Edd meg, amit főztél!

I.

Elena késésben volt, így sietősre fogta a lépteit. Hivatalos volt a manchesteri Sabores de Angeles spanyol étterem évente megrendezésre kerülő szakácsversenyére. Őt is felkérték, hogy legyen az ötfős zsűri egyik tagja. A március eleje meglehetősen hűvös időt hozott még. Elena belépett az étterem hátsó ajtaján, ahol másik két zsűritag is várakozott már. A két férfi az étterem tulajdonosai, a García ikrek voltak. Florentino és Federico alacsony, fekete hajú, középkorú, mindig mosolygós alakok, akik Madridban születtek, de már tíz éve éltek Angliában. Amikor meglátták a lányt, szívélyesen üdvözölték.
- Hola, Elena. Como estás? - ölelte meg Federico.
- Bien. Y vos? - viszonozta Elena a köszöntést.
- Megvagyok, köszönöm.
- Elena, örülünk, hogy épségben ideértél. Kényelmesen utaztál? - üdvözölte Florentino is.
- Igen, köszönöm. És az újbóli felkérést is, hogy zsűrizhetek. - mosolygott a lány.
- Tudod, hogy minden évben szívesen látunk itt. Kellenek a zsűribe a világot megjárt ízlelőbimbóid!
Közben a negyedik zsűritag is megérkezett. John Bolton, egy neves gasztronómiai lap újságírója, és gasztroblogger, magas, kopaszodó, ballonkabátos figura. Üdvözölte a jelenlévőket. Néhány perc elteltével végül az ötödik bíró is betoppant. Ernesto Chiellino, egy olasz származású szakács, aki Londonban Michelin-csillagos éttermet vezet.
- Vale!Akkor megmutatom, hol tudjátok letenni a kabátokat és a táskákat. - mondta Florentino és beljebb invitálta a bírákat...

Lucas leparkolt az étterem bejárata előtt. Kiszállt az autóból, majd átment a másik oldalra, hogy kinyissa az ajtót az édesanyjának és a barátnőjének.
- Nagyon örülök, hogy szabadságot tudtál kérni a hétvégére, kisfiam. Erre az eseményre nagyon nehéz lett volna asztalt foglalni, de mivel Elena mindjárt három meghívót is küldött, szomorú lettem volna, ha ki kell hagynunk. - mondta Cyntia.
- Igen anya, de siessünk egy kicsit. - bólogatott a felügyelő.
- Még sosem voltam ilyen eseményen, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Milyen izgalmas, hogy mi is megkóstolhatjuk azokat az ételeket, amelyeket a tíz versenyző készít!Ó, és Elena mondta a telefonban, hogy a végén még valami híres zenész is fellép, de azt nem akarta elárulni, hogy kicsoda. Azt mondta meglepetés, de biztosan tetszeni fog nekem. Olyan izgatott vagyok.
- Igen, anya. Mindannyian kíváncsiak vagyunk.
- Én meg erre az Elena Lanere vagyok kíváncsi. - súgta oda Lucasnak a barátnője, miközben beléptek a vendéglő ajtaján.
- Miért?
- Mert anyád minden mondatában megemlíti. - húzta el a száját a lány.
- Ők nagyon jól összebarátkoztak a múlt hónapban. - sóhajtott Lucas, majd a kabátja belső zsebéből elővette a meghívókat és átnyújtotta az ültető hostessnek, aki az asztalukhoz kísérte őket. Éppen leülni készültek, amikor Elena megpillantotta őket. Széles mosollyal az arcán sietett oda az asztalukhoz.
- Cyntia!Nagyon örülök, hogy el tudtatok jönni. - ölelte meg az asszonyt.
- Elena, köszönjük a meghívást. Örülök, hogy újra látlak. - válaszolta Cyntia.
- Hogy vagy Steven? - nyújtotta oda a kezét Elena a felügyelőnek.

Köszönöm jól. És te?
- Én is. - bólintott a lány, majd Lucas barátnőjére tévedt a tekintete. Néhány pillanatnyi kínos csönd állt be. A két nő egymást bámult, Lucas pedig Elenát. Aztán Cyntia oldalba bökte a fiát, mire az felocsúdott.
- Ó, bocsánat. Elena, hadd mutassam be neked Mary Palmert, a barátnőmet. Mary, ő itt Elena Lane, a kiváló szakácsnő és világjáró.
- Nagyon örülök, Mary. Remélem jól fogod érezni magad ma este és sok finom ételt fogsz kóstolni.
- Köszönöm. - bólintott Mary, miközben kissé fellengzős modorban végigmérte a lányt.

Újabb néhány másodperces szünet következett, amit Elena tört meg.
- Nos, akkor én hátramegyek a többi zsűritaghoz. Kellemes estét.
Elena kipirult arccal sietett hátra a konyhába.
- Felfuvalkodott kis liba. - morogta az orra alatt. A raktár felé tartott, ahol a húsokat tárolják, hogy kicsit lehűtse magát, amikor a folyosón nekiütközött az egyik versenyzőnek, egy fiatal fiúnak.
- Bocsánat, Miss Lane. - mondta a fiú zavartan, de közben nem Elenára nézett, hanem a folyosó vége felé bámult idegesen.
- Semmi baj, az én hibám. - válaszolta Elena mosolyogva, és elsétáltak egymás mellett. A fiú eltűnt a szeme elől, és ekkor vette észre, hogy elejtette egy fehér zsebkendőt. Utána akarta vinni, de végül jobbnak látta, ha odaadja egy másik versenyzőnek, hátha az majd átadja a srácnak...



Amikor senki sem volt ott, belopódzott az öltözőbe, és elővette a zsebéből a kis fiolát. Úgy gondolta, senki sem fog gyilkosságra gyanakodni. Jól megtervezett mindent. Senkit sem fognak hibáztatni. Ennek így kell történnie.
Beletette a tablettákat a táskába, egyet pedig kivett és porrá törte. Elkeverte az italban, megtörölte a kezét a zsebkendőjében, majd a két pohárral a kezében mosolyogva lépett ki az öltözőből.
Éppen szembe találkoztak.
- Barry, gyere, igyunk erre a remek napra. Biztosan nagy sikered lesz. - nyújtotta át áldozatának a vörösbort.
- Köszönöm. Remélem is, bár erős a mezőny. - válaszolta Barry, majd koccintottak és kiitta a poharat...



Federico nyitóbeszéde után, a tíz versenyző felállt a pultok mögé és elkezdték készíteni az előételt, amelyre húsz perc állt a rendelkezésükre. A meghívott vendégek izgatottan nézték a serénykedő szakácsokat, a zsűritagok pedig beszélgettek és a séfek mozdulatait figyelték. Elena felfigyelt rá, hogy az egyik szakács imbolyogni kezd a pultja mögött.
- Valami nem stimmel Barry Flynnel. - súgta oda Florentinonak.

A következő pillanatban Barry kiejtette a kését a kezéből és a padlóra esett.
Minden szakács abbahagyta a tevékenységét, Elena és Lucas pedig egyszerre szaladtak oda a férfihoz.
- Rosszul lett?Van pulzusa? - kérdezték páran.
Lucas leguggolt Barry mellé, és két ujját a nyaki ütőerére helyezte. Néhány pillanat múlva ránézett a feléjük hajoló Elenára, és megrázta a fejét.
- Meghalt.
Az emberek döbbent arccal nézték a halott férfit, két idősebb hölgy pedig elájult a sokktól.
Elena felegyenesedett és egy fehér zsebkendő jutott az eszébe...

Már megint megleptek!:)

Megint kaptam egy elismerést, amit nagyon köszönök Dettinek!:)

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot.
2. Válaszolj 11 kérdésre.
3. Írj 11 kérdést.
4. Küldd tovább 11 blognak.


11 dolog magamról:

1. 25 éves vagyok.
2. Szeretem a matekot.
3. Utálom a sóskát.
4. Nehezen viselem az igazságtalanságot.
5. Szívesen végeznék önkéntes munkát Afrikában vagy Dél-Amerikában.
6. Imádom a hatalmas marhasteakeket jól átsütve, főtt kukoricával.
7. Rágom a körmömet.
8. Néha úgy érzem, nem erre a bolygóra kellett volna születnem...
9. Van olyan, hogy sétálok az utcán, és magam körül lassított felvételben látom az embereket.
10. Igyekszem sokat és sokfélét olvasni.
11. Botlábú vagyok, egyáltalán nem tudok táncolni!



Tangolita (Detti) kérdései:

1. Hiszel Istenben?
Istenben igen, csak némely földi szolgájában kételkedem.
2. Kisgyerekként mi volt a kedvenc meséd.
Andersen: Két gyertya
3. Hiszel a véletlenekben?
Nem!
4.  Melyik három dolgot vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre?
Továbbra is éles bicska, szemüveglencse, Gonzalo Higuaín!:)
5. Kedvenc süteményed?
Anya gerbeaud-ja!:)
6. Ki vagy mi inspirál az írásban?
Zenék, amiket hallgatok. Mindig másfajta.
7. Milyen zenét szeretsz?
Uhhh, Nickelback-től Alejandro Sanzon át Mozartig sokfélét!
8. Melyik országban élnél szívesen?
Élnék Spanyolországban, Argentínában, de például Mozambikban is.
9. Premier League vagy La Liga?
Egyértelműen a spanyolok!:)
10. Hol laksz?
Miskolcon.:)
11. Hogyan látod magad 5 év múlva?
30 évesnek!:)



Kérdéseim:

1. Akciófilm Tom Cruise-al a főszerepben, vagy fekete-fehér film Fellini rendezésében?
2. Ha lenne egy időgéped, melyik korba mennél vissza vele?
3. Hiszel abban, hogy más dimenziók is vannak a világon azon kívül, amit az ember érzékelni képes?
4. Számodra mi a legfontosabb tulajdonság egy emberben, amitől felnézel rá?
5. Ki tudod rakni a Rubik-kockát?
6. Legemlékezetesebb gyerekkori élményed?
7. Kedvenc műsorod a tévében?
8. Autó vagy bicikli?
9. Szerinted meddig akarják még forgatni a Barátok köztöt?
10. Rossz szokásod?
11. Miért nem ütötte agyon Noé a két szúnyogot?



