy Campbell édesapja volt. Mit tud nekem válaszolni erre Elena? - kérdezte Lucas, és egy falat után, most ő is hátradőlt a székén. Elena békés tekintetét a felügyelőn pihentette, majd sóhajtott egyet.
• Ez így volt. De én is elmondtam volna Önnek, ha kérdezi. Ugyanis nincs titkolnivalóm. A baleset helyszínére hívtak, hogy azonosítsam a szüleimet. Tizenöt éves fejjel képtelen voltam egyedül elmenni, így elkísért egy idős asszony, anyámék házvezetőnője, aki később a gyámom lett, amíg nagykorú nem lettem. Ő az, akitől a képet kaptam, ami a szobájában lóg az ágya felett.
• Nemezis árnyéka. - szólt közbe Lucas.
• Így van. Szóval természetesen John Campbell is ott volt. A szüleim halálát autóbalesetnek nyilvánították. Campbell megúszta, mert később megvizsgálták a kocsiját és nem működött a fék. Szóval nem csinálhatta szándékosan. De ez nem igaz. - Elena megállt egy pillanatra és újra sóhajtott.
• Hogy érti ezt? Azt mondja, hogy John Campbell szándékosan ment neki a szüleinek? De hát ez kész kamikaze akció! - csodálkozott Lucas.
• Vagy tökéletes bűntény, Steven. - válaszolta a lány. - Campbell ugyanis ismerte a szüleimet. Ők a rodoszi kolosszus környékén végeztek akkor ásatásokat az athéni múzeum számára. Campbell pedig kisstílű tolvaj volt, aki az ilyen ásatásokról csent el kisebb-nagyobb leleteket, hogy aztán eladja őket a feketepiacon.
• Ezt ön honnan tudja? - kérdezte Lucas, és most már fészkelődni kezdett a székében.
• Hallottam, amikor megpróbálta lefizetni a szüleimet, hogy adjanak neki oda egy értékes vázát, amit akkor még nem vettek leltárba. Azt mondta nekik, hogy eladja a feketepiacon és megosztoznak a nyereségen. De ők képtelenek lettek volna ilyesmire. El akartak menni a rendőrségre, hogy feljelentsék Campbellt, aki ezért igen sokáig börtönben ült volna.
• És gondolja, hogy ezért megölte őket?
• Nem gondolom Steven, hanem tudom. Amikor ott voltam a baleset helyszínén, Campbell odajött hozzzám sajnálkozni. Alkalmam volt jól megnézni őt. - Elena ökölbe szorította a kezét. - Láttam, hogy a nadrág a bal térdén lyukas és fel volt horzsolva a térde, valamint a bal könyöke is. És miközben beszélt hozzám, forgatta a csuklóját mintha megrándult volna.
• Tehát kiugrott az autóból az út szélére, mielőtt az autók összeütköztek volna – dőlt előre izgatottan Lucas, majd rákönyökölt az asztalra. - A csuklóját pedig nyílván megrántotta esés közben.
• Igen. Másképp hogy lennének lehetségesek ilyen sérülések? És pont a bal térde és könyöke. - bólogatott Elena.
• De a görög rendőrök nem vették észre ezeket?
• Nem. Hamar le akarták zárni az ügyet. És ők is úgy gondolkodtak, mint először maga. Kizárt, hogy valaki ilyen saját magára is veszélyes akcióval akarjon bárkit is eltenni láb alól.
• Mi történt ezután? Hogy halt meg John Campbell?
• Utolérte az igazság.
• Elena, hogyan történt? Megölte őt?
• Nem. - válaszolta határozottan a lány. - De ott voltam, amikor meghalt. Kiment sétálni a szklákhoz. Követtem őt, mert ki akartam valahogy szedni belőle egy vallomást, hogy felvegyem diktafonra és elvigyem a rendőrségre.
• Okos lány! - mosolygott Lucas. - Ugyanakkor nagyon kockázatos akció.
• Ez akkor nem érdekelt engem. Szóval beszélgetni kezdtünk. Aztán előálltam neki a teóriámmal, mire nevetni kezdett. Mindent bevallott. Aztán felém lépett, nyilván, hogy valamilyen módon engem is elhallgattasson, de túlságosan a szikla szélén állt és megcsúszott. A mélybe zuhant.