Továbbadom:

Un sueno en realidad
Corazones
Two worlds
Rex felügyelő fanfic
Egyfolytában megyek tovább és tovább...
Elfuthatsz, de nem menekülhetsz
El mundo detras
Kézzel lábbal
Futball princess

VIII.

Elena idegesen járkált fel-alá az őrizetes cellában a sevenhillsi rendőrörsön, mialatt a szomszéd szobában Lucas Bettyt hallgatta ki.
- Tehát Miss Malek, azt mondja, hogy pusztán megijedt, és ezért bújt el a rendőrség elől? – kérdezte a felügyelő a megszeppent lánytól.
- Igen, Mr. Lucas. Láttam, hogy Mrs. Pickett ott fekszik holtan az istállóban, és hogy engem keresnek. Megrémültem. Nem tudtam, hogy mit tehetnék. Ezért fordultam Miss Lanehez.
- Miss Lane pedig azt mondta önnek, hogy ne jelentkezzen a rendőrségen, és elrejtette önt a nyaralójában. Így volt?
- Miss Lane csak segíteni akart. Őt ne vádolják semmivel. Mindent megtett, hogy bebizonyítsa az ártatlanságomat. És nem értem őt miért nem kérdezi már meg. Hiszen ő tudja, hogy ki a gyilkos. És már valamilyen bizonyítéka is van!
- Tessék? Azt mondja, hogy Miss Lane már tudja, ki követte el a gyilkosságot? – Lucas szemei tágra nyíltak a kijelentés hallatán.
- Igen, persze. Ezért jött fel hozzám, mielőtt maga letartóztatott minket. Hogy elmondja nekem.
- És elmondta?
- Nem volt rá ideje, mert jött maga. – válaszolta a lány.
Lucas az asztalra csapott, majd intett a szoba sarkában álló rendőrtisztnek, hogy vigye vissza Bettyt a cellájába.
- És kísérje be hozzám Elena Lanet. – tette még hozzá.
Néhány perc múlva a tiszt egyedül tért vissza.
- És az őrizetes? – nézett rá kérdőn Lucas.
- Uram, a kisasszony nem hajlandó idejönni, amíg nem telefonálhat egyet.
Lucas dühösen nyitott be az őrizetes cellába. Elena karba font kezekkel állt meg előtte. A felügyelő odalépett hozzá.
- Elena! Betty azt mondta nekem, hogy tudod, ki a gyilkos.
- Nem mondok semmit, amíg nem telefonáltam egyet. – vágta rá a lány.
- Ügyvédet akarsz hívni?
- Nem mondom el, hogy kit akarok felhívni. Jogom van egy telefonhoz. Tudom, hogy ki a gyilkos, de addig egy szót sem szólok, amíg nem telefonáltam egyet.
Lucas nagyot sóhajtott.
- Gyere, Baker irodájából telefonálhatsz egyet.
Elena kilépett a cellaajtón, mögötte pedig Lucas és a rendőrtiszt haladt.
- Baker hol van? – kérdezte Elena út közben.
- El kellett mennie az egyik tanyára valami csirkelopás ügyében.
Elena bólintott, majd belépett az őrmester irodájába, és rögtön a telefonért nyúlt. Úgy ütötte be a számokat, hogy senki se lássa, kit hív.
- Életbe lép a terv, amit mondtam, rendben? De légy óvatos, kérlek. És köszönöm. – csak ennyit mondott, majd letette a kagylót.
Lucas kérdőn nézett rá.
- Életbe lép a terv? Elena, miért szórakozol így velem? Ez egy gyilkossági ügy. Kivel beszéltél, és milyen terv?
- Menjünk a Pickett-házhoz, út közben mindent elmondok.
- Na, nem, te őrizetben vagy. Egy tapodtat sem mozdulhatsz innen. Elmondod szépen, amit tudnom kell, és nem súlyosbítod tovább a saját ügyedet sem. Majd én intézkedem.
- Vagy veled megyek, vagy nem szólok egy szót sem.
- Elena ez már… - háborodott fel Lucas, de amikor látta, hogy a lány újra keresztbe fonja a karjait maga előtt, legyintett egyet. – Induljunk, de ajánlom, hogy út közben mindent elmondj!
Elena bólintott, majd kimentek az utcára, beültek a járőr kocsiba, és Greenfields felé vették az irányt…




Cyntia kiszállt Ward autójából, és a ház felé vette az irányt. Ward pedig leparkolt egy olyan helyen, ahol nem láthatták az autót, és a ház mögé lopódzott a nappali ablaka alá, hogy mindent jól halljon és közbe tudjon lépni, ha szükséges. Cyntia bekopogott és Miss Montgomery kisvártatva ajtót is nyitott neki.
- Ó, Mirs. Lucas, kérem, fáradjon be. Meglepett a hívása.
- Igen, köszönöm. És elnézést, hogy így önre törtem, de nagyon unatkoztam egyedül a panzióban, amíg a fiam nyomoz, Elena pedig szintén elfoglalt. És gondoltam Önnek is jól esne egy beszélgetés egy hasonló korú asszonnyal, ilyen nehéz időkben.
- Ez igazán nagyon kedves öntől. – válaszolta Miss Montgomery, majd betessékelte Cyntiát a nappaliba. – készítettem egy kis uzsonnát, foglaljon helyet.
- Köszönöm. – válaszolta Mrs Lucas, majd leültek egymással szemben és beszélgetni kezdtek. - Szóval hogy viseli Ed Pickett az édesanyja elvesztését?
- Ő, Mr. Ed nagyon erős jellem. Hasonlít a megboldogult édesapjára, aki szintén nagyon határozott férfi volt.
- Jól ismerte az idősebb Mr. Pickettet? – kérdezte Cyntia.
- Igen, meglehetősen. Tulajdonképpen fiatal korunk óta ismertem őt. Egy időben még udvarolt is nekem. De aztán Ed édesanyját vette feleségül.
- Ó, valóban? – kérdezett vissza Cyntia, majd fészkelődni kezdett a kanapén. – Nos, az az igazság, hogy én ezt másképp tudom, Miss Montgomery.
- Tessék? Ezt meg hogy érti? – nézett rá gyanakodva a szakácsnő.
- Nézze, bevallom egész konkrét oka is van annak, hogy idejöttem. Elena küldött, hogy mutassam meg önnek, ezt. – válaszolta Cyntia, majd egy nyomtatott papírt vett elő a táskájából, és átnyújtotta Miss Montgomerynek. – Ez egy házasságlevél. A két fél pedig, az idősebbik Edward Pickett, és ön.
- Ezt honnan szerezte? – pattant fel idegesen a szakácsnő.
- Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ön fontos dolgot titkolt el a rendőrség elől. Ön, és az idősebb Mr. Pickett házasok voltak egykor, de aztán az ön férje megismerkedett a néhai Mrs. Pickettel, és elhagyta önt. Később megszületett Ed, ön pedig úgy tett, mintha békében váltak volna el egymástól, és mivel Mr. Pickett is ebben a hitben volt, felvette önt szakácsnőnek ehhez a házhoz, amikor ön megszorult anyagilag. Azért, hogy a régi szerelemre, most már állítólagos barátságra való tekintettel megsegítse önt. De Miss Montgomery, önben fortyogott a bosszúvágy, és bántotta, hogy a volt férje, és annak új felesége boldogan nevelik együtt a kisfiúkat. Ezért olyan tervet eszelt ki, ami meglehetősen sok évet vett el az életéből, de annál tökéletesebb lehetett volna. Először megölte a volt férjét, kihasználva azt, hogy Mr. Pickett szívbeteg volt. Túladagolta neki a szívgyógyszert. Mivel Mr. Pickett maga vette be a gyógyszereit, és mindig is kissé feledékeny ember volt, úgy gondolták, elfelejtette, hogy egyszer már bevette az aznapi tablettát, és rövidre zárták az ügyet. Szívroham a gyógyszer túladagolása miatt. Baleset. A terve első része tehát sikerült, már csak Mrs. Pickettet kellett félreállítani az útból, de ehhez még várnia kellett, hogy felnőjön az örökös, akire rákenheti majd a gyilkosságot. Teltek az évek, és most, néhány hónapja úgy gondolta, elérkezett a pillanat, hogy Mrs. Picketten is bosszút álljon, és ráadásul megszerezze azt a gyémánt brosst, amit még sok évvel ezelőtt ön nézett ki egy ékszerboltban, de aztán Mr. Pickett a második feleségének vásárolt meg. Először úgy gondolta, hogy Ed Pickettre keni az édesanyja meggyilkolását, de aztán még jobb bűnbakot talált Bettina Malek, az albérlő személyében.
- Hát ez eddig egy igazán lehengerlő elmélet, Mrs. Lucas, gondolom a fia öntől örökölte a nyomozáshoz szükséges képzelőerőt. Na de hogyan követhettem én el a gyilkosságot?- kérdezte Miss Montgomery.
- Ha megengedi, folytatom. Aznap reggel, amikor Mrs. Pickett meghalt, ön kicsit korábban kelt fel. Odament a széfhez, és mivel ön ismerte a kódot, mert korábban kileste, amikor Mr. Ed kinyitotta széfet, egyszerűen azt használta a kinyitáshoz. Persze itt máris elkövetett egy hibát. Nyomot hagyott, mert amikor visszazárta a széfet, nem állította nullára a számokat, hanem 0822-re, vagyis az ön és Mr. Pickett házasságkötésének dátumára. Augusztus 22. Mondja, ezt miért tette?
- Nos, nem tudom. Nem bírtam megállni. – vonta meg a vállát Miss Montgomery. – Már rájöttem, hogy hiba volt.
- Igen, valóban az volt. Mert most már elmondhatom, hogy Elena gyanúját ez ébresztette fel először. Na de, hogy folytassam. Ön kivette a széfből az ékszert, aztán kiment az udvarra, hogy az egyik használaton kívüli épületben elrejtse, amíg pénzzé nem tudja tenni. Ezután akarta álmában megölni Mrs. Pickettet, de a sors másképpen alakította a történéseket. Mrs. Pickett ugyanis korábban ébredt, lejött az emeletről, és meglátta, hogy a bejárati ajtó nyitva maradt. Kiment az udvarra, és meglátta önt az ékszerrel a kezében. Természetesen magyarázatot akart, de ön e helyett megütötte, amitől az asszony elájult. Ezért volt az az ütésnyom a fején. Ezután hirtelen eszébe jutott valami. Tudta, hogy Betty nincs otthon, mert korábban már kifigyelte, hogy eljár megetetni azokat a macskákat. Fogta és leütötte a lakatot az istállóajtóról, majd bevonszolta oda az asszony eszméletlen testét, és letakarta egy pokróccal. Ezután beszaladt a házba, hogy feltörje a széfet, mintha azt Betty nyitotta volna ki, mert a lány ugyebár nem ismeri a kódot. Majd bement a lány szobájába, és elvette a borítékvágót. Gyorsan zsebe rakta, mert meghallotta, hogy Mr. Pickett megérkezett, majd kétségbeesést színlelve szaladt elé, és elmondta neki, hogy mi történt. Együtt kiszaladtak az istállóba. Mr. Ed meglátta az édesanyját, de hirtelen nem a pokróccal vagy bármi mással foglakozott, hanem azzal, hogy minél előbb hívj a rendőrséget. Nem is volt képes közelebbről megnézni az édesanyját, és természetesen elhitte önnek, hogy az asszony már halott. Beszaladt a házba, hogy a rendőrséget hívja, maga pedig kint maradt. Ekkor ölte meg Mrs. Pickettet a borítékvágóval. A hideg az ön kezére játszott, hiszen a halál időpontját nehezebb volt így megállapítani.
- Bravó. Nos, mit tagadjam, így történt. De vajon azt is tudja, hogy a brosst hogyan próbáltam beadni a zálogházba? Hiszen a kamerák és az eladó vallomása alapján egy magas vöröses hajú férfit keres a rendőrség.
- Nagyon egyszerű. Ön elég magas. Parókát és sapkát húzott. Valamint ellopta Jacob Pears kabátját, ezzel még inkább Bettyre terelve a gyanút, hiszen az ő barátja Ted Dawson is vörösesbarna hajú.
- Bravó. Mit tagadjam, így történt. Csak egy kérdésemre válaszoljon. Elena Lannel együtt eszelték ki a megoldást?
- Nem. Tulajdonképpen Elena jött rá mindenre. Én csak a közvetítő vagyok.
- Értem. – állt fel Miss Montgomery és járkálni kezdett a nappaliban. – Gondoltam, hogy Elenával vigyázni kell. De ő is felelőtlen volt, amikor ideküldte magát egyedül. – mondta, majd hirtelen felkapott egy nehéz könyvtámaszt a polcról és nekitámad Cyntiának, ám ekkor Ward lépett be a nappaliba és lefogta a szakácsnőt. Néhány pillanat múlva Lucas is megérkezett Elena és egy rendőrtiszt társaságában. Elena azonnal odaszaladt Cyntiához.
- Jól vagy, nem esett bajod?
- Nem, Elena, jól vagyok. Jól csináltam? – kérdezte az asszony.
- Igen, Cyntia. Jobban nem is lehetett volna. Köszönöm. – ölelte meg Elena.
Ekkor egy másik rendőrtiszt lépett be a nappaliba egy hosszú kabáttal és egy parókával a kezében.
- Felügyelő úr, ezeket találtam az egyik emeleti szobában. – mutatta fel a tárgyakat, mire Lucas bólintott neki.
- Csomagolja be őket. – mondta, majd a szakácsnőhöz fordult. – Miss Montgomery, letartóztatom önt Mrs. Abigail Pickett meggyilkolása és egy nagy értékű gyémánt bross, valamint egyéb más jegyzőkönyvbe vett értéktárgyak ellopásáért. Minden más majd a rendőrőrsön. Bilincseljék meg.
Miss Montgomery fenyegetőn nézett Elenára, aki viszont határozottan a szemébe nézett.
- „… maradt egy férj, aki csalja a felségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek.” – idézte Elena.
- Igen. Edward már elkezdte a kapcsolatot Abigailel, mikor még az én férjem volt. Ez megbocsáthatatlan…

Másnap reggel Elenát és Bettyt is kiengedték az őrizetből. Mindketten a panzióba siettek. Ed Pickett és Ted Dawson már ott várta őket, Cyntiával együtt. Később Lucas is megérkezett, és együtt ültek le reggelizni.
- Szóval akkor eladod a farmot és Gillianhez költözöl? – kérdezte Elena Pickettől.
- Igen. Képtelen lennék abban a házban lakni ennyi borzalom után.
- Megértem. – bólintott Elena.
- Jacob Pears és Jim Todd maradnak az új tulajnál, Tedet viszont tapasztalatlannak tartja a fickó, így miatta még aggódom. – mondta Ed, majd ránézett a fiatal Dawsonra.
- Nagyon rendes öntől uram, de már van állásom.
- Tényleg? – csodálkozott Ed.
- Igen. – bólintott Betty. – Tudja, Elena még nem talált senkit Lucy Campbell helyére, mióta szegény lány meghalt, így felajánlotta nekem és Tednek, hogy segítsünk neki a panzió körül, és megkaphatjuk Lucy régi szobáját.
- Hát ez remek. Nagyon jó ötlet Elena. – mosolygott Cyntia.
Reggeli után Pickett átvitte Tedet és Bettyt Greenfieldsbe, hogy összepakoljanak, és ő majd segít nekik átköltözni Elenához. Elena pedig Cyntiáéktól búcsúzott, akik visszautaztak Londonba, mivel Lucas hivatalosan még nem zárta le a Pickett aktát. Cyntiától gyorsan elbúcsúzott a lány, és megígérték egymásnak, hogy gyakrabban fognak összejárni. Miután az asszony beszállt a kocsiba, Lucas lépett oda Elenához.
- Köszönöm, hogy nem emeltél vádat ellenem. – mondta Elena.
- Nos, el tudtam simítani a dolgot, mivel közreműködtél az ügy felderítésében.
Néhány pillanatig hallgattak, majd Lucas tette fel a kérdést.
- És mi, Elena?
A lány az állát vakargatta, aztán a felügyelő szemébe nézett.
- Steven, az a baj, hogy nem tudlak hová tenni. Így pedig ennek az egésznek semmi értelme. Nem bízol bennem, és én sem benned. Sajnálom.
A kezét nyújtotta a felügyelőnek, majd bement a házba…

VII.

Lucas elindult Ted Dawson felé.  A személyleírása tökéletesen megegyezett, azzal a férfiéval, aki a gyémántbrosst akarta beadni a zálogházba.
- Uram, elnézést. Válthatnánk néhány szót? – szólította meg Tedet, aki éppen az istállóajtót zárta lakatra.
Dawson megállt és ránézett a felügyelőre.
- Miben segíthetek, uram.
- Én Steven Lucas vagyok a Scotland Yardtól. Feltennék önnek néhány kérdést. Ön ugye itt dolgozik?
- Igen, Mr. Lucas. Az állatokat gondozom.
- Mióta dolgozik itt?
- Csak néhány hónapja. Azt hiszem három vagy négy.
- Minden nap itt van?
- Nem uram, egy szabadnapom van egy héten.
- Tegnap itt volt?
- Igen, tegnap is jöttem, reggel, hogy szoktam. A többiekkel együtt.
- Kik azok a többiek?
- Jacob Pears, és Jim Todd. Hárman jöttünk tegnap. Mindannyian itt lakunk a faluban. Reggel összegyűlünk a helyi kocsmában, egy rumos kávéra, aztán együtt jövünk ide Pears kocsiján.
- Értem. Hol vannak a munkatársai? – kérdezte Lucas.
- Ők már elmentek. Most én voltam a soros, hogy bezárjak mindent.
- Megadná nekem a címüket?
- Persze, jöjjön velem a kisházba. – bólintott Dawson, majd elindultak egymás mellett a munkások pihenőhelye felé.
- Ha már itt dolgozik három-négy hónapja, akkor ismeri Bettina Maleket, az albérlőt, ugye? – kérdezte Lucas, miután zsebre vágta a papír cetlit, amire Ted a másik két munkás címét írta fel.
- Igen, persze. – válaszolt tétován Dawson.
- Beszélgetett is már vele?
- Igen, tudja felügyelő úr, az az igazság, hogy Betty és én együtt vagyunk.
- Ó valóban? – lepődött meg Lucas. – És mióta, ha nem vagyok indiszkrét?
- Hát, tulajdonképpen már azóta, hogy itt dolgozom. Nem sokkal utána kezdtem udvarolni neki.
- Ez nagyon érdekes. Feltennék egy kérdést, Mr. Dawson. El tudja képzelni ön Bettyről, hogy ő lopta el az ékszereket a Pickett család széfjéből, és ő ölte meg Mrs. Pickettet?
- Na de uram, mégis hogy képzeli…
- Tudom, hogy ez furcsa kérdés, de mégis felteszem.
Dawson nagyot sóhajtott, majd lassan és tagoltan válaszolt a felügyelőnek.
- Nem, Lucas felügyelő, ezt teljesen kizártnak tartom.
- Köszönöm, hogy válaszolt. Még egy kérdésem lenne. Hol volt ön tegnap késő délután, hat óra körül?
- Hazafelé mentünk Pears-el. Kérdezze meg őt, igazolhatja.
- Így lesz. Nem is tartom fel tovább. Még egyszer köszönöm, hogy a rendelkezésemre állt.
Kezet fogtak, majd Lucas kilépett a kisházból. Elhatározta, hogy a kérdezősködést a két munkatársnál folytatja, legfőképpen ennél a Jacob Pearsnél, aki igazolhatja Ted Dawson alibijét a tegnap délutánra vonatkozóan. De előbb még gyorsan telefonálnia kell egyet.
- Szia, Peter, itt Lucas. Szeretném, ha ráállítanátok egy járőrt valakire. A neve Ted Dawson. Igen, a most folyó ügyemmel kapcsolatos. Igen, mondom a munkahelye címét és a személyleírását…