• Elena, legyen velem őszinte! Biztos, hogy nem segített neki leesni?
• Nem segítettem. Az egyetlen bűnöm, hogy hagytam lezuhanni, amikor még kapaszkodott a szikla szélén. - válaszolta Elena, majd kitörölt egy könnycseppet a szeméből. - Nemezis igazsága lesújtott és megbosszulta a szüleim halálát. Én pedig nem álltam az útjába.
• Hogy talált rá Lucyre?
• Véletlenül. Amikor megvettem ezt a házat, az árvaház még működött. Elmentem oda, hogy keressek egy lányt segéderőnek. Lucy volt a legidősebb de még csak tizenöt éves volt, így az árvaházban kellett maradnia. Átjárt nekem segíteni, és amikor két évre rá az árvaházat bezárták, hozzám költözött. Addig nem tudtam, hogy ő John Campbell lánya, hiszen a Campbell viszonylag gyakori vezetéknév, ráadásul Lucy nem hasonlított az apjára.
• Mikor és hogyan jött rá, hogy rokonok?
• Amikor Lucy átköltözött hozzám. Érdeklődtem a szüleiről, és ő mutatott nekem egy képet. Azt mondta, hogy az árvaház előtt az anyja nevelte, aki tüdőgyulladásban halt meg. Az apjával sosem találkozott. Később tudta meg, hogy Görögországban halt meg.
• Értem. - sóhajtott Lucas. - De Elena. Tudnia kell, hogy ez a történet nem tisztázza önt.
• Tudom Steven. De nem tudok mást mondani. - válaszolt Elena, majd újra mélyen a felügyelő szemébe nézett. - Steven Lucas nyomozó. Én nem öltem meg Lucy Campbellt, sem az apját. Önnek bizonyítékra van szüksége ahhoz, hogy higgyen nekem, hiszen ez a munkája. De nem baj! - állt fel Elena az asztaltól és a mosogatóba tette a tányérját, majd rámosolygott Lucasra. - Mert amíg megszerzi, addig sem kell nélkülöznöm a társaságát.

Lucas kissé zavarba jött. Nyomozói pályafutása során először esett abba a hibába, hogy vonzónak találta egy gyilkossági ügy egyik fő gyanúsítottját. Igyekezett legyűrni magában az érzést, hiszen nem engedhette meg magának, hogy egy ilyen vonzalom befolyásolja a józan ítélőképességét.

• Ízlett a vacsora? - rántotta vissza Elena a valóságba.
• Igen, köszönöm. Ezt ugye most tanulta Mexikóban?
• Igen. Szeretem a mexikói konyhát.
• Én is kedvelem. - bólogatott Lucas.
• Kíváncsi a véleményemre Lucy halálával kapcsolatban?- tette fel a kérdést Elena.
• Meghallgatom.
• Szokott kocogni? Bár ez hülye kérdés. Gondolom szokott, hiszen rendőr.
• Igen, szoktam. - mosolygott Lucas.
• Remek. Akkor húzza fel az edzőcuccát és mozogjuk le a vacsorát. Közben elmondom, mire jutottam. Elvégre én jobban ismerem az itteni embereket, mint Ön. - Lucas kicsit meglepődött a javaslaton, de végül is rábólintott. Aztán eszébe jutott valami.
• Na várjunk! Honnan tudjam, hogy nem akar megölni? - kérdezte, mire Elena megvonta a vállát.
• Nem tudhatja. De ha ez mégis így lesz, vigasztalja a tudat, hogy halála előtt megoldotta Lucy ügyét.
• Ez remek. - válaszolta nevetve Lucas, majd mindketten a szobájukba mentek átöltözni.

A közeli erdő felé vették az irányt. Már alkonyodott, a levegő pedig kissé csípős volt.

• Hallgatom. - mondta Lucas, miközben elkezdtek kocogni.