Elena fel-alá járkált a nappalijában. Valamit ki kell találnia. Egyelőre semmi nincs a kezében. Az okiratra is várnia kell még, de az önmagában nem sokat ér. Itt bizony kockázatot kell vállalni, ha rá akarja bizonyítani a gyilkosságot a tettesre. Pedig teljesen biztos benne, hogy ő az. Ó, hiszen milyen egyszerű. Az a néhány sor… Az volt az útmutató. Nem ez lenne az első eset. Az az átkozott bosszúvágy, ami megmérgezi az emberek lelkét. Na meg a pénz. Két gyakori indok a gyilkosságra. És itt most mindkettő szerepet játszik.  De mit kellene tenni most? Elena, akárhogy törte a fejét, semmi nem jutott az eszébe. Ráadásul az kell, hogy Lucas is szem és fültanúja legyen mindennek. A tárgyi bizonyítékoknak meg kell lennie valahol. Csak kicsit fel kell zaklatni a gyilkost. Akkor majd előbújik a rejtekéből és megmutatja az igazi arcát…
Elena mögött Cyntia állt meg egy tálcával a kezében.
- Gyere, egyél egy pár falatot. – szólalt meg.
A lány hátrafordult és rámosolygott az asszonyra.
- Köszönöm, de most nem kérek. Egy falat sem megy le a torkomon.
- Talán mégis csak az lenne a legjobb, ha egyszerűen elmondanád Stevienek, hogy mire jöttél rá. – mondta Mrs. Lucas, miközben letette a tálcát az asztalra.
- De hát ő nem tudja, hogy én is nyomozok az ügyben. Akkor fény derülne rá, hogy elrejtettem Bettyt. Ráadásul mivel bizonyítékom nincs, nem hinne nekem, hanem kapásból szegény ártatlan lányt tartóztatná le. Jaj, de nehéz ügy ez. – sóhajtott Elena, és lehuppant a kanapéra.
- És gondolod, hogy valóban nem hinne neked?
- Bizonyíték nélkül? Cyntia, akármilyen kapcsolatban is vagyok a fiaddal, ő egy rendőr. Szabályok kötik, én pedig törvényt szegtem. És szerinte Betty is. Nem, ilyen egyszerűen nem szólhatok neki. Kell egy terv. De egyelőre még türelmesnek kell lennem…




Tegnap délután nem sokon múlt a lebukás. Óvatosabbnak kell lenni. Nem szabad elkapkodni semmit. A rendőrség teljesen másra gyanakszik. A terv már majdnem tökéletesen megvalósult. Akkor aztán itt hagy mindent, és új életet kezd máshol. Azzal, hogy Betty eltűnt, csak még inkább magára terelte a gyanút. Az egyetlen, aki gondot jelenthet, az Elena Lane. Van valami annak a nőnek a szemében. Valami baljós. Úgy nézett rá, mintha tudná…De nem. Az lehetetlen. Mégis mit tudhatna. És ha tud is valamit, nincs rá bizonyítéka. Hiszen mindent gondosan elrejtett. Most már csak a kabátot kell a megfelelő helyre tenni, hogy a gyanút végképp ráterelje Bettyre. Nem lesz semmi gond. Csak türelem…




Miután Lucas végzett Pears és Jim Todd kihallgatásával, visszament Sevenhillsbe a panzióba. Todd nem sok érdemleges információval szolgált. Pears igazolta Dawson alibijét, de mondott még valami érdekeset. Eltűnt a kabátja. Egy hosszú kabát. Könnyen meglehet, hogy ez a kabát azonos azzal, amit a tettes viselt a zálogházban. Márpedig Pears kabátjához nem fér hozzá akárki. Ő maga nem lehetett, mert túl alacsony. Toddra sem illik a személyleírás. Pickett és Dawson azonban könnyedén hozzáférhetett ahhoz a kabáthoz, tehát kettejük között kell keresni a tettest. Mármint azt, aki a gyémántbrosst akarta értékesíteni. Mert Mrs. Pickett gyilkosa ettől még lehetett Bettina Malek is. Dawsonnak a gyilkosság időpontjára van alibije. Az a baj, hogy tegnap délután hatra is. Mindkettőt a munkatársai igazolták neki. Lehet, hogy Pickett játszott össze Bettyvel? Elég vad elképzelés, de nem lehetetlen. Bettyt a föld alól is elő kell keríteni valahogy.

Lucas leparkolt a panzió előtt. A földszinten a szalonban égett a lámpa. Vajon Elena itthon van? Kopogott, mire a lány kabátban nyitott neki ajtót.
- Szia Elena. Most jöttél te is? Nem láttalak.
- Nem, én most indulok. – válaszolta a lány.
- Hová?
- Csak sétálok egyet. Később találkozunk. – azzal kiviharzott az ajtón.
Cyntia jött a fia elé, aki gyanakodva bámult Elena után.
- Hová ment?
- Azt mondta, sétál egyet. – válaszolta az asszony.
- Nem, én nem hiszem. Túlságosan izgatott volt. Mintha készülne valamire. Jobb, ha utánamegyek.
- Ne, kisfiam, ne kövesd. Csak még jobban magadra haragítod. – próbálta elterelni Cyntia a felügyelő figyelmét, de sikertelenül.
- Szerintem meg titkol valamit. Inkább utánamegyek. – mondta Lucas, és már indult is.
Igyekezett kellő távolságból követni Elenát, hogy a lány ne vegye őt észre. Meglepődött, amikor elhagyták a falu határát, és a szőlődombok felé vették az irányt. Itt még óvatosabbnak kellett lennie, hiszen Elena bármikor rájöhetett volna, hogy mögötte halad. Tudta, hogy a lánynak van egy is háza odafent, de ő maga még nem volt ott.  Sejtette, hogy most odamennek, de vajon miért? Úgy határozott, hogy Elbújik egy fa mögött, amíg Elena bemegy a házba, és csak aztán fog közelebb lopózni, hogy meg tudja, mi folyik itt. Amikor meglátta, hogy egy fiatal lány nyit ajtót, azonnal rájött, hogy ki az, és hogy miben sántikál Elena. Leguggolt az ablak alatt, hogy elkapjon néhány hangfoszlányt, majd bekopogott a házba. Mivel nem érkezett válasz, Lucas szóval próbálta meggyőzni a bent lévőket.
- Elena, én vagyok az, Steven. Nyisd ki, tudom, hogy odabent vagy.
Még mindig semmi válasz.
- Elena. Ne nehezítsd meg a dolgomat, nagyon szépen kérlek. Ezzel csak rontasz a helyzeten, ami már egyébként se túl fényes.
Elena kinyitotta az ajtót.
- Bettina Malek is itt van, ugye? – kérdezte a felügyelő, mire Betty is előbukkant az ajtó mögül.  – Hát ez szép! Szóval itt rejtegeted egy gyilkosság gyanúsítottját? Elena, elment az eszed? Van fogalmad róla, hogy mit csináltál?
- Megvédtem egy barátomat attól, hogy börtönbe zárják olyasvalamiért, amit nem ő követett el.
- Nem. Akadályoztad a nyomozást. Ezt pedig a törvény bünteti. Most mégis mit csináljak? Elena, tudod, hogy nem tehetek mást. Mindkettőtöket őrizetbe kell, hogy vegyelek.
A lány ránézett, majd előre nyújtotta a két csuklóját.
- Mehetünk, felügyelő úr…

VI.