• Nos, az egyik gyanúsított tehát én vagyok. - kezdte Elena. - Hiszen volt alkalmam, és indítékom is. Alibim pedig nincsen. A másik gyanúsított Johnny. Gondolom nála indoknak az Elliott fiút is bevonta, ugye Steven? Johnny féltékenységből megölte Lucyt. Valami olyasmire gondolhat, hogy Lucy átment hozzá este és Johnny akkor métgezte meg.
• Elképzelhető, nem? Sőt Morena ellen két indokot is fel tudok hozni. Az egyik a féltékenység, a másik, hogy magával kezdett valami piszkos drogügyletbe, és Lucy meghallott valamit. Ehhez mit szól?
• Hogy Morena és én droggal üzletelünk? - Elena felnevetett. - Gondolja, hogy a hírnevemet porba tipornám egy ilyen piszkos kis ügylettel? Na ne nevettessen. Nekem ez nem éri meg. Higgye el! Viszont ha ilyesmit elképzelhetőnek tart, akkor nyílván azt is, hogy Elliott Barnes ölte meg Lucyt, mert a lány nem akart együtt lenni vele.
• A barnes fiú nem tehette, mert Brightonban van.
• Ezt az apja mondta önnek délután?
• Igen.
• De ön nem látta, hogy Elliott felszállt a brightoni vonatra, igaz?
• Hogy láthattam volna? - kérdezte csodálkozva Lucas.
• Ego, nem lehet biztos benne, hogy Elliott Brightonban van, igaz? Csak az apja szavára adhat, aki akár védheti is a fiát azzal, hogy alibit próbál neki biztosítani.
• Ebben igaza van. - húzta el a száját Lucas. - De az ilyesmit ellenőrizni lehet. Állíthatok rá embert Brightonban egy fénykép alapján. Ellenőrizhetem a kalauzok segítségével, hogy a vonaton volt-e. Egyikőjük mindig emlékszik az adott utasra és az időpontra.
• Igen, de Elliott ezt nem tudhatja. Ő hiheti azt, hogy a rendőrség ezt nem tudja ellenőrizni, hiszen ő és az apja nem jártasak az ilyesmiben.
• Értem mire gondol, Elena.
• Rendben. De akár tehette az apja is. Haragudhatott Lucyra, amiért nem a fiát választotta. És elég uralkodó típusú ember. A feleségét is elnyomja. Szereti, ha minden úgy van, ahogy ő azt eltervezi.
• De hogy ilyesmiért gyilkoljon...
• Nem zárható ki. Ha felemel egy követ, sosem tudhatja, nem ugrik-e ki alóla egy béka. Morena pedig remek bűnbak lenne számára.
• Hát ez szép. - fújtatott egyet Lucas. - tehát eddig szóba jöhetnek, mint tettes: Ön, Johnny Morena, Elliott Barnes, és az öreg Barnes. Mindenkinek lehetett indítéka és lehetősége.
• Igen, így igaz. De ha megengedi Steven, én még két személyt mondanék, akiről nem szabadna megfeledkeznie. Legalábbis én úgy gondolom. - nézett rá Elena, miközben megálltak egy pillanatra, és Lucas lihegve támaszkodott a térdére.
• Ne kíméljen Elena.
• Mrs. Foreman és Mrs. Higgins.
• Tessék? - nézett fel Lucas furcsán a lányra, és az jutott eszébe, hogy ez a csaj megbuggyant. Elena azonban magabiztos mosollyal tekintett le a felügyelőre, mintha kicsit értetlenkedne azon, hogy is nem jutott még Lucasnak eszébe ez a két név.
• Igen, Steven. Hiszen Lucy gondozta az előkertjüket. És mindketten nemrég vesztették el a férjüket szívroham miatt. Tudja, felügyelő úr, egy ilyen kis kert mindig a nappali vagy a konyha ablaka alatt van. Az ablak pedig sokszor nyitva marad, és kiszűrődnek onnan bizonyos beszélgetések. - Lucas kiegyenesedett és épp szóra nyitotta a száját, hogy reagáljon a feltevésre, de ekkor valami zajt hallottak a fák közül. Mindketten a hang irányába néztek, de a sötétben nem láttak semmit.
• Talán egy őz. - mondta Lucas.
• Nem, ezek egy ember léptei voltak. - súgta Elena.