Betty kulcsra zárta az ajtót, miután Elena belépett a kis szőlőhegyi lak előszobájába. Levette a kabátját, majd mindketten bementek a szobába, ahol a kandallóban lobogó tűz kellemes meleget árasztott. Betty friss teát készített mindkettőjük számára, majd leültek a kandalló mellé a szőnyegre és a fiatal kelet-európai lány beszélni kezdett.
- Szóval Ted Dawson két hétre rá kezdte nekem csapni a szelet, hogy a Pickett-házba költöztem. Nem vertük nagydobra a dolgot, mert nem tudtuk, hogy Mr. Pickett vagy az édesanyja mit szólna hozzá. Eleinte csak eljártunk moziba, meg sétálni, tudja, hogy megy ez, Miss Lane?
Miss Lane csak bólintott erre, és a kezdeti düh, amit a lány iránt érzett a titkolózás miatt, szépen lassan elolvadt.
- Szóval mostanában – folytatta Betty – kezdett komolyabbra fordulni a kapcsolatunk, és nem akartunk tovább titkolózni, de aztán ez a borzalmas esett, és, hogy engem vádolnak, kicsit közbeszólt.
- Értem. – válaszolta Elena. – És milyen ember ez a Ted Dawson? Ha jól tudom, nemrég dolgozik Ednek.
- Valóban nem. Egy hónappal előttem jött a tejgazdaságba. Azelőtt Brightonban lakott. Iskolába járt és pincérként dolgozott egy tengerparti hotelben. Egyébként villanyszerelőnek tanult és jó eredménnyel végzett, de aztán csak a gazdaságban tudott elhelyezkedni. Amúgy mindenhez ért. Sok dolgot ő csinál meg a ház körül Mr. Pickettnek. Amolyan karbantartó szerepet is betölt.
- És mennyire ismerted meg? Becsületesnek tartod? Tudom, hogy ez furcsa kérdés, hiszen te nyilván szereted őt, de mégis megkérdezem. Ha válaszoltál, elmondom, miért fontos.
- Nos, igen. Ted tudtommal még nem tett semmi törvénybeütközőt. Sosem volt dolga a rendőrséggel, ha ilyesmire céloz, Miss Lane.
- Igen, erre gondoltam. – bólintott Elena.
- Nem, Ted jó ember. Jószívű és udvarias. Ugye őt nem gyanúsítják? – kérdezte a lány és egyre idegesebb lett.
- Egyelőre nem. De az is előfordulhat.
- Miért? Mit tudott meg Miss Lane? Kérem, mondja el nekem. Ha Ted bajban van, arról tudnom kell.
Elena sóhajtott egyet.
- Tegnap valaki megpróbálta beadni szegény Mrs. Pickett gyémántbrossát egy zálogházba. Pechére a rendőrség figyeltette azt a zálogházat, és majdnem fülön csípték, de el tudott menekülni, méghozzá az ékszerrel együtt. De nyilván máshol is fog próbálkozni.
- És ennek mi köze van Tedhez? Azt hiszik, hogy ő volt az?
- Az illetőről van személyleírás, amit az eladó adott. Mondjuk nem túl pontos. A biztonsági kamera felvétele is megvan, Lucas felügyelő most tekinti meg, ha jól gondolom. Oda indult, mielőtt én eljöttem. A lényeg az, hogy a brosst, egy magas, hosszú kabátot és sapkát viselő, bajuszos férfi próbálta meg eladni. És a boltos a sapka alatt látta a hajszínét is. Állítólag vörösesbarna volt.
- Jézusom, Ted is magas és vörösesbarna hajú! – kiáltott fel Betty, majd a szájára tapasztotta a kezét.
- Igen, így van. És ha jól gondolom, alibije sincs a kérdéses időpontra. Tegnap beszéltem vele, és Jacob Pearsel. Miután elmentünk, Pickett őket is hazaengedte.
- Ez nem lehet igaz. Ha kitudódik, hogy Ted és én együtt vagyunk, akkor végképp minket fognak gyanúsítani. Azt fogják hinni, hogy összejátszottunk. Hogy én megöltem Mrs. Pickettet, és Ted megpróbált pénzt csinálni az ellopott brossból. – hadarta Betty, miközben a sírás kerülgette.
- Sajnos ez könnyen meglehet, de még nem tartunk itt. Viszont Lucas nemsoká ki fogja kérdezni Dawsont, ebben biztos vagyok.
- Miss Lane, nagyon kérem, találjon ki valamit. Ted nem tehette, ő becsületes. – kérlelte Betty Elenát.
- Milyen érdekes, Ted tegnap ugyanezt mondta rólad. – válaszolta Elena, majd szokása szerint az állát vakargatva gondolataiba merült.
Néhány perc múlva felállt, és járkálni kezdett körbe a szobában.
- Kinek nincs alibije tegnap késő délutánra, akire illik a személyleírás, és érdekében állt a bűncselekmény. Az egyik valóban Ted Dawson, ha ti ketten összejátszottatok. – töprengett Elena, mire Betty heves tiltakozásba akart kezdeni, de a panziós lány ügyet sem vetett rá, hanem folytatta a gondolatmenetet. – a másik Ed Pickett, akinek szintén vörösesbarna haja van, és tegnap azt mondta, hogy még van egy kis elintéznivalója, aztán eltűnt. Igen, Lucas majd kideríti, hol járt délután. Talán Gilliannél, a menyasszonyánál. De az is lehet, hogy… - hirtelen megállt és az arcára egyszerre ült ki a rémület és a megvilágosodás. . Betty, nekem most el kell mennem. Nagyon kérlek, ne mozdulj innen, és bárki jön rajtam, vagy Wardon kívül, ne nyiss neki ajtót. Értetted? Senkinek!
- Igen, értettem. – bólintott a lány.
Elena felkapta a kabátját és máris az ajtón kívül volt. Visszaigyekezett a faluba, hogy újabb fuvart kérjen Wardtól…

Amikor leparkoltak a Pickett ház előtt, Miss Montgomery jött eléjük.
- Miss Lane, Mr. Ward. Újra Mr. Pickettet keresik? Jelenleg nincs itthon.
- Értem, és mikor jön vissza Ed?
- Tulajdonképpen hamarosan. Talán félóra. Szeretnék megvárni?
- Igen, Miss Montgomery, az jó lenne. Persze csak ha nem zavarunk. – bólintott Ward.
- Egyáltalán nem zavarnak. Jöjjenek csak.
Mindannyian bementek a házba. A szakácsnő odabent elvette a kabátjukat és hellyel kínálta őket.
- Hozhatok önöknek valamit? – kérdezte, mire Elena és Ward egyöntetűen rázták a fejüket.
- Köszönjük, most nem.  – válaszolta Elena.
Miss Montgomery leült velük szemben és érdeklődő arccal kérdezte.
- A rendőrség jutott már valamire az ügyben?
- Nos, haladnak a nyomozással. De még túl sok az elvarratlan szál, legalábbis azt hiszem. Lucas nyomozó természetesen nem sokat mondhat az ügyről. – válaszolt Elena mosolyogva.
- Szegény, jó Mrs. Pickett. – sóhajtott a szakácsnő. – Már olyan hosszú ideje szolgálok itt, hogy elmondhatom, jó barátságban voltam vele.
- Valóban? – kérdezte Elena. – Mennyi ideje van a Pickett családnál?
- Ó, van annak már húsz éve is. Igen, mert Mr. Ed serdülő korban volt, amikor munkába álltam itt. Én akkoriban töltöttem a harmincötöt.
- Értem. Akkor gondolom sok mindent megélt a családdal. – bólogatott Elena.
- Igen, sok jót és rosszat. Mr. Ed érettségijén nagy ünnepség volt.  Aztán nem sokkal később az idősebb Mr. Pickett halála. Az nagy csapás volt a családnak és a gazdaságnak is. Csoda, hogy túlélték.
- Hogyan halt meg Ed édesapja?
- Szívrohamban. – válaszolta Mis Montgomery. – Sajnos mindig is voltak szívproblémái.
- Mindig is? – kérdezte Elena csodálkozva.
- Igen. Gyógyszert is szedett rá.
- Értem.
Beszélgetés közben hallották, ahogy kinyílt a bejárati ajtó, majd kisvártatva Ed Pickett kukkantott be a nappali ajtaján.
- Nahát, Elena, Tony. Engem kerestek? – mosolyogott.
- Igen. Még valami eszembe jutott, ha nem baj. – bólintott Elena.
- Nem, dehogyis. Örülök, hogy látlak titeket. – mosolygott Pickett, majd a szakácsnőjéhez fordult. – Miss Montgomery, készítene nekem egy sonkás tojást? Mindjárt éhen halok.
- Igen, Mr. Ed. – bólintott az asszony, majd eltűnt a konyhaajtó mögött.
- Szóval, miben tudok segíteni, Elena? – helyezkedett el Ed a kanapén, mire a lány és a doktor is visszaültek.
- Ed, fontos, hogy őszintén válaszolj. Hol voltál tegnap, miután itt hagytál minket Dawsonékkal?
- Átmentem Gillianhez. Miért?
- Azt nem mondhatom el egyelőre.
- Csak nem rám gyanakszol, Elena? Vagy a rendőrség hiszi, hogy én tettem? – vágott dühös arcot a férfi.
- Egyelőre senki sem gyanakszik rád, de még ez is előfordulhat. Meg kell értened, hogy sajnos ilyen esetben az örökös mindig gyanúsított.
- Na de anyámat nem tegnap délután ölték meg? Akkor miért fontos, hogy hol voltam?
- Azt nekem nincs jogom elmondani. De fontos, hogy tudjam Ed. Az igazság érdekében. Ugye az igazság téged is érdekel?
- Persze, hogy érdekel. – válaszolta Pickett immár nyugodtabb hangon. – Szóval átmentem Gillianhez. Szükségem volt rá, hogy beszéljek vele. Ott is aludtam, onnan jövök most. Csak Gillian tudja tanúsítani.
- Értem. Köszönöm, hogy őszintén válaszoltál. Most megyünk. – bólintott Elena, majd Ed az ajtóhoz kísérte őt és Wardot. Az ajtóban még megfogta Elena karját, mire a lány kérdőn nézett rá.
- Elena. Nem én öltem meg anyámat…

Lucas ötödszörre nézte meg a kissé szemcsés videó felvételt, amit a biztonsági kamera készített a lehetséges tettesről, de nem volt sokkal közelebb a megoldáshoz. Mindenesetre kérte a technikust, hogy nyomtasson ki egy fotót az illetőről, és sokszorosítsa, majd osszák szét a rendőrök között, és a különböző zálogházakban és ékszerboltokban is.
- Nem árt, ha az utcán is szétosztanak belőle, és ki is plakátolják. Hátha valaki meglátja. A lakossági bejelentése is segíthetnek. – mondta, mire a mellette álló járőr bólintott.
A felügyelő ezután autóba ült, és Greenfieldsbe ment, hogy kikérdezze a munkásokat, valamint újra beszéljen Ed Pickettel.

Amikor a Pickett-házhoz házhoz ért, ismerős autót látott elhajtani onnan. Kicsit gondolkodott rajta, majd vállat vont, és kiszállt a kocsiból.
Ed Pickett még kint volt a bejárati ajtónál.
- Mr. Pickett, beszélhetnék Önnel négyszemközt? – lépett oda hozzá Lucas.
- Hogyne felügyelő úr. Fáradjon beljebb. Nem baj, ha közben eszek?
- Nem, csak nyugodtan. Talán én jöttem rosszkor?
- Nem, jöjjön csak. Ön nem éhes? Miss Montgomery isteni omlettet készít. – invitálta be Pickett a házba a felügyelőt.
A konyhába vezette, majd mindketten helyet foglaltak az ebédlő asztalnál, és Ed hozzálátott a sonkás tojáshoz.
- Csak egyetlen kérdésem lenne, Mr. Pickett. Hol volt ön tegnap délután úgy hat óra körül?
- A menyasszonyomnál voltam. Gillian Smithnél. Innen úgy tizenöt kilométerre lakik egy tanyán a főút mentén. Csak ma reggel jöttem el tőle.
- Tudja ezt igazolni valaki?
- Hát Gillianen kívül senki.
- Autóval ment a menyasszonyához?
- Igen, felügyelő úr.
- Esetleg nem kapták gyorshajtáson, mert akkor lenne róla fotó.
- Nem tudom, nem figyeltem, de nem hiszem, hogy gyorsabban mentem volna a kelleténél.
- Nos, ezt ellenőrizni fogjuk. Tájékoztatnom kell Önt, Mr. Pickett, hogy tegnap valaki megpróbálta beadni az édesanyja brossát egy közeli zálogházba. A helyzet az, hogy az illető férfi volt, és Önre illik a személyleírás.
- Értem. – bólintott Pickett. – Nos, felügyelő úr. Én elmondtam, hol voltam tegnap délután.Az ön feladata kideríteni, hogy igazat mondtam-e…

Lucas kilépett a házból, és beleszippantott a hideg levegőbe. Körülnézett az udvaron, és ekkor észrevett egy férfit, aki az istállóajtó körül tevékenykedett. Egy magas vörösesbarna hajú férfit…

V.

Ward és Elena leparkoltak a Pickett ház előtt, ahol már csak két járőr tartotta a frontot, arra az esetre, ha Bettina Malek, az első számú gyanúsított újra felbukkanna. A munkásokat hazaküldték, csak ketten maradtak, hogy elvégezzék a legszükségesebb tennivalókat az állatok körül. A többiek szabadnapot kaptak. Elenáék bekopogtak a bejárati ajtón, mire Miss Montgomery jelent meg és beengedte őket.
- Miss Lane, doktor úr, fáradjanak be. Azonnal szólok Mr. Pickettnek. – vezette be őket a nappaliba.
- Már itt is vagyok Miss Montgomery, kérem, hozzon nekünk kávét, Elenának teát. – szólalt meg Ed Pickett a hátuk mögött, a szakácsnő pedig elsietett a konyha felé. – Nos, Elena, Tony, minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdezte a férfi, majd hellyel kínálta a vendégeit.
- Először is szeretném még egyszer részvétemet nyilvánítani édesanyád miatt Ed. Nagyon kedveltem őt. – válaszolta Elena, miután mindannyian leültek.
- Köszönöm. Ő is nagyon szeretett téged. Amikor a szomszéd faluba költöztél, azt akarta, hogy udvaroljak neked, tudtál róla? – nevetett Ed.
- Igen, valamit sejtettem. – bólogatott Elena mosolyogva. – Nem tudta, hogy te akkor kezdtél Gilliannel.
- Igen. Sajnálom, hogy nem lehet ott az esküvőnkön. Már nincs is rokonom, akit meghívjak. – mondta a férfi, majd néhány másodperc csend állt be. – Na de gondolom, más oka is van a látogatásodnak, főleg, hogy Tony is veled van. Miben segíthetek?
- Anthony csak áthozott engem Sevenhillsből kocsival. Én viszont valóban szeretnék beszélni veled, de először is kérnék valamit. Lucas felügyelő, a szövetkabátos rendőr, aki itt járt Bakerrel, ma reggel, ne tudjon róla, hogy beszéltünk.
Pickett csodálkozó arccal nézett a lányra, majd a doktorra, aki csak bólintott egyet, mintha meg akarná erősíteni Elena kérését.
- Jól van Elena, ha gondolod, nem mondom el, de nem lesz ebből baj?
- Nem, ha senki nem tud róla. Ha mégis, akkor én elviszem a balhét helyetted is. De fontos, hogy ne mondd el neki, rendben? – kérdezte Elena, majd hirtelen elhallgatott, mert Miss Montgomery jött be a nappaliba tálcával a kezében. Miután felszolgálta a teát és a kávét, Pickett felé fordult.
- Óhajt még valamit, uram?
- Nem köszönöm. És kap egy óra kimenőt, Miss Montgomery.
- Köszönöm, uram. – bólintott az asszony, majd a vendégek felé is biccentett, aztán elhagyta a helyiséget.
- Most már beszélhetsz Elena. Miben tudok segíteni? Anyámmal kapcsolatos? – kérdezte Pickett.
- Igen, Ed. Van néhány dolog, ami aggaszt a körülményeket illetően. Anthony azt mondta, hogy leütötték a lakatot, ami az istállóajtón volt. Te nyilván megnézted a lakatot. Szerinted mivel tehették?
- Igen, megnéztem. Valaki valóban leütötte. Talán azzal a jókora méretű fogóval, amit a kerti csap elfordításához szoktunk használni. Az elég nehéz hozzá. Hacsak a tettes nem hozott magával valamit, de ha Betty volt az, akkor ennek nyilván nincs értelme. Különben a fogót el is vitték a rendőrök, hogy megvizsgálják.
- Értem. Nagyszerű. – bólintott a lány elgondolkodva. Pickett és Ward kortyoltak egyet a kávéjukból. – Amit még kérdezni akartam… - folytatta Elena. – Te, vagy Miss Montgomery letakartátok édesanyádat egy pokróccal?
- Én nem. De gondolom Miss Montgomery igen, mert amikor szólt nekem arról, hogy mi történt, és én kirohantam vele az istállóba, akkor már le volt takarva. Nyilván kegyeletből tette.
- Igen, nyilván. – bólintott Elena. – Még egy kérdésem lenne Ed. Egészen biztos vagy benne, hogy a széfeden a számsort nullára állítottad, amikor legutóbb bezártad.
- A kedvedért gondolkodtam ezen, Elena, és igen. A legutóbb sem feledkeztem meg erről, és határozottan emlékszem, hogy nullára állítottam a számokat. De ez miért olyan fontos?
- Az majd kiderül. Még én sem tudom pontosan, csak sejtem. Válthatnék pár szót a két munkásoddal?
- Persze, Elena. Ha gondolod. Kint vannak a nyári konyhában. Ilyenkor uzsonnaszünetük van. – válaszolta Pickett, majd kivezette Elenát és Wardot a munkásokhoz. - Én most magatokra hagylak titeket. Van egy kis elintéznivalóm. – mondta, majd a munkásaihoz fordult. – Válaszoljatok Miss Lane és a doktor úr kérdéseire, de senkinek ne szóljatok a dologról. Utána pedig zárjatok be mindent, és haza mehettek.
A két férfi bólintott, majd Ed Pickett elköszönt mindannyiuktól, és kilépett az udvarra. Közben elővette a mobiltelefonját és tárcsázott.
- Gillian átmennék hozzád. Most…

A két munkás mosolyogva nézett Elenára. Jacob Pears alacsony, köpcös férfi, jókora sörhassal. Fekete haja helyenként már őszbe hajlott. Ted Dawson éppen az ellentéte. Magas, vörösesbarna hajú, fiatalember, a harmincas évei elején. Mindketten zöld, kantáros munkásnadrágot és gumicsizmát viseltek. Jacob hellyel kínálta a vendégeket, és Ted elő is vett egy széket, hogy Elena leülhessen. Ward csak megállt a lány mögött, a két munkás pedig velük szemben foglalt helyet.
- Tessék kisasszony, kérdezzen csak. – mosolygott Pears.
- A ma reggelről akar kérdezni? – nézett rá Ted. – Mert akkor mi nem voltunk itt. Mi csak később jöttünk. De azért segítünk, ha tudunk. Szegény Mrs. Pickett. Jó gazdasszony volt.
- Isten nyugosztalja. – bólogatott Jacob.
- Igen, én is sajnálom őt. – sóhajtott Elena. – Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy önök mit láttak. Nyilván nagy volt itt a jövés-menés, de azért önök tudják, minek hol van itt a helye, és jó megfigyelőnek tűnnek.
- Olyasmire gondol Miss, hogy valamit máshová raktak? – kérdezte Pears.
- Igen, pontosan. – mosolygott Elena. – Látom értik, mire akarok kilyukadni.
Mindkét férfi zavartan mosolygott vissza, majd a fejüket kezdték vakargatni.
- Hát az a fogó nem volt a helyén. – szólalt meg lassan Dawson.
- Milyen fogó?
- Az, amelyikkel a kerti csapot szoktuk eltekerni. Le volt dobva az istállóajtó mellé, pedig annak itt van a helye a nyári konyhában. De valaki azzal verte le a lakatot, nem?
- Ezt majd a rendőrség kideríti. – válaszolta Elena. – Mást nem vettek észre?
- Hiányzott egy pléd, amit az istállóban tartunk. Azzal takarták le szegény Mrs. Pickettet. – mondta Jacob.
- Igen, erről is tudok. Esetleg még valami?
- Eltűnt a kabátom. Egy hosszú esőkabát. Bár nem tudom, ennek van –e köze az ügyhöz. – mondta Ted.
- A kabátja? Hogy nézett ki az a kabát? – kérdezte izgatottan Elena.
- Bokáig érő esőkabát. Barna színű, kapucnival.
- Nagyon érdekes… - vakargatta Elena az állát és elmélyült a gondolataiban.
- Miss Lane. Ön kedveli Bettyt, ugye? – kérdezte Dawson a kezét tördelve.
- Igen, rendes lány. Miért?
- Ugye ön nem hiszi, hogy Betty csinálta?
- Miért kérdezi ezt, Mr. Dawson?
- Mert én tudom, hogy nem ő tette. Ő nem lehetett. Ő olyan becsületes. Higgyen nekem, nem ő tette. – fogta könyörgőre a férfi, amin Ward és Elena is eléggé meglepődött.
- Rendben, de miért ilyen biztos benne?
- Mert Betty és én… Szóval én udvarolok Bettynek. És biztos vagyok benne, hogy nem ő volt. Maga ismeri azt a londoni nyomozót, Miss Lane. Kérem, mondja meg neki, hogy nem Betty volt, és, hogy rossz helyen keresgéli a tettest.
- Önöknek van elképzelése, hogy ki tehette? – kérdezte Ward.
- Hát csak valami huligán lehetett, nem? – kérdezte Jacob bizonytalanul.
- Vagy talán Mr. Pickett… Ő az örökös… De ezek ronda dolgok ám. – mondta Ted.
- Nem illik belefolyni ebbe Dawson. – vágta rá Pears.
- Köszönöm uraim. És kérem, maradjon így négyünk között ez a beszélgetés. – mondta Elena, majd felállt.
Ted Dawson elkísérte őket a kapuig, és mielőtt elköszöntek volna, még egyszer Elenához fordult.
- Kérem, Miss. Segítsen Bettynek.
Elena bólintott, majd Warddal együtt autóba ültek és visszafordultak Sevenhills felé.


Éppen elhaladtak amellett a régi, romos ház mellett, ahol Betty titokban a macskákat etette, amikor Elena mozgásra lett figyelmes a ház körül.
- Állj meg, Anthony, gyorsan. – intett a doktornak, aki leparkolt az út szélén.
- Mi történt, Elena?
- Csak egy perc. Mindjárt jövök. – válaszolta a lány, majd kiszállt a kocsiból és a ház felé vette az irányt.
Amikor belépett az ajtón, nem akart hinni a szemének…
- Betty te mit csinálsz itt? Mondtam, hogy ne gyere le a hegyről!
- Jaj, tudom, de senki nem adott enni estére a cicáknak. – válaszolta a lány rémült arcot vágva.
- Megoldottam volna én. Téged köröz a rendőrség.
- Ne haragudjon, Miss Lane.
- Most már mindegy. Warddal vagyok. Előtte így már nem tudjuk eltitkolni, hogy fedezlek, de legalább visszavisz a kisházba. Gyere. – mondta Elena, majd az ajtó felé indultak, de ekkor megjelent a doktor is.
- Mi van már Elena? Hát ez meg… - nézett csodálkozva. – Hadd találjam ki. Elbújtattad. Na de pont itt?
- Nem itt Anthony, hanem a telkemen. Csak idejött, hogy megetesse a macskáit. Jaj, kérlek, ne szólj erről senkinek. Valahogy meg kell akadályoznom, hogy Bettyt letartóztassák, amíg rá nem jövök, ki ölte meg Mrs. Pickettet.
- Elena, ezért börtönbe zárhatnak. – vakargatta a fejét a doktor.
- De nem zárnak, ha nem mondjuk el senkinek. Ha meg lecsukják a tettest, akkor már úgyis mindegy.
- Jaj, lányok, nagy szarban vagytok, az biztos. – sóhajtott Ward.
- Anthony kérlek. Csak tégy úgy, mintha nem tudnál semmiről. – nézett rá kérlelőn Elena, mire a doktor legyintett egyet.
- Ezt csak azért teszem Elena, mert ismerlek, és bízom az eszedben. Behunyom a szemem, de többet nem tehetek.
- Az bőven elég. – mosolygott Elena. – Akkor vigyél minket vissza a kisházba a szőlőhegyre.
Ward bólintott, majd mindannyian kiléptek a házból és beszálltak az autóba…


- Értem. Szükségem van azokra a felvételekre. – hadarta Lucas a telefonba. – Csak holnap reggel? Hamarabb nem megy? Tudom, hogy már este nyolc óra van, de ez egy gyilkossági ügy. Jó, jó, rendben. Akkor holnap korán reggel ott leszek. Köszönöm. – a felügyelő kissé csalódottan bontotta a vonalat, majd végre levette a kabátját a panzió előszobájában. – Elena visszajött már?
- Igen, kisfiam. A konyhában terít a vacsorához. – válaszolta Cyntia.
- Beszélek vele. – mondta Lucas, majd a konyha felé indult.
Elena éppen lapos tányérokat vett elő a szekrényből és elrendezte őket az asztalon.
- Szia. – köszönt neki a felügyelő.
- Szia. – köszönt a lány is, de nem nézett fel a terítésből.
- Akarod tudni, hogy milyen fejlemény van az ügyben? – óvatoskodott Lucas.
- Ha akarod, úgyis elmondod.
- Elena, ne duzzogj már.
- Én nem duzzogok. Csak nem akarok belekontárkodni a munkádba.
- Nem kontárkodsz bele. Tudod, hogy nagyra tartalak, mint nyomozót. És egyébként meglehet, hogy igazad volt, bár ez még nem biztos, Több variáció is lehetséges.
- Valóban? – kérdezte Elena érdektelenséget színlelve.
- Igen. Az imént kaptam egy telefont az egyik zálogháztól, amit figyeltetünk. Valaki be akarta adni a brosst. Egy férfi. Egy magas bajuszos férfi, aki sapkát és hosszú kabátot viselt. A sapka alól pedig kissé kilógott a haja, szóval az eladó látta színét. Vörösesbarna volt…


Másnap reggel Elena korán kelt és biciklire pattant, hogy felmenjen a szőlőhegyre. Amikor Betty ajtót nyitott neki, rögtön egy kérdéssel kezdte.
- Betty, most azonnal mesélj nekem Ted Dawsonról…

IV.

Elena elhatározta, hogy délután felkeresi Wardot, és négyszemközt is beszél vele, hogy még egyszer megkérdezze, pontosan mit látott, amikor megvizsgálta Mrs. Pickett holttestét. A törvényszéki korboncnoktól civilként nem kapott volna információt, a doktor viszont majd elmondja, amire kíváncsi. Délután három órakor, amikor Lucas éppen valamelyik kollégájával beszélt telefonon, Elena szólt Cyntiának, hogy elmegy egy kicsit.
- Felkeresem Wardot, légy szíves ne szólj róla a fiadnak. – mondta, miközben felvette a kabátját az előszobában.
- Jól van Elena, de mit mondjak, ha megkérdezi, hogy hol vagy? Csak azért kérdem, hogy egyeztessünk, és ne hazudjunk kétfélét.
- Mondd, hogy vásárolni mentem és kész. Tulajdonképpen lényegtelen, csak nem akarom, hogy rám szabadítson valami járőrt, aki követi minden lépésemet, nehogy valami bajom essen. – válaszolta csúfolódva Elena.
- Ne haragudj Steviere, csak arról van szó, hogy még mindig szokatlan neki egy kicsit a személyed. És persze fél, hogy egyszer valami nyomozás miatt komolyabb bajod is eshet.
- Világos. – vonta meg a vállát Elena. – Jól van, én akkor megyek is.
- Hová mész? – kérdezte Lucas a hátuk mögött.
- Miért érdekel? – nézett rá Elena.
- Csak megkérdeztem. Kíváncsiságból.
- Ha ennyire érdekel, vásárolni megyek. – válaszolta a lány, majd adott egy puszit Cyntia arcára és kilépett a házból.
- Tényleg vásárolni ment? – fordult Lucas az édesanyjához, miután Elena elment.
- Igen, kisfiam. És ha elfogadsz egy tanácsot az anyádtól, akkor ne akard erőszakkal rövid pórázon tartani ezt a lányt, mert olyan, mint a víz. Minél szorosabban tartod a tenyeredben, annál több folyik ki belőle. – igazította meg Cyntia a fia gallérját, majd bement a konyhába. Lucas elgondolkodva ment be a szalonba, miközben újra megcsörrent a telefonja.

- Ülj csak le, Elena. Kérsz egy teát? – kérdezte Dr. Ward, miközben beléptek a kissé zsúfolt nappaliba. A doktornál mindenhol szépirodalmi és orvosi tárgyú könyvek hevertek a földön és a polcokon. Elena leült a kissé ütött-kopott, bordó színű brokáttal bevont kanapéra.
- Ha nem fáradság, innék egyet. – válaszolta.
- Dehogy az. Cukor nélkül, mint mindig?
- Igen. – mosolygott a lány.
Ward eltűnt a konyha irányába, Elena pedig a kezébe vette az asztalon heverő bőrkötésű könyvet és elolvasta a borítóját. Simone de Beauvoir: A megtört asszony. Ez állt a könyv elején cirádás arany betűkkel. Elena belelapozott és megakadt a szeme néhány mondaton.
„Olyan büszke voltam a házasságunkra: Ideális házaspár. Bebizonyítottuk, hogy a szerelem lehet tartós, anélkül, hogy megkopna. Hányszor védelmeztem a teljes hűség elvé!. Romokban a mintaszerű házaspár! Maradt egy férj, aki csalja a feleségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek.”
- Nemrég bukkantam rá a bolhapiacon. Elég régi kiadás. – szólt Ward, Elena pedig felkapta a fejét a doktor hangjára, aki egy megrakott tálcával állt felette. A férfi ezután letette a tálcát az asztalra és teli teáscsészét tett a lány elé.
- Nem tudtam, hogy érdekelnek az ilyen témájú könyvek, Anthony.
- Annyira nem is érdekel, de megtetszett, hogy ilyen régi. – mosolygott Ward és közelebb tolta a csokoládés kekszet Elenához. – Szóval, mit szeretnél tudni? – helyezkedett el a lánnyal szemben egy fotelban.
- Pontosan mit láttál, amikor beléptél az istállóba ma reggel. Kérlek próbáld meg részletesen elmondani. Tudom, hogy sok apró részletet vagy képes felidézni.
- Rendben Elena, megpróbálom. Tehát, Bakerrel együtt mentünk ki a helyszínre, miután megkaptuk a telefont. Én léptem be először az istállóba, mögöttem John. A néhai Mrs. Pickett le volt takarva egy pokróccal. Nyilván kegyeletből takarta le Miss Montgomery, vagy Ed. Bár én nem szeretem az ilyesmit, hiszen így máris hozzányúltak a testhez, pedig ilyenkor még egy fűszálat sem szabad elmozdítani, amíg meg nem jönnek az arra illetékesek. De ezt te tudod.
- Igen, persze. – bólogatott Elena hevesen. – Tehát azt mondod, hogy Mrs. Pickettet valaki letakarta egy pokróccal. Ezek szerint le volt takarva az arca?
- Igen, úgy volt.
- Hát ez fura…
- Miért? – kérdezte kíváncsian Ward.
- Azért mert sem Ed, sem Miss Montgomery nem említették, hogy letakarták.
- Akkor meg kell tudni, hogy melyikük volt. A megrázkódtatás miatt nyilván elfelejtették megemlíteni, vagy nem tartották fontosnak.
- Igen, nyilván. – bólogatott Elena elgondolkodva. – Folytasd, kérlek.
- Szóval óvatosan levettem a pokrócot a testről. Alatta tiszta vér volt az áldozat. Azonnal megláttam a kés által okozott sebet, aztán Baker közben szólt, hogy megtalálta a borítékvágót. A seb elég keskeny volt ahhoz, hogy szabad szemmel is megállapítsam, hogy az volt a gyilkos fegyver. Amikor tovább vizsgáltam a testet, találtam egy kis dudort Mrs. Pickett homlokán. Ez benne van a jelentésemben is. Valami tompa tárgy okozhatta. Mintha beütötte volna a homlokát egy ajtóba, vagy ilyesmi.
- Friss volt az a dudor? – kérdezte Elena.
- Maximum fél napos. – bólintott Ward.
- Értem. Mit tudsz még mondani, Anthony?
- Nos, azt már nyilván te is tudod, hogy az áldozatot valószínűleg hajnali három és negyed hat között ölték meg.
- Nem, erről még nem tudtam. – rázta a fejét Elena.
- Hogyhogy nem? Azt hittem Lucas már mondta neked.
- Lucas nem közöl velem semmit, mert nem vagyok nyomozó.
- Ezt nem értem Elena, mi történt?
- Semmi különös, csak Lucas úgy gondolja, hogy mivel kedvelem Bettyt, én most érzelmileg érintett vagyok az ügyben, és inkább bízzam ezt most a profi nyomozókra. – csúfolódott újra a lány, mire Ward nevetni kezdett.
- Ez a Lucas felügyelő megásta a saját sírját. Látszik, hogy még nem ismer téged. Baker úgy látszik nem okította ki rendesen.
- Ne röhögj Ward, inkább mondd tovább, hogy mit láttál még. Körülnéztél az istállóban? Feltörték a zárat, vagy kinyitották kulccsal?
- A zár fel volt törve. Leverték a lakatot valamivel.
- Azt a hatalmas lakatot?
- Megfelelő eszközzel és erővel lehetséges.
- Valószínűleg. Mást láttál még?
- Semmi említésre méltó.
- Értem. – vakargatta Elena az állát.
- Szóval szerinted nem Betty volt? - nézett rá kérdőn a doktor.
- Nem ő volt. – vágta rá Elena.
- És gyanakszol valakire?
- Ami azt illeti, igen. Bár még sok mindennek a helyére kell kerülnie.
- Szerinted ki tette? – kíváncsiskodott tovább Ward, de Elena megrázta a fejét.
- Még nem mondhatok semmit Anthony. Még neked sem. De el fogom mondani. És valószínűleg szükségem lesz a Baker és a te segítségedre is. Lehet róla szó?
- Mint mindig, Elena. Merne neked nemet mondani az ember. – nevetett újra a doktor, a lány pedig sértődött arccal nézett rá. – Ne vágj ilyen képet, kislány. Aki eddig szembeszállt veled, az börtönben végezte. Jogos a félelmünk. Csak Lucast sajnálom. Teljesen elnyomod.
- Én nem nyomom el. Ő a Scotland Yard felügyelője. Eddig sem szóltam bele erőszakkal a munkájába. Ha tudni akarod, a múltkor Olaszországban is nyaralni akartam, és ő kérte, hogy segítsek. Most pedig elküldött. Hát legyen. Én hagyom nyomozni. Elvégre ez a munkája, és nyilván azelőtt is jól végezte a dolgát, hogy engem megismert. De ez nem azt jelenti, hogy én abbahagyom a dolgot.
- Hát ezt valahogy sejtettem. – kuncogott Ward.
- Ugyan már! Amit csinálok, az csak amatőr vizsgálódás. Én csak egy kíváncsiskodó panziós vagyok, nem több. Hiszen tudod.
- Ajaj, de még mennyire, hogy tudom.
- A széf izgat a leginkább. És most a lakat. Na meg a pokróc, amivel letakarták a néhai Mrs. Pickettet.
- A széf?
- Igen. A széf számkódja. Nem volt nullára állítva, pedig Ed Pickett azt mondta, hogy amikor legutóbb bezárta, nullára állította.
- De hát feltörték nem? – kérdezte Ward.
- De igen. És éppen ez az! Minek törték fel?
- Tehát azt mondod, ha valaki ismerte a kódot, és simán kivette a széfből az értékeket, akkor minek törte fel utána?
- Igen. Pontosan. A tettes olyasvalakire akarta terelni a gyanút, aki nem tudta a kódot. Legalábbis minden erre utal. De még így sem világos az egész.
- Valóban nem, mert ha úgyis feltörte a széfet, akkor meg minek használta a kódot?
- Hát ez az, amit én sem értek. Kód és feszítővas együtt. Meg kell próbálnom négyszemközt beszélni Ed Pickettel… - gondolkodott el Elena.
- És mi van a lakattal, meg a pokróccal?
- Azt mondod, a lakatot leverték. Szerintem Betty ehhez gyenge. Te hogy ítéled meg?
- Nem is tudom, lehet. Bár eszköztől függ. Meg kell tudni, mivel verték le a lakatot.
- A pokróc meg a másik dolog… Milyen színű volt?
- Ez miért fontos, Elena?
- A vér miatt. Láttad a vért, amikor még nem vetted le a pokrócot az áldozatról?
- Most, hogy így kérdezed, nem, mert egy sötét színű pokróc volt. Talán barna. Sötétbarna.
- Igen, mindjárt gondoltam. – bólintott Elena. – Köszönöm a teát, Anthony. – állt fel a lány a helyéről, és letette a kiürült csészét az asztalra.
- Máris mész? – tápászkodott fel Ward is a fotelből.
- Igen, beszélek Eddel.
- Szívesen átviszlek Greenfieldsbe.
- Rendben, az jó lenne. De úgy, hogy Lucas ne tudjon róla. Először hazaszólok telefonon, és megkérdem Cyntiát, hogy hol van Lucas. Nehogy összefussunk vele.
- Rendben. – bólintott a doktor, és miközben a slusszkulcsát kereste, Elena elintézte a telefont. Mint kiderült, a felügyelő csak két óra múlva megy vissza Greenfieldsbe, mert még meg kell várnia néhány információt, amit telefonon kért Londonból. Miután Elena elköszönt Lucas anyjától és bontotta a vonalat, Warddal autóba ültek, és a szomszédos falu felé vették az irányt